Cikkek

Gábor Olivér: Bronzszobor, Hobol

Pécsi Szemle 2000. (3. évf.) 2. szám, 2-3. oldal

Letöltés: pdf20


Gábor Olivér

 

BRONZSZOBOR, HOBOL

 

 

1968-ban Hobolban, a Sikotai-árok ásásakor került elő néhány érdekes tárgy: egy bronzszobor, egy bronzbalta és római pénzek. A megtaláló, bár korukat meghatározni nem tudta, érezte, ritka kincsre lelt, így azokat hazavitte. Ettől kezdve a tárgyak sorsa különféleképpen alakult. A főlelet, a bronzszobor, eredeti állapotában őrződött meg, úgy, ahogy a föld alól előkerült. A baltát azonban megcsiszolták, ezért megváltoztatott külsővel jutott a régészek kezébe. Legrosszabbul a pénzek jártak: elvesztek, elkallódtak. Pedig fontosságuk a leletek korának római koron belüli pontosabb kalibrálásában lett volna.

32 év után, 2000 tavaszán, elsősorban Kováts Valéria régész kitartó utánajárásának köszönhetően, a szobor és a balta vétel útján bekerült a Janus Pannonius Múzeum Régészeti Osztályára. A törvény szerint a föld alól előkerülő régészeti leletek az állam tulajdonát képezik. A Seuso-kincs példáján mégis láthatjuk, hogy a jog nem mindig érvényesül. Esetünkben először a tárgyak antik voltát felismerő olaszok szerették volna a szobrot külföldre vinni, később pedig magyar régiségkereskedők becsülték meg értékét. Végül szerencsés körülményeknek köszönhetően a baltával együtt a köz tulajdonába került. Így a korábban régészeti emlékekben nem túl gazdag falu, Hobol is dicsekedhet immár egy jelentős lelettel, mely a település külterületén került elő.

A megtaláló, Lieb József visszaemlékezése alapján a szobrot és a baltát egy időben, egymás közelében találta. Feltételezhetjük tehát, hogy azok összetartoznak, együtt kerültek a föld alá is. A leletek azonban egyelőre a régészet számára olyan frissek, hogy hitelesítő ásatás híján korabeli elásásuk további körülményeire vonatkozóan csak találgatni tudunk. Sejtésünk szerint egy 2. századi, romanizált bennszülött előkelőség kocsis temetkezésének darabjai. A kocsis sírokra több példa is van Pannoniában. Hozzánk legközelebb Kozármislenyben, melyet Kiss Attila régész talált meg (Pécsi Szemle, 1999. TÉL).A halottat e rítus alkalmával elhamvasztották, hamvait a gyakran szétszerelt kocsival, és a megölt lóval együtt helyezték el a földben.

A szobor valószínűleg egy Attis nevű keleti, kisázsiai görög eredetű istenséget ábrázol, mely a római korban Pannoniában, főleg a sírköveken igen népszerű motívum volt. Az istenség, hogy Zeusz gyermekének őrjítő szerelmétől megmeneküljön, kasztrálta saját magát. Ünnepét március 22-étől tartották. Az ünnepség csúcspontját Attis papjainak őrjöngő extázisban elkövetett önkasztrálása jelentette, majd 25-én az öröm napjával ért véget. Az istenség keleti jellegére több jel is utal. Nadrágot hord, fejfedője a fríg sapkákra emlékeztet, két oldalán pedig oroszlánfejek vannak. Kezében három attribútumot tart. Jobbjában valószínűleg egy fúvós hangszert, míg bal kezében egy faágat. Bal keze ujjai közt levő harmadik tárgy egyelőre meghatározatlan. A szobor alul köpüs, azaz üreges kiképzésű, ami arra utal, hogy nem önmagában való tárgyról van szó, hanem valamire felerősített díszítményről. Ez a valami lehetett a halotti kocsi rúdja.

A vele együtt talált balta talán méltóságjelvény volt, mégpedig azé az emberé, akit eltemettek. Tudjuk, hogy a római korban a főpapokat a terramare hagyományokból eredően pontifexnek hívták. Ez szó szerint a híd ácsolását jelenti, és ugyanúgy áttételes jelentéssel rögzült megnevezés, mint ahogy a máig élő „szabadkőműves” kifejezés. A pontifexekjele is a balta volt. Nem jelenthetjük ki, hogy itt egy főpapot temettek el egykor, de az biztos, hogy a balta használatra alkalmatlan. Puha, sárgaréz anyaga folytán az első ütések után kicsorbultvolna, a vasszerszámokat alkalmazó rómaiak ilyen eszközt nem használtak a mindennapokban.

 

psz 2000 02 01 gabor oliver 01