Cikkek

Lehmann Antal: A pécsi Pintér-kert

Pécsi Szemle 2000. (3. évf.) 1. szám, 86-97. oldal

Letöltés: pdf20


Lehmann Antal

 

A PÉCSI PINTÉR-KERT

 

 

 

A környezet

 

A Mecsek-hegység középső részét alkotó Misina-Tubes vonulat dél-keleti elvégződésénél kialakult, dél felé a belváros irányában nyitott és kiszélesedő eróziós patak-völgy felső részét, azaz völgyfőjét nevezzük Tettyének. Bár nem nagy területről van szó, de látnivalókban mégis a kétezer éves Pécs egyik kiemelkedően gazdag része, ahol természeti-, műemléki-, kultúrtörténeti és tájképi értékek egyaránt szép számmal találhatók.

A földtani, geológiai értékek közül négy képződményt kell kiemelnünk. A meredek lejtőkkel határolt völgykatlan északi, függőleges falán jól látszanak azoknak a padosan kifejlődött, szürke színű, sokszor fehér kalciterekkel átjárt mészkő rétegeknek a rétegfejei, amelyek a földtörténeti középidő (a mezozoikum) első időszakában, a triász időszak alsó-anizuszinak nevezett korszakában (mintegy 240-245 millió évvel ezelőtt), az egyre mélyülő Tethys-tengernek, vagy inkább óceánnak az üledékeiből rakódtak le és a későbbi geológiai korok folyamán, a belső-, szerkezeti- és hegységképző erők hatására gyűrődtek és szilárdultak meg, majd emelkedtek a magasba. Ezek a mészkő rétegek, amelyek a Misina-Tubes vonulat fő tengelyét alkotják és Abaliget-Orfű térségéig húzódnak, jól karsztosodnak, s ezért igen sok vizet is tárolnak, képezik a Pintér-kert talajának alapkőzetét is, ahol sokhelyütt a felszínre is bukkannak. Magától érthető, hogy régtől fogva építkezési célokra is használták ezt az anyagot, s ezért olyan vélemények is kialakultak, hogy a fennsík tulajdonképpen bányaudvar, ahonnan a római időktől kezdve már kitermelték ezt a kőzetet.

Ez a kőzet fokozatosan fejlődött ki a feküjét képező s így nálánál is idősebb (245-250 millió éves), ún. felső-campili, szintén sötétszürke, de vékonyrétegű mészkő és márga rétegekből. A völgy nyugati oldalának lejjebb fekvő részén, a Majorossy Imre utcai garázssor magasságában, tehát már a sűrűen beépített területen a fentieknél fiatalabb (190-195 millió éves) jura időszaki (a liász kor felső-szinemuri korszakában lezajlott) és a közismert mecseki fekete kőszenes összlet fedőjét képező szürkés színű, sárga homokos márga rétegek találhatók közvetlenül a felszín alatt; jelezvén, hogy itt egy igen jelentős, nagy függőleges és vízszintes irányú kéregmozgások lezajlására utaló törési sík (az ún. Mecsekal- ja-vonal szerkezeti zónájának egyik része) húzódik a mélyben.

A völgy keleti oldalát képező Havi-hegy fehér szikláit az előbb említett Tethys-tengernek az egyik, már öböllé, melléktengerré zsugorodott és jóval fiatalabb (mintegy 12-14 millió évvel ezelőtti), a geológiai újidő (kainozoikum) új harmadidőszakában (a neogénben) itt hullámzó, sekély vizű Szarmata tengernek, a Paratethys-nek a parti sávjában lerakódott durva mészkőnek, vagy inkább mészhomokkőnek az anyagából álló kőzetek építik fel. Ennek a miocén kor szarmata korszakában az erősen hullámveréses tengerparton képződött kőzetnek főként vastag, külső mészvázú kagylók és csigák maradványai képezik az anyagát. S mert jóval fiatalabb is, mint az előbbiek, még nem tömörödött össze és nem kristályosodott át teljesen, amiért lazább szerkezetű, kisebb szilárdságú, világosabb színű összlete jóval heterogénebb is (több típusból álló), mint amazok.

