Cikkek

Szkladányi Péter: Hölzl Szeráf Ferenc pécsi zeneszerző. A Noé című oratórium

Pécsi Szemle 2000. (3. évf.) 2. szám, 42-48. oldal

Letöltés: pdf20


Szkladányi Péter

HÖLZL SZERÁF FERENC PECSI ZENESZERZŐ

A NOÉ CÍMŰ ORATÓRIUM[1]

Harminchat esztendei pécsi működés után, 1843-ban halt meg Lickl György (Johann Georg Lickl), a székesegyház karnagy-zeneszerzője.[2] Még ebben az évben kinevezték utódjául Hölzl Szeráf Ferencet (Franz Seraph Hölzl).[3] A székesegyház 19. századi zenei életének szerencséjére e két neves egyéniség hosszú időre meghatározta a zenélés stílusát, színvonalát, bizonyos mértékig a körülményeit is. Szakmai tudásuk, Pécsre szerződésük előtt Bécsben kivívott hírnevük biztosította az európai látásmód valódi létezését. Másfelől azonban kétségtelen, hogy a városhoz kötöttség, a kommunikációs lehetőségek növekedése ellenére, magával hozta a zeneszerzői stílus bizonyos megmerevedését. Ők ketten a zenetörténet általános stílusváltozását is képviselik Pécsett. A Haydn-tanítvány Licklt a romantikus, szimfonikus hatásokban gondolkodó, önmagát minden műfajban kipróbáló Hölzl követi. E stílusváltozás és Hölzl személyisége is pezsdítően hat a város kibontakozó zenei életére, dalárdák és zeneegyletek alakultak.

Malackán született, 1808. március 14-én, Franz Thomas Hölzl, Franz Hölzl K.u.K. hivatalnok és Maria Stradinger másodszülött fiaként.[4] Nem keresztelték Seraphra, a felvett név először B-dúr vonósötösének a kéziratán jelenik meg 1837-ben.[5] Normál iskolai tanulmányait feltehetően még Malackán végezte. Édesapját azonban Bécsbe helyezhették, mert további tanulmányaira már itt került sor. Erről és életének egyéb eseményeiről Pécsett fellelt német nyelvű, egyes szám harmadik személyben fogalmazott önéletrajza tudósít:[6]

Szülei a josefstadti piarista gimnáziumba íratták be. Élénk temperamentuma azonban arra hajtotta, hogy az ottani énekiskolába is járjon, amelyet ekkor Johann Baptist Ritter von Henneberg[7] vezetett. Gyors fejlődése és különösen szép szopránhangja révén a gimnáziumi misék előénekese, majd hamarosan a templomi kórus tagja lett. Ahogy haladt előre zenei tanulmányaiban, úgy romlottak iskolai eredményei. Szülei értékelték zenei törekvéseit és beíratták a Theater an der Wien Pálffy Ferdinánd gróf által alapított zeneiskolájába. A növendékek itt szolmizációs módszerrel éneket, valamint hegedűt, gordonkát, generálbasszust, olasz nyelvet és deklamációt tanultak. Pálffy gróf az opera számára képeztetett fiatal tehetségeket.

 

psz 2000 02 04 szkladanyi peter 01

 

Hölzl Szeráf Ferenc önéletírásának első oldala, 1859.

 

A növendékek, így Hölzl is mutálás után a Theateran der Wien, vagy a Hofopertheater kórusában helyezkedtek el.[8] A színházi munka mellett zeneszerzést tanult Erasmus Kesslernél[9] és Ignaz Ritter von Seyffriednél. 1827-ben a Musikverein zur Bildung für echte Kirchenmusik generálbasszus- és énektanára.[10]

Az önéletrajz nem említi Beethovennel kapcsolatos élményeit. Más forrás szerint azonban hangszertudása révén részt vett néhány Beethoven által rendezett hangversenyen, sőt személyesen is ismerte.[11] Becses Beethoven ereklyéhez is jutott, amelynek történetét a Pécsi Dalárdához írt 1870-es leveléből ismerjük: „A Pécsi Dalárdának ajándékozom Beethoven egy hajfürtjét. Ezt a hajfürtöt az én immár meghalt barátom, Ferdinand Sauter ismert költő, Beethoven halálos ágyán, kinek elhalálozási napja 1827. március 26-a, 27-én levágta és több barátom jelenlétében, kik közül csak a még most is élő dr. August Schmidtet, a Wiener Musik - Zeitung egykori kiadóját említem, saját kezűleg nekem ajándékozta.”[12] Az ereklye jelenleg Martonvásáron, az egykori Brunswick-kastély múzeumában található.

