Cikkek

Szirtes Béla: A pécsi bányász zsargonról

Pécsi Szemle 2000. (3. évf.) 2. szám, 92-96. oldal

Letöltés: pdf20


Szirtes Béla

A PÉCSI BÁNYÁSZ ZSARGONRÓL

Korábbi írásainkban foglalkoztunk azzal, hogy a 19. sz. közepétől létesült Pécs-környéki bányász kolóniák népe miért és hogyan vált német nyelvűvé.[1] Csak a 20. század elején született generáció lett magyar ajkúvá, de még ők is tökéletesen beszéltek németül. Utaltunk arra is, hogy ez a nyelv egy különleges német „nyelvjárás”, a kolonische deutsch volt. Ennek a nyelvnek a szókincsét és szóhasználatát tudtommal senki sem írta le, és ma már ez sajnos nem is lehetséges. Nem szóltunk viszont mindeddig arról, hogy a föld alatt milyen nyelven, milyen szakkifejezéseket használva beszéltek a bányászok.

Egyértelmű, hogy a 20. század elején még németül beszéltek és természetesen német szakkifejezéseket használtak. Ez a német szaknyelv az irodalmi német szakszókincsen kívül, a betelepült bányászok szülőföldjéről hozott, krajnai, morva, cseh, sőt osztrák jövevény német szakszavakat is tartalmazott. A magyar nyelv a bányatelepeken a század első évtizedeiben nyert teret, és ezzel új korszak kezdődött a munkahelyeken beszélt szaknyelv vonatkozásában is.

Néhai Sík Lajos 1988-ban összeállított egy több mint 3500 szót tartalmazó szógyűjteményt amely döntően Pécs-vidéki bányászok által használt zsargon szavakat és kifejezéseket tartalmaz. Emellett néhány a föld alatt használt köznyelvi és egyéb szakkifejezést. A szótár kéziratban maradt fenn, remény van arra, hogy a közeljövőben kiadásra kerül. Kínálkozik ennek kapcsán az alkalom, hogy áttekintsük a pécsi bányászok munkahelyi nyelvének alakulását.

A kérdést a magyar bányászati szaknyelv történetébe ágyazottan érdekes és szabad vizsgálni. A magyar bányász szakkifejezések történetének közel 200 éves múltja és gazdag irodalma van. Közismert, hogy a magyarországi bányászati szaknyelv évszázadokon keresztül a német volt. A magyar nyelvű bányászati műszaki terminológia kialakulása a magyar nyelvújítás része, és története elsősorban a német szakkifejezések magyarításával és mindvégig a germanizmus elleni küzdelemmel azonos.

A magyar bányászati szakszókincs kialakítása 1832-1879. között történt meg. Az egységes magyar bányászati műszaki terminológia iránt az igény már a 19. század harmincas éveitől kezdve erőteljes volt, és az alsó- és felsőmagyarországi, az erdélyi, a máramarosi, a Krassó megyei bányavidékekhez kötődik elsősorban, a megoldásban pedig főként Selmecbánya játszott jelentős szerepet.[2]

Az 1825-ben alakult Magyar Tudós Társaság 1831-ben szólított fel - egyebek között - magyar bányászati szótár készítésére. Ekkor írta a társaság folyóiratában Kacskovics Lajos[3], hogy „megcáfoltassék az a balvélemény, mintha bányász nyelven magyarul szólni lehetetlen volna.” A felhívásra megmozdult a bányász értelmiség és több jeles kezdeményezést követően[4] 1845-ben elkészült Pettkó Jánosnak, a selmecbányai Akadémia tanárának vezetésével az első magyar bányászati szótár, a kb. 2700 szót tartalmazó, selmeci Bányászati Szófüzér. Néhány kinyomtatásra nem került szótár, majd Szabó József[5] Bányaműszótár-át követően 1879-ben elkészült a teljes bányászati ágazatra kiterjedő szakszótár: Péch Antal Bányászati Szótára. A magyar bányászat e kiemelkedő személyének, a selmecbányai akadémia tanárának, szótára kb. 20 000 német és magyar szót tartalmaz. Ezzel megteremtődött a lehetősége annak, hogy a magyarországi bányászat nyelve a felsőoktatástól a munkahelyekig magyar legyen.