Az előzőekhez hasonlóan e képződményeknél is tapasztalhatjuk, hogy az eredetileg vízszintesen fekvő rétegek egy déli irányból érkező nyomóerő hatására meg- gyűrődtek. Ezért nyugatról, a Magaslati útról megfigyelhetően három kisebb boltozatot (antiklinálist) és két nyerget (szinklinálist) alkotva képezik a Havi-hegy gerincét.

A Tettye legfiatalabb, de egyben kétségtelenül a legjellemzőbb képződménye az a „csupán” 10-15 ezer esztendős édesvízi mészkő vagy mésztufa (travertino) tömb, ami a völgyfő alját tölti ki és négy magassági szintet alkotva, 200-230 m-es tengerszint feletti magasságban kialakult, vízszintes sík felszínű részeivel képezi a Tettye-teret, vagy a Tettye-fennsíkot a Magaslati út keleti vége és a Barátúr utca között.

Ez, a geológiai jelenkorban (a holocénben) képződött kőzet az előzőektől eltérően nem tengeri iszapból, hanem a már említett geológiai szerkezeti sík mentén nagy erővel a felszínre törő karsztforrások nagy mennyiségű vízéből alakult ki. Ugyanis a mészkő felszínére hulló csapadék a levegő és a talaj széndioxidját elnyelve szénsavvá alakul [CaCO3 + H2CO3 = Ca(HCO3)2 Ez az anyag okozza a karsztvizek magas “keménységi” fokát is. De a felszínre került karsztvíz elveszti széndioxid tartalmának nagy részét, amiért is az oldott mész kicsapódik a vízfolyás medrében lévő anyagokra (kődarabkákra, homokszemcsékre, növényi maradványokra stb.), vagyis az előző vegyi folyamatok ellenkező irányban játszódnak le.

Mivel az így képződött mésztufában is érvényesül a belé kerülő folyóvíz oldó és eróziós hatása, több kisebb és egy jelentős barlangjárat is kialakult, ami a lillafüredi Anna-barlanghoz hasonlóan ritka jelenség. Ezt az üreget felhasználva, mesterségesen alakították ki az országos ritkaságként nyilvántartott Pince-barlangot. Ezt az egyébként kellemesen száraz mikroklímájú üregrendszert a századfordulón villanyvilágítással ellátva, különféle művészi alkotásokkal rendeztek be és mutatták be a látogató közönség számára.[1]

A víztani, hidrológiai értékek közül az előbb vázolt geológiai kőzettani felépítés és szerkezet eredményeként létrejött karsztforrásoknak mindig is kiemelkedő szerepe volt a város élete szempontjából. Ugyanis már 1892 óta (amikor 18 millió m3 ivóvizet szolgáltatott már a város közüzemi vízellátásában) fontos szerepet töltött be és még ma is tölt be a forrás vize. A Tettye-völgyben eredetileg több kisebb-nagyobb karsztforrás tört a felszínre, amelyek közül Vadász Elemér 1935-ben hármat emelt ki.

A fennsík felső végén, ahol épp a napjainkban is átadtak egy újabb „kutat” az ún. Ó-forrást (napi 16-118 m3), ettől keletre és lejjebb a legbővebb vízhozamú Püspökmalmi-forrást (napi 158-950 m3) és a legdélebbre és legalacsonyabban fakadó Kniffer-forrást (napi 94-518 m3) a mai Cserző-köz magasságában. Összesen tehát napi 300-1600 m3 jóminőségű ivóvízzel látta el a Tettye a város lakosságát. 1933-ban a Tettye-tér észak-keleti részén egy 40 m mély aknát fúrtak az anizusi mészkőbe, amelyből észak-nyugati irányban 400 m hosszú tárnát is hajtottak a karsztvíz megcsapolására, hogy így enyhítsenek a város egyre növekvő vízszükségletén.

Egyébként ez a vízmennyiség és az általa kimélyített völgy esése (1,5 km-en 110 m, azaz 7 %-os) tette lehetővé már a 14. században a város nagyobb ipari fejlődését is. Ugyanis sorra épültek fel a patak partján a különböző vízi malmok (egyes vélemények szerint 40 db), amelyekben a gabonaőrlésen kívül posztóverő-, tímár-, fűrész-, lőpor és papírkészítő manufaktúrák is működtek.

