Cikkek

Mendly Lajos: Jaroslav Jičínský. A korszerű pécsi szénbányászat megteremtője

Pécsi Szemle 2000. (3. évf.) 1. szám, 48-63. oldal

Letöltés: pdf20


Mendly Lajos

JAROSLAV JICINSKY

A KORSZERŰ PÉCSI SZÉNBÁNYÁSZAT MEGTEREMTŐJE

Gróf Zichy Gyula pécsi megyéspüspök 75 éve, számos közéleti személyiség jelenlétében 1925. április 26-án ünnepélyesen felszentelte az Első Dunagőzhajó- zási Társaság, a DGT új főaknáját, a szabolcsi Szent István aknát, a társaság pécsi bányaműveinél 1913-ban elkezdett szervezési és fejlesztési tevékenység egyik legfontosabb létesítményét.

A DGT az alábbiakban ismertetett fejlesztést a 130 éve, 1870. április 9-én született dr. mont. h.c. ing. Jaroslav Jicínskyre bízta, akit 1913-ban nevezett ki Pécsett bányaigazgatónak. Jicínsky az ostravai és a rossitzi bányakerület fejlesztésében már bizonyította rátermettségét.[1]

 

 

A családi indíttatás

 

A pécsi feketeszén-bányászatot 1913 és 1930 között Közép-Európa élvonalába fejlesztő bányaigazgató egy kutna horai, 1715 óta bányász mesterséget folytató család leszármazottja. Apja, Vilmos Jicínsky, a sziléziai Ostravában gyors karriert futott be, vitkovicei bányaigazgató lett, majd a Bánya- és Acélművek Társaság vezérigazgatójaként ment nyugdíjba. Anyja csíkszentmihályi Schreiber Laura, a gyulafehérvári királyi pénzverő igazgatójának a lánya volt, Jaroslav tehát anyai ágon magyar származású.

Apját sokoldalú műszaki újító tevékenység jellemezte: 1860 és 1883 között Ostravában mosóművet létesített, az ácsolt Jakub aknát kifalaztatta, elsőként bevezette a bányabeli lószállítást, a dobogós (több szintes) szállítókast, az acélsodrony aknakötelet, a függőkötélpálya szállítást. Haladó szellemű szociális politikáját jelezte az első bányafelvigyázói iskola, az első bányász gőzfürdő létesítése, a 12 helyett a 10 órás munkaidő bevezetése, az első bányászzenekar megalapítása, stb. 1890-től rendszeresen publikált az Österreichische Berg- und Hüttenwesen lapjain, feldolgozta és kiadta az egész ostravai kőszénbányászat monográfiáját.[2]

Gerber Frigyes salgótarjáni bányaigazgató rá hivatkozva kifogásolta a DGT megbízásából 1891-ben készített vizsgálati jelentésében Pécs környékén a sok akna és táró üzemeltetését azzal, hogy “Jicínsky szerint egy körzet aknáinak egymáshoz közeli telepítése a bányászat hanyatlásához vezet.”[3] A helyzet a sok kis magántulajdonú bánya területének és létesítményeinek megszerzéséből adódott, és vált ezzel a nagyobb kapacitások létesítésének gátjává. Ezután kezdte meg a DGT az üzemkoncentrációs tevékenységet, aknák, tárók bezárását, melyre a koronát az 1913-ban megkezdett fejlesztés, korszerűsítés tette fel.

 

psz 2000 01 07 mendly lajos 01

 

 

Útja a pécsi megbízás elnyeréséig

 

Jaroslav Jicínsky 1870-ben lengyel-Ostravában született. A családi hagyományt követve már nyolcéves korában leszállt apjával a Zarubek bányába. Középiskolai tanulmányait Prágában végezte, mivel a lengyel többségű Ostravában még nem volt cseh középiskola. 1887 őszén a Leobeni cs. és kir. Bányászati Tanintézetbe iratkozott be. A környezet osztrák szellemű hatása, a német tannyelv, többségében német anyanyelvű hallgatók, a Korps szövetség tagjainak erőszakossága egyaránt erősítette a fiatal Jaroslav cseh nemzeti tudatát. A helyi iskolai és polgári vezetők akadékoskodása ellenére már az első évben néhány cseh társával megszervezték, a következő évben jóvá is hagyatták a szláv hallgatók Prokop akadémiai egyesületének alapszabályait. Az egyesületnek később elnöke is lett. Érdemes lesz egy alkalommal vizsgálni, hogy a Prokop mennyiben egyezett, illetve különbözött a Selmeci Akadémia magyar ifjúsága nemzeti érzelmét ápoló ifjúsági körétől. Azonos gyökerekre utal a Bursch Fuchsensprung, a szláv bőrugratás és a selmeci farbőrugratással járó balekkeresztelés. Szünidőben gyakran leszállt az ostravai Terézia bányába, ahol az egyetemen szerzett elméleti tudását a gyakorlat ismereteivel egészítette ki.

