Cikkek

Szirtes Gábor: Reéh György. A Tettye koronázatlan királya

Pécsi Szemle 2000. (3. évf.) 1. szám, 78-85. oldal

Letöltés: pdf20


Szirtes Gábor

REÉH GYÖRGY

A TETTYE KORONÁZATLAN KIRÁLYA

Pécs ismert lokálpatriótái közt is megbecsült hely illeti meg a századforduló és a századelő ismert, érdekes és népszerű személyiségét, Reéh Györgyöt, aki a város szülötteként egész életét és munkásságát szülővárosának szentelte. A város polgárainak szeretete és tisztelete övezte, általában csak Gyurinak becézték, a legkülönbözőbb társadalmi szervezetek, egyesületek vezető tisztségeibe emelték, utat neveztek el róla, halálakor verssel tisztelegtek emléke előtt.

1862. április 18-án a város ismert és becsült fűszeráru kereskedőjének gyermekeként a Jókai (Kis) tér egyik házában látta meg a napvilágot. Apja, Reéh Vilmos a Kispiacon működtetett üzletében többnyire ő maga szolgálta ki reggeltől estig vásárlóit. A Jókai téri boltot 1864-ig az apa működtette, attól kezdve a nagyobbik fiú vezette, mígnem az apa halálával az özvegyre szálltak az üzleti gondok is.[1]

 

psz 2000 01 09 szirtes gabor 01

 

Reéh Vilmos fűszerkereskedése a Kispiacon, a mai Jókai téren

 

Reéh György a cisztercieknél tanult, szülei gyógyszerészt szerettek volna nevelni belőle, ám rövid prágai kitérő után végül is a gyermeki elhatározás győzedelmeskedett és a jogi pályát választotta. Pécsett a jogakadémián tanult, majd 1889-ben rendőr-fogalmazóként lépett a város szolgálatába. 1893-ban helyettes árvaszéki ülnök lett, 1894-ben rendőrkapitány, 1898-ban pedig egészen fiatalon, mindössze harminchat évesen, városi tanácsossá választották. A rendőrségnél sokat tett a pécsi önkéntes tűzoltó intézmény megerősítéséért, melyet a Zsolnay gyár önálló tűzoltó testületével együtt az ő vezetésével fejlesztettek ki. Városi tanácsosként dolgozott mindaddig, amíg egy szabadságolás körüli vita miatt 1918-ban, túlzott önérzetből, sértődésből – ki tudja ma már – ő maga kérte nyugdíjaztatását.

 

psz 2000 01 09 szirtes gabor 02

 

Dióhéjban ennyi az élettörténete, ám természetesen nem a fentiek okán lett ebből a vékony termetű, magas, egyenes tekintetű, örökmozgó és mindenkin állandóan segíteni akaró emberből a város egyik legnépszerűbb polgára és kinek-kinek életkorától és társadalmi státuszától függően csak egyszerűen „Gyuri”, “Gyuri bátyám”, avagy „Gyuri bácsi”. A város kedvencévé vélhetően csakis az válhat/ott/, akit nagyon szerettek és őszintén becsültek. Életében utat is csak arról neveznek el, akit valóban sokra tartanak.„Királyi” címmel is csak azt ruházzák föl, akit nagyon tisztelnek. A Tettyére vezető, a Mecsek Egyesület által készített szerpentint róla nevezték el Gyuri útnak, miután munkásságának fő színtere a Tettye volt, ahol a Mecsek Egyesület népünnepélyeinek, városi seregszemléinek egyik fő szervezőjeként tűnt ki. E varázslatos helyhez való kötődése, vonzalma, az érte tett munkája eredményeként a „Tettye koronázatlan királya” címmel tüntették ki. A hely szerencsés fekvése, dús forrása, egykoron gyönyörű kastélyának romantikus romja mellett nagyrészt az ő kezdeményező készségének köszönhető, hogy a hosszú időn át elhanyagolt terület a múlt század második felében a város polgárainak kedvelt pihenő és szórakozó helyévé vált. A hely viszontagságos történetétő maga is megírta, belőle részleteket a Pécs-Baranyai Múzeumi Egyesület 1911. október 31-i ülésén fel is olvasott. Arra vállalkozott a gyakorlatban is, hogy a romlás és a pusztulás folyamatát megállítsa, és a Tettyét régi szépségének és rangjának megfelelően újjáalakítsa. A történet részleteitől most eltekinthetünk, azokat korábbi írásainkban már közzétettük, megemlíthetjük azonban azt, hogy Reéh György életének jelentős részét a tettyei romantikus villájában töltötte, melyet Szautter Gusztávtól sikerült megszereznie és amelyben valóságos kis helytörténeti múzeumot rendezett be, ahol régi városábrázolásokat, a Tettyéről készült rajzokat tekinthettek meg az érdeklődők.[2] A tettyei villában, melynek 1938-ban készült, az eredeti állapotokat tükröző fotója itt látható, állandó asztaltársasága is működött, anekdoták, viccek, no meg az elengedhetetlen vörösbor kíséretében persze komoly dolgokról is folyt a diskurzus. Itt volt a közös töprengések és tervezgetések fóruma, a vitáké arról, hogyan tehető még vonzóbbá, még komfortosabbá ez a kirándulóhely, a népünnepélyek, a sportesemények és a karneválok kedvelt helyszíne. Az egykori villa Reéh Gyuri birodalma ma is áll, átépítése során azonban sajnos elveszítette eredeti arculatát.

 

psz 2000 01 09 szirtes gabor 03

 

Reéh György tettyei háza a harmincas években

 

Reéh a Tettyét a pécsiek szórakozó és pihenőközpontjává akarta tenni. Fáradtságot nem ismerve ügyködött ennek érdekében, ez vált igazi otthonává, itt érezte igazán jól magát, a rendezvények hangos, zajos forgatagában. Humornak és ötleteknek sem volt híján, az ő ügyességének és leleményességének köszönhetők azok a városi tűzijátékok, melyek a korabeli sajtó szavaival „Stuvernek is dicsőséget hoztak volna.” „A legszebb rakétákat, gyújtó bombákat és hasonló világosító és szemet kápráztató tűzi anyagokat hozatta, amíg azok behozatalának nem volt akadálya,” később pedig, kitanulva a mesterséget, már maga készítette el a tűzijátékokhoz szükséges technikát. Sokat utazott, mindenütt gyűjtve az ezzel összefüggő tapasztalatokat, mígnem a nagy ünnepélyek elismert látványtervezőjévé nem vált. Kezdeményező készségét és ötletgazdagságát mutatja, hogy a Tettye déli részén egy földalatti barlangot, amely befalazott állapotban ma is megtalálható, boszorkánykonyhának rendezett be a gyermekek legnagyobb örömére.

 

psz 2000 01 09 szirtes gabor 04

 

psz 2000 01 09 szirtes gabor 05

 

Reéh György 1920 körül

 

Sokoldalúsága és ügyessége alapján számos egyesületben, intézményben számítottak a munkájára. A Nemzeti Casinó igazgatójává választották, a Polgári Casino igazgatóhelyettese volt. A Mecsek Egyesületben pedig már fiatalon, 1891- től a választmány tagja, majd az alapító, Vaszary Gyula rendőrkapitány visszavonulása után örökébe lépve, annak igazgatója lett. Másfél évtizeden át töltötte be ezt a megbecsülés övezte társadalmi tisztséget. Halála előtt egy évtizeden át a Mecsek Egyesület Madárvédő Osztályát vezette. Mindezek mellett tagja volt a Tűzoltó Egyletnek, a Pécsi Dalárdának, a Pécsi Athlétikai Klubnak, a Korcsolyázó Egyletnek, az Apolló Projectograph Rt. felügyelő bizottságának. Az első világháború idején szerepet vállalt a harctérről hazatért rokkant katonák, valamint a hadiözvegyek és hadiárvák megsegítésében. Felkészültségének és tudásának egyik legszebb, legrangosabb teljesítménye az 1907-es pécsi országos kiállítás és vásár megvalósításában játszott kiemelkedő szerepe volt. Itt a díszítések és a szórakoztató mulatságok szervezése volt a fő feladata, és ő is jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a kortársak ezt a kiállítást impozáns székely kapujával, pavilonjaival és csarnokaival valóságos tündérvárosnak nevezték. A Frigyes királyi herceg látogatásakor rendezett látványos búcsúképnek is ő volt a tervezője és kivitelezője. A korabeli újságíró erre így emlékezett: „Közvetlenül háromnegyed tíz után felhangzott az indulást jelző sípszó, s a különvonat a királyi hercegi családdal, a kormány tagjaival és a képviselőkkel a közönség éljenzései közt elhagyta a városunkat. Alighogy a vonat a szigeti külvárosi gyakorlótérhez (a mai Uránvároshoz) ért, a vonat járását kissé meglassították, hogy a vonat utasai gyönyörködhessenek abban a szép képben, melyet Reéh György tanácsos által ott rendezett tűzijáték nyújtott. Tűzcsóvák emelkedtek a magasba, háromszáz röppentyű szállott egyszerre fel, színes kígyókat rajzolva a levegőbe, számtalan bomba szállott a magasba, csillagesőt hullatva a földre, a földszinten felállított póznákon fontainek, cascadok, legyezők, pálmák, rosettek és színesebbnél színesebb forgók között fényárban úszva állott a magyar címer és a királyi hercegi pár monogramja.”

Eredeti ötletekért nem kellett tehát a szomszédba mennie, mai látványtervezők is megirigyelhetnék egyik-másik megoldását. A világháború alatt a tettyei ünnepségeket élő sakkbemutatóval fűszerezte. Az összecsapást aktuális miliőbe helyezte és a figurákat időszerű jelmezbe öltöztette. A felek a központi hatalmakat és az antantot személyesítették meg. A küzdelem végső kimenetelét azonban sajnos nem igazolta vissza a történelem. Reéh György pacifizmusának és a nézők békevágyának ugyanis a számunkra tragikus következményekkel járó valódi befejezésnél jobban megfelelt volna a tettyei eredmény, azaz a felek közötti döntetlen.

 

psz 2000 01 09 szirtes gabor 06

 

Mit tudunk személyiségéről, egyéniségéről? Milyen volt Reéh György az ember? Mindenekelőtt azt őrizte meg az emlékezet, hogy igazi társas lény volt, anekdotában és humorban verhetetlen, viccekben tréfát nem ismerő. Továbbá azt, hogy kíváló városismerő hírében állt, különösen a Mecsek és mindenekelőtt a Tettye múltjának volt szinte tudós ismerője, amit erről szóló előadásai, nyomtatásban is megjelent monográfia-vázlata tanúsítanak.

(Ezt olvasóink a Pécsi Szemle következő számaiban olvashatják.) Szervezésben kiváló, ötletekben gazdag, sokoldalú ember volt, aki valóságos kis angolparkot varázsolt hosszú éveken át a Tettyére. Csodás tűzijátékok előkészítésének és lebonyolításának is értő mestere volt. „A bizarr dolgok iránt különös érdeklődést tanúsított, és amikor Pécs város érdekeiről volt szó, azokért oly lelkesedéssel szállt síkra, mint kevés polgártársa. A legjobb barát, a leghűségesebb polgár, mindig jókedvű, de ha valamelyes csalódás érte, ami a közélet terén sokat működő embernél bizonyára elkerülhetetlen, méltatlankodó haragja hirtelen lobbant, de megbékítése se ütközött leküzdhetetlen nehézségbe.

Jó szíve mindig a béke felé hajlott és sokáig haragot tartani nem tudott soha” - emlékezett rá a kortárs, a neves újságíró, Lenkei Lajos.

Könyvtáráról nem sokat tudunk. Ránk maradt azonban az Olvasásra kölcsönkapott könyv tízparancsolatát tartalmazó könyvjelző lapja, melynek tartalma szintén sokat elárul személyiségéről. A mai könyvbarátoknak és könyvrongálók- nak egyaránt tanulságul szolgáló tízparancsolatot olvassuk hát újra mindannyian!

A látványosságok megszállottja egyébként hétköznapi, már-már puritán ember volt. Egyszerűen élt, megrögzött agglegényként. 1930-ban súlyos operációt hajtottak rajta végre. Távoli fürdőhelyeken kereshette volna a gyógyulást, de erre nem tudta rászánni magát. A Mecsek Egyesület fennállásának 40. évfordulóján tartott jubileumi közgyűlésen 1931-ben a negyven éves tagságért járó díszjelvénnyel tüntették ki, egyúttal az Egyesület tiszteletbeli tagjai sorába választották. Ez volt életében az utolsó elismerés, amiben részesült. Tüdőtágulása ugyanis fokozatosan elhatalmasodott rajta és felőrölte szervezetét. 1932. február 22-én, hetvenéves korában értea halál. Végakarata szerint csendben, látványos külsőségek nélkül temették el. A temető csendjében már nem vágyott a nyilvánosságra: kívánsága szerint sírkövén, ahol apja és nagyapja mellett nyugszik, a nevét sem tüntették fel. Honthy István, a Pécsi Figyelő, a Pécsi Színházi Élet, valamint a Színházi Újság szerkesztője A Pécsi Napló 1932. február 28-i számában verssel búcsúztatta a jóbarátot, Pécs szerelmesét, a Tettye koronázatlan királyát, a pécsiek által olyannyira becsült lokálpatriótát. Az emlékvers felidézésével is emlékezzünk Reéh Gyurira, akire egyébként már semmi sem emlékezteti a pécsi polgárokat.

 

psz 2000 01 09 szirtes gabor 07

 

Honthy István

KI NÉVTELEN SÍRBAN ...

(Utolsó köszöntés R.Gy-nek)

Ki névtelen sírban alszod örök álmod,

Ma még friss hantodnál tűnődve megállok

S pár szóra idézlek, -

Felelj, ki az Élet nagymestere voltál

S a Halálnak mégis gyorsan meghajoltál,

Ki tanított ennyi bölcsességre Téged?

Ki tanított meg rá, hogy az elmúlásban

Leszámolunk végképp ezzel a világgal

S nem érdemes rája,

Hogy nevünket akár márványkőbe vésve,

Akár fakereszten, horpadt sír tövébe

Aki arra téved, kisilabizálja.

Névtelen sírban, elhagyva pihenni

Hidd el - nem akart még eddig soha senki,

Te vagy az egyetlen.

Hiszen még a koldust is az vigasztalja,

Nevét a keresztfán aki elolvassa,

Felette csak egypár jó szót is hadd ejtsen.

Ki névtelen sírban alszod örök álmod,

Ma még friss hantodnál megértően állok

És már nem idézlek,

De vallom, az Élet mestere ki voltál

S a Halálnak mégis bölcsen meghajoltál,

Sötét magányodban igazad van néked!

Ragyog a sok márvány távolban-közelben,

Ott a halott neve minden fakereszten, -

Könnyen megtalálja,

Aki reá gondol talán néhanapján,

S megáll emlékezni az ismerős hantnál

Rokona, kedvese és jó cimborája.

De aki bennünket igazán szeretett,

Csókért csókot adva éltünk jobbfele lett,

Hogyha majd meghalunk –

Ne márványkő hívja, ne nevünk vezesse,

Behorpadt sírunkhoz lelke vezérelje

S érezze meg szíve, hogy merre porladunk!


[1] Ezúton mondunk köszönetet dr. Reéh Dezsõné Kolnai Dórának, Reéh György testvéröccse, Reéh József unokájának azért, hogy az itt közölt fotókat a rendelkezésünkre bocsátotta

[2] Szirtes Gábor: Pécsi Panteon. Pécs, 1998.