Folytatva az önéletrajzot, „állandó kapcsolatban volt a kor híres Concertspiritueljeinek igazgatóival: C[arl] Holtzzal,[13] [Eduard de] Lannoy báróval,[14] valamint Titzével, és hangversenyeiken maga is játszott a zenekarban. Cherubini: Ali baba c. nyitánya első előadásakor például Lannoy a triangulumot, Titze a cintányért, Hölzl pedig a nagydobot ütötte, bizonyságául annak, hogy milyen figyelem járult ekkor a művek előadásához... Számos kiváló költő és művész a barátja, mint: Niebsch von Strehlenau [Lenau], akinek írt egy sajnos elveszett hegedűversenyt!,[15] Carl von Holtz, [Gabriel] Seidl,[16] [Heinrich Ritter von] Lewitschnigg,[17] Kaltenback, J[ohann] N[epomuk] Vogl,[18] Anton Ritter von Perger, stb.”

Hölzl számára azonban a „literátus” kör nemcsak baráti társaság, hanem alkotói közösség is. Általuk lép ki 1841-ben az addigi viszonylagos ismeretlenségből, ugyanis Noah (Noé) c. oratóriumának szövegét felkérésére Perger írta.

Noé és a vízözön története (Teremtés 1,6-8) valóban oratóriumhoz illő téma. 1823-ban Dessauban Friedrich Schneider is feldolgozta Die Sündflut címmel.[19] Perger szabadon bánt a szereplőkkel. Noé három fia közül csak Jáfet jelenik meg, Chimri személyében viszont megteremti Noé leányát. A bibliai történetből hiányzó Gábriel és Mihály főangyalok fontos dramaturgiai funkciót kapnak, általuk Noé története némi filozófiai kitekintéssel a szeretet - Gábriel, és a hatalom - Mihály harcává válik, így konkretizálva az Úr megbocsátását és szövetségét a vízözön után. Főképp a kórus számára ad sokoldalú feladatot különböző csoportok: Noé családja, vadászok, pásztorok, katonák, angyalok, asszonyok, ifjak sokszor egyidejű megjelenítésével. Perger inkább ügyes dramaturg, mint jó költő, de a mozgalmasabbá és feszültebbé vált téma Hölzlnek nyújtott több zeneszerzői lehetőséget.

A zenei példakép nyilvánvalóan Haydn: Teremtése és ez érthető. Innen vette Hölzl a szokásos énekes kvartett helyett a szoprán, tenor, basszus magánszólamokat és a „közös” főszereplő, Gábriel főangyal itt is szoprán. Haydn-hatás a bárkába menő különböző állatok zenei megformálása: a gerle és a sas barátságát a mélyhegedűk gyors futamaival, a tigris mellett bátran ugrándozó zergét a fagott staccatoival, vagy az elefánt súlyát egy unisono C-hanggal (egyértelmű utalással a haydni tigris üvöltését utánozó desz-re) jellemzi.

A kórusok, recitativók és áriák hagyományos sorozatában azonban az arány a kórus javára tolódik el; a 29 tételből 14 kórusra íródott. Kiváló mesterségbeli tudást bizonyítanak a remek 4-5 szólamú fúgák, függetlenül attól, hogy a Nr. 29-es záró kórus erősen idézi Beethoven 9. szimfóniájának Seid umschlungen szövegének témáját. Szép és nem szokványos ötlet a bárka elkészülte, és a beszállás utáni hálaadó a capella énektrió.

A zenekar is a cselekmény tevékeny részese. A mű a vízözön témáját előlegező hangszeres bevezetéssel indul, az első rész végén pedig utójátékkal zárul. Kifejező hangszereléssel jeleníti meg a víz lassú emelkedését, majd remek fokozással vezet a menekülők hatalmas négyszólamú fúgájáig, szinte naturalista módon érzékeltetve a minden életet elborító víz hatalmát. A katasztrófa utáni döbbent csendet jól jellemzik a vonós tremolók, amelyek romantikus enharmónikus modulációkkal vezetnek a víz felett hangzó éteri angyalkórusig (Nr. 25.). Általában elmondhatjuk, hogy a Noah szép és értékes példája az oratórium 19. századi stílusváltozásának.

