Cikkek

Gábor Olivér: Pécs régészeti kronológiája a neolitikumtól a honfoglalásig

Pécsi Szemle 1999. (2. évf.) 4. szám, 2–11. oldal

Letöltés: pdf20


Gábor Olivér

 

PÉCS RÉGÉSZETI KRONOLÓGIÁJA A NEOLITIKUMTÓL A HONFOGLALÁSIG

 

 

Dr. Kiss Attila régész emlékére

 

 

 

Évtizedes adósságot szeretnék törleszteni egy új időrendi táblázat közreadásával, és területünkre való értelmezésével. Minderre azért van szükség, mert Európa nyugati felén a kutatás már meghaladta az őskorra eddig alkalmazott dátumokat. Az átállás Magyarországra vonatkozóan is nagyjából megtörtént. Szükséges tehát, hogy a helytörténeti irodalomban is most már az új évszámok szerepeljenek.[1]

Ha néhány emberöltőnél régebbre megyünk vissza, akkor ismereteink legfőbb kincses bányáivá az írásos emlékek válnak. Ezek a történettudomány kútfői. E tudomány legfontosabb kérdése pedig a Cuiprodest? Kinek áll érdekében?

A múlt azonban változik. Az emberi emlékezet véges, a szájhagyomány idővel ferdít. Ha a közelmúlt eseményeinek megítélése változik, az politika, ha viszont a régmúlt eseményei bizonyulnak másnak, akkor azt a történettudomány fejlődésének, szemléletváltásának tekinthetjük. Persze már a múlt századi eseményekről alkotott képünk megváltozása nem tekinthető különös dolognak, hiszen mindig felbukkanhat egy-egy új, eddig ismeretlen momentum, mely megváltoztatja azt. De minél régebbre megyünk vissza az időben, eleve annál bizonytalanabbak ismereteink. Pláne, ha korabeli írásos anyaggal nem is bírunk az adott időszakról. Ilyenkor válnak egyre fontosabbakká a megmaradt, megtalált tárgyi emlékek, melyek kiegészítik az írott források hiányos adatait, vagy netán megpróbálják részben helyettesíteni azokat. Régmúlt korok tárgyi emlékeinek, lelőhelyeinek felkutatása, meghatározása és ezek alapján a korszakok leírása a régészet feladata. Legfontosabb kérdése pedig a Quando? Mikor?

A kiásott, előkerült tárgyak, lelőhelyek korszak meghatározása ma már ritkán jelent gondot a hivatásos régész számára. De hogy mikor voltak e korszakok, arra a tárgyak a radiokarbon módszer (=C-14) feltalálása előtt kevéssé adták meg a választ. Ez ugyanis főleg az őskor tekintetében igen nehezen megválaszolható kérdés. Amellett, hogy a dán Christian Thomsen 1819-es javaslata óta tudjuk az őskori korszakok relatív sorrendjét (kőkor, bronzkor, vaskor), további kérdés, hogy az időszámításunk előtti Kárpát-medencében, évszázadokban mérve (=abszolút kronológia), mettől meddig tartott például a neolit, a rézkor, vagy a bronzkor?

Kormeghatározásra több módszer létezik. Legszerencsésebb eset, ha pénzt találunk (ez a vaskortól kezdve lehetséges), mivel a pénz viszonylag pontos datáló tárgy. Egyszerű következtetésként az is elmondható, hogy például a paleolit korban még nem volt csiszolt kőeszköz, a mezolitban cserépedény, a neolitban pedig fémhasználat, ugyanúgy, ahogy hiába keresnénk középkori keresztény temetőben mondjuk hamvasztásos sírokat. Vannak természettudományos alapú, tehát objektív kormeghatározási módszerek is. Ezek közül a C-14 izotópos módszer a legismertebb. Ugyanakkor az ásatási megfigyelésektől kezdve, a tárgyi analógiákig (korábban előkerült hasonló leletekkel való összehasonlítás) sok minden felhasználható még e célra. Mégis, minél régebbi korba jutunk vissza, a datálás annál bizonytalanabb. Jelenleg Közép-Európában, az őskor tekintetében a hosszú-kronológia térhódításának lehetünk tanúi. Ahhoz azonban, hogy e fogalmat megértsük, meg kell ismerkednünk elődjével, a rövid kronológiával.

