Cikkek

Krassó Sándor: Rekviem egy pécsi iskoláért

Pécsi Szemle 1999. (2. évf.) 4. szám, 69-76. oldal

Letöltés: pdf20


Krassó Sándor

REKVIEM EGY PÉCSI ISKOLÁÉRT

A rendszerváltást követően az államosított iskolák nagy részét visszaadták korábbi tulajdonosaiknak. A Pécsi Zsidó Hitközség is visszakapta a Kossuth térrel szomszédos Fürdő utcában egykor működő elemi iskola épületét. Ezek a tantermek azonban, a városban visszajuttatott többi iskolaépület sorsától eltérően, nem népesülnek be újra.

Az 1920. évi népszámlálás idején még 4 292 lelket számláló pécsi hitközségnek ez év októberében már csupán 143 tagja volt, közülük is nyolcvanan hatvan év felettiek. Tíz éves, vagy ennél fiatalabb zsidó gyermek nem él ma Pécsett. Az egykori tantermek némelyikében most a hitközség rendezkedett be, a valamikori dísztermet kistemplomként használják, a többi helyiséget pedig bérbe adták.

Eredményes múltjukat hirdető iskoláinkban, mintegy példaképeket ajánlva az újabb generációknak szokássá vált, hogy emléktáblát állítanak a legismertebb életpályát befutó egykori diákjaik nevének megörökítésére. Ebben az iskolában erre már csak azért sem kerülhetett sor, mivel 1944-ben az iskola akkori neveltjeit kivétel nélkül, korábbi, életben lévő tanítványait pedig nagyrészt elpusztították. Ki tudná megmondani, ki-mi lehetett volna belőlük?

Néhány nevet azonban legalább e helyütt méltányos ismertetni. Ebbe az iskolába járt egykor a világhírnévre szert tevő Ernster Dezső, ki „minden énekes vágyának csúcsát” érte el azzal, hogy a New York-i Metropolitan operaház tagja lett a második világháború után. Ebben az iskolában nevelkedett Fejér Lipót, világhírnevet szerzett matematikus, kit nem csupán a magyar, hanem a bajor és a lengyel tudományos akadémia, továbbá a göttingeni és a calcuttai tudományos társaságok is tagjukká választottak. Itt tanult egykor Forbát Alfréd műépítész, a Bauhaus egyik vezéregyénisége, vagy neves orvosok sorából önkényesen egyet kiemelve, Fodor Leó, ki csonkult ujjai ellenére a harmincas évek Magyarországának egyik legelismertebb orr-fül- és gégeorvosa lett. Ide járt továbbá a gazdasági élet hírességei közül Róth Sándor, aki 1919-től 1942 végéig vezérigazgatóként fejlesztette naggyá az „Első Pécsi Bőrgyárat,” valamint a „jánosi” predikátummal magyar nemességet szerző Engel familia több tagja, kik részint gyáriparosként és a komlói kőszénbányászat megteremtőjeként, részint nagybirtokosként váltak ismertté. Azután ennek az iskolának padjaiban ült egykor Landler Ervin is, kit politikai okok miatt Szalai András néven ismerhetett meg az ország, és akit a Rajk-per során Rákosiék kivégeztek.

Mindettől függetlenül azonban ez a tanintézet persze nem „elitképző”, hanem „elemi népiskola” volt, ahol a felsoroltak és a kevésbé ismertek pályájukhoz jó indíttatást nyerhettek. Történetével azonban nem csupán tragédiába fúló végleges bezárása és nem csak egykor itt tanuló, kiemelkedő tehetségű-szorgalmú tanítványai miatt érdemes foglalkoznunk. Mindmáig időszerű az a szellemiség, ami kilenc évtizedes működéséből kisugárzik. Örökérvényű erkölcsi normák hirdetése, a tanítványokba már a múlt század során is plántált hazafias érzés, a szép magyar beszéd elterjesztésére irányuló törekvések, hittel hitre oktatás és mélységesen szeretetteljes, a gyermekek iránt türelmes légkör jellemezte ezt az iskolát ama dokumentumokból is kitűnően, amelyek némelyikét az alábbiakban vázlatosan bemutatjuk.