1892-től beosztott mérnökként az ostravai Hlubina, Luis, Terezia és Oscar szénbányákban dolgozott, majd 1901-ig a Trojice bánya üzemvezetője volt. A körzetben elsőként mélyített tübbingezéssel aknát, a faácsolatú Trojice aknát folyamatos üzemelés közben falaztatta át 600 m-ig.

1901-től a Rossitzi Bányatársaság igazgatója, a Brünn melletti Zastavkában. A kerület elavult szénbányáit három üzembe koncentrálta és teljes korszerűsítéssel jövedelmezővé tette. Oslavanyban az Osztrák-Magyar Monarchiában elsőként telepített villamos erőművet a kerület gyengébb minőségű szeneinek hasznosítására, amely nem csak Brünn városát, hanem a morva terület jelentős részét fél évszázadon keresztül látta el villamos energiával. Kukla aknát újranyittatta és Közép-Európában elsőként vasbeton aknatoronyba telepített, és 300 ezer tonna kapacitású szállítógépekkel szereltette fel. Bővíttette a másik két üzemet is, mindhármat korszerű gépekkel látta el, a képződött porszenet brikettgyár és kokszolómű létesítésével tette gazdaságosan értékesíthetővé.

Részt vett a bécsi bányagáz vizsgáló bizottság munkájában, kísérleti táróban kutatta a szénporrobbanást és e bányaveszély elleni védekezési lehetőségeket. Katechizmus der Grubenwetterführung című, a bányafelvigyázók részére írt, több kiadást megért segédkönyvét francia nyelvre is lefordították. A pribrami főiskolán állandó vizsgabiztos volt. 1913-ban munkája eredményének elismeréséül bányatanácsossá nevezték ki.[4]

1912-ben pécsi bányái teljes körű korszerűsítési programjának elkészítésével bízta meg a Dunagőzhajózási Társaság (DGT). Majd a monarchia bányászatának egészére kiterjedő korlátlan műszaki információs lehetősége és tapasztalata alapján elkészített javaslatát elfogadva 1913-ban felkérték, hogy pécsi bányaigazgatóként hajtsa végre a tervezett fejlesztést. A Rossitzi Bánya Társasággal megegyezve, amely a további kapcsolatok biztosítása érdekében igazgató tanácsának örökös tagjává választotta, az ajánlatot elfogadta és Pécsett a rossitzi-oslavanyi körzetben bevált módszerekkel látott munkához.[5]

 

 

A koncentráció és korszerűsítés előzményei Pécsett

 

Az 1829-ben alapított Erste k.k.priv. Donau-Dampfschiffahrts-Gesellschaft az 1850-es évekre dunai hajóforgalmával és két hajógyárával a monarchia legnagyobb szénfogyasztója lett, ezért vállalkozását saját bányászattal kívánta gazdaságosabbá tenni. A már korábban vásárolt Pécs vidéki szén nemcsak alkalmas volt e célra, hanem a medence a társaság forgalmi útjainak csaknem közepén és a Duna közelében volt található. Ezért 1852-ben a DGT Pécs határában széntermelési jogot szerzett, bányatelkeket vásárolt és bányaüzemet nyitott. A századfordulóra a Mecsek déli lejtőjén Pécs sz. kir. város, Mecsekszabolcs, Somogy és Vasas községek határában, mintegy 12 km hosszban minden magánkézben lévő szénterületet, illetve működő bányát megvásárolt. Gyula-akna területét a várostól, a Pécsi Székesegyházi uradalom tulajdonában lévő, el nem idegeníthető szabolcsi bányatelkeket pedig 50+50, illetve 25+50 évre kötött szerződéssel 1968-ig bérbe vette.