Amíg azonban a magyar nyelv elfogadtatása a szakmai körökben (szakirodalom, oktatás, tervezés, stb.) országszerte teljes körű és eredményes lett, a vállalat- és üzemvezetés szintjén a német (osztrák) tulajdonban lévő bányavállalatok az első világháború végéig általában megtartották a német nyelv használatát. A munkahelyeken beszélt szaknyelv pedig a magyar bányászati szakkifejezésekkel ezen túlmenően is csak lassan és részben azonosult annak ellenére, hogy a bányák magyar nyelvű környezete részéről magyarosítási igény jelentkezett.

Különösen igaz ez a Pécs-környéki szénbányászatra, ahol az osztrák tulajdonú bányavállalat német szolgálati nyelve akadályozta, a munkáskolóniák német nyelvűsége pedig nem igényelte a magyar terminológiát és a munkahelyen beszélt (német) nyelv megváltoztatását. A bécsi központú DGT (Első cs. kir. szab. Dunagőzhajózási Társaság) a pécsi bányáit ugyanis a 19. század végéig közvetlenül Bécsből irányította, a bányákra vonatkozó minden érdemi műszaki és gazdasági döntést Bécsben hoztak meg. Ennek megfelelően az iratokat németül írták, sőt a magyar szolgálati nyelv bevezetése után a fontosabb iratokat németül is meg kellett írni. A magyar szolgálati nyelv 1920-es években történt bevezetésekor és a magyar nyelv általános térhódításakor pedig a munkások, az új, számukra idegen, nehezen kiejthető és gyakran bonyolultabb magyar helyett inkább az ismert, eredeti német szakkifejezéseket és a munka közben leggyakrabban használt német szavakat magyar ragokkal és képzőkkel látták el, illetve a német szavak kiejtését a magyar nyelvhez hasonították.[6] Az így létrejött szavak fő típusaiból az alábbiakban néhány példát mutatunk be.

A zsargonszavak több mint egy harmadát a német szakszókincsből hangtani változtatás nélkül átvett szavak képezik:

 

Eredeti német szakkifejezés Zsargon szakkifejezés Magyar jelentés
die Abarbeitung ábárbejtung lefejtés
der Einbruch ejnbruk betörés
das Bandmass bándmász mérőszalag
der Berghammer berghamer bányász kalapács
der Zugschacht cugsáht légakna
der Dorn dorn tüske
der Feuerbock fájerbok tűzhiba (nem robbant fel)
der Holzplatz holcplác fatér, fatelep
das Lichtloch lihtloht világító luk
der Muft muft csőösszekötő
A szavak egy másik részében a német szavakat lerövidítették:
die Bergbelehnung begbelén bányaadomány
der Bergwerkplatz bergplác bányaudvar
der Bergbeamte bergbeámt bányatiszt
die Verblattung ferblát fogazás
die Ladestelle ládstel gyűjtő rakodó
die Limitation limit korlátozás, hiteljegy
das Nachreissen náhrejsz utánszedés
die Picke pik kéthegyű csákány
der Rangierplatz rangplác rendező tér
die Schachtabteilung sahtábteil aknaosztály

A szókincs egy részénél az eredeti német szó végére -a, -ni, -li végződést ragasztottak:

der Schacht sahta akna
die Fahrt fartni létra
die Schachtwand sáhtvándli aknafalazat

 

A többi zsargon szó képzésénél főként az alábbi hangtani változási típusokkal találkozhatunk:

 

német magyar eredeti német zsargon magyar jelentés
szakkifejezés szakkifejezés
au ó der Verhau ferhó fejtés
b P das Blech plé bádog, bárca
ch k die Schicht sikt műszak
e a die Bruderlade bruderláda társláda
e ni die Strecke strekni vágat
e li die Feuerzange fe ercángli tűzfogó
e er die Feile fe ler reszelő
el li der StemPel stempli támfa
el ély der Fustel fustély dorong
ei áj der Steiger stájger aknász
eu áj das Feuer er tűz
en li der Feilkloben fe lklobli reszelő
en lni bremsen bremzelni fékezni
en ni das Platzen plecni laPolás
en nyi der Haken haknyi rabló horog
en ol falzen falcol bevágást farag
n ni der Dorn dorni lyukasztó
se cli die Franse francli kirojtosodás
tze cni die Bergkratze bergkracni bányászkapa
ü i der FüllPlatz filplác rakodó, töltőhely
ver fa verlesen falézolni felolvasni

 

A fentiek szerint a 20. sz. elején létrejött egy olyan pécsi bányász szakzsargon nyelv, amely ugyan a magyar nyelvtan törvényei szerint magyar szavakkal képezte a mondatait, de amelynek minden szakkifejezésre és a munkahelyi bányászélet minden fordulatára volt saját szava, kifejezése, és leginkább ezeket használta.