Az önéletrajz szerint „a bemutató A. F. Syré kereskedő anyagi támogatásával jött létre 1841. május 21-én (helyesen 23-án ) [20]a Gesellschaft der Musik- freunde in Wien termében, a K:K: Hofopertheater zenekara és kórusa közreműködésével. A mű nagy sikert aratott és August Schmidt Wiener Musik-Zeitungja különösen jó véleménnyel volt.

Az alábbiakban közöljük e lap kritikusának, Athanasiusnak (ez valószínűleg a jóbarát, Schmidt írói álneve) cikkét: „Szándékunk e fiatal művész első nagy művéről - mivel neve eddig csak néhány jól sikerült dallal keltett figyelmet - a későbbiekben részletesen beszélni; ma csupán az előadásról és a fogadtatásról előlegezünk egy keveset. Talán kedvezőtlen időpontot választott a szerző (délután fél egy!) szelleme hősi gyermekének világra küldésére, ami abból is kitűnt, hogy kiváló honi énekeseink már megkezdték szabadságukat, és távol lévén nem járulhattak hozzá a legnagyobb pontosságot igénylő mű sikeréhez. Továbbá a 28 fokos melegben csak a szenvedélyes zenekedvelők tartottak ki csaknem 3 órán át olyan megfeszített figyelemmel, melyet egy ilyen hatalmas mű kíván. Tehát a közönség érdeklődése a telített koncertélet (vagy még több koncert - szörnyűség) és az anyagi haszonnak mindent alárendelő, közönséget mulattató és vonzó, frivolabb és változatosabb színházi élvezetek által már érthetően eltompult ahhoz, hogy egy komolyabb, klasszikus (és sajnos jelenleg egyenlő hangzással unalmasnak nevezett) zenei költemény ízlésének megfelelő legyen. A közönség, valamint a művészetismerők és barátok (valójában kevesen, de ők művészeti iskolánk csodálatos fájának színe-java és gyümölcse) viselkedése mégis bizonyította, hogy császárvárosunk szívében milyen tisztelet él a valóban jó és igaz művészetért, amely nem hódol a divatnak. Távol legyen tőlünk, hogy a fentiekkel lekicsinyeljük vagy megvessük a mostani előadást, hiszen bármelyik baráti szívesség teljesítménye szerfölött készséges volt. Művészeti életünkben már sokszor szereplő Lutz [a Hofkapelle tagja] és Leitgeb urak, valamint Corradori kisasszony [a josefstadti színház első énekese] a szólórészekben egészen kifogástalanul, sőt egyesekben kiválóan énekeltek... Mi csak a megszokott közönség nevében beszélünk a magasan ünnepelt nevek, mint például Hasselt-Barth vagy Staudigl hatását illetően, akiket mi nem egyszer szidtunk, de azért egy ünnepelt név sokat ér.[21]

A rendkívül szigorú igényű műben kiváló a kórusok szerkesztése [.] amelyre a zeneszerző - emlékezve e műfaj klasszikus mintáira - a legnagyobb gondot fordította. Mesterségbeli tudását és a zene mindenható szellemei fölötti uralkodását bizonyította Handel, Graun és Haydn csodálatos formáinak felidézésével [...] A kórus teljesítménye viszont (a basszust részben kivéve) őszintén szólva szívélyesen rossz volt. Ez különösen a nőikarra áll, mert néhány jól eltalált hatástól, a körülményektől és az általában biztos intonációtól eltekintve állandó tétovázás, hamis hangokkal megtűzdelt szellemtelen kiabálás és tempóbeli vigyázatlanság jellemezte éneklésüket [...] Ezért kedvetlenség töltötte el a zenebarátok szívét, mert a csodálatosan megkomponált hatalmas fúgákban többet sejtett, mint amennyi élvezetet kapott. A legmélyebben megrendítő és régi templomi stílusban fogalmazódott két angyalkórus pedig annyira minden áhítat nélküli, annyira hideg, száraz és részvétlenül szétszabdalt volt, mintha a zongora billentyűin következett volna akkord akkordra.

A zenekar [Georg] Hellmesberger vezetése alatt derekasan helytállt, az őket illető részeket ügyesen átérezték és megoldották, mint például a sokszoros tapssal jutalmazott vízözön-jelenetet.[22] Az áriák kísérete lehetett volna halkabb és mérsékeltebb, de a végrehajtás tűzében főképp a fúvósok ragadtatták el magukat, figyelmen kívül hagyva az egyébként néha betartott pianokat és decrescendokat.