A megszerzett kezdetleges, lójárgányos üzemeket gőzüzemre állította át, illetve megszüntette és új, gőzüzemű aknákat létesített. A századfordulón már villamos berendezéseket is üzemeltetett.

A DGT-nek 1910 körül Lámpás-völgytől Vasasig hét, fa-keretácsolattal biztosított függőleges szállító-, négy lég-, egy vízaknája és három tárója működött kis kapacitásokkal, nagy létszámigénnyel, gazdaságtalanul. 1913-ban az éves termelés a szállítási kapacitás határán kb. 800 ezer tonna volt, pedig hosszabb távon a telepviszonyok, illetve a szénvagyon ennek a másfélszeresét meghaladó széntermelést biztosíthatott volna.

Az 1913-ban megkezdett nagyszabású fejlesztési program egy évtized alatt három korszerű, nagy kapacitású termelő aknaüzem létesítését irányozta elő. A program megvalósítását, ugyanakkor a már működő üzemek rentabilitását is jól szolgálta a széntermelés egész vertikumát érintő átalakítás: a külszíni szállítás, a szénelőkészítés és szénfeldolgozás, a villamosenergia-termelés centralizálása, a szükséges gépészeti szerelő, javító és gyártó kapacitás, az építészeti kivitelező és karbantartó bázis legkorszerűbb színvonalon történő létrehozásával.

A munkák tervezését, szervezését és lebonyolítását a mai követelményeknek megfelelő menedzser szemlélettel irányította. Minden részfeladatra több kivitelező/gyártó cégtől kért ajánlatot. A gyárak ajánlatait egy állandó zsűrivel véleményeztette: Asiel József bányamérő (geodéta), Cibulka Vilmos elektro-, Kraft János vegyész-, Moticska József gépész-, Sikora Gyula bánya-, Szentkirályi Ödön építész-, Szontágh Ferenc gépész-, Straka (Sillay) Vilmos és Wietorisz Róbert bányamérnökkel. A zsűri tagjait belgiumi, cseh, német, és franciaországi tanulmányutakra küldte, ahol az ajánlattevő gyárak által felszerelt egységek működtek. A zsűri tagjai itthon a kivitelezés stádiumában egy-egy szakterület műszaki ellenőrei lettek, majd termelésbe lépés után az üzem, üzemrész vezetői.[6]

A fejlesztési feladatok nagyságrendje és sokrétűsége miatt Közép-Európából több mint ötven gyár, illetve vállalat vett részt a munkában, magyar gyárak és kivitelezők közül a korszerűség és a kivitel precizitása szempontjából a Ganz Villamossági, a Magyar Vagon- és Gépgyár, valamint a Láng Gépgyár állta a versenyt.

 

 

Az új, korszerű bányaüzemek megvalósítása

 

A szabolcsi és somogyi üzemek összevonásából kialakított Szabolcs és Pécsbánya kerületekben egyenként évi félmillió tonna szállítási kapacitású, 5,8-6,0 m átmérőjű, körszelvényű, monolit beton, illetve falazott új szállítóakna létesült. A tervekés engedélyek, az 1924, illetve az 1922. évi tervezett termelésbe vonás még Neu Franz Josef Schacht, illetve Neu Schroll Schacht néven történtek, de végül is Szent István-akna és Gróf Széchenyi István-akna néven szentelték fel és helyezték őket üzembe. A három régi szállító, az András-, a György- és a Rücker-aknát öt méter átmérőjű körszelvényre átfalazva és nagyteljesítményű villamos ventillátorokkal felszerelve légaknákká alakították át.[7]

A vasasi faácsolatú Thommen-aknát átépítették 5,6 m átmérőjű, körszelvényű, falazott, évi 250 ezer tonna kapacitásúvá és új, a fentiekkel egyező légaknát mélyítettek. A többi aknát néhány éven belül felszámolták, a Ferenc József (Béke)- aknát azonban csak 1965-ben. A két új akna 2-2 db. Ward-Leonard rendszerű hajtó- tárcsás szállítógépét a Brünn melletti Kukla bányában lévőhöz hasonlóan, azonos tervek szerint készült 41,2 m magas vasbeton szállítótorony 28,85 m magasságban kialakított gépházában helyezték el. A szállítógépek a bányák felhagyásig (betömedékelve 1993-ban, ill. 1992-ben) rendeltetésszerűen és megbízhatóan üzemeltek 637,3 m és 523,0 m mélységig. Az ipari emlékként megőrzött, ma is impozáns aknatornyokat a bécsi Josef Schöngut tervezte. A vasasi Thommen-akna új, villamos szállítógépe és acélszerkezetű aknatornya ostravai tervezésű és gyártású.[8]