Az egyes őskori korszakok abszolút idejének meghatározása a század közepéig eredendően csak külföldi párhuzamok alapján volt lehetséges. Gordon Childe ismerte fel, hogy a civilizáció első lépései, a neolit vívmányok (állattenyésztés, növénytermelés, letelepedett életmód, fazekasság, kőeszközök csiszolása) egy része délkelet felől érkezett hazánkba: Exoríente lux. Az indulás és megérkezés között azonban sok idő telt el, így a magyarországi neolit kezdete nem azonos idejű a mezopotámiaival. A rövid-kronológia mindezt figyelembe véve, keleti leletekből kiindulva számolta ki a Kárpát-medence őskorának időhatárait. Hogyan? Írásos emlékek (egyiptomi királylisták, Szótisz-naptárak, mezopotámiai- és égeikumi írásos emlékek), valamint ásatási rétegek megfigyelései (mezopotámiai városok, Trója, Kréta, Mükéné, balkáni tellek rétegei) képezték az alapját. Az ismert korú keleti tárgyak analógiáit lépésről lépésre végigvezetve, a Balkánon keresztül eljutottak a Kárpát-medencébe. Pont úgy, mint ahogy Childe szerint egykor a neolit vívmányok átvétele jutott el hozzánk. A végső időpontok meghatározásánál persze beleszámítva azt, hogy az út akkoriban évezrede(ke)t vett igénybe. A módszer neve keresztdatálás: írott emlékek alapján meghatározható korú régészeti leletek területének datálási hatókörébe von olyan területeket, ahol írás híján csak a tárgyi analógiák adják meg az időpontokat. Ez persze egy nehézkes, tárgytipoló-gia-központú láncolat volt, mely sok bizonytalanságot rejtett magában. Így például nem számoltak a helyi fejlődés lehetőségével. Illő megemlíteni Oscar Montelius nevét, ő volt a tipológiai módszer első következetes alkalmazója.

1960-ban Willard Libby, chichagoi vegyész, kémiai Nobel-díjat kapott. Történt ez azért, mert felfedezte a C-14 izotóp alapú, természettudományos kormeghatározási módszert. A C-14-es mérések, több szempontból is cáfolták Childe teóriáját. Hogy érzékeltessük, mennyire fontos kérdés volt már akkor is a kronológia: Gordon Childe, a 20. század első fele legnagyobb hatású ősrégésze, ezek után öngyilkos lett. A két számítási mód eredményei között ugyanis több mint ezer év eltérés mutatkozott. Egy évtized sem tellett el azonban a Nobel-díj átadása után, H.E. Suess nyomán (1967) máris kiderültek a C-14 módszer hibái. Végül a leghitelesebb kormeghatározási módszer a kalibrált C-14 elemzés lett, ami nem más, minta radiokarbon módszer és a dendokronológia (fák évgyűrűinek megszámlálása) együttes alkalmazása. A kalibrált C-14-es vizsgálatok időadatai adják az új, őskori hosszú-kronológia alapját. Eszerint hazánkban jóval előbb kezdődött a neolitizáció, mint azt korábban hittük. Nagyobb méretekben pedig megdőlt az a nézet, hogy Európa kulturális centrumaként Mükéné kőpalotái adták volna a mintát Stonhenge megépítéséhez. Stonhenge ugyanis legalább 400 évvel korábbinak (Kr.e. 2000 előttinek) bizonyult, mint Mükéné (Kr.e. 1600-tól). (Renfrew: Stonhenge without Mycene) A rövid és hosszú kronológia adatai közti eltérés azonban időben előrefelé haladva egyre csökken, mígnem a bronzkor közepétől kezdve adataik már nagyjából megegyeznek.

A kalibrált módszer alkalmazásához szükséges vizsgálni őskori, viszonylag épen megmaradt farönköket. A régészetnek ebben szerencséje volt. Földünk legöregebb élőlényei, a kaliforniai szálkásfenyők közt 4000 éves példány is akad. Továbbá egykori, svájci, vízre épült cölöpházak tartócölöpjei a víz által konzerválva ránk maradtak. Így az évszámok kiszámítása innen indulhatott ki. Immáron tehát őskori kronológiánk, a hosszú-kronológia alapját nem keleti, hanem nyugati analógiák képezik. A rövid-kronológia azonban tőlünk délkeletre továbbra is tartja magát, jogosan. Ez törésvonalat hoz létre a két régészeti időszámítási terület között, mind időben, mind térben. Viszont a rövid-kronológia a Kelet-Mediterráneumban a Kr.e. 11-8. századdal például nem tud mit kezdeni. Ez az időszak az úgynevezett sötét kor, amikor hiányoznak a leletek. Mintha ez a három évszázad nem is lett volna. A probléma áthidalására több megoldás is született. Köztük olyan szélsőséges is, mely szerint a görögök tulajdonképpen Egyiptomból menekült néger hikszoszok leszármazottai lettek volna (Martin Bernal: Black Athen).