Mindezek után egy „magyar” mondat a bányában valahogy így hangzott: Aufládold az arton a fórattal a riznit, és laufold ki a vekszlihez, de a rejbungban jól ábrukkold, mert különben auszklejszol!

Ami annyit jelent, hogy: Rakd meg a vájvégen a csillét a készlettel és told (csillézd) ki a váltóhoz, de a kanyarban jól tereld, mert különben kisiklik!

A legutolsó időkig leggyakrabban ezeket a „szakszavakat” használták a munkások egymás között, de így kommunikált velük legtöbbször a munkahelyi felügyelet, sőt a magasabban képzett vezető is (talán annak reményében, hogy közvetlenebb és egyértelműbb kapcsolatot teremtsen a dolgozókkal). A Pécs-vidéki bányászat szaknyelve így tulajdonképpen az utolsó száz évben kicsit „kétnyelvűvé” vált, illetve a műszaki vezetőnek „kétnyelvűnek” kellett lennie. Ismernie kellett a hivatalos terminológiát, azt használta szolgálati ügyeiben, de nem tudott megélni a „szakzsargon” ismerete nélkül sem.

Ennek a zsargon nyelvnek a szókincse leírásra eddig nem került, hallás alapján öröklődött, emiatt a szavaknak sok mutációja keletkezett:

 

ábruh-ábruk omlás
ábládolni-áblájdolni-áblájtolni lekopogózni
ájnstrájg-ejnstrájg-ejnstrejk segédácsolat
art-ort vájvég
bánvágli-pónvágli pályakocsi
laufolni-láfolni csillézni
rajbung-rejbung kanyar
szengret-zengret függőleges
szutni-szutlik pocsolya
undercug-untercug keresztácsolat

 

A ténylegesen használt szókincs közel 100 éves léte során állandóan alakult és fogyatkozott. Az egyre kevesebb zsargon kifejezést az idők folyamán mind teljesebb és helyesebb magyar mondatokba fűzve használták. E szavak és kifejezések használata mégis egészen napjainkig, a pécsi bányászat megszűnéséig jelentős mértékben fennmaradt.

Jelen dolgozat célja nem e zsargon-nyelv szakszerű elemzése és bemutatása, hisz erre a szerző nem hivatott. Mindössze a figyelmet szerettük volna felhívni városunk - napjainkban múltba vesző - egyik színfoltjára.

Felhasznált irodalom

Sík L.: Pécskörnyéki bányászok szakkifejezései. Kézirat. Pécs, 1988.

Székely L.: A magyar bányászati szaknyelv kialakításának története.In: Bányászati és Kohászati Lapok, 1973. 11. sz. 780.-785.p.

Tarján J.: A vasércbányászat szaknyelvének szókincse Rudabányán.Budapest, 1939. Dunántúli Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda Rt. Pécs


[1] Emlékek a pécsi bányatelepek hétköznapjaiból. In: Pécsi Szemle, 1999. TAVASZ, 57-68.p.

[2] A fontosabb „alsómagyarországi” bányavárosok: Selmec-, Beszterce-, Körmöcbánya.

[3] Kacskovics Lajos (1806-1891) ügyvéd az alsómagyarországi bányáknál, a magyar bányászati szótár ügyének odaadó előmozdítója

[4] Amelyekben többek között szerepet vállalt Szemere Bertalan (1812-1869) a Batthyány-kormány belügyminisztere, majd magyar miniszterelnök is.

[5] Szabó József nagybányai, később pénzügyminisztériumi bányatiszt

[6] A magyar szolgálati nyelv bevezetési időpontjának pontos megismerése további kutatást igényel. Az 1900-as évek elején az üzemi jelentéseket még németül írták, de 1913-ról már készült magyar nyelvű üzem-statisztika