A művet maga a szerző vezényelte és őszinte örömmel gratulálunk (a végrehajtás hibái dacára) az igazán kielégítő sikerhez, melyet hatalmas és ígéretes zsenijének első próbarepülése kivívott.

1841. szeptemberében a Leipziger Allgemeine Musikalische Zeitung írt a Noahról: Hölzl? Ki ez az ember? - kérdezte egyikünk a másiktól. Csak kevesen tudták, hogy egy fiatal zeneszerző, aki kollégáinak százaihoz hasonlóan magánórák adásából él, és eddig néhány kielégítően fogadott dalt és misét komponált. ... Így azután mérsékelt, majdnem közönyös igénnyel mentünk a hangversenyre. Csakhogy ez a Hölzl Szeráf Ferenc. eme első nagyobb próbálkozásával meglepetést szerzett nekünk. Művészete annyira örömteli, hogy a bámulattól alig ocsudtunk fel, hogy azután leróhassuk csodálatunkat a tehetséggel megáldott zeneköltőnek ezért a magasan sikerült alkotásért. Ne kívánjanak egyetlen egy - ráadásul semmiképp sem kifogástalan - előadás után részletes és körültekintő ismertetést; ez csak a kinyomtatott szövegkönyvvel, mint kézben lévő vezérfonallal lehetséges, sorról sorra követve a hangfestés lépcsőfokait. Mivel ez megadatott, elénk tárult minden pillanat és helyzet körvonala és utalása, [.] a formák és eszmék újdonsága, pszichológiai valósága, jellemzőkészség, a kórusanyag erőteljes alakítása és a megragadó hangszeres hatások.... Nem titkoljuk tehát hazafias óhajunkat…hallhassuk még egyszer e honi talajból eredt polifón összerejű zeneművet. A Gesellschaft der Musikfreunde ehhez jóakaratúan nyújthatná kezét, céljainak megfelelve és új érdemeket szerezve.[23]

Talán e cikknek köszönhetően az önéletrajzot idézve: a Gesellschaft der Musikfreunde egyik hangversenyén újra előadtak egy részletet a Noahból. Ennek ellenére Bécsben semmilyen kilátása sem volt kevésbé nyomorúságos egzisztencia biztosítására. Így J[oseph] Fischof professzor ajánlatára művészeti igazgatóként elszerződött Innsbruckba, 600 ezüstforint fizetéssel. Innsbruckban mint energikus és körültekintő karmester, bizonyította tehetségét és szeretetreméltó előzékenységével a legrövidebb idő alatt megnyerte mindenki szívét.[24]

Tudjuk, hogy 1842 szeptemberében, mint Kapellmeister in Innsbruck vett részt az első salzburgi Mozart-ünnepségen, ahol a kórusban énekelt.[25] Ezen az ünnepségen két pécsi muzsikus is részt vett: a hegedűs Witt János Orchesterdirektor in Fünfkirchen, a kórusban pedig Radenich Imre, Advokatin Fünfkirchen.[26] Witt bizonyára megismerkedett Hölzllel, mert 1843-ban ő juttat el neki 250 forint útiköltséget. Erre utal a pécsi káptalan 1843. júniusi ülésének jegyzőkönyve is: több pályázó közül „eleve történt értekezés” után döntöttek Hölzl javára, „ki e' hivatal elválolását kinyilatkoztatta.”[27]

Így kezdődött el Hölzl Szeráf Ferenc majdnem negyven évig tartó pécsi működése, amelyet az önéletrajz szerint azért vállalt el, mert feltételezte, hogy ott minden eszköz a rendelkezésére áll ahhoz, hogy műveit kívánsága szerint adathassa elő.

 

psz 2000 02 04 szkladanyi peter 02

 

Hölzl Szeráf Ferenc síremléke a pécsi köztemetőben, Kiss György bronz domborműve, 1886.


[1] A Pécsi Szemle számára átdolgozott részlet a szerző Hölzl Szeráf Ferenc zeneszerző munkássága és a Pécsi Székesegyház zenei élete, karnagyi működése (1843-1884) alatt c. tanulmányából. 1982. Budapest, MTA Zenetudományi Intézet, kézirat

[2]Szkladányi Péter: Lickl György a Pécsi Székesegyház zeneszerzője és karnagya. In: Baranyai Helytörténetírás, 1979. Pécs, 1979.

[3] Uo. 73.p.

