Cikkek

Lengvári István: Dombay János élete és tudományos munkássága levéltári adatok tükrében

Pécsi Szemle 2000. (3. évf.) 1. szám, 98-104. oldal

Letöltés: pdf20


Lengvári István

DOMBAY JÁNOS ÉLETE ÉS TUDOMÁNYOS MUNKÁSSÁGA

LEVÉLTÁRI ADATOK TÜKRÉBEN

Dombay János, régész-múzeumigazgató emlékét egy baranyai tó és egy pécsi utca is őrzi, munkássága mégsem ismert széles körben, pedig a baranyai és éppúgy a pécsi muzeológia kiemelkedő 20. századi alakja. A korábbi méltatások vázolták életének és munkásságának főbb eseményeit, de viszonylag keveset tudtunk pályakezdéséről, szakmai kapcsolatairól.[1] Eddig ismeretlen levéltári dokumentumok azonban fényt vetnek pályakezdésének és tudományos életének olyan részleteire, melyek egyrészről nem voltak ismeretesek, másrészről pedig, és talán ez a fontosabb, árnyaltabb képet festenek egy kivételes pályáról.

Dombay Jánosnak a Baranya Megyei Levéltárban tárolt hagyatékából tudománytörténeti szempontból a legfontosabb az a 738 tételből álló levelezés, melynek értékei az általunk végzett rendezés során bizonyosodtak be.[2] Ennek a szakmai és félhivatalos levelezésnek egy része sajnos még nem hozzáférhető.[3] Azonban a kutatható anyagból a legfontosabbak közlése a közeljövőben napvilágot lát, illetve egy rövid forrásközlés már meg is jelent.[4]

Dombay János 1900. augusztus 10-én született Veszprémben. Hét testvérével együtt szűrposztó-készítő apja és édesanyja a városban nevelte fel, ahol kis házuk volt. Szülővárosában végezte elemi, gimnáziumi tanulmányait, majd a háború miatt Nagykanizsán érettségizett. Sokféle eredménytelen álláskeresést követően 1920-ban a Pénzügyőrséghez került, mint pénzügyőri fővigyázó, 1922-1938 között mint állampénztári tisztviselő működött, először Zircen, majd 1926-ban Bonyhádra került, onnan pedig saját kérésére 1931-ben Pécsváradra. Közben Zircen megházasodik, az ottani iskolaigazgató özvegyének lányát, Végh Katalint veszi el feleségül. Három gyermeke: János (1928), Sarolta (1936) és Győző (1942) születik a házasságból.

Bonyhádi tartózkodásakor ismerkedik meg Wosinszky Mór, a múlt századi régészet kiemelkedő alakjának munkásságával és leírása alapján, valamint példájától vezettetve kezdi meg a terepbejárásokat. Feltérképezi a környékbeli lelőhelyeket, s kapcsolatba lép a szekszárdi és a veszprémi múzeummal, utóbbit ez idő tájt Laczkó Dezső vezeti, aki gimnáziumi tanára volt. Pécsváradra kerülésekor folytatja terepbejárásait: felfedezi szórványleletek alapján a pécsvárad-aranyhe- gyi, a zengővárkonyi, szebényi, fazekasbodai őstelepet, a szebényi, nagypalli,kékesdi, szellői és püspöknádasdi avarkori temetőt, a zengővárkonyi, fazekasbodai, szilágyi római lelőhelyeket, ill. temetőket. Segítője az első időszakban Fülep Lajos, a híres művészettörténész, zengővárkonyi lelkész.

 

psz 2000 01 11 lengvari istvan 01

 

Amikor az amatőr régész a pécsi múzeum segítségét kéri, elutasítják, később azonban kitartását látván együttműködnek vele. A városi múzeum gyűjtőköre elsősorban Pécs városára terjedt ki, ez is indokolhatja a csekély érdeklődést.1933 nyarán Fejes György, a városi múzeum ügyvezetője látogatja meg egy újságíróval, melynek eredménye egy (név nélküli) cikk a Függetlenség 1933. július 9-i számában. Dombayt korábban Fejes figyelmeztette, hogy kutatni tilos, s hogy megbüntetett már valakit római emlékek eladásáért; legalábbis így számol be róla Papp László idézett 1962-es cikkében. A Függetlenség azonban a múzeum „meleg érdeklődését” emeli ki, és azt, hogy a leletek Pécsre kerülnek. Egy véletlen kapcsán kerül Dombay ismeretségbe Tompa Ferenccel, a Nemzeti Múzeum híres régészével, akinek november 21-én lezajlott látogatása sorsdöntő: tanácsokkal látja el, és de facto kutatásaihoz a legmagasabb szakmai fórumról támogatást biztosít. Dombay szorgalma mellett ez a tény az, mely lehetőséget nyújt arra, hogy a helyi ellenérdekekkel és közönnyel szemben később további tervei is támogatást találjanak a megyei vezetőknél. A levelezésben számtalan utalás történik arra, hogy befolyásos kollégái a Nemzeti Múzeumból levelekkel keresik meg a megyei vezetést, legyen az nyári szabadság engedélyezése, később a pécsváradi múzeum berendezése vagy a vármegyei múzeum megszervezése.