Az aknák korszerűsítése mellett a bányabeli folyamatok korszerűsítésére is sor került. A fővízmentesítő telepek villamos energiával, a fővágati szállítást végző Schwarczkopf gyártmányú bányamozdonyok magas nyomású-, a munkahelyi gépek, fúrók, réselők, vitlák, szivattyúk, parciális szellőztetők, rudas és láncos réselők, alacsony nyomású sűrített levegővel üzemeltek.

A szállítótornyok közelébe telepítették a gépházakat. Itt helyezték el a két-két Ilgner áram-átalakítót, amelyek az újhegyi erőműtől érkező tizenöt kilovoltos váltóáramból az aknaszállító gépekhez szükséges egyenáramot előállítják. Itt kapott helyet üzemenként két hatszáz köbméter/óra teljesítményű magasnyomású kompresszor, egy-egy négyezer köbméteres teljesítményű Láng- és tízezer köbméteres Brown-Boveri gyártmányú kompresszor a bányabeli gépek és néhány műhelybeli gép energia ellátása részére.[9]

A vasbeton aknatornyot körülvevő aknaházhoz csatlakozó bányaház a bányászattal összefüggő funkcionális feladatokat ellátó korszerű egységeket foglalta magába: 1300 fős lámpakamrát, 1300 földalatti és 200 napszinti munkást szolgáló zuhanyfürdőt, tisztviselői és altiszti irodákat és fürdőket, felolvasó csarnokot, alagsori modern anyagraktárt, bányamentő állomást, segélynyújtó helyet és orvosi rendelőt. A lámpákat a Frieman-Wolf, a mentőfelszerelést és a műszereket a Draeger gyár szerelte fel lízing szerződés alapján. Mindketten vállalták, hogy az itteni egységeket folyamatosan a legkorszerűbb termékekre cserélik.

Az üzemi műhelyeket a használt gépek és berendezések napi javításához és karbantartásához szükséges korszerű szerszámgépekkel szerelték fel, a nagyjavításra és nagykarbantartásra a központi főműhely készült fel.

A szállítás korszerűsítésére a gumiszalagon, kellő válogatás után érkező szén a Ferenc József- és a Széchenyi-aknai vasútállomásokon épült 2500 tonna tároló kapacitású önműködő betonsilóba került. Előbbire Szent István-akna szenét 840 m hosszú, féküzemű, végtelenített láncpálya szállította. A vasasi szenet a korábbi rendszert felújítva és korszerűsítve, 1200 tonna tároló kapacitással, villamos meghajtású kötélpályán szállították Rücker aknáig és Szabolcs tárón keresztül Ferenc József aknára. Az önműködően töltött Talbot kocsikat a gőzüzemű helyett villamos mozdonyok vontatták a pécsújhegyi szénelőkészítő műbe.[10]

 

 

Központi kiszolgáló/szolgáltató üzem pécsújhegyen

 

Az új nagyüzemek létesítése szükségessé tette az élőmunka-igényes, gazdaságtalan száraz szénelőkészítés, a szállítószalagról való kézi válogatás helyett nedves, fajsúly szerinti szétválasztású központi szénmosó mű létesítését. A megnövekedett piaci energia-igény kielégítésére szükségessé vált továbbá az aknánkénti, ugyancsak élőmunka igényes és gazdaságtalan többkazános gőz- és áramfejlesztők helyett a központi szénelőkészítő mű hulladékszeneinek hasznosítására létesített, értékesítésre is termelő központi villamos erőmű létesítése. E két létesítmény építése 1913-ban kezdődött és 1914-ben az erőmű már áramot termelt, üzemeltetésük tetemes létszámot szabadított fel és egyéb gazdasági hatása is rövidesen jelentkezett.