[4]Fényes szerint: Malaczka tót-német mezőváros Poson vármegyében, Posontól 5 mérföldre. In: Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára , III. Pest, 1851. 63.p. Ma Malacky, Szlovákia

[5]Hölzl világi műveit a Baranya Megyei Levéltár zenei gyűjteménye, egyházzenei alkotásait a pécsi székesegyház kottatára őrzi

[6]Magántulajdon. A saját kezűleg írt fogalmazvány dátum nélküli, műveit viszont 1859-ig sorolja fel, tehát ekkor keletkezett. Az önéletrajzot ismerteti Várhalmi Oszkár. In: Pécs egyházi zenéje a XIX. században. Kézirat. Pécs, Várostörténeti Múzeum

[7]Hugo Riemanns Musiklexikon, II. 1853. Elfte Auflag Berlin, 1929. Henneberg (1768-1822) a Theater auf der Wieden karmestere1803-ig,majd Esterházy herceg muzsikusa. 1818-tól a Hofkapelle orgonistája, zeneszerző.

[8]Várhalmi szerint a Kartnerthortheaterben énekelt. I.m. 15.p. Ez azonban a Hofopertheater a Kartnerthormellett

[9]Hugo Riemanns Musiklexikon, 766.p. Josef Christoph Kesslert említi tanáraként. Ezt átveszi Horváth Mihály:

Muzsikáló Pécs, Pécs, 1959. 16.p.

[10] Nem 1826-ban, mint Várhalmi írja: 15.p.

[11]Deutsche Kunst- und Musik-Zeitung, XI. évf. Nr. 31. 1884. szeptember 3. Több hangversenyen való részvétele valószínűleg túlzás lehet. Beethoven utolsó nyilvános hangversenye 1824. május 7-én volt, a 9. szimfónia bemutatásakor

a Hofopertheaterben, a színházi kórus közremûködésével. Ezen elképzelhetõ a 16 évesHölzl szereplése

[12] Várhalmi i.m. 21.p. Ugyanő említi: 16.p. Schmidt: Reflex c. önéletírása alapján, hogy együtt tanultak Hennebergnél és gyermekkori barátságuk egész életükön át tartott

[13] Hugo Riemanns Musiklexikon: 777.p. Holtz (1789-1858) neves bécsi hegedűs, különböző híres vonósnégyesekben is játszott. 1825-ben Beethoven titkára, később a Concert-Spirituel egyik karmestere

[14] Hugo Riemanns Musiklexikon: 996.p. Lannoy (1787-1853) A Gesellschaft der Musikfreunde in Wien egyikalapítója, zeneszerző

[15] Várhalmi i.m. 17.p. Tény, hogy Nicolaus Lenau hegedűlt és gitározott. Major Ervin: Fejezetek a magyar zene történetéből, Budapest, 1967. 89-90.p.

[16]Pallas Nagy Lexikona, XIV. Budapest, 1897. 1031.p. Seidl (1804-1875) osztrák költő, 1840-től a bécsi érem- és régészetigyűjtemény őre.1854-ben Haydn dallamára őírta ahivatalos osztrák császárihimnusz, a Gott erhalte szövegét

[17] Major i.m. 214.p. Lewitschnigg magyarellenes érzelmű osztrák költő. 1847-ben a Pester Albumban jelent meg „Musik" c. verses prológusa

[18] Pallas Nagy Lexikona XVI. 932.p. Vogl (1802-1866) népies, naiv hangú osztrák költő. Hölzl Voglnak számos művét zenésítette meg

[19] Szabolcsi Bence-Tóth Aladár: Zenei Lexikon III. Budapest, 1965. 35.p.

[20]Május 23-a van a hangverseny plakátján, az Allgemeine Wiener Musik-Zeitung kritikájában és az autográf partitúrában

[21]Hugo Riemanns Musiklexikon, 715.p.

[22]Hugo Riemanns Musiklexikon II. 733.p. Az idősebb Hellmesbergerről van szó

[23]Uo.1727.p

[24] Uo. 513.p. Fischof (1804-1857) a Gesellschaft der Musikfreunde zongoratanára 1833-tól

[25] Major: 26.p.

[26] Major téved, amikor a keresztnév nélküli Wittet azonosítja Friedrich L. Witt pesti karmesterrel. Az Orchesterdirektor lényegében a koncertmester elnevezése, melyet Witt János, a pécsi székesegyház hegedűse önhatalmúlag használt Salzburgban, azt csak később kapja meg

[27] Lásd: 2. sz. jegyzet