1933-ban a zengővárkonyi késő-római sírokkal kapcsolatban felmerül benne, hogy a „temetkezés tekintetében a római szokásokat nem tapasztaltam, miért is a leleteket valamely, a római uralom alatt élő más népnek tulajdonítom.”[5]

1934-ben a római leletek értékelése révén kerül kapcsolatba Járdányi Paulovics Istvánnal, aki ásatására látogatva kiemeli a munka szakszerűségét: Dombay ekkor már a szakemberekhez hasonlóan megfigyeléseiről részletes és szakszerű ásatási naplót vezet, a tárgyakat gondosan tárolja és értékeli.

1935-ben a későavar szebényi temető feltárásán már Fettich Nándor és László Gyula dolgozik. Utóbbi erről visszaemlékezésében így ír: „A Csele patak mellett folytattam Dombay János pontos munkáját. Ez a griffes-indás övű népek temetője volt, ma úgy mondanám, hogy az első magyar honfoglalók (onogurok) temetője. Nagyon gazdag volt, nemcsak remekbekészült bronzvereteivel, hanem pompásan égetett piros színű edényeivel is.’[6] A két szakember tanácsaival segíti, baráti kapcsolatot alakít ki vele, az elismerésen túl Dombaynak külön öröm, hogy nem kívánják munkájában korlátozni, eredményeit elvitatni, ásatási anyagát kisajátítani. Innen indul az emberi és szakmai kapcsolat, mely haláláig tart, elsősorban Fettich Nándorral, akinek több tucatnyi levele tanúskodik erről.

A harmincas és negyvenes években Dombay folytatja kutatásait, melyeket később a két Zengővárkony monográfiában,[7] illetve a megye késő római temetőit feldolgozó munkájában ad közre.[8] Az első zengővárkonyi monográfia kiadásához a vármegyei vezetés anyagi támogatása is társult. Az indokok között szerepelt, hogy erre a baranyai és magyar régészet reputációja érdekében kell áldozni, s a megyének is hírnevet okoz a kötet.[9] A művek alapvető fontosságúak az európai őskorral foglalkozók számára bárhol Európában, hiszen a késő kőkori, ún. lengyeli kultúra egyik legjelentősebb lelőhelyének leleteit közlik a pontos kötetek.

Régi álma valósul meg a növekvő gyűjtemény elhelyezésével (többek között az általa felfedezett szebényi temetők anyagával) a pécsváradi vár bástya-tornyában, és eközben megmenti azt az ott pusztuló másfél vagonnyi iratot, mely a pécsváradi közalapítványi birtok igazgatásának dokumentumait rejti. A múzeum létesítésekor felmerült helyszínként Pécs is, de Pécsvárad mellett döntöttek. Ennek okáról és az előkészületekről így írt egy 1934-es, Pataki Vidor ciszterci tanárnak írt levélben: „Említést tettem [Paulovics Istvánnak] arról, hogy a várban lehetne megfelelő helyiségeket szerezni museum részére. Megmutattam az altemplomot és a bástyatornyot, melyben egymás felett két tágas terem van. Tetszett neki. Látszott rajta, hogy komolyan töpreng gondolatomon. Megígérte, hogy a jövő nyáron lehozza Lux Kálmán dr.-t és ezeket a helyiségeket bemutatja neki. Együtt megkísérlik e helyiségek műemlékké nyilváníttatását, melynek sikere esetében ezeket az épületrészeket rendbe hoznák. Ez most kissé fantasztikus, de nem lesz nagyon nehéz, merta vára közalapítványé. [...] Én jobbnak látván ezt a museumot itt a várban létesíteni, mert egy új museum Pécsett csak elmérgesítené az amúgy is áldatlan viszonyt a vármegye és a város között. Én tehát ütöm a vasat a pécsváradi museumért. Szerintem lehet az a museum vármegyei, csak itt legyen Pécsváradon. Tervemnek eddig számos előkelő és befolyásos embert megnyertem, akik ezt a gondolatot az alispán úrral is megkedveltetik. Ha a Nemzeti Museum honorálni fogja az alispán úr kívánságait, úgy nagy, gazdag és hatalmas pártfogót nyerünk az alispán úrban, akinél még roppant befolyását is számításba kell venni (testvére a belügyminiszter úrnak).[...] Arra kérem Tanár urat, hívja fel Paulovics és Tompa, esetleg még azok figyelmét ennek a kérdésnek a nagy fontosságára, akik befolyása, vagy hozzászólása számottevő lehet.”[10]

