Cikkek

Borsy Károly: Klimó György. Aki megszerette Pécs városát

Pécsi Szemle 2000. (3. évf.) 1. szám, 21-26. oldal

Letöltés: pdf20


Borsy Károly

KLIMO GYÖRGY AKI MEGSZERETTE PÉCS VÁROSÁT

Ha valaki csak egy kicsit is kezd érdeklődni, foglalkozni Pécs város történeti múltjával, előbb-utóbb találkozik Klimo György nevével, aki a 18. század második felében Pécs püspöke volt, s akinek tevékenységére kétszáz év távlatából is csak hálás tisztelettel emlékezhetünk. Klimo György 1710. április 4-én a Nyitra megyei Lopassó faluban (ma Lopasov) született, szegény sorsú jobbágyszülők gyermekeként. Értelmessége már korán megmutatkozott, így a további tanulmányok végzésére Nagyszombatba került, papnövendék lett s tanulmányai befejezése után 1735- ben pappá szentelték. Néhány évig káplán volt két helyen is, majd Klobusiczky Ferenc érseki helynök maga mellé vette titkárnak. Új főnöke irányította figyelmét a régi, történeti írások, könyvek felé. Igen gyorsan haladt felfelé az egyházi hierarchia fokozatain s 1741-ben máraz esztergomi káptalan tagja, nyitrai főesperes, majd novii c. püspök. Kíváló képességei egyre jobban kibontakoztak, Bécsben is felfigyeltek rá és Mária Terézia kinevezte az udvari kancellária magyar ügyeinek tanácsosává. Időközben esztergom-mezei apáti címet is kapott és éppen hogy betöltötte a 41. életévét, mikor az udvar és az uralkodó alkalmasnak ítélte a már három éve üresedésben lévő pécsi püspöki szék betöltésére. Az időközben kalocsai érsek lett Klobusiczky Ferenc szentelte püspökké Pesten 1752. március 5-én, majd áprilisban Baranya megye és Tolna megye főispáni székébe is beiktatták.[1]

Mit tudhatott Klimo a városról, az egyházmegyéről, amikor kinevezését megkapta? - nos, azt biztosan, hogy e terület egészében török uralom alatt sínylődött s ebből következően lakossága megcsappant, gazdasága alig-alig van, kulturális élete pedig a nullával egyenlő. Ennek ismeretében feladatát e területre szinte kihívásnak érezhette, hogy e sok negatívumot pozitív irányba tudja fordítani. Mint klasszikus műveltségű ember, a hibák-bajok fő okát a tudatlanságban, a műveltség hiányában látta s ezért már első pécsi éveiben az oktatás széles körű megalapozása felé fordult. Az egymás utáni években tett megyei egyházlátogatásain nemcsak a plébániák, templomok helyzetével foglalkozott, hanem mindenütt alapos vizsgálatot végzett az oktatás területén. Az így szerzett tapasztalatok nyomán alapított Klimo mintegy hatvan elemi szintű kisiskolát, húsznál több plébániát és hetvennél több templomot emelt, vagy romjaiból renovált.[2] A papnevelő szemináriumot elődje, Berényi Zsigmond építtette és avatta fel, ám akkor még csak két éves volt a képzés. Klimo úgy látta, hogy most már nagyobb figyelmet kell fordítani a képzés minőségi jellemzőire is és ezért új szakok beiktatásával előbb három, majd négy évre emelte a képzést. Állandóan figyelemmel kísérte a növendékek tudásbeli gyarapodását, gyakran a vizsgákon is megjelent és a kiválóbb hallgatókat magasabb képzésre Budára, Nagyszombatba, sőt egyeseket, mint Szalágyi Istvánt és Paffán Ignácot a római Collegium Germanicum-Hungarícumba küldte. Ugyancsak korán felismerte a szemináriumot kiválóan végző Koller József nagyszerű képességeit. Őt előbb Bécsbe, majd Rómába küldte a vatikáni levéltárba azzal a feladattal, hogy a pécsi püspökség múltjáról és az egykori egyeteméről adatokat gyűjtsön és okmányokat másoljon. Koller a megbízatásnak kiválóan megfelelt és hazatérve igen értékes segítője, munkatársa volt Klimo kulturális terveinek, elképzeléseinek.[3]