Közleményünk nem tesz kísérletet arra, hogy akár neveléstörténeti, akár hitélettörténeti eseménygyűjteményt nyújtson, ezek kronológiájához legfeljebb támpontokat adhat.

A szabadságharc előtti időkben Pécsett csak kisebb zsidó magániskolák működtek, ezek egyikét vette át 1851-ben a hitközség és kezdte meg az általa alkalmazott három tanítóval az oktatást. Ez az időpont nem lehetett a véletlen műve. Ugyanis éppen 1851-ben, amikorra magyar zsidóságra a nemzetiségekétől eltérő, hazafias szabadságharcbeli magatartásuk miatt a Haynau által külön kivetett kétmillió forintnyi hadisarc fele már összegyűlt, a király erről az összegről lemondott és elrendelte, hogy az mint „Országos Izraelita Iskolaalap” szegényebb (zsidó) iskolák támogatására fordíttassék.

Az 1851-ben alapított „régi” zsidó népiskolát, mely a mai Mátyás király utcában működött, 1860-ban minta-főtanodává léptették elő.

Az iskolaügy élére az 1867-es kiegyezést követően ismét Eötvös József báró került, aki „az első magyar minisztériumban” (már 1848-ban) „a közoktatásügyi tárcát viselte.” Hamarosan megalkották az 1868. évi 38. törvénycikket, a népoktatásügyi alaptörvényt, amely bevezette az általános iskolakötelezettséget. A tanulók száma ezt követően országszerte, így ebben a „régi” iskolában is rohamos növekedésnek indult. Ezért építették fel Klotz Rudolf építész tervei alapján és nyitották meg 1887-ben az „új” pécsi zsidó iskolát. Ez az 1869-ben elkészült zsinagóga szomszédságában emelt iskolaépület az, amelyet a közelmúltban visszaadtak a hitközségnek.

Az 1886/87-es tanév záró vizsgáit már ennek az épületnek a dísztermében tartották. Az iskola akkori igazgatója Klingenberg Jakab által összeállított, évről évre könyvecske formájában is közzétett értesítő erről a következőket írta: „Új, mondhat- nók palotaszerű iskolahelyiség épült, amely 8 tanszobából, 1 díszteremből és több más rendbeli szobából áll...Baranya megye nagyérdemű főispánja, Perczel Miklós úr őméltósága... záróvizsgáinkat becses jelenlétével két ízben is megtisztelni és a tapasztalt eredmény fölött megelégedésének és örömének kifejezést adni méltózta- tott...Baranya megye nagyérdemű kir. tanfelügyelője, Salamon József... 1213 sz. átiratával... elismeri iskolánk mintaszerű berendezését, vezetését...”

Az új iskola megnyitásakor a tantestületnek nyolc tagja volt, közülük négyen, az igazgatót is beleértve egy-egy osztályt tanítottak, hittanító, ének-, kézimunka- és tornatanító működött mellettük. Le nem becsülendő eredményt jelentett ez az állapot, hiszen az országban akkor tevékenykedő 13 000 népiskola több, mint 80 %-ában csupán egyetlen tanítót foglalkoztattak.

Az első osztályban 8, a másodikban 9, a harmadikban és negyedikben 10 tantárgyat oktattak. Azért létesítettek nyolc tantermet, mert külön-külön fiú- és lányosztályokat kívántak szervezni. A nyitás évében azonban és évtizedekkel később, amikor már megcsappant a tanulók száma, koedukált oktatás folyt. Az első osztály tárgyai vallástan, beszéd- és értelemgyakorlatok, magyar írás-olvasás, német írás-olvasás, számolás, kézimunka, testgyakorlat és ének voltak. A második osztályban e tárgyakhoz még az ún. szépírás járult. Harmadikban és negyedikben elmaradtak a beszéd-és értelemgyakorlatok, helyükbe a harmadik osztályban „szülőföldisme”, a negyedikben földrajz került, ezek mellett mindkét felső osztályban rajzot is tanítottak.

psz 1999 04 08 krasso sandor 01

Az egykori iskolaépület fürdő utcai homlokzata 1999-ben

A magaviseletet háromféle osztályzattal bírálhatták ekkor el: dicséretes, jó és szabályszerű, a szorgalomra négy: ernyedetlen, dicséretes, változó és semmi, az előmenetelre pedig ugyancsak négy: jeles, jó, elégséges és elégtelen érdemjegyet adhattak. A mai gyakorlathoz képest szembetűnő különbséget jelentett például a tanév végén minden diák számára kötelező vizsga, amelynek időpontja sokáig késő nyárra esett.

Az iskola tanulóinak száma néhány jellegzetesnek minősíthető évben az alábbiak szerint alakult:

1852 67 Az iskolaalapítás tanévének végén
1887 243 A Fürdő utcai „új” iskola létesítésének éve
1900 345
1920 341
1940 121
1947 31 Az iskola megszűnését megelőző év

Az itt hirdetett erkölcsökről szólva értékes adalékokat nyújt az új épület megnyitásának évében közzétett, előzőekben idézett értesítő, amelynek legelső publikációja a már név szerint is említett igazgatónak „Az erkölcstan a népiskolában” című dolgozata: „Az iskolát elsősorban nevelő intézetnek kell tekinteni - írja - ahol...nem csak az értelmi, hanem első sorban az erkölcsi művelésre kell a fő súlyt fektetni...Mindenütt csak a tudás, a sok tantárgynak elsajátítása dominál, az erkölcsi nevelés pedig hátérbe szorul. Szoktassuk gyermekeinket igaz, őszinte szere- tetre... A szeretet szeretetet szül... A gyermek azt tegye, ami jó és szabad... Idejekorán tanulja meg a rendet és pontosságot, a tisztaságot, a mértékletességet... a munkásságot, szorgalmat, kitartást... takarékosságot.”

Egy 1902 júniusában tartott iskolai ünnepélyen mondotta dr. Perls Ármin pécsi főrabbi, akit később, 1912-ben „a haza és felekezete javára kifejtett buzgólkodásának elismeréséül ...felséges királyunk a Ferencz József rend lovagkeresztjével tüntetett ki,” a következőket: „Két klasszikus nemzete volta világnak... Jáfet és Sém gyermekei, a hellén és a zsidó. Egyik a tudás és művészet, a másik a hit és erkölcs népe. Amaz mindenütt csak természetet látott, melyen... keresztül csillan a szellem; emez mindenütt szellemet állított, amely megihleti a természetet... Amannak világa a véges lét... emennek világa a végtelen és eljut Istenéhez... A tóra a szellem világába emel bennünket és Isten képmására teremti az embert. Amaz a természet jelenségeiben látja az istenség megnyilatkozását és megalakítja a Szépnek ideálját a művészet remekeiben...” A továbbiakban „a hit és erkölcs népének csodálatos fennmaradását”azzal magyarázta, hogy a zsidóság „az iskolát mindig a kicsinyek templomának, a templomot pedig a nagyok iskolájának tekintette.”

Az ősi hit és a haza szeretete nem zárta ki, sőt, feltételezte egymást, beszédéből kitűnően: „Ha gyermeked gügyögni kezd, add ajkára Izráel vallásának dogmáját: Halljad Izráel, az Úr a mi Istenünk, az Úr egyetlen egy. És ha gyermeked gügyögni kezd, add ajkára: Hazádnak rendületlenül légy híve, óh magyar!”