Az 1936-ban megnyílt kiállításnak országos híre lett, a gyűjtemény vendégkönyve a miniszteriális vezetőkön kívül őrzi az ókortudós Franz Altheim, Kerényi Károly és felesége és természetesen Fülep Lajos aláírását is. A leletek a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonában maradtak, e szervezet látta el a szakmai felügyeletet is.

A szakmai segítségnyújtáson kívül, melyről a László Gyulával és Fettich Nándorral történt félhivatalos levélváltások tanúskodnak, Budapestről nemtudjáka hiányzó múzeumi szervezetet kiépíteni. Dombay a megyei vezetők elé tárja javaslatait, és 1938-ban a Pécsett létesítendő megyei múzeum megszervezésével őt hívják meg a múzeumőri állásra. A múzeum alapja Igaz Lajos népművészeti gyűjtése volt, ehhez járult Dombay régészeti anyaga. A múzeum fenntartására a Horthy Miklós Segélyalap komlói kőszénbányaüzeme tiszta nyereségének 20%-a szolgált (ez a háború alatt már a legszükségesebb kiadásokra sem volt elegendő).[11] A megvalósulás sokszor hajszálon múló eseményeiről is jól tájékoztatnak a Fischer Béla ny. alispánnal történt levélváltások.[12] A megyei vezetők annak ellenére ragaszkodtak Dombay személyéhez, hogy nem volt meg a tisztség betöltéséhez szükséges főiskolai végzettsége, amit csak a kormányzói felmentés oldott meg. Ez a Nemzeti Múzeum vezetése, Zichy István főigazgató, Fettich Nándor, valamint az akkori alispán Horvát István támogatásával jöhetett csak létre, továbbá nélkülözhetetlen volt Fischer Béla (volt alispán, Keresztes-Fischer belügyminiszter testvére), és Faragho Gábor beavatkozása, mellyel a minisztériumok támogatását is megszerezték. Horvát István támogatásáról annak felmentéssel végződött népbírósági tárgyalásán Dombay vallomását így rögzítette a jegyzőkönyv: „Vádlott főbíró korában felettesem volt. Ásatásokkal foglalkoztam. Vádlott támogatott.” [...] „Vádlott érdeme folytan létesült a vármegyei múzeum. Ez a felhalmozott anyag feldolgozását s a további kutatást tette lehetővé. Vádlott képesítés hiányában is kineveztetett [engem] s alispán korában is támogatott. Szinte csak egyedül segített.”'[13]1956. januári önéletrajzában így ír: „Hallatlan bonyodalmak támadtak azonban az ügy körül, mert nem volt főiskolai végzettségem. Ebben a rám nézve kínos ügyben – kínos volt, azért mert a megye ragaszkodott személyemhez, a hivatalos fórumok ellenben úgy vélték, hogy miután már sok mindent felfedeztem, nincs többé szükség reám – akkori magasrangú vezető személyiségek morális szempontból súlyosan kifogásolhatóan viselkedtek.”

Az egyik háttérben intézkedő Faragho Gábor, aki 1935-től állomásozott Pécsett mint tüzérparancsnok, valószínűleg innen ered ismeretsége Dombayval. Segít neki, hogy ásatásához a honvédséget is igénybe vegye, repülőről légi fotókat készíttet.[14] 1936-tól vezérkari ezredes, 1938-ban Budapestre helyezik, a HM Elnöki B Osztályát vezette. Kapcsolatuk a hagyatékból ítélve Faragho 1940-es moszkvai katonai attaséi kiküldetése után szűnt meg. 1944. októberében ő írta alá az előzetes fegyverszüneti feltételeket Moszkvában. Levelezésükből kitűnik, hogy számtalanszor lép közbe, sietteti az ügyintézést, még ha a konkrét lépésekről a levelekben leírás nem, csak utalások találhatók.

A múzeum alapítása után Dombay Pécsre beköltözve fokozatosan bekapcsolódik Pécs kulturális életébe. Megszerzi őskori régészetből diplomáját a debreceni egyetemen 1942-ben, miután a pécsi egyetem nem járult ahhoz hozzá, hogy tandíjmentességet élvezzen.[15] Pedig ekkorra az európai hírű Germania közli kutatási beszámolóját[16] és 1938-ban magas kitüntetéssel ismerik el munkáját. Idejének jórészét lekötötte a múzeumi adminisztráció, a gazdasági nehézségek ellenére sikerült az intézményt fenntartani.

A feltárt lelőhelyek száma gyorsan gyarapodott, noha az ásatások jó része leletmentés, azaz földmunka vagy építkezés során előkerülő leletek mentése volt. Azonnal beavatkozik többször az alispáni hivatalt is igénybe véve, ha leletek előkerüléséről értesült, s levelezést folytatott a jegyzőkkel ez ügyben, megpróbálván elérni, hogy időben értesítsenek szakembert régi csontok vagy tárgyak előkerülésekor. Roska Mártonnal és Paulovics Istvánnal fennmaradt kapcsolata, előbbi az őskori keramika kérdéseiben segít, utóbbi a római emlékek azonosításán túl interveniál Török Gyula akkori pécsi múzeumigazgatónál a hosszúhetényi villa megmentése érdekében. Jellemző jó kapcsolatukra, hogy a Török Gyulának írt levél másodpéldányát Dombaynak is bizalmasan megküldi, ebből idézünk: „mindent meg kell tennetek, hogy minden hatásköri formalitás kikapcsolásával, egyedül a remek objektumot s a tudományos érdeket tekintve, azt megmentsétek s azt a béke helyreálltával sok nagyszerű pécsi régészeti látványossággal együtt a nemzetközi ősrégészeti kongresszusnak is bemutathassuk.”[17]

1941-ben a megye megvásárolta a Széchenyi tér 12. sz. épületet, melyben a múzeum és a Dombay család is új otthont kapott. 1943-ban a háborús légi veszély miatt lebontották a kiállításokat, s ebből következően nem is érte kár a gyűjteményt.[18]

Az idézett népbírósági iratban Dombay közli még, hogy: „Az 1944. március 19-e utáni napokban vádlott [Horvát István] a múzeum pincéjében elrejtett 150-200-300 kartotéklapot, melyek a megbízhatatlan németekről készültek. A felszabadulás után azokat felvittem hozzá s rendelkezésére bocsátottam.”

A háború után új kiállításokat állítanak fel, és a nagyszabású újabb feltárásokat végzett Dombay a zengővárkonyi telepen. Elismertségét jelzi, hogy pályakezdő fiatal régészeket, így Mozsolics Amáliát, Radnóti Aladárt, Kovrig Ilonát küldik le hozzá terepmunkát tanulni; később egyetemistaként Mócsy András és Pekáry Tamás is járt nála.

1951-ben hozzák létre a Janus Pannonius Múzeumot, egyesítve benne a városi gyűjteményeket, majd beolvasztva a Zsolnay-gyűjteményt. A névválasztás Dombay javaslata volt.[19] Az ötvenes években is, vezetői feladatai ellátása mellett, ásatásai folynak, jórészt a pécsváradi járás területén. 1955-ben megnyílt az állandó Zsolnay kiállítás, 1957-ben megalakult és 1958-ban megnyílta Modern Magyar Képtár.

1956-os önéletrajzában már súlyos gyomorsüllyedésére és ízületi bántalmaira panaszkodik, de változatlan tempóban dolgozik tovább. Ugyanezen évtől jelenik meg az ország egyik legrangosabbá váló múzeumi évkönyve, Dombay szerkesztésében. A lehetőségekkel élve növeli a tudományos dolgozók létszámát. Különösen nagy hangsúllyal szerepelt a közművelődés fejlesztése, melyben ő is tevékenyen részt vett. 1958-ban megtartva a JPM igazgatói posztját, a Baranya megyei Múzeumi Szervezet igazgatója lett, amikor az országban először tanácsi irányítás alá kerültek a megyei gyűjtemények. 1961. március 23-án Villányban tartott őskori témájú előadása után Pécsre való hazatértekor, éjjel hunyt el.

Pályája kivételes a 20. századi magyar régészetben, mivel jó értelemben vett amatőrből vált, szorgalommal és kitartással az ország egyik vezető muzeológusává. Rátermettsége, lelkesedése és szaktudása mellett azonban, mint azt igyekeztünk jelen cikkünkben is hangsúlyozni, döntő szerepe volt annak, hogy személye és munkája támogatásra talált a politika és a legfelsőbb szakmai irányítás berkein belül is.

 

psz 2000 01 11 lengvari istvan 02

 


[1] Papp László: Dombay János, 1900-1961. Archaeologiai Értesitő88,1961,275-276.; Papp.: Dombay János, 1900-1961. Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (továbbiakban: JPM Évkönyve) 1961, [1962], 189-203.p.

[2]BaranyaMegyei Levéltár (továbbiakban: BML) XXXI.7. Dombay János hagyatéka (a továbbiakban: DJh).

[3] Figyelembe kellett vennem a levéltári törvényben megszabott kutatási korlátokat, és a személyiségi jogok védelmét, így csak évek múlva kerülhet sor a Fettich Nándorral, Pataki Vidorral, Banner Jánossal, Nagy Tiborral, vagy Méri Istvánnal történt levélváltások közzétételére. Az időközben elhunyt László Gyula leveleit az ő írásos engedélyével kutathattuk és publikálhattuk. Az 1930-as évektől az 1960-as évek elejéig terjedő iratok számos, a viharos kor régészettudomány-történetére fontos, talán máshol nem is fellelhető adatot tartalmaznak, később ezek közlése is terveinkben szerepel. Az idézett dokumentumoknál az eredeti helyesírást nem javítottuk, kivéve a hosszú magánhangzókat és a központozás hiányosságait.

[4] Lengvári István: Dombay János levelezéséből I. Dombay régészeti tevékenységének kezdetei. In: Kiss Magdolna-Lengvári István (szerk.): A népvándorláskor fiatal kutatóinak VII. összejövetele. Pécs, 1996. szeptember 27-29.p. Pécs (sajtó alatt); Lengvári: Dombay János levelezéséből II. Dombay János és Faragho Gábor levelei.In: Baranya IX-X. Pécs, 1996-1997. 253-263.p.; Lengvári: Dombay János levelezéséből III. in: JPM Évkönyve 43. Pécs, 1998. 325-340.p.

[5] DJh levelezés 10. sz.

[6]László Gyula: 1910-ben születtem... Egy a XX. századot végigélt magyar ember emlékezései. Magyar

Helikon 5. Szombathely, 1995, 29.p.

[7] Dombay, János: A zengővárkonyi őskori telep és temető. Archeologia Hungarica XXIII. Bp., 1939.

[8] Dombay János: Későrómai temetők Baranyában. JPM Évkönyve 1957. [1958.], 181-330.p.

[9]BML IV. 410., Baranya Vármegye alispánjának iratai 2668/1941-nál csatolva

[10] DJh levelezés 725. sz.

[11] Sarkadi Eszter: 75 éves a pécsi múzeum. JPM Évkönyve 24, 1979, 376.p.

[12] BML XIV.1., Fischer Béla alispán iratai. A rendezetlen anyagban több, a múzeumügyre vonatkozó további adat is található

[13] BML XXV.8. A Pécsi Népbíróság iratai 17/1945/3. – Az iratra Tarján Gáborné levéltáros hívta fel figyelmem. Horvát István volt alispán az általa megvásárolt Széchenyi téri Régészeti Múzeum épületében a hatvanas években teremőr volt (a szerkesztő megjegyzése)

[14] Ezek az régészeti célú felvételek a legrégebbiek közé tartoznak Magyarországon. Az egyiket közölte Dombay: A zengővárkonyi őskori telep és temető. Archeologia Hungarica XXIII. Budapest., 1939/3,2. kép. A többi megtalálható a hagyatékban

[15] M. kir. Erzsébet Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Kara 140-58 sz./1938-39. D. sz. végzése = DJh levelezés 361. sz.

[16] Dombay, János: Das Neolithikum von Zengővárkony, Kom. Baranya (Ungarn). Germania, 22, 1939, 215-218.p.

[17] DJh levelezés 416. sz.

[18] Dombay János: A Janus Pannonius Múzeum kialakulása. In: JPM Évkönyve 1956, 189.p.

[19] Sarkadi Eszter: A Janus Pannonius Múzeum vázlatos története a felszabadulástól napjainkig. In: JPM Évkönyve 19.1974. 375.p.