Pécs városa, amely az 1703. április 19-i királyi rezolució óta joghatályosan a püspök és a káptalan birtokában volt, évtizedeken át nem szűnt meg küzdeni azért, hogy az oppidum állapotából civitas, azaz szabad királyi város legyen. Meg kell mondanunk, hogy Klimo pécsi püspöki életének rendkívül nyomasztó, szinte tragikus vonását jelentette ez a szembenállása a várossal. Jobbágy-gyerek volt, tudta mit jelent a földes uraság, s kezdettől fogva ő csak püspöke akart lenni városának, megyéjének. Ő nem szabadíthatta fel a várost, mert püspöki esküje tiltotta, ám hogy mégis véget akart vetni ennek az áldatlan állapotnak, bizonyítja VI. Pius pápához 1775. október 26-án írt levele, melyben feloldását kéri esküje alól. Szinte drámai szavakkal festi, hogy a lelkeknek milyen kára származott ebből az áldatlan helyzetből. Levele végén ismételten kéri a pápa beleegyezését, hogy tárgyalhasson a felszabadítás körülményeiről.[4] A pápa válaszát Caraffa bíboros tolmácsolta. Szenvtelen szavakkal tudatta a pápa szomorúságát a fölött, hogy Klimo, ha csak feltételesen is, de hajlandó lenne lemondani a birtoklásról.

A diplomáciai csatornák sejttették azt, hogy a pápa merev elutasításának az is oka, hogy Mária Terézia, jóllehet külön követe volt a Vatikánban, nem kérte a feloldást.

Úgy tűnik, ez az egész felszabadítási ügy senkinek sem okozott lelkiismereti problémát, csak Klimonak. A város felszabadítására csak halálát követően került sor. Történetietlennek és tudatosan rosszindulatúnak kell minősítenünk az olyan beállítást (sajnos volt ilyen!), mely szerint Klimo György személye volt a város felszabadításának egyetlen akadálya.[5]

A városi kegyuraság megoldatlan kérdése nem gátolta Klimot sokirányú tevékenységében. Az uralkodó és a kancellária ismételten igénybe vette különböző királyi commissiók vizsgáló-vagy döntőbírájaként. Két ízben is kénytelen volt bíráskodni Padányi Bíró Márton veszprémi püspöknél, akinek több pere is volt a káptalannal és a megyével.

Szent István jobbja a mohácsi csata után kalandos úton Ragusába, az ottani dominikánus kolostorba került. Itt talált rá Pray György, a neves jezsuita történetíró. Javaslata nyomán Mária Terézia elhozatta az ereklyét, mely 1771. május 20-án érkezett Schönbrunnba. Itt a valódiság vizsgálata után helyezték a királynő által készíttetett új tartóba. Erre az ünnepélyes aktusra az uralkodó meghívta Klimot is. Nem nagyon ismert, hogy ezt követően augusztus 20-nak Szent István ünnepévé és országos ünneppé nyilvánítása Klimo kezdeményezésére történt.[6]

 

psz 2000 01 04 borsy karoly 01

 

Klimo György pécsi püspök. Mayer Isvtán rézmetszete

 

Klimo meglehetősen sokat levelezett és ezért az ő szemében a papír jelentős értéket képviselt. Így érthetően szívesen fogadta a káptalan nagyprépostjának, Fonyó Sándornak javaslatát egy papírmalom létesítésére. A malom felállítására Klimo a Tettye közelében lévő saját telkét ajánlotta fel és az építkezés költségeit is vállalta. Kikötése volt, hogy a szegény tanulókat évente ingyen papírossal lássák el. A malmot Klimo később a szemináriumnak ajándékozta és attól vette át a káptalan a vele járó kötelezettségekkel együtt.[7]