Összefoglalásképpen tehát az új, hosszú-kronológia eredményei a következők. Európa neolitikuma és rézkora független lett a Kelet-Mediterráneumtól. A fejlődés ezek szerint mindenhol inkább egyedi módon, helyi jelleggel ment végbe, és kevésbé diffúzióval (kulturális vívmányok átvétele). A nyugat-európai megalit sírok (Kr.e. 4000-től) így korábbiak lettek, mint a piramisok (Kr.e.2700-tól), Stonhenge (Kr.e.2000) pedig megelőzte a mykénei palotákat (Kr.e. 1600-tól). Az építészet önállósága mellett a fémművességgel kapcsolatban is hasonló eredmények jöttek ki. Igaz ugyan, hogy a réz a Közel-Keleten már Kr.e. 6000 körül ismert volt, de a Balkán belsejében előbb jelent meg, mint az Égeikumban, azaz szó sincs keletről való terjedésről. Ugyanakkor egy dolgot továbbra sem lehet tagadni. A földművelés és állattenyésztés ismerete mindenképpen keletről jött, hiszen a mai gabonafajták és kiskérődzők vadon élő ősei csak ott voltak jelen. Máshol tehát nem lehetett háziasítani őket.

Későbbi korok tekintetében a táblázat nem mindenhol egyezik a teljes Kárpát-medencére vonatkozó időrenddel. Voltak olyan népek, melyek Magyarországra eljutottak, de Baranyában nem telepedtek meg (pl. a vandálok), és voltak olyanok is, melyek a Kárpát-medencébe való megérkezésük időpontjához képest csak később jutottak el területünkre (pl. a langobardok, vagy a honfoglaló magyarok). Mindenesetre az őskorhoz képest sokkal szerencsésebb helyzetben vagyunk a római kortól kezdve, mivel kronológiánk már jórészt írott adatokon alapulhat. Így évszámaink is biztosabbak, szerencsés esetben hónap-nap pontossággal megadhatók.

Etnikai meghatározásokat leginkább a vaskortól kezdve, immáron írott forrásoknak köszönhetően adhatunk meg. Ehhez kapcsolódóan azonban mindig hozzá kell tenni, hogy sem a Dunántúl, sem Baranya etnikai képe nem volt soha homogén. Az egyes korok tekintetében legfeljebb uralkodó számarányú népességről beszélhetünk. Így a vaskor második felében pannonokkal és keltákkal egyaránt számolunk, míg a római korra birodalmi méretű keveredés, sőt birodalmon kívüli népességek bejövetele jellemző. A hunok idején leginkább romanizált őslakosok és beköltöző germánok lakhattak itt, a langobardok kiköltözésekor pedig írott forrás tanúsítja, hogy más pannóniai népek is velük tartottak. Az avarok idejéről nem csak írott, de régészeti bizonyíték is van a gepida maradványok jelenlétére, illetve a bolgárok beköltözésére. A 9. században az avar maradványnépesség mellett már főleg szlávokkal számolhatunk Baranya megyében. Végül a honfoglalás korában szintén erős szláv jelenlét gyanítható.

 

Baranya megye régészeti kronológiája a neolitikumtól a honfoglalás koráig

 

Neolit korai Dunántúli vonaldíszes kultúra Kb. Kr.e. 5500-tól
  késői Lengyeli kultúra 1-2. szakasza Kb. Kr.e. 5000-től
Rézkor korai Lengyeli kultúra 3. szakasza Kb. Kr.e. 4500-tól
    Balaton-csoport Kb. Kr.e. 4000-től
  késői Péceli (Badeni) kultúra Kb. Kr.e. 3500-tól
Bronzkor korai Zóki (Vucedol) kultúra Kb. Kr.e. 2700-tól
    Somogyvári (Vinkovci) csoport Kb. Kr.e. 2000-től
    Kisapostag kultúra Kb. Kr.e. 1800-tól
  középső Mészbetétes edények népe Kb. Kr.e. 1700-tól
    Átmeneti kor (Koszider fázis) Kb. Kr.e. 14. sz.
  késői Halomsíros kultúra Kb. Kr.e. 1300-tól
    Urnamezős kultúra Kb. Kr.e. 1100-tