Cikkek

Móró Mária Anna: Berks Péter és a mecseki kőszénbányászat

Pécsi Szemle 2000. (3. évf.) 3. szám, 21-29. oldal

Letöltés: pdf20


Móró Mária Anna

BERKS PÉTER ÉS A MECSEKI KŐSZÉNBÁNYÁSZAT

A kőszén felhasználása Európa-szerte a 18. század elejétől az erdők megfogyatkozása és az ebből adódó tűzifahiány nyomán kezdődött meg, az első magyarországi adat 1735-ből való.[1] A 19. század első évtizedeiben már mintegy száz helyen folyt az országban szénbányászat, 1759 és 1830 között mintegy 540 kilótonna szenet bányásztak, ebből Brennbergen 260, a Dorogi-medencében 170, a Mecsekben kb. 80 kilótonnát. (Angliában, az 1820-as években a termelés évi 7 millió tonna volt).[2]

A Pécs környéki helynevek között a 17. századi összeírásokban előfordul a Szenes-hegy említése. A Szennyes-hegyként megnevezett Feketehegy 1738-ban három napig „tüzet dobált.” Ez később is megismétlődött, a 18. század végén újsághírek eleinte vulkáni tevékenységnek tulajdonították.[3] Kitaibel Pál 1799-ben tett baranyai utazása és vizsgálódása során felfigyelt a felszínen kitermelhető szénlelőhelyekre, naplójában említi a pécsi erdő keleti részén a gesztenyések pusztulását a szénkaparó helyek gyarapodása nyomán.[4]

A Pécs város levéltárában található iratokban a szénről az 1740-es években történik először említés. A polgárságnak a püspöki fennhatóság elleni több évtizedes, változó intenzitású küzdelme az ezekben az években a várost ügyvédként képviselő Lákóczy Mihály tevékenysége folytán minden szóba jöhető fórumon zajlott. Amikor már nyilvánvaló lett, hogy a város hiába próbál a „régi szabadságra” hivatkozni, mint Lákóczy írja „mind hányattatom az levéltárakat”, nincs dokumentum a város török előtti jogállásáról, a bányavárosok királyi fennhatósága látszott elérendő példának. A középkori mecseki arany- és ezüstlelőhelyek bizonytalan emlékeire is alapozva 1744-ben Erdély János bíró és Ferner Ádám tanácsnok vetette föl az ötletet: „Emlékezhetik kegyelmed, hogy még Nesselrod ideiben Bécsbül egy bányás mester az rákosi Arany és Ezüst bányában le küldődött volt, a’kiis azt mondotta, hogy azon bányában finom éret arany volna, azért ez dolgot is lehetne az Udvarnál megh jelenteni, és Fölséges Aszonyunknak tudtára adni, hogy mi némő drága el rejtet Bányák volnának az Pécsi Territoriumban, ezis talán valamit segétene, az Fölséges Aszonyunknak és minekünkis igen nagy hasznunkra válna, hogy ha resolváltatnék azon Bányának continuatiója, és ha ollyas elmés és tudós Bányás Mester az Udvartul le küldetne.”[5] A bányanyitási kérelemről azt tudjuk meg Lákóczy leveléből, hogy nem tartalmazott konkrét adatokat, a Kamara írásban nem is foglalkozott vele: „a mely instantia Ferner Ur által bé nyujtatott az Bányáért sok futkozásom után, ma livén Audientia Zuann Ur eő Nagysághánál, ki azt mongya, hogy nevezze meg a város, mely hegyen akar dolgozni, és azokatis, kik fogják magokra válalni, mert az Comunitásnak in genere, és akár mely helyen és hegyen nem engettetik, hanem szükség specifice uj instantiát adni, micsoda helyen, és kik akarják az Bányát ásni kezdeni és magokra válalni.”[6] 1745-ben kőzetmintákat küldtek Bécsbe, bizonyítandó, hogy van nemesfémlelőhely a város határában. A minták sorsáról részleteket nem tudunk, Lákóczy 1746. december 10-i levelében így ír Bécsből a tanácsnak: „Lehetne még az ezüst és arany Értzet keresni, de el halgatta kegyelmetek, azomban azon kövek és föveny közöt, kit még taval Ferner Urföl küldött ött részben, küldött valamely Kökormot is, ezt itt egy ahoz értö Ember meg látta, és azt mongya, eö nagy hasznot fordétana az városnak azon kö-szénböl, hanem investigálna, és adná értésemre kegyelmetek, nagy darab helyen fekszik-é, és vagyon é nagy ere, sokat tart é, hogy méltó volna comerciumot véle inditani, ha valamennyire alább ásná valaki, és megh tudná, hogy tisztáb-é és fáinab é az föld alat mint a föld szénén, és a mint föl küldetett volt, tudom, nem nagyon köllene ásni, és mingyárt meg látná Ember. Ezért proxime tudósítson Kegyelmetek, akár jobra akár balra.”[7] A város vezetői és polgárai nem láttak kihasználásra érdemes lehetőséget a szén bányászatában, mivel a könnyen, gyorsan bányavárossá válás nem történhetett meg, nem foglalkoztak a dologgal. A városi tanács jegyzőkönyvében 1752-ből van adat arra, hogy kovácsmester házánál tárolt, tehát használt kőszenet.[8]

Az első hivatalos bejelentést kőszénlelőhelyről Mária Terézia tőzeg- és kőszénkutatásra 1768-ban kiadott fölhívása nyomán Kriffka Ferenc Xavér, nyugállományú lovaskapitány tette 1769-ben. Ennek nyomán a Feketehegyen a Kamara által végeztetett próbaásások reménykeltőek voltak, de folytatásuk nem lett.

1782-ben József császár rendeletére a Kamara tudakolta a törvényhatóságoktól, hol, és milyen bányászati tevékenység folyik, Pécs városa azt válaszolta: „néhány külvárosi lakos saját telkén ás szenet, saját szükségletére és néhány kovács használatára, de csak igen csekély mértékben, mert a munka nagyon nehéz és veszedelmes„ - Baranya vármegye azt jelentette, hogy Vasason nagy mennyiségben könnyen kitermelhető, jó minőségű szén van, amit pécsváradi kovácsok használnak, valamint Somogy község határában is előfordul.[9]

A 18. század végén, a 19. század elején a szénbányászatra vállalkozók zöme a felszínről könnyen elérhető kibúvásokból ásta a szenet, és helybeli tűzzel dolgozó iparosoknak adta el. Ahol nagyobb beruházást igénylő tevékenységet folytattak, a közlekedés nehézkessége és a piac hiánya miatt maguk próbálták hasznosítani a kitermelt szenet: tégla-, cserép-, mészégető létesítésével, aminek termékeire, úgy vélték, a közelben is találnak vevőt. Ezek a vállalkozások rendre megbuktak, ennek elsődleges oka tőkeszegénységük volt, a másik, hogy amint valódi bányászati tevékenységbe fogtak, a szakmai ismeretek hiánya kisebb - nagyobb balesetekhez, végül csődhöz vezetett.

A kormány az erdők rohamos pusztítását megakadályozandó szorgalmazta a szénbányászat növelését, az erdőiket és mezőgazdasági művelés alatt álló területeiket féltő földbirtokosok ellenkezését úgy akarta leküzdeni, hogy erős szakmai felügyeletet és irányítást rendelt el, biztosítandó a bányászkodás szakszerűségét. 1803-ban a brennbergi kincstári bányaigazgató, Koch Ferenc geológiai vizsgálatokat végzett, több bányanyitásra alkalmas helyet jelölt meg Pécs és Pécsvárad között.[10]

1807 májusában a Helytartótanács az érdekelt tulajdonosok képviselőiből, Latinovics János helytartósági tanácsos elnökletével bizottságot hozott létre a pécsvidéki bányaművelés korszerűsítésének megtárgyalására és a kincstári bányaigazgatóság megalakításának előkészítésére. A bizottság tagjai: a pécsváradi uradalom jószágkormányzója Thuróczy Mihály, a püspöki jogtanácsos Blazsovics György, Pécs város tanácsosa Simon József és Raisz János táblabíró megbízóik egyetértésével megalakították a pécsi bányakerületet, igazgatójává megválasztották a jelenlevő Peter Maria von Berks bányamérnököt. A kerületben a brennbergi szénbányászatnál bevezetett szabályokat léptették életbe, a bányaigazgató kötelessége volt nyilvántartani a területén működő bányákat, ellenőrizni a művelés állapotát, megtervezni az újonnan létesítendő aknákat, tárnákat, építményeket, havonta megtárgyalni, és a Helytartótanácsnak jelenteni a termelési, személyi, értékesítési körülményeket. Feladata a bányamunkások között a munkarend és fegyelem betartatása, mulasztások esetén megbüntetésük, ugyanakkor gondoskodnia kell arról, hogy a bérüket megkapják, és a felügyelők méltányosan bánjanak velük. A hivatal egy írnokot és egy hajdút foglalkoztatott.

A kinevezett bányaigazgató, Ritter Peter Johann Maria von Berks Bécsben született, 1770 december 22-én, atyja Johann Ritter von Berks, anyja Henrica Azmar de Réege, mindketten elzászi katonacsalád leszármazottai.[11]

Tanulmányait a selmeci akadémián végezte, a pesti egyetemen vizsgát tett.[12] Selmecbányán kezdett dolgozni, itt házasodott meg, felesége Barbara von Geramb családjában ugyancsak katonák, bányamérnökök, kamarai tisztviselők a férfiak.[13] Több ausztriai bányavárosban, huzamosabban Eisenerzben, utóbb Reichenauban tevékenykedett.

Pécsre helyezése után teendőinek ellátásáért évi 1000 forint fizetés illette meg, ezt a bányatulajdonosok kellett volna, hogy fizessék a Kamara által megszabott arányban: Pécs város 1/6, a püspökség és a káptalan 2/6, a pécsváradi uradalom 3/6 részt.[14] Ez a fizetés éveken át folyó viták tárgya lett, 1817-ben a megyebeli bányatulajdonosok tulajdonosi jogaik sérelmére hivatkozva a Helytartótanácshoz folyamodtak a bányaigazgató működése ellen: „ha valamit nyernének is a kőszénbányák Berks Péter igazgatása révén, ezen bizonytalan nyereség a földes Uri Jussoknak, és annál fogva a Nemzeti Szabadságnak meg sértődésével igen drágán füzettetne.”[15] A Helytartótanács azonban felszólítja a vármegyét, intse a birtokosokat, hogy Berks bányaügyi rendelkezéseit betartsák, járandóságát fizessék. Pécs város a rá kirótt egyhatod részt vonakodott megadni, mondván, a bányabirtokosok és a Szénásó Társaság jutnak haszonhoz, viseljék a terhet is ők.

Iratai közt családi, magántermészetű dokumentum nem szerepel, életéről, személyiségéről tanácsi iratokban találunk adatokat. 1809-ben ideköltözése után folyamodott a polgárjogért, mivel itteni hivataloskodása során mindenben a város javát is kívánja szolgálni, és státuszában is azonosulni akar az itteni polgársággal.[16] Berksnek magánvagyona nem volt, felesége örökölt selmeci bányarészeiből csekély jövedelemre tett szert, fiai taníttatásának költségeire ezekből eladogatni kényszerült. Háza megszerzésére felvett kölcsönét nagy nehézségekkel törlesztette, hivatala mellett a pécsváradi uradalom számára is végzett mérnöki munkát. Pécs város mérnökeként is dolgozott Quits Ferenc nyugalomba vonulása után 1812 júliusától 1819 januárjáig, később is gyakran felkérték a városi földmérő helyettesítésére.[17]

1845 november 27-én halt meg, az anyakönyvi bejegyzés szerint „szívhálog-kórságban.”[18] Végrendelete végrehajtójául Haas Mihály belvárosi plébánost kérte föl. Javait 1846. február 16-án árverezték el, éppen csak temetése költségeit és adósságait fedezte a befolyt összeg. A budai külvárosi temető felszámolásakor sírjának nyoma veszett. Hátrahagyott hivatalos iratait Lothar fia, aki Ogulinban tüzér hadnagyként szolgált, 1846. március 12-én adta át a városi levéltárnak.[19]

Ezek az iratok 1808-tól haláláig a bányaigazgatói tevékenység minden részletére kiterjednek, városi és uradalmi, emellett magánszemélyek részére végzett mérnöki munkája pontosan vezetett, rendben kezelt dokumentumai.[20] Túlnyomó többségük német, kisebb részük latin, elvétve akad magyar nyelvű.

Ezeknek az iratoknak köszönhetjük elsősorban, hogy a 19. század első felének mecseki bányászatáról részletes ismereteket szerezhetünk. Berks az egyes bányák minden jellemzőjét írásba foglalta, pontos adatokat tudhatunk meg a személyi állomány létszámáról, összetételéről, származási helyéről (ebben az időben jelennek meg a bányákban szakképzett morva és osztrák bányászok), béréről, szerszámairól, a termelés, értékesítés számai mellett a felhasznált lőpor és faanyag mennyiségéről. Jóllehet az eddigi bányászattörténeti kutatások mind ezeket a dokumentumokat használták fel, a korszak alapos és részletekre kiterjedő megismerésére és Berks szerteágazó tevékenységének elemzésére még számtalan lehetőséget adnak.

Az iratok tartalmazzák geológiai kutatásainak eredményeit, amely kutatások során a gyűjtött kőzetmintákból juttatott a Nemzeti Múzeumnak és a pécsi püspöki könyvtár gyűjteményének is.[21] Tudományos publikációkat nem készített, beérte azzal, hogy megosztotta ismereteit tudós kollégáival. Hölbling Miksa írta 1845-ben: „Nincsenek még hegyeink természettudományilag megvizsgálva, a mi e tekintetben történt, ez egyedül csak Berks úrnak, a pécsi bányászati kerület igazgatójának köszönhető. Mit hegyeink alkatrészeiről a hazánk helyirati ismertetésében oly fényes hírű dr. Zipser Sopronyban 1820-ban megjelent munkájában közlött, azt is leginkább Berks barátjának szívességéből tette.”[22] A mecseki szeneket elsőként analizáló Nendtvich Károly is hivatkozott tőle kapott adatokra.[23]

1808-ban Pécstől Pécsváradig, Mánfán, Komlón, Magyaregregyen, Kárászon, Vékényben, Szászváron, Mázán, Váralján át bejárta a Mecseket, átvizsgálta és elkészítette kőzettani leírását, gyűjtötte az adatokat a szén- és vasérc előfordulásokról. Kiküldött szakértőként vizsgálta a csolnoki és sárisápi szénbányákat, a Pejachevich grófok birtokán a rumai kőszénlelőhelyeket.

Ezen korszak bányászattörténetét elsősorban az ő irataira támaszkodva írta meg több könyvében Babics András, és az egyes bányák vázlatos ismertetésében az ő munkáira támaszkodhatunk.

Vasas - A Decker Fülöp és Hasenhandel Simon által művelt vasasi bányára a pécsváradi uradalom és vállalkozók szerződést kötöttek 1787-ben. 1793-ban a tőkeszegény vállalkozás csődbe ment, az uradalom saját kezelésbe vette a bányát. Grabarics Lázár főintéző megszervezte a szállítást. Mohácsig jobbágyok fuvaroztak, onnan hajó vitte a szenet Pestre és Budára, ahol mindkét városban háromévenként kötött szerződést a patkókovács céhekkel. Bajára, Eszékre, Péter- váradra is szállítottak. 10-20 embert foglalkoztatott a bánya, évi termelése kezdetben 200 tonna, tíz év múlva évi 3-4000 tonna volt. A19. század első felében ez volt az ország legmagasabb színvonalú bányája, itt az uradalom nem akadályozta a kincstári bányaigazgató szakszerűséget megkövetelő munkáját. 1819-ben az ő javaslatára alkalmazták a Davy-féle biztonsági lámpát.[24] 1821-től Hegedűs János vasasi bányagondnok Berks irányításával eredményes kokszgyártási kísérleteket végzett. Az itt termelt szenet az 1830-as évektől a DGT vásárolta.

Somogy - Szabolcs. A földesúr, a székeskáptalan vonakodott a régi rend felborításától, a bányászatot a mezőgazdaságra és az erdőre kártékony tevékenységnek tartotta. Somogy községben 1798-tól ugyan végeztetett bányaművelést, szabolcsi birtokán hosszas kérvényezés után Hebenstreit Pál pécsi polgár nyithatott bányát 1803-tól, 1806-ban szerződését nem újították meg.

Komló -1812-ben a komlói Batthyány-uradalom jószágigazgatója, Kern József hívására Komló - Jánosi - Szopok környékén kutatott, és megállapította, hogy jelentős szénelőfordulások találhatók. Ezeket a szászvári Györkő István által szervezett, parasztokból álló társaság kezdte kiaknázni, 1820-ban szakképzett vájár vezetésével újra indult a munka, három fő dolgozott, 1826-ig mindösszesen 1964 pozsonyi mérő (kb 150 tonna) szenet termeltek ki. Ez után a komlói bányaművelés évtizedekig szünetelt.[25]

Váralján 1793-tól van adat bányaművelésről, 1797-től Kreho György bonyhádi orvos műveltette, vasolvasztást és mészégetést is végzett, folyamatosan adósságokkal küzdött, próbált minél olcsóbban termelni, ami a bányák elhanyagolását és tönkretételét eredményezte. Itt négy községbeli jobbágy is bányászkodott, ugyancsak szakszerűtlenül, 1809-ben Berks mindkettőt leállíttatta. 1814-ig a püspöki uradalom maga kezelte a bányákat, 1817-től a szászvári Kolb-féle társaság bérelte, termelése csekély volt.[26]

Szászváron az 1808-ban jobbágy-vállalkozók által megkezdett szakszerűtlen munkát életveszélyes volta miatt Berks letiltotta. 1817-ben Kolb Ferenc és Kolb Ignác budai kovácsok 3000 ft tőke birtokában létrehozták a Nádasdi és Nagymányoki Uradalom Szén-árendás Társaságot, ettől kezdve a szászvári bányák folyamatosan dolgoztak, évi 3 tonnát is termeltek, a szerződés tíz évének vége felé rablógazdálkodás jelleggel, lejárta után 1828-ban az uradalom felmondta a bérletet. Kisebb mértékű termelésről vannak adatok Berks nyilvántartásaiban.

Pécs -1780. a szabad királyi rang elnyerése után a város maga gazdálkodott javaival, engedélyével 16 krajcárért egy szekér szenet áshatott bárki közterületen, saját birtokon pedig minden kötöttség nélkül. Itt a helybeli tűzzel dolgozó mesteremberek vásárolták és használták fa és faszén helyett, a bányászati tevékenység szabályozására a tanács nem fordított gondot.

1803-ban kötött szerződést húsz évre a város négy polgárral városi birtokon létező szén bányászására, az ő vezetésükkel 1804-ben létrejött az Első Pétsi Szénássó Tégla- és Tserép- és Mészégető Árendás Társaság, alapszabály és szabályos részvénytársasági formák nélkül. A társaság privilégiumot kapott a városi jogot képező tégla-, cserép- és mészégetésre is, utóbb vasgálic és timsófőzéssel is próbálkozott. A szerződés szerint a bányához vivő utat a környező tulajdonosok, a tanács és a társaság együttesen tartja karban. Az utak állapota a társaság fennállása alatt mindvégig vita tárgya volt, és feloszlásakor is ezt nevezte meg működése legfőbb akadályaként. Vitákra adott okot a városi ingatlanok pontos felmérésének hiánya is. 1747-ben egy nagyvonalú határjárás szabta meg a határokat.[27] Az érintett területek feltérképezése több eredménytelen nekibuzdulás után csak az 1850- es évekbeli kataszteri munkálatok során történt meg.[28]

A társaság Klaits völgyben a Ludwig-, Lámpásban a Barbara nevű bányát létesítette, széntermelése csekély volt, az értékesítést nem tudta hasznot hozóan alakítani, 1824-ben feloszlott, kérte a város iránt fennálló tartozásai elengedését, arra hivatkozva, hogy a város szegett szerződést az útépítés elhanyagolásával. Ingatlanai és felszerelése városi tulajdonba kerültek, a választott község így summázza a társaság működését: „nem hallgathatja el ezen Választott Község azt a nagy kárt, mellyet a Kőszénásó Társaság ezen Városnak okozott. Ha tekéntetbe vétetődik, hogy az előtt a Városnak két téglaháza volt, [...] igen jó, és mindenre alkalmas téglák égettettek, ezen Kőszénásó Társaság kedvéért mindkettőt elpusztíttani, és egy ujjat azok helyett iszonyu nagy költséggel épitteni kelletett, csak, hogy a kőszeneket annyira vitetni ne kénteleníttessenek, hogy azon iszonyú, talán több, mint 10.000 forintra fölkelő költségek mellett a Város Cassájának semmi haszna nem volt, hogy annyi esztendőkön át az idevaló Publicum csak semmire való téglákat s cserepeket a Társaságtúl nyert, s azért kéntelen volt pénzét nem itt, a Polgár társai között folyamatban hagyni, hanem idegeneknek oda adni, hogy sokszor említett Társaság rossz manipulatiojával ezen Városnak meg böcsülhetetlen kárt okozott, minden jó akaró Város Polgárjának haragját meg érdemli.”[29]

A városban folyó bányászatról 1840-ben Berks összefoglaló táblázatot készített: eszerint 54 hold 820 1/2 négyszögöl területen folyik bányaművelés. A legnagyobb területű Paulovics Jánosé 11 holdon, a legkisebb Zács Mihály és Bauschek Vencel 421 négyszögölön működő bányája. 1816 óta ötvenhárom bánya létesült, 1840-ben huszonegy működött. Ezek közül huszonöt éve működik egy, húsz éve egy, tíz évnél régebben tíz, kettő és tíz év közötti öt, egy éve négy. A megszűnt harminckét bánya közül 10-20 év közötti ideig állt fenn kilenc, 8-10 évig négy, 2-4 év között kilenc, egy éven belül megszűnt öt.

A pécsi kis magánbányák folyamatosan adtak munkát Berksnek, a tulajdonosok között gyakori volt a vita, időnként a választott községnek „értésére esett” hogy valamelyik bányásgazda a közfundus alá ásott, ilyen esetekben a bányaigazgató és kiküldött tanácsnokok helyszíni szemlét tartottak, Berks megállapította az esetleg eltulajdonított szén mennyiségét és értékét, a károkozó pedig fizetett a városi pénztárnak vagy a szomszédnak. A gyakori erdőkárosítások megakadályozására a város 1837-ben szigorú rendelkezéseket hozott, eszerint az erdőbe csak négy, csőszök által őrzött kocsiúton volt szabad bemenni, az erdőfelügyelőnek szigorítania kellett az ellenőrzéseket. Egyúttal megtiltatott a szőlőkben és a bányákban éjszakázás. Ezt a tilalmat a tanács időnként ismételten kihirdette, de újra és újra „értésére esett,” hogy a tilalmat megszegték.

A város gazdasági helyzetében az erdő szerepe jelentős volt, a boradó mellett az eladott fa ára a legnagyobb bevétel, ehhez jöttek a makkoltatás-, vadászat-, gesztenyés-bérletből, valamint az erdőkárosítóktól - falopás, tiltott helyen legeltetés - befolyt összegek, a közterület alatt bányászkodók befizetése évi 6-14 forint között mozog.[30] A város iparosai hagyományos mesterségeket űztek, emlékezve a szénásó társaság kudarcára, nem próbálkoztak a szénre alapozva fejlődni.

Csak az 1840-es években jöttek létre modern vállalkozások, ezek közül egy jellemző példa: Hüttner János Keresztély papírmalmába 1841-ben Aachenből a Dobbs gyárból gőzgépet hozatott.[31] 1843-ban a szállító cég végrehajtással fenyegette, ekkor kölcsönből kifizette. Tartozásai 1852-re úgy felgyűltek, hogy csődbe jutott.

Nagyobb formátumú volt a működését a pécsi szénre alapozó Madarász-féle Csetnek-Pécsi vasgyár, 1843-ban köttetett szerződés tizenöt évre a város erdeje alatti szén kitermelésére, és ennek felhasználásával gömöri vas feldolgozására. A társaság évi 100 forint lefizetése fejében 300 ezer mérő szenet bányászhatott.[32] A gyár 1844-ben már termelt, 1851-ben évi hatezer mázsa vasárut állított elő, 50-60 főt foglalkoztatott. Bányájában hat holdon húsz ember, tanult bányász irányításával évi 40 ezer mérő szenet termelt ki. A gőzmalomban 10-12 ember kapott munkát, évi 25 ezer mázsa lisztet őröltek.[33]

A Pest-Fiume vasút építésének hírére Baranya vármegye és a város közös tervezetet dolgozott ki, és támogatásukat elnyerendő nyomtatásban megküldte a törvényhatóságoknak, hogy érintse a vonal Pécset, ennek célszerűségét az itt kitermelt szén indokolja. Gyorsabban, és helyi erők összefogásából megoldhatónak látszott a Dunáig kiépítendő vonal megvalósítása, Madarász kezdeményezésére 1846-ban létrehozták a Pécs-Mohács Vasúttársaságot.[34]

1845-től, Berks halála után nagyon töredékes adatok szólnak a bányászatról, 1851-ben, a város határában 13 bánya működött, 69 és 3/4 holdon, 213 munkással, négy bányában alkalmaznak tanult munkavezetőt, az évi együttes termelésük 407.208 mázsa szén.[35]

1853-ban hosszú tanácsbeli viták után a város 300 hold erdejét eladta a DGT-nek, amivel teljesen új fejezet kezdődött a pécsi és pécsvidéki bányászat történetében.


[1] Kiss József: A mecseki kőszénbányászat 1945-ig. In: A mecseki kőszénbányászat. Szerk.: Szirtes Béla. Pécs, 1994. 41-74.p.

[2] Fülöp József: Az ásványi nyersanyagok története Magyarországon. Budapest, 1984, 83-85.p.

[3] „A Péts mellett lévő Metsek nevű hegy a’ mely valami három hónapig olyan vastag füstöt botsátott felfelé, hogy a nap’ világát is meghomályósította, sőt a’ mélyből éjjelenként valóságos láng is szemléltetett ki-tekergőzni, már megszűnt fenyegetni a körülötte lévő vidéket. Végezetre számos utánna-járás után ugy nyilatkozott ki a dolog, hogy tsak a Pásztorok’ tüzétől vette volta tűz a maga eredetét, a’ mely a hegy gyomrában lévő Kő-szénbe belé kapván mind nagyobbá meg nagyobbá lett. [...] A hegyben lévő kőszén igen jónak találtatik, és szorgalmatosan rajta kezdettek lenni az emberek, hogy egy derék kőszénbányát állítsanak fel benne.” In: Bécsi Magyar Mercurius 1798. február 16.203.p. Idézi Babics: Apécsvidéki kőszénbányászat története. Budapest, 1952. 8.p.

[4] Gombocz Endre - Horváth Adolf Olivér: Kitaibel Pál Baranyában. Pécs, 1939. In: A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának évkönyve, 7.p.

[5] Baranya Megyei Levéltár Pécs város tanácsi iratok (a továbbiakban: BML Pécs város tan. ir.) Rangraemelési iratok, Missilisek 1744. III.28.

[6] BML Pécs város tan. ir. Rangraemelési iratok, Missilisek 1744. X.10.

[7] BML Pécs város tan. ir. Rangraemelési iratok, Missilisek 1746.XII.10.

[8] BML Pécs város tan. jkv. 1752. IX.1. „Vészits András csizmadiamester, e városi lakos és polgár panaszt tesz szomszédja, Kullinger Kristóf kovácsmester, e városi lakos és polgár ellen, mivel a vele határos kamrájában tűzveszélyes kőszenet tárol, és ez a kamra neki esőzések idején károkat is okoz. Határoztatott: Vészits András köteles az esővíz csatornáját, Kullinger Kristóf pedig a falat helyreállítani, és a tűz veszedelméből eredhető minden rosszat elhárítandó a szenet másutt elhelyezni. Egyébként pedig Vészits András házának falához bármit is hozzáépítenie tilos lenne.”

[9] BML. Baranya vármegye közgyűlési iratok, 1782/487

[10] Zsámboki: i.m. 20.p.

[11] Babics András: Berks M. Péter az elsõ pécsi bányakapitány és a mecseki szénmedence bányászatának kezdete. In: Baranyai Helytörténetírás, 1982. Pécs, 1983. 295-317.p. Nagy Iván: Magyarország nemes családai. IV. 366.p.; Siebmacher, J.: Grosses und allgemeines Wappenbuch. Nürnberg, 1919.; Bauer–Raspe. Steiermärkische Adel. IV. 7. 249-250.p. T. 49. Johann Peter Berks (Aachen, 1723. IV. 5. – Bécs, 1813. VI. 20.) a lovagi rangot Ferenc császártól kapta, 1792.szeptember 18-án az 1757 óta a császári háznak tett katonai és diplomáciai szolgálataiért. Pécsi Székeskáptalan Hiteleshelyi Levéltára, Diplomatorium ZZ.1

[12] Az 1790/91. tanévben fejezte be tanulmányait. Faller Gusztáv: Gedenkbuch zur 100-jáhrigen Gründung der königl. Ung. Berg- und Forstakademie in Schemnitz 1770-1870. Selmec, 1871. Joerges Ágoston. 120.p. Pesti egyetemi diplomáját 1815. július 13-án bemutatta. Pécs város tan. ir. 1815/1906

[13] Barbara von Geramb (1777. VI. 4. - 1835. V. 19.). Selmecen kötöttek házasságot 1799 októberében. Több gyermekük egészen korán meghalt, felnőttkort megértek:

Peter Moritz Melchior (Eisenerz, 1804 - Bécs, 1839. tüzérhadnagy. 1831-től Mainzban szolgált, ott Catharina Schneiderrel folytatott kapcsolatából 1836-ban Nicolaus nevű fia született. Berks a városi tanácshoz írt levelében kifejti, hogy mivel tudja, pestisben hirtelen elhunyt fiának szándékában állt a gyermek anyját feleségül venni, de mind ő maga, mind a leány atyja szegény emberek, s a kötelező kauciót letenni nem tudták, ő, mint atya és mint nemes ember kötelességének érzi, hogy a gyermeket a családba fogadja, és kéri, a tanács értesítse Mainz város tanácsát, hogy ő a gyermeket adoptálja.)

Maria Anna Klara (Reichenau bei Payerbach, 1807 - Ybbs, 1887.)

Lothar (Pécs, 1809 - Selmecbánya, 1890.) tüzértiszt, Ogulinban vette feleségül Elisabeth Lottert, fia Hugo 1906-ban halt meg. Hugo Steiermarkban lett birtokos, a Geramb-rokonokkal közös bányavállalkozásai voltak, képviselő a birodalmi tanácsban. Felesége Mara Cop regényeket és színműveket írt.

[14] BML Pécs város tan. ir. 1808/1105

[15] Babics: i.m. 1952. 18.p.

[16] BML Pécs város tan. ir. 1809/448

[17] BML Pécs város tan. ir. 1812/1228-kinevezése, 1812/1512-a Kamara 1812. aug. 4-én, 14957 számon beleegyezését adta. Évi 200 forint fizetésért minden mérnöki teendőt végzett a városban, (telkek felmérése, utak, hidak, csatornák, vízfolyások javíttatása, kisebb városi építkezések - sörfőző, téglaégető, erdészház, bikaistálló, a városháza tetőjavítása, börtön, a városfalak, templomok, kápolnák tervezése és kivitelezésének ellenőrzése, a vízvezeték karbantartása, az erdei vágásterületek kimérése) vitás telekhatár- és építési ügyekben szakvéleményt adott. 1818-ban elvégezte a városban működő malmok felmérését. Közli: Móró Mária Anna: A pécsi malmok 1818 évi felmérése. In: Baranyai Helytörténetírás, 1983-84. Pécs, 1985. 257-276.p.

[18] Pécs Belvárosi róm. kat. plébánia anyakönyve, 1845/56.

[19] BML Pécs város tan. ir. 1845/4593, 1846/611, 1360, 1361, 1632, 5156

[20] Az iratok forrásértékéről, történeti jelentőségéről: Babics András: A mecseki bányászat pécsi és baranyai levéltárakban található forrásai. In: Baranyai helytörténetírás 1969. Pécs, 1969. 157-175.p.

[21] A pécsi püspöki könyvtárnak könyveket is adományozott, többek között Agricola Vom Bergwerks XII Bücher című, Baselben 1557-ben megjelent munkáját, és elkészítette a könyvtár ásványgyűjteményének leírását

[22] Hölbling Miksa: Baranya vármegyének orvosi helyirata. Pécs, 1845, 24.p. A benne hivatkozott mű: Zipser, Andreas Christian: Versuch eines topographisch-mineralogischen Handbuches von Ungarn. Sopron, 1817.

[23] Nagy Elemér: A mecseki kőszén formáció megismeréstörténete. In: A mecseki feketekőszén kutatása és bányaföldtana. Szerk.: Némedi Varga Zoltán. Miskolc, 1995. Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből. VII. 5-11.p.

[24] Babics András: A vasasi kőszénbányászata feudalizmus korában. Pécs, 1957. MTA DTI Dunántúli tudományos gyűjtemény, 11. Ser. Hist. 6. 42.p.

[25] Babics András: A komlói kőszénbányászat története. Pécs, 1958. 14-17.p.

[26] Babics András: Az észak-mecseki kőszénbányászat története. Bp. 1967.

[27] Görcs László: A pécsi erdő. Pécs, 1939. 38-39.p.

[28] 1810-ben Klobucharich György postamester, a bérlőtársaság igazgatója kérte, jelöltesse ki a tanács a közterület és a magántulajdonosok közti határvonalat, mivel az 1777-ben készült térkép és a telekkönyv adatai a legritkább esetben egyeztek. 1815-ben Berks elvégezte a bányaművelésben érdekelt területek - a Gesztenyés, a Klaits- a Lákóczy- és a Lámpás-völgy - felmérését, ennek alapján a harmincas években ingatlancserékkel megszüntették a magántelkek beékelődését a város erdejébe.

[29] BML Pécs város tan. ir. 1825/2769

[30] Móró Mária Anna: Pécs város társadalma és bányászat a reformkorban. In: Bányászat a Mecsekben című tudományos konferencia előadásai, 1985. okt. 15-16. Pécs, 1988. 17-40.p.; BML Pécs város tan. ir. 1814/2912, 1841/2442, 2704, 1842/3720

[31] BML Pécs város tan. ir. 1843/156, 497, Berks ir. IX. 6, 43

[32] BML Pécs város tan. ir. 1843/2719, 2947, 3297, 3532, 3665, 1844/3721

[33] BML Baranya vármegye megyefőnökének iratai, 1853/6076

[34] BML Baranya vármegye megyefőnökének elnöki iratai, 1853/492, 657

[35] BML Pécs városi járásbíróság iratai, 1851/5565