Klimo zenei képzettségéről nem igen tudunk, ám azt igen, hogy mindenkor figyelemmel kísérte a Dóm zenéjét és a működő zenekar tagjainak képzettségét is. Megkívánta, hogy a szemináriumban a kispapok képzést kapjanak egyházi zenéből is.[8]

A képzőművészetek iránt sem volt érzéketlen és gondot fordított arra, hogy a Dómban, de a falvak templomaiban is igényes kivitelű alkotások kerüljenek az oltárokra.[9]

Sok elfoglaltsága nyomán fáradtságát szívesen pihente ki a mecseknádasdi kastély parkjában, amely mellett szép arborétum és vadaskert is volt. Pécsett a mai Dischka Győző utca északi részén volt egy kertje, ezért volt az utca neve korábban Aloe-gasse, majd Kert utca. Itt különösen délszaki növényeket neveltek, melyek megszerzésében korábbi könyvtárosa, a későbbi djakovári püspök, Kertiza Máté volt fő segítője.[10]

Még Klimo püspök előtt, 1743-ban jöttek Pécsre ferences apácák, az ún. harmadrendi nővérek, akik a mai Mátyás király u. 15. sz. alatt lévő kis házukban leányiskolát nyitottak. Itt magyar és német nyelvi oktatás mellett varrást, kézimunkát és egyéb női házimunkát oktattak. Klimo megismervén tevékenységüket, természetbeni és pénzbeli adományokkal segítette őket. Mivel itt bentlakók is voltak, később az épületük bővítését is támogatta Klimo. Ezért van még ma is az épület bejárata felett a Klimo címer.[11]

A középkori egyetemről szerzett ismeretei nyomán kezdett érdeklődni Klimo nagynevű elődje, Janus Pannonius iránt. Koller írja, hogy Klimoval tervezték egy lehető teljes Janus versgyűjtemény kiadását. Koller nagy művében részletesen foglalkozik Janus-szal és húsz oldalon közli az általa Olaszországban talált addig nem ismert verseket.[12] Klimo egyébként az erdélyi gróf Teleki Sámuellel (az ún. Teleki-téka alapítójával) is levelezésben állt, ugyanis Teleki gyűjtötte Janus verseit.[13]

Klimo a tudományok iránti fogékonyságának számos tanújelét adta, s ugyanígy állandóan élt benne a törekvés, hogy a már magas szintre emelt papképzés mellett Pécsett a világi tudósképzés egyetem alakjában megvalósuljon. 1769. január 6-i keltezéssel felterjesztést intézett az uralkodó Mária Teréziához, melyben alapvetően hivatkozva a Nagy Lajos által alapított egyetemre, kéri az uralkodót, hogy engedélyezze és támogassa az egyetem felállítását. A tanári kar szervezését magára vállalta és az építkezés anyagi feltételei is biztosítottak voltak. Szükségesnek tartotta, hogy az egyetemen az akadémiai fokozatok is elérhetők legyenek. Végül arra kérte a királynőt, hogy egy nyomda létesítésére is adjon engedélyt. Kérvényéhez csatolta az 1367-i pécsi egyetem alapítólevelének a másolatát. A királynő a felterjesztést átküldte véleményezésre a Helytartótanácshoz, s ezzel aztán a kérelem elindult a bürokrácia útvesztőiben. Azonban Klimo életében már nem nyert elintézést. Klimo egyetem-koncepciójába beletartozott nyomda működtetése, ezért szerepelt ez is kérvényében.

Nem sikerült eddig kideríteni, hogy ki irányíthatta Pécsre Engel János József nyomdászt, aki a budai Landerer Katalin-féle nyomdában dolgozott és 1772 áprilisában az uralkodóhoz írt kérvényével kereste fel Klimot és támogatását kérte nyomdaengedély kérelméhez. Klimo ezt megadta és Engel kérvénye végéhez négysoros ajánlást is írt. A benyújtott kérvényre a Helytartótanács újabb információkat kért, ezekre Klimo részletes levélben válaszolt. Engel a nyomdanyitást engedélyező privilégium-levelet 1773. február 5-i keltezéssel, Mária Terézia aláírásával megkapta, így ő lett Pécs első nyomdásza.[14]

Az imént említettük Klimo egyetem-koncepcióját, nos ennek igazi alapja, mintegy bázisa a könyvtár volt. Ha visszatekintünk életútjára, arra a szinte tüneményes előrehaladásra egészen a püspöki trónusig, bizonyosra vehetjük, hogy ezt a pályát a könyvek sűrű sora szegélyezi. Ez így igaz, Klimonak már Esztergomban is volt, ha nem is túl nagy könyvtára, amit e korai időszakában használt ex librise bizonyít. Klimo intenzív könyvgyűjtése pécsi évei kezdetétől vett igazán lendületet, amiben szerepet játszhatott a nagyobb anyagi biztonság és az álláshoz kapcsolódó magas szintű kapcsolatok sora is. Koller római útján, mikor Klimo megbízásából az egyházmegye és az egyetem múltjáról keresett adatokat, került kapcsolatba Giuseppe Garampival, a vatikáni levéltár prefektusával, s ez a kapcsolat több évtizedes barátsággá nemesedett. Garampi dominikánus volt, s bizonyára szerepe volt abban, hogy Koller hazafelé útjában a pisai dominikánus egyetemen szerezte meg a teológiai doktorátust. Az évek során Garampi számos értékes kiadvánnyal gyarapította Klimo könyvtárát, s amikorra pápa bécsi nunciussá kinevezte, magyarországi útja során Pécsre is eljött a már betegeskedő Klimot meglátogatni.

Klimo könyvbeszerzéseinek egyik lelkes segítője volt Paulo Bernardo Giordani római kanonok, akivel hivatalos úton került kapcsolatba, ugyanis Giordani a pécsi egyházmegye szakelőadója volt a kúriánál, így állandó levelezésben is állottak.

A ládákba csomagolt könyvek útja nem mindig volt egyszerű. Volt olyan eset is, amikor a küldemény csak Mantuáig volt követhető és ott bizony eltűnt.

A bécsi egyetem dogmatikai tanszékén volt professzor Pietro Maria Gazzaniga, akivel Klimo feltehetően Bécsben ismerkedett meg. Főleg levélbeli kapcsolatuk során Klimonak számos, különleges könyvekre vonatkozó kérését teljesítette, néha még ajándék formájában is. Így gyarapodott, sokasodott Klimo könyvtára, amelynek megfelelő elhelyezést kívánt biztosítani és a püspöki palota nyugati szelvényét építészetileg rendbe hozatta, a már korábban ott állott toronnyal együtt. E toronynak csillagvizsgáló szerepet szánt, ez azonban nem valósult meg. Kialakították a könyvtár elhelyezésére szánt termeket, gondoskodás történt olvasó helyiségekről is. A könyvtárban volt elhelyezve Klimo nagyhírű éremgyűjteménye is, amelyről csak a fennmaradt katalógus tanúskodik. Klimo ugyanis az éremgyűjtéssel is komolyan foglalkozott, amit bizonyít, hogy beszerezte korának jelentős éremtani szakkönyveit.[15] Klimo egyetem-alapítási szándékát nem feledte, ám immár öt éve késett a válasz a beadványra. Ekkor döntő elhatározásra jutott: ha nincs is egyetem, hát legyen a könyvtár minden tudnivágyóé. 1774-ben, nyilvánossá tette könyvtárát! E nagyjelentőségű eseményt fehér márványtáblán is megörökíttette. Egy másik táblán pedig rögzítette a könyvtár használatának alapvető szabályait. Ennek a végén írja: nem kell fizetned semmit, gazdagodva távozz, térj vissza gyakorta[16] Klimo alkotásai kitűnően szolgálhatták volna egy egyetem igényeit. Kérdezhetjük, vajon miért hozta létre mindezt, mikor - általa megoldhatatlanul - benne volt a földesuraság csapdájában. A válasz nagyon egyszerű, mert szerette a várost. Bár szerette, de a szabadságot nem adhatta meg neki, hát olyan szellemi kulturális értékeket akart juttatni a város lakóinak, amelyek „hűbéri” állapotukban is emelkedést jelenthetnek. A városhoz ragaszkodásáról maga is megnyilatkozott. Mikor Barkóczy Ferenc prímás 1765-ben meghalt, híre volt, hogy az uralkodó őt szemelte ki utódjának. Klimo betegeskedésére hivatkozva elhárította a megbízatást, majd hozzátette: Tizenhárom év óta dolgozom a megye művelődése érdekében, nem hagyom el soha! [17]