A szép magyar beszéd oktatására kezdettől fogva nagy súlyt helyezett ez az iskola, sőt elődje is. Az 1864/65. évi iskolai „Értesítvényből” idézzük a következőket: „Azon időben, midőn ez az intézet felállíttatott... az oktatási nyelv... német vala. Nagyságos és főtisztelendő dr. Kádas Rudolf kir. tanácsos és kerületi főigazgató úr... 2,5 órai látogatással tisztelé meg ezen intézetet és búcsúzáskor a legnagyobb megelégedését fejezte ki azon gond és szorgalom iránt, amellyel a magyar nyelv műveltetik... A tanoncok nagyobb része hibátlanul és tiszta kiejtéssel beszéli hazánk édes nyelvét.” 1889-ben Kardos Kálmán főispán látogatta meg immár az új iskolát és ekként nyilatkozott: „Pedagógiai szempontból a pécsi zsidó népiskolát legelsőnek tekinti a megyében.”

Az 1893/94. tanévről beszámoló értesítő első oldalán közölt gyászkeretes fényképpel emlékezett meg „...a megdöbbentő gyászhírről, hogy felséges Királyasszonyunk meghalt. Arcképét az iskola dísztermében... fekete dísz takarta hat hónapon át, hogy mélyen vésődjön betanuló ifjúságunk szívébe a haza őrangyalának emlékezete.

A millenáris ünnepségekből akként vette ki részét 1896-ban ez az iskola, hogy gyűjteményt küldött a budapesti világkiállításra. Itt Pécsett pedig „nyolcszáz elemi- és középiskolai tanuló részvételével istentiszteletet és...fényes ünnepélyt tartottak...az iskolaépület utcai frontja előtt millenniumi emlékfákat ültettek,” amelyek mindmáig zöldellnek.

Az első világháború kitörését követően katonai célokra foglalták le az iskolát, akkor osztályonként csak heti 7,5 órát lehetett tartani. A gyermekek „szabad idejükben gyógynövényeket, szederlevelet, hadi fémeket, szeretetadományokat gyűjtöttek, purimkor a templomban gyermeknapot rendeztek a hadiárvák javára. Szép összegeket gyűjtöttek össze a Kárpátokban elpusztult falvak segélyezésére... 23 növendékünk mezőgazdasági munkára is jelentkezett” - írja a Pécsi Zsidó Iskola története, amely 1929-ben látott napvilágot.

A háború utáni zűrzavarról ugyanitt a következőket olvashatjuk: „Kikezdte az emberek hitét, türelmét, a kimerült, ínségbe jutott tömeg csak érezni tudott, de gondolkodni nem... békét áhított, de nem tudta, merre keresse. A legszélsőségesebb világnézetek máról-holnapra kerekedtek egymás fölé... és tiporták ma azt, amit tegnap építettek... Vallásellenes állapot ugyan nálunk nem következett be, mert a kommunista kormány hatalma ide nem ért, de helyette sok bajt okozott a szerb megszállás. Majd a pénzhiány tolakodott előtérbe, felvetődött az iskola fenntartásának nehéz problémája.”

A húszas években, bizonyára Danziger Zsigmond tanító, későbbi igazgató szorgalmazására, erőteljesen kutatták-alkalmazták az oktatás-nevelés korszerűbb formáit. Ezek egyikéről, az iskolai színi előadások meghonosításáról a következőképpen ír az előzőekben ismételten idézett egykori iskolatörténet: „1889-ben Klingenberg Jakabnak azt a javaslatát, hogy rendezzen az iskola purimi színelőadást, az iskolaszék elvben nem helyeselte, elvetette... Ma... amikor a nevelő a gyermekben nem csak a jövendő felnőttet látja, hanem a mostani gyermeket is... nyugodt lelkiismerettel helyezzük a száraz ismeretközlés mellé vagy fölé azokat a játékos eljárásokat, amelyek a gyermek fejlődési fokának jobban megfelelnek...”

Ezekben az esztendőkben szép idő esetén bevezették a szabadban való tanítást is. „Egymást nem zavarva egyszerre két osztály is tölthetett a nagy és csendes iskolaudvaron olyan órákat, amelyeken írnia nem kellett”. Ugyanekkor gyakorlatiasabbá is vált az oktatás. A kézimunka tanításának eredményeként például „...az első és második osztály papir aplikációkat... a harmadik osztály gyufadobozokból és más hulladék anyagból... lakberendezéseket, épületformákat... állított ki. A negyedik osztály pedig a terem padlójára 20 rrf'en homokba egy vidéket épített, mely feltüntette a legtipikusabb földrajzi alakulatokat... a hozzájuk alkalmazkodó növényzetet, egy várost és környékét, a közlekedési módokat.” Mindez 1928-ban, nem manapság történt!

A következő évben tartott egyik szülői értekezleten hangzott el az egyik tanítónő, Lőbl Klára „Játék és munka” című előadása, ebből idézünk: „A játéka gyermek természetes eleme és legjobb tanítója, amitől őt megfosztani és erőszakos könyvtanulással tudákossá tenni nagy hiba... A nevelő feladata, hogy a gyermek cselekvő ösztönét a gondolkodás és érdeklődés irányításával a komoly munkába átvigye és olyan embereket neveljen, akik vidáman nyújtják avatott munkáskezüket, hogy maguknak és embertársaiknak használjanak.” Az iskola fennmaradásához ekkor még állami támogatás is hozzásegített. Ugyanis 1928-ban elodázhatatlanná váltak bizonyos felújítási munkálatok, amelyek 75 000 pengőt kitevő költségeihez az állam 16 000, Pécs városa pedig 14 000 pengővel járult hozzá. A renoválás némi átalakítással is járt. Kicserélték a födémszerkezetet, új alagsor épült, bővítették a dísztermet, áthelyezték az udvari kijáratot, stb. Az újjáalakított épület felavatását Hoch József nyugalmazott igazgató négy évtizedes működéséről és az iskola háromnegyed százados fennállásáról is megemlékező ünnepéllyel kötötték össze. Ezen megjelent még többek között dr. Berze Nagy János vezető kir. tanfelügyelő is. Az 1942. évi Vlll.tc. hatálybalépésével azonban az iskola minden további városi és állami támogatástól elesett.

A harmincas esztendőkben, főként az évtized második felében mindinkább megszakadt az állami és városi szervekkel oly gondosan kiépített sok évtizedes kapcsolat, gyors csökkenésnek indult az iskolába beíratott gyermekek száma is. A nevelő munkában, az állami ünnepeken, a tanévek ünnepélyes megnyitásakor és berekesztésekor továbbra is hazafias magatartást, az állami és a helyi vezetés iránti lojalitást hirdetett az iskola, ennek viszonzása, elismerése azonban mind ritkábbá vált.

Az iskolába menő, vagy onnan hazatérő gyermekeket számos esetben inzultálták, olykor nagyobb, netán számszerű többségben is lévő gyermekek, néha még felnőttek is. A fiukat ráadásul különösképpen elkeserítette az, hogy nem csupán a levente-, hanem a cserkészmozgalomból is kirekesztették őket. Mivel ez utóbbinak a pécsi zsidó iskolában ugyancsak mutatkoztak megörökítésre érdemes fejleményei, ezekről is némi kitéréssel ejtünk néhány szót.

Pécsi viszonylatban, csakúgy, mint az ország legtöbb városában a középiskolás zsidó diákok eredetileg iskolájuk cserkészcsapatának lehettek tagjai. A harmincas esztendők második felében azonban a magyar cserkészmozgalom mindinkább militarista, egyúttal antiszemita irányzatot vett. Származásuk miatt a zsidó vallású középiskolás diákokat valamennyi nem zsidó cserkészcsapatból kizárták.

A pécsi zsidó elemi iskola 1935-ben egy Tolcsváról származó fiatal tanítót, Pataki (Pahmer) Miklóst alkalmazott. Ő lelkes híve volt a cserkészetnek, itteni nagyobbacska tanítványait kiscserkésszé „cserkészapróddá” szervezte és 615. számmal pécsi zsidó cserkészcsapatot alapított. Ebbe felvették az elemi iskolából már kinőtt, de a középiskolai cserkészcsapatokból kizárt egykori tanítványokat is. Összesen 16 zsidó cserkészcsapat működött 1940-ben hazánkban, köztük ez az elemi iskolai szervezésű cserkészcsapat is, amely Ámosz próféta nevét vette fel. E 16 csapat mindegyikét, ha működni akart, megkülönböztetésül nem magyar, hanem ószövetségi név viselésére kötelezte az akkori Magyar Cserkészszövetség.

Ezekben a baljós előjeleket mutató esztendőkben a pécsi zsidó iskola alagsorának legnagyobb helyiségét nyitotta meg cserkészcsapata számára. A fiúk pedig nemzeti színű és őrsi zászlókkal, fotókkal, papírkivágásaikkal, székely faragásaikkal díszítették az egyébként sötét és rideg helyiséget. „Fiuk, fel a fejjel, ne csüggedjetek... erős vagyok... kit nem ijeszt meg a jövő... győz majd az igazság, győz a szeretet... itt élek én és az anyám, magyar vagyok, ez a hazám...” énekelték itt összejöveteleiken az iskola liturgiai énektanítója és egyúttal a templomi kórus karmestere által komponált indulójukat. A napfény azonban nem süthetett rájuk, sem a keskeny, vasrácsos ablakokon keresztül, sem jelképesen. 1941 decemberében a többi ilyen csapathoz hasonlóan feloszlatta a Magyar Cserkészszövetség a pécsi zsidó iskola csapatát is. A fiuk nagy részét azután két és fél évvel később deportálták, többségüket el is pusztították.

psz 1999 04 08 krasso sandor 02

Az iskola kiscserkészei tanító-parancsnokukkal, Pataki Miklóssal. 1938

Korabeli, német parancsra teljesített adatszolgáltatás szerint 1944 tavaszán 112 tanulója volt a Pécsi Izraelita Elemi Népiskolának. Ezeket a 6-10 éves korú gyermekeket júliusban Pécsről az auschwitzi koncentrációstáborba hurcolták és mindnyájukat nyomban odaérkeztük után gázzal megfojtották, majd holttestüket elégették. Egyetlen egynek sem kegyelmeztek. Ezeknek az iszonyú sorsra jutott gyermekeknek nevét is őrzi a Pécsi Izraelita Hitközség által 1946-ban kiadott „Könnyek Könyve”.

Koncentrációs táborbeli kínhalált halt az iskola nyugdíjas igazgatója, Kárpáti Sámuel és neje, igazgató-tanítója, Danziger Zsigmond, hittan tanítója, Schwarcz Samu és neje, énektanítója, Mangold Rezső nejével és Tamás kisfiával együtt, továbbá özv. Feszlerné Székely Márta tanítónő is. Két harminc év körüli korban lévő tanító, köztük az előzőekben említett cserkészparancsnok maradt csupán életben a tantestületből, ugyanis munkaszolgálatra hívták be, és ezért nem deportálták őket 1944 nyarán.

A második világháború után újra megnyíltak ennek az iskolának a kapui is, de csak átmenetileg. A tanítványok száma az 1945/46-os iskolaévben összesen 30, az 1946/47-es tanévben 31 volt. Közülük azonban 24-en Budapesten születtek.

psz 1999 04 08 krasso sandor 03

Az iskola ÁMOSZ cserkész-csapatának örsi fala

Az említett első tanévben egyetlen egy pécsi születésű gyermek tanult itt (neve is ismert), a másodikban három pécsi akadt köztük. Ők feltehetően budapesti hozzátartozóiknál lehettek 1944-ben, majd visszaköltöztek Pécsre, alighanem szüleik vagy nagyszüleik üresen maradt otthonába. Az 1947/48-as tanév volt ebben a szörnyen megcsonkított iskolában hasonló létszámmal az utolsó, ezt követte az államosítás. Az iskola végleg megszűnt.