Napjainkban e források és a patak vizéből már nem láthatunk a felszínen egyetlen cseppet sem, s így csak elképzelni tudjuk, hogy mily szép lehetett még az 1800-as évek elején is a lépcsőzetesen kialakult mésztufa gátak vízesésein lezuhogó, csobogó víz látványa. A Havi-hegy szarmata mészkő sziklái viszont fontos beszivárgási zónáját képezik azoknak a város alá húzódó vízadó rétegeknek, amelyekből több fontos vállalat (vágóhíd, baromfi-feldolgozó, hajdani tej-üzem stb.) nyeri vizét.

Műemléki, kultúr- és művészettörténeti emlékek is szépszámmal találhatók a Pintér-kert környezetében.

Elsőként a Tettye-tér legfelső szintjének déli részén álló és az egész terület névadójaként ismert Szathmáry György pécsi püspök 1510 körül épített reneszánsz nyári palotájának romjait, az ún. tettyei romokat kell említeni. A török uralom alatt az épület dervis kolostor volt s ezért valószínű az a magyarázat, hogy a Tettye név is innen ered, mert a „tekke” szó törökül kolostort jelent.

A tér északi oldalán láthatjuk a Pécsi Vízművek két, 1892-ben felavatott, s így ma már ipari műemléknek számító épületét: a kiépített forrás bejáratát és a gépházat. Ezektől keletre van a hajdani Tettye-szálló romantikus stílusú épülete.

A Havi-hegy (régebbi nevén Kakas-domb) fehér mészkő szikláin északról dél felé haladva azt a vasbeton T alakú bronz korpuszt láthatjuk, amelyet Rétfalvi Sándor készített 1969-ben. Ennek helyén 1845-től 1960-ig már állott egy kőkereszt, amelyhez egy öngyilkos kispap szerelmi históriája fűződött. A Havi-hegyi kápolna nélkül Pécs mai távlati képe már el sem képzelhető. Az 1690-es pestisjárvány emlékére épült és 1698-ban szentelték fel az egy hajós dongaboltozatos épületet. Déli előterében áll Bartalits Mihály magyar-koronás Pieta szobra, ettől észak-nyugatra pedig Kiss György horganyból készített feszülete.[2]

A Tettye területét délről a városnak a Székesegyházzal csaknem egykorú,

12. századi, többször átépített Mindenszentek temploma zárja le. A Tettye épített emlékei közé tartoznak természetesen azok az épületek és építmények is, amelyekben a hajdan itt funkcionáló műhelyek, manufaktúrák, ipari üzemek és gyárak működtek, amelyekben az itt élő, délszláv, német és magyar ajkú lakosság élte mindennapi életét.

A Tettye tájképi értékeiről Evlia Cselebi, a 16. század török utazója a következőket írta: „Hetven helyen van sétahelye, tulipánokkal és madarakkal tele. Többi között a vár mögött északon, hegyes helyen, a nap által soha át nem hatolható árnyékos és pázsitos hegyszegély van, ahol a baloldalon levő hajlott lombozatú fűzfa, nyírfa, ciprus és hársfa nevű különféle fák árnyékában százakra menő helyen, magas fű között Szelszebil folyóhoz hasonlóan [a mohamedán Paradicsom folyója] csillogó vízmedencéket képez, néhány száz folydogáló forrás folyik, s mindenki a maga szerettével ott barátkozik.”[3]

S valóban még ma is mindenki elgyönyörködik abban a szép látványban, amelyet a Tettye nyújt az itt szemlélődőnek, akármely égtáj felől veszi szemügyre az itteni tájat. Akár a Magaslati útról szemléli a Havi-hegy nyugati lejtőinek fehér mészkő szikláit, akár onnan tekint Ny-felé a városra, vagy a Tettye-vendéglő fölötti sziklafal párkányáról néz végig a völgy tengelyén.

A terület értékeinek felsorolásakor meg kell említenünk annak éghajlati és talajtani adottságait is. Ugyanis földrajzi fekvésének és geológiai adottságainak következtében éghajlata a Mecsek déli lejtőjének megfelelően az uralkodó mérsékelt övi, kontinentális jellegen túl, az ún. szubmediterrán hatások (rövid tél, korai tavaszodás, őszi-téli csapadékbőség) itt felerősödve, s így szinte domináns jellegűvé válva tapasztalhatók. Talajtani vonatkozásban pedig csak annyit, hogy a mecseki, meredek, mészköves lejtőkre jellemző váltakozó vastagságú váztalaj (helyi nevén lapor talaj) illetve a rajta kialakult rendzina borítja a területet, amely alól sok helyütt az anya-, vagy alapkőzet, a mészkő is kibúvik.

 

 

A kert rövid története

 

Egy 1780-ból ránk maradt kéziratos helyszínrajz, melyet Eisenhut mérnök készített, majd ennek egy későbbi változata, a mai Pintér-kert helyén telkekre osztott városi, vagy polgári szőlőket tüntet fel „Vineae Civium” felirattal, épp úgy, mint attól észak-keletre a sziklafal alatt.[4] A szőlők előtt a forrástól („Scaturigo Tettye nominata”) dél-keletre pedig azt a puskapor malmot („Mola Pulverum pyreor”) jelzi, amelyet a törökök építettek, de 1714. június 11-én felrobbant. A forrásból eredő patak, akkor e malom és a romok („Antiqui Odificii Rudera”) közötti területen folyt le az említett puskapor malomtól három ágra osztottan. Az előzőekben már említett hajdani reneszánsz püspöki kastély romjai, amelyet a török után Vecchi Gábor tábornok kapott donációba, majd a Pécsi Káptalan birtoka lett és 1830-ig lakható állapotban volt, ez idő tájt, miután a város tulajdonába került, az Erdészeti Hivatalnak („Waldbereiter”) adott otthont. A romoktól délre szintén szőlőket („Vineae”) jelöl a térkép, dél-nyugatra pedig a patak középső ágára a Klimó György püspök által 1770-ben épített kettősjáratú papírmalmot („Mola Papiracca Episcopalis”) jelöli meg.

A forrástól keletre a felső Tettye-téren a sziklafal alatt elhelyezkedő hajdani káposztáskertben épült fel 1780-ban a Lövölde, majd 1894-ben a Vendéglő.

Az 1865. évi felmérés és annak 1882. évi kiegészítése alapján készült kataszteri térkép a szőlőn belül már feltünteti a Pintér-villát is, mint özv. Pintér Józsefné, Erreth Matild tulajdonában lévő nyaralót. Ennek az erkélyéről tekintette meg az átépített székesegyház újra szentelésére Pécsre látogató I. Ferenc József a „kies Tettyét” és az Őt ünneplő tömeget. Erre az eseményre emlékeztet a mai igazgatói irodából az erkélyre vezető ajtó fölött látható márványtábla:

E helyről tekintette meg

1891. június 21.-én

a legalkotmányosabb király

Ő cs. és kir. Felsége

I. Ferencz József

a kies Tettyét

 

psz 2000 01 10 lehmann antal 01

 

Az épület többszöri átépítés és bővítés után, ma a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának fő épülete. A szőlő területe és az épület ezt követően, nyílván öröklés útján került Pintér János (1879-1933) és neje Horváth Irma (1895-1974) tulajdonába. Pintér János volt az, aki létrehozta a mai „kert” ősét. Botanikai érdeklődésű, természetjáró, alpinista ember volt, aki az első világháború alatt a Tiroli Császárvadászoknál teljesített szolgálatot. Leszerelése után banktisztviselőként dolgozott, s mint ilyen, nyugdíjazását követően, 1926-ban kezdte el a növények betelepítését a hajdani szőlőskert helyére, először a nyaraló körül, s ezt a tevékenységét az 1933-ban bekövetkezett haláláig folytatta is.

A telket két részre osztották, mert a középső részén még két pincét és a hozzájuk csatlakozó présházat építettek. Így valószínűsíthető, hogy a telek magasabban fekvő részén tovább folyt a szőlőművelés, míg a lakóházzá alakult régebbi „nyaraló” (ami eredetileg szintén présház lehetett, mivel egy nagy pince csatlakozik ennek a földszinti részéhez is) és a felső présházak, pincék közötti területen történt meg a tulajdonképpeni mai arborétum kialakítása. (Pintér János halála után felesége anyagi okok és elhatalmasodó szembetegsége miatt a szőlőskertet gondozni nem tudta, így annak nagy részét a természetes erdőtársulások visszahódították. Pintérné a kertet a Vakok Intézetétől kapott támogatásért a vakokra hagyta, mert „azt akarta, hogy kinek szeméből elveszett a fény, szívük és elméjük kaphassa vissza,” rögzíti a Pintér-villa eredeti bejáratának ajtaja melletti kerámia tábla.

 

psz 2000 01 10 lehmann antal 02

 

psz 2000 01 10 lehmann antal 03

 

A Pintér-villa a századfordulón (Archív fotó)

 

Reuter Camilló erdőmérnök, az Országos Természetvédelmi Hivatal Déldunántúli Főfelügyelője figyelt fel a kertre és azt Szentágothai János pécsi akadémikus közreműködésével az Országos Természetvédelmi Hivatal számára megvásárolta. Több éven át tartó rekonstrukció kezdődött ezután. Az első geodéziai felmérést Tilesch György erdőmérnök, a dendrológiai felmérést pedig Vörös László Zsigmond és Debreczy Zsolt botanikusok végezték el. A végleges úthálózat Lőwey Ilona terve alapján készült.

Védelem alá helyezésének első fázisa 1974-ben történt.

Pécs megyei Város Tanácsa Végrehajtó Bizottsága 129/1974. (XII. 23.) sz. határozatával a Pintér-kertet védetté nyilvánította. A védettség 1975. január 1-én lépett életbe. A Határozat 10. számú melléklete szerint a Pécs II. ker. Tettye tér 9. szám: Pintér-kert 9186,9187,9188,9189,9190,9191/1,9194/4, hrsz.-ú 2 kh 1164 négyszögöl nagyságú. A kert tulajdonosa a Vakok és Csökkentlátók Szövetsége, Pécs.

A védettség indoklása:

Északon és keleten a városi parkerdő, délen a Tettye park, nyugati oldalon magánterületek határolják. A városi parkerdő és a tettyei-park közelsége a kert adottságait kedvezően befolyásolják. Hosszú évtizedek alatt a kertben megtelepített és kialakult növényzet védelmet érdemel. A kert északi részén (az Ilona-pihenő alatt) az erdő és a kert határa elmosódott, ugyanis természetes úton erdő települt. A kert elhalálozott tulajdonosa az elmúlt évtizedben a terület nagyságára való tekintettel, később pedig egészségi állapota miatt az értékes növény állományt kezelésben, ápolásban nem részesítette, sőt egyes örökzöldek lombjának értékesítésével káros csonkulások is bekövetkeztek. A kertet 1977-ben Országos védelem alá helyezték. Erről a következő határozat rendelkezik:

Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 18/1977. OTvH számú határozata egyes természetvédelmi területek jelentőségének módosításáról.

A természetvédelemről szóló 1961. évi 18. sz. törvényerejű rendeleten és a végrehajtásáról kiadott 12/1971. (IV. 1.) Korm. sz. rendeleten alapuló jogkörömben meghoztam az alábbi határozatot

A Pécs megyei Városi Tanács V.B. által védetté nyilvánított Pintér-kert (Pécs, Tettye-tér 9.) természetvédelmi területet országos jelentőségű természeti értékké nyilvánítom. Elrendelem e természetvédelmi területnek a Baranya megyei természetvédelmi törzskönyvből való törlését és bevezetését az országos természetvédelmi törzskönyvbe. E határozat a Tanácsok Közlönyében történő közzététel napján lép hatályba és ellene fellebbezésnek helye nincs.

 

 

Indoklás

 

A pécsi Pintér-kert növényzetének felmérésekor fáinak pontos meghatározásakor olyan fafajokat találtak, amelyek hazánkban más parkokban, arborétumokban nem, vagy csak néhány példányban fordulnak elő. A Cupressus arizonica és a Pinus parviflora csak a Pintér-kertben van. Ritka fajok még a Pinus flexilis és a Pinus cembroides. A kert természetes növényzetének nagy értéke a ritka, a Mecsek egyéb területein kipusztulással fenyegetett majomkosbor (Orchis simia). Ezek a növénytani értékek indokolják a pécsi Pintér-kert országos jelentőségű értékként való védelmét.

Jelen első fokú határozat hozatalát a 12/1971. (IV. 1.) Korm. sz. rendelet, a fellebbezés kizárását pedig az 1957. évi IV. tv. 47. § biztosítja.

Rakonczay Zoltán s.k. az Országos Természetvédelmi Hivatal elnöke.

Jelenleg a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében áll a Pécsi Pintér-kert és Böszörményi Krisztina, valamint Csepeli Csilla viseli gondját.

A kert történeti szempontból a szentimentális tájképi kertek csoportjába tartozik. Az idők során azonban az egységes jelleg eltűnt, díszkerti és karsztbokorerdő jellegű rész alakult ki benne s mindkettő sajátos botanikai, dend- rológiai és kultúrtörténeti értékkel bír.

 

 

A pintér-kert növény- és állattani értékei

 

A kert fontosabb növényeit és azok elhelyezkedését a kertben, a mellékelt térképvázlat tűnteti fel, ami Böszörményi Krisztina, Csepeli Csilla és Gáspár Attila 1997-ben készült munkája alapján készült.[5]

 

psz 2000 01 10 lehmann antal 04

 

Az egész kertben gyakori a karsztbokorerdők jellemző fája, a molyhos tölgy (22) ami szubmediterrán flóraelem s hazánkban a Dunántúlon a Villányi-hegységtől a Lajta-hegységig, középhegységeinkben a Keszthelyi-hegységtől a Tornai-karsztig fordul elő. Lombja ősszel aranysárgára színeződik. Az e fából álló tölgyeseknek gazdag növény- és állatvilága van.

A Pintér-kert jellegzetessége, szinte emblémája az arizonai ciprus (18)

Észak-Amerika legnagyobb kiterjedési területtel rendelkező ciprusfaja. Viszonylag gyorsan növekszik és sokáig él. Fája erős és tartós, a szárazságot jól tűri. Az USA dél-nyugati államaiban az utóbbi években karácsonyfának termesztik. Hazánkban ritkaságnak számít, a kertünkben található példánya Közép-Európában a legnagyobbak közé tartozik.

Kertünk különlegessége az egytűs diófenyő (17) ami viszont Mexikóban nagy területeken fordul elő és megtalálható Arizona déli és az USA dél-nyugati részén is. Gyenge minőségű, sekély termőrétegű, köves talajokon él, hegyi lejtőkön, hegylábakon, kanyonokban 1600-2500 m tengerszint feletti magasságban. Az alapfaj tűi rendszerint hármasával állnak, de ennél a változatnál csak egyesével. Nevét is innen kapta, valamint ehető csokoládébarna színű magjairól, amelyek madaraknak, mókusoknak, kisemlősöknek fontos tápláléka. De Mexikóban sütve a piacokon árulják is. Világos színű puha fája nem túl értékes, csak tűzifának és kerítésoszlopok készítésére használják.

A kertben szépen díszlik a kínai áltiszafa (14). Rokonsága valaha nagyon elterjedt volt Földünkön. De mára már csak a Távol-Keletre korlátozódik természetes élőhelyük. Jellemzőjük a szálas tűlevél, a húsos mag és az örökzöld lomb. A húsos magköpeny ehető, különös gyantás, fűszeres ízű. A kertben is található változata Japánban vadon él és kifejlett korában magassága a 6 métert is eléri ennek a kétlaki elterebélyesedő formájú nyitvatermő növénynek.

Távoli rokona a nálunk is őshonos közönséges tiszafa (23), ami a Bakonyban (Miklóspál-hegy és Borostyán-hegy), valamint a Bükk-hegységben nálunk is őshonos. Az előzőekhez hasonlóan ez is kétlaki fa, melynek termős virágzatából húsos, piros színű magköpenyű képződmény fejlődik. Atlanti, mediterrán flóraelem. Észak-Afrika, Dél-nyugat-Ázsia, Szíria és Európa meszes talajú vidékein fordul elő. A 120 ezer példánnyal rendelkező Miklóspál-hegyi populáció Európa legnagyobb egyedszámú tiszafása. Valamikor őseink a népvándorlás idején íjnak használták fáját, melynek rugalmasságát bizonyítja, hogy hónyomás hatására ágai a földig hajolva sem törnek el. Vörös magköpenyének kivételével a növény minden része erősen mérgező, de ennek ellenére éppen napjainkban fájából gyógyhatású kivonatot állítanak elő. Lassú növekedésű fa, amiért a 20 méteres magasságot ritkán haladja meg, de a Kaukázusban mértek már 32 m magasságút is, melynek kora akár az 1500 évet is elérheti. Fája értékes bútorfa. A barokk díszkertekben gyakran használták labirintusok készítésére.

 

psz 2000 01 10 lehmann antal 05

 

Naspolya fa termése (9)

 

A Földközi tenger környékén él az 1-2 m magasra növő örökzöld cserje a babérszuhar (24) épp úgy, mint a júdásfa (8) amelyik 10 m magasra is megnövő fa. Társaságukat kiegészíti a fügefa (25) és a gránátalma (26) amelyek szintén a Földközi tenger mellékének már az ősi kultúrákban is szereplő cserjéi.

Rajtuk kívül még igen sok fás- és lágyszárú növény fordul elő és található. A sajátos növényzeti anyaggal rendelkező terület és annak mikroklímája és egyéb környezeti tulajdonságai miatt számos érdekes állatfaj is megtalálható a Pintér-kertben, amelyek közül a csonkafülű denevért emelném ki, minta Mecsek területéről csak innen ismert kisemlőst. A kert felső mesterséges tavában mocsári teknősökkel is találkozhatunk.

 

 

A pintér-kert művészeti értékei

 

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal Dél-dunántúli Felügyelősége (melynek akkor dr. Szabó Lajos volt az igazgatója) és a Siklósi Alkotótelepek vezetése 1980-ban megállapodtak abban, hogy a Szársomlyó keleti végén lévő szoborparkban készült alkotások némelyikéből egy állandó kiállítást hoznak létre a Pintér-kertben. Ezután a Mecseki Szénbányák Munkásőr Zászlóaljának „társadalmi munkáját” igénybevéve hozták ide a művészi alkotásokat és helyezték el azokat az arborétum különböző pontjain. Ezek a művészi alkotások mára a Pintér-kert szerves részeivé váltak és az oda látogató közönség érdeklődésére tarthatnak számot. A 15 műalkotásról a mellékelt táblázat és térkép tájékoztat bennünket.

 

 

A pintér-kert szobrai[6]

 

A) Papi Lajos: Kötöny király unokája. 1979. süttői travertin mészkő

B) Farkas László: Bimbó. 1971. zuhányai zöld márvány

C) Völgyesi István: Keresztmotívum. 1971. siklósi sárga márvány

D) Szatyor Győző: Faszobor 1981.

E) Palotás József: Gnóm. 1968. siklósi vörös márvány

F) Rusnak Juraj (szlovák): Pheidias oszlopfője. 1974. siklósi sárga márvány

G) Sakurai Toshio (japán): Élet és forma. 1977. beremendi szürke mészkő és siklósi sárga márvány

H) Kaubek Péter: Gránitfigura

I) Fritz Mihály: Szerelem. 1986. siklósi sárga márvány

J) Bencsik István: Gyöngy. 1974. beremendi szürke mészkő

K) Kutas László: Anya gyermekével. 1973. siklósi sárga márvány

L) Bányai József: Torzó. 1970. nagyharsányi szürke mészkő

M) Rétfalvi Sándor: Kavicsasszony. 1968. siklósi vörös márvány

N) Boris Dunimagloski (jugoszláv): Háló alatt madarak. 1970. siklósi sárga márvány

O) Alexander Anyisztratov (orosz): Lovacska 1973. siklósi sárga márvány

P) Szatyor Győző: Harangláb. 1981. fa.