A Talbot kocsik fenékajtóinak nyitásával került az üzemekből beszállított 0-80 mm-es szemnagyságú - a nagyobb méretűt rostán leválasztották, majd összetörték - nyersszén a pécsújhegyi szénelőkészítő-mű 1000 tonnát befogadó tárolójába. Az új szénelőkészítő mű lehetővé tette a régi, korszerűtlen üzemi technológiák megszüntetését, a jelentkező nem piacképes termékek- iszap, középtermékek - erőművi hasznosítását, továbbá a sziták, a portalanítók, a mosók, az ülepítők és a szárítók után a tartályokból és bunkerekből a tisztaszén minden fajtájának önálló, illetve a többivel bármely arányban előállított keverékének a pályaudvar iparvágányairól történő elszállítását.

A mosott és 2% víztartalomra szárított 0-6 mm szemnagyságú aprószénből 5 és 10 kg-os tégla-, később az igények miatt 100 g-os tojásbrikett előállítására alkalmas brikettgyár létesült. A szénmosó-mű rekonstrukciójára először 1957-ben volt szükség, amikor a húszas évekhez képest 10%-kal leromlott hamutartalmú nyersszénből a Dunai Vasmű részére kokszolásra alkalmas minőséget kellett előállítani.

A villamos erőmű 1914-től ellátta a DGT és Pécs város, az 1920-as bővítés után pedig Dél-Dunántúl egy részének villamosenergia-igényét is. A szokásos huszonötéves erőmű élettartam helyett 52 éven át, 1965-ig, a Pécsi Hőerőmű első két egységének üzembiztos belépéséig működött.[11]

A főműhely szakosított műhelyeit a legkorszerűbb szerszámgépekkel, szerszámokkal és műszerekkel szerelték fel a berendezések karbantartásához, a bányászati és ipari berendezések nagyjavításához, felújításához, a be nem szerezhető alkatrészek és berendezések gyártásához.

 

 

Kolonizáció, jóléti intézmények

 

A bányaüzemek és a háttértevékenység fejlesztése mellett jelentős feladat volta megnövelt termeléshez szükséges állandó, jól képzett munkaerő biztosítása.

A DGT területenként már meglévő lakásállományát e fejlesztés keretében 155 új tisztviselői-felügyeleti, 523 részben szoba-konyhás, részben kétszoba-konyhás kétszintes munkás lakással bővítette a három bánya és az újhegyi üzem térségében, készenléti jelleggel, Vasas kivételével a jól megközelíthető Meszesen, összesen több mint 7 km szilárd burkolatú úttal ellátva.[12]

Pécsbányán új legényotthon létesült, melyet 1926-ban 80 ágyas kórházzá alakítottak át, két szomszédos épületbe és a régi kórház épületébe telepítve 180 fő szállását. Szabolcson korszerű 210 fős új legényotthon épült. A munkásellátás céljára élelmitár hálózatot építettek ki a lakótelepekre. Saját iskolák épültek, a községieket is jelentősen támogatta a társaság. Pécsbányatelepen nagyobb templom épült.[13]

Az üzemkoncentráción és a műszaki jellegű fejlesztéseken túl Jicínsky a bányavállalat szervezeti-, irányítási- és gazdálkodási rendszerét is korszerűsítette. Központosított volt a szénvagyon-gazdálkodás, az anyagbeszerzés, a szénértékesítés és a fejlesztés, gépesített a számvitel és a munkaerő nyilvántartás. Maximális volt az üzemek önállósága a termelés szervezésében, a vállalat szolgálati szabályzatot dolgozott ki a bányaművelés, szállítás és szellőztetés mellett a “tisztviselők és a műszaki személyzet emberi magatartására” is.[14]

 

 

A fejlesztés építészeti emlékei

 

A 20. század elején a DGT szén iránt egyre fokozódó igénye szükségessé tette a nagyteljesítményű gépek és berendezések térigényének megfelelő nagy fesztávolságú üzemi csarnokok, akna- és víztornyok, modern tárolótartályok, bunkerek és silók, valamint egyéb vízügyi objektumok létesítését. Az acél, a vasbeton, az üveg építészeti alkalmazása már lehetővé tette a funkcionális szükségszerűség mellett az ipari formák esztétikus megjelenítését.

A DGT által 1913-30 között létesített, mai elhagyatottságukban is impozáns, korszerű építészeti technikával megépített ipari létesítmények nemcsak koruk színvonalán voltak jelentősek, hanem a vasbeton építészet ma is maradandóan szép példái. A Szent István-akna és a Széchenyi-akna tornyai, a meszesi lakótelep ellátására épített és ma is rendeltetésszerűen működő fehérhegyi víztorony, mindkét bányaüzem kompresszor gépháza, az egykori újhegyi erőmű és a remiz, a (sajnos berobbantott) vasasi duzzasztómű kiemelkedő ipartörténeti emlék, rajtuk az ipari építészet új korszakának stílusjegyei mind megtalálhatók.

A század első negyedében létesített épületegyüttesek technikai felszereltségükkel, műszaki, technikai, technológiai, igazgatási és szociális jellegű infrastruktúrájukkal az ötvenes évek túlfeszített fejlesztési időszakáig képesek voltak a változó követelményeknek magas színvonalon megfelelni, és a kilencvenes évek bányabezárásáig rendeltetésszerűen működni.

Utódaink megismerhetik és értékelhetik a kor szellemiségét, építészeinek, alkotóinak magas színvonalát, mert a jelenleg ipari emlék értékű épület-együttesek, így a Széchenyi-aknai üzemi épületek, az egykori kolónia megmaradt része, néhány újhegyi üzemi épület védettsége rövidesen megoldódni látszik. Keresik megtartó funkcióját az István aknai toronynak és bányaháznak is.

 

 

A fejlesztés körülményei és elismerése

 

Jicínsky koncentrációs és fejlesztési programjának megvalósítását kora történelmének és körülményeinek ismerete teszi számunkra igazán értékessé. Az I. világháború okozta korlátozások, létszám- és anyaghiány mellett kellett fejlesztenie és közben gazdaságosan termelnie. A háborút követő politikai káosz, a Csehszlovákia és Magyarország közötti hadműveletek, a szerb megszállás, az azt követő jóvátételi szállítások, a trianoni békeszerződés utáni bizonytalan politikai és gazdasági helyzet mind nehezítették és késleltették a program végrehajtását. Nem kevesebb gondot okozott a monarchia szétesése mellett a fejlesztéshez szükséges tőke előteremtése. Jicínsky mindvégig élvezte a magyar hivatalos körök bizalmát és kitartóan folytatta terveinek megvalósítását.

 

psz 2000 01 07 mendly lajos 02

 

Balról: Urbanics Kálmán országgyűlési képviselő, Littke Dezső cégfőnök, dr. Paulikovics Elemér az Orsz. Mentőegyesület ig. főorvosa, Rakovszky Iván, v. belügyminiszter, az O.M.E. elnöke, dr. Fischer Ferenc főispán, Oberhammer Antal országgyűlési képviselő, dr. Jaroslav Jicínsky bányaügyi főtanácsos,1928. május 29.

 

Elméleti kutatási és gyakorlati fejlesztési tevékenysége európai ívű publikációs tevékenységében is lemérhető. 1917 és 1931 között hét cikke ismert a Montanische Rundschau hasábjain, de írt a Bányászati és Kohászati Lapok, az Österreichische Berg und Hüttenwesen, a Glückauf, a Mining Ingenieur részére is.

Német és angol nyelvű publikációiból ismerte meg Európa szakmai elitje a bánya- gáz-kitörésekkel, magas kőzethőmérséklettel küzdő pécsvidéki bányák koncentrációs fejlesztését.

A pribrami Bányászati Főiskola “bányalétesítési és a bányatudományok fejlesztése terén kifejtett eredményes tevékenységéért” 1922-ben honoris causa doktorrá avatta.[15] Horthy Miklós kormányzó “a hazai szénbányászat terén kifejtett eredményes és értékes szolgálatai elismeréséül” 1928-ban magyar királyi bányaügyi főtanácsosi címmel tüntette ki.[16]

Miután sikerrel befejezte a pécsvidéki szénbányászat kora európai élvonalának megfelelő korszerűsítését, 1930-ban újabb fejlesztési tervet nyújtott be a bécsi vezérigazgatóságnak. A Társaság pénzügyi helyzete és az általános dekonjunktúra miatt azonban javaslatát nem fogadták el. A 60 éves Jicínsky nyugdíjazási kérelmét a Társaság 1931. január 1-jével tudomásul vette.

 

 

Néhány mondat Jicínsky emberi vonásairól

 

A még az utóbbi évtizedekben élő emlékezőkkel való beszélgetés és emlékezéseik alapján a pécsiek igen nagy tudású és kiváló szervezőképességű szakembernek ismerték meg. A DGT-nél természetes volt a német nyelv használata, de Jicínsky kedvelt néhány, a cseh nyelvet jól beszélő, származásra vele azonos, morva nemzetiségű felügyeletet, így egy szabolcsi bányamesterrel is többször elbeszélgetett. Egy alkalommal elmondta, hogy eredetileg az új aknát kb. 1 kilométerrel északabbra tervezte (a mai István III. akna környékére), de a DGT bécsi igazgatósága azért nem fogadta el javaslatát, mert az akna termelésbe lépése 3-4 évvel későbbre tolódott volna el. Így viszont az akna védőpillére a mélység felé egyre jelentősebb szénvagyont kötött le, a szintenként egyre növekvő pillérben egyre hosszabb improduktív főkereszt- és főszállító vágatszakaszokat kellett kihajtani.

A centralizációs programban jelentős feladatot ellátó mérnököket rendszeresen küldte nyugati tanulmányútra, de előfordult, hogy egy néhány éve itt dolgozó fiatal bányamérnök maga kérte, hogy tanulmányozhassa Alsó-Ausztria sújtólégve- szélyes bányászatát. Azonnal kiadatta négyhavi illetményét, kiküldetési díját és kapott egy általános szabadjegyet, meg egy nagyon jó ajánlólevelet kedves bányaigazgató kollegájához. Kéthetenként írt beszámoló leveleit, a szórendi hibák piros betűs javításával kapta vissza Grünbachból való hazatérése után.

Az ő társasági életéről közvetlenül nem tudunk, de megemlékezésből tudjuk, hogy felesége cseh születésű, németül és franciául szépen beszélő intelligens és fess asszony volt, aki szerette a zenét, a társaságot, nagy háztartást vezetett.[17] Az 1920-as évek második felében rendszeresen meghívta farsangi vacsorára nemcsak a vállalati vezetőket, hanem a fiatal mérnököket is. Nagyon szeretett és tudott is táncolni. 1929-ben a pécsi Nemzeti Casinóban bálon látták vendégül a munkatársakat, ugyanazon év nyarán pedig nagy társaságot vendégeltek meg Drávaszabolcson egész napos kiránduláson. Kiegyensúlyozott, jó házasságuk alapján fentiek ismerete közvetve férjéről is véleményt nyújt. Tudjuk, hogy nyugdíjas éveiben szeretett vadászni, feltehetően korábban is, de mecseki vadászatairól, emlékező híján nem tudunk.

 

 

Nyugdíjas évei

 

Rossitzba visszatérve az igazgatótanács elnökévé választották, majd szeptemberben a nyugalomba vonuló nagyhírű L. Kirschner professzor Bányaművelés I. tanszékének vezetését bízták rá a pribrami Bányászati Főiskolán.

A fiatal bányamérnök generáció oktatása mellett fontosnak tartotta nevelésüket, fel tudta ébreszteni igyekezetüket és tudásvágyukat. A gyakorlati oktatás fontosságát ismerve sorba látogatta hallgatóival a csehszlovák, sőt a határon túli bányaterületeket is. A bányajárások utáni szakmai megbeszélések alkalmával mindig átadta saját tapasztalatait is. Az inkább apai, mint oktatói kapcsolatot és kölcsönös bizalmat erősítették az ilyenkor a hallgatókkal együtt töltött, bensőséges hangulatú esték. Előadásainak két jegyzetét is saját költségén adta ki.

Pribrami tevékenységének 1939-ben, az Anschluss után a cseh főiskolák bezárása vetett véget. Munkabírását, lelki és fizikai frissességét vadász és hegymászó szenvedélye mellett haláláig keresett és megbecsült szakértői tevékenysége igazolta, ugyanis 1945 után is gyakran kérték fel bányászati problémák megoldására. 1954-ben a Pécsi Szénbányászati Tröszt akkori igazgatója meghívta Jicínsky Jaroslavot, de a csehszlovák hatóságoktól nem kapott útlevelet.

1959. május 2-án hunyt el Prágában, tiszteletreméltó 89 éves korban.[18] Haláláról nem értesült a Pécsi Szénbányászati Tröszt. Először halálának 30 éves évfordulóján jelent meg róla rövid ismertetés, utólagos tiszteletadásként a pécsi szénbányák nagy alkotójának.[19]

Fia, szintén Jaroslav, a testvér-szakma kohászatot választotta hivatásul. A család pécsi tartózkodása idején, az 1920-as évek derekán szerzett oklevelet a pribrami Bányászati Főiskola kohászati szakán. 1945 után magas vállalati és iparági beosztások ellátása közben 1952-ben koholt vádak alapján 22 évi börtönbüntetésre ítélték, ahonnan csak 1958-ban szabadult. A börtön terhét egyedül az enyhítette, hogy a belügyminisztérium műszaki alakulata szakmai tervező munkán foglalkoztatta,[20] ugyan úgy, mint nálunk apja két egykori munkatársát, dr. Rihmer Lászlót és Wietorisz Róbertet, akikkel hasonló körülmények között az épülő Kazincbarcika terveit készíttették.

psz 2000 01 07 mendly lajos 03

Szénfogadás az Elõkészítõműnél

 

psz 2000 01 07 mendly lajos 04

 

A Széchenyi-akna déli irányból

 

psz 2000 01 07 mendly lajos 05

 

Leszállás előtt Széchenyi-aknán

 

psz 2000 01 07 mendly lajos 06

 

Volt Legényszálló, a pécsbányatelepi kórház

 

psz 2000 01 07 mendly lajos 07

 

A Széchenyi-akna szállítóakna tornya

 

psz 2000 01 07 mendly lajos 08

 

Társulati templom Pécsbányán

 

psz 2000 01 07 mendly lajos 09

 

Szent István-akna

 

psz 2000 01 07 mendly lajos 10

 

Legényotthon Szent István-aknán (a hetvenes években lebontották)

 

psz 2000 01 07 mendly lajos 11

 

Vasasi lakótelep

 

psz 2000 01 07 mendly lajos 12

 

A vasasi duzzasztómű (1975-ben berobbantották)

 


[1] A kettős évfordulót az alkotó személye iránti megbecsülés, valamint a kor európai színvonalának megfelelő létesítmény miatt is két egymást követő cikkben méltatjuk

[2] Stanislav Roch: Tri posledni predstavitelé rodu Jicínskych. Pribram. é.n. 1-9.p.

[3] Gerber Frigyes: Bericht über das Kohlenvorkommen und den Bergwerks-betrieb zu Fünfkirchen. Salgó-Tarján, 1891-42.p.

[4] Lásd: 2. sz. jegyzet

[5] Uo.

[6] Dr. Szabolcs Lajos: Dr. Jièínský Jaroslav. 1870-1959. Mecseki Bányászati Múzeum. Múzeumi füzetek

[7]Jaroslav Jièínský: Die Pécser Steinkohlenbergwerke der Ersten Donau-Dampfschiffahrts-

Gesellschaft. 1852-1931. Universitäts-Buchdruckerei “Dunántúl” Pécs (Fünfkirchen) 1931. 22-61.p.

[8]Lásd: 2. sz. jegyzet

[9]Uo.

[10] Lásd: 2. sz. jegyzet

[11] Dr. Cserta Péter.: A mecsekvidéki villamosenergia-termelés története. Pécsi Erőmű Rt. 1995. 69.p.

[12] Lásd: Huszár Zoltán: Pécs és a Dunagőzhajózási Társaság. In: Pécsi Szemle 1998. ŐSZ-TÉL, 69-84.p.

[13] Lásd: 7. sz. jegyzet

[14] Lásd: 6. sz. jegyzet

[15] Lásd: 2. sz. jegyzet

[16] Személyi hírek. Bányászati és Kohászati Lapok, (1928) LXI. évf. 176.p.

[17] Zsolnay Margit szóbeli közlése alapján ismert, hogy rendkívül baráti szálak fűzték a Zsolnay családhoz (a szerkesztő megjegyzése)

[18] Lásd: 2. sz. jegyzet

[19] Lásd: 6. sz. jegyzet

[20] Lásd: 2. sz. jegyzet