Élete utolsó éveiben súlyos betegséggel küzdött, ismételten keresett enyhülést Karlsbadban. 1777. május 2-án, életének 67-ik, pécsi püspökségének 26-ik évében elhunyt. Jeltelen sírja a Bazilika Corpus Christi kápolnájában az oltár és a déli fal között van.

Amint mondta: nem hagyta el megszeretett városát soha, emléke napjainkban is velünk él.

Ezen írás az 1999 májusában tartott Egyetemi Napok keretében elhangzott előadás szerkesztett változata.


[1]Csajághy Károly: Klimo György pécsi püspök élete. In: Munkálatai a'pesti növendék papság'magyar iskolájának. Budán, 1838. 321-343.p.

[2]Szentkirályi István: Klimo püspökfőispánsága. In: Dunántúl, 1929. január 13.

[3]Szönyi Ottó: Koller József. In: PBME Értesítője, 1908. 71-72.p.

[4]Pécsi Püspöki Levéltár, Litterae Episcopales 4. kötet, 158.p.

[5]Cserkúti Adolf: Pécs fölszabadulása a földesúri hatalom alól. In: PBME Értesítője, 1910.45-53.p. - Babics András: Pécs város szabad királyi rangra emelésének története. 1703-1780. Történetírás, 1937.5-6. szám - Sándor László-Tímár György: Pécs város 1780. évi szabad királyi oklevele. In: Baranyai Levéltári Füzetek, 1. sz. Pécs, 1981.58.p. - Sándor László: Pécs város címere. In: Pécsi Szemle, 1998. TAVASZ-NYÁR 6-10.p.

[6]Fessler, I.A.: Die Geschichten der Ungarn und ihrer Landsassen. Leipzig, 1825. V. kötet, 347.p. Szentkirályi: Klimo György Szent István jobb kezéről. In: PBME Értesítője, 1916.21-23.p.

[7]Szita László: A papírkészítés és a papírgyártás Pécsett, 1764-1860. In: Dunántúli Tudományos Gyűjtemény 79. Pécs, 1967. 74.p.

[8]Bárdos Kornél: Pécs zenéje a 18. században. Budapest, 1976.168.p.

[9]Boros László: Adatok Klimo György pécsi püspök kulturális tevékenységéhez. In: Vigilia, 1979. július, 494-495.p.

[10]Bárdos István: Pécs régi német utcanevei. Pécs, 1933.64.p.

Madas József: Pécs-belváros telkei és házai. Pécs, 1978. 768.p.

[11]Szentkirályi István: Az első leánynevelő intézet Pécsett. In: PBME Értesítője, Pécs, 1917.8-13.p.

[12]Koller József: Prolegomena in histiriam episcopatus Quinque Ecclesiarum. Pozsony, 1904.

[13]Petrovich Ede: Janus Pannonius Pécsett. In: Janus Pannonius. Budapest, 1975.119-173.p.

[13]Petrovich Ede: Ismeretlen adatoka pécsi Egyetemi Könyvtár történetéhez. In: Magyar Könyvszemle. 1967. 40-43.p.

[14]Borsy Károly: A pécsi nyomdászat kezdetei. Pécs, 1973.144.p.

[15]Rayman János: Egy híres pécsi éremgyűjtemény. In: Éremcs. Közv. 1987/2 22-23.p.

[16]Szőnyi Ottó: A püspöki múzeum kőtára. Pécs, 1906. 266.p.

[17]Petrovich Ede: 200 éves az Egyetemi Könyvtár. In: Dunántúli Napló, 1974. október 13.