 

 

A pintér-kert fontosabb növényeinek listája

 

1. Mamutfenyő (Sequioiadendron giganteum)

2. Szúrós csodabogyó (Ruscus aculeatus)

3. Nevadai cirbolyafenyő (Pinus flexilis)

4. Japán fehérfenyő (Pinus parviflora)

5. Virginiai boróka (Juniperus virginiana)

6. Oregoni hamisciprus (Chamaecyparis lawsoniana)

7. Kínai boróka (Juniperus chinensis)

8. Júdásfa (Cercis siliquastrum)

9. Naspolya (Mespilus germanica)

10. Kék duglászfenyő (Pseudotsuga menziesii „Glauca”)

11. Babérlevelű magyal (Ilex aquifolium „Laurifolia”)

12. Vérbükk (Fagus sylvatica „Atropunicea”)

13. Kaukázusi jegenyefenyő (Abies nordmanniana)

14. Kínai áltiszafa (Cephalotaxus harringtoniana var. drupacea)

15. Vörösfenyő (Larix decidua)

16. Keleti luc (Picea orientalis)

17. Egytűs diófenyő (Pinus cembroides var. monophylla)

18. Arizónai ciprus (Cupressus arizonica)

19. Kígyózó luc (Picea abies „Virgata”)

20. Japán juhar (Acer palmatum)

21. Rózsaszín szegélyű bükk (Fagus sylvatica „Roseomarginata”)

22. Molyhos tölgy (Quercus pubescens)

23. Közönséges tiszafa (Taxus baccata)

24. Babérszuhar (Cistus laurifolius)

25. Fügefa (Ficus carica)

26. Gránátalma (Punica granatum)

27. Fás bazsarózsa (Paeonia suffruticosa)

28. Birsalma (Cydonia oblonga)

29. Liliomfa (Magnolia soulangeana)

30. Fehér tündérrózsa (Nymphaea alba)

31. Amerikai ecetfa (Rhus typhina)

32. Babérmeggy (Laurocerasus officinalis)

33. Cserszömörce (Cotinus coggygria)

34. Közönséges lucfenyő (Picea abies)

35.Feketefenyő (Pinus nigra)

36. Platán (Platanus x hybrida)

37. Aranykőris (Fraxinus excelsior „Aurea”)

38. Lótuszszilva (Diospyros lotus)

39. Törökmogyoró (Corylus colurna)

40. Szivarfa (Catalpa bignonioides)

41. Szomorú kőris (Fraxinus excelsior „Pendula”)

42. Duglászfenyő (Pseudotsuga menziesii)

43. Akantusz (Acanthus longifolius)

44. Farkasboroszlán (Daphne mezereum)

45. Bánáti bazsarózsa (Paeonia officinalis ssp. banatica)

46. nincs magyar neve (Sorbaria sorbifolia)

47. Ezüstfenyő (Picea pungens)

48. Törpemandula (Amygdalus nana)

49. Kínai szellőrózsa (Anemone hupehensis)

50. Nyáriorgona (Buddleia davidii)

 

psz 2000 01 10 lehmann antal 06

 

 


[1]Vadász Elemér: A Mecsek-hegység. Budapest, é.n. 119-139.p.; Bunyevácz József (szerk.): A Pécs, Havihegy-Tettye természetvédelmi terve I. II. 1993. (kézirat). TOTAL Környezetfejlesztési Tervező és Szolgáltató Kft. Pécs.

[2]Romváry Ferenc: Pécs szobrai. Pécs, 1981.24-25.p. és 89-91.p.

[3] Evlia Cselebi török világutazó magyarországi utazásai 1660-1664. Ford: Karácson Imre. Gondolat, Budapest, 1985. második kiadás, 235.p.

[4] Helyszínrajz a Tettye-patak mellé épített malmokról. 1780 körül, 110x80 cm (Püspöki levéltár, XXX. Fasc. No 8.)

[5] Pintér-kert. Dél-Dunántúli Természetvédelmi Igazgatóság. Pécs, é.n. 6.p.; Gáspár Attila (szerk.): a Pintér-kert. Pécs, 1997.16.p. Kevey Balázs: Pécs védett területei és természeti értékei. in: Kalendárium az 1987. évre. Baranya Megyei Művelődési Központ, Pécs, 1988. 70-79.p.

[6] Romváry Ferenc: Pécs szobrai. Pécs, 1981.165-175.p.

Romváry Ferenc: Szabadtéri szoborkiállítás a Pintér-kertben. In: Kalendárium az 1987. évre Baranya megyei Művelődési Központ, 1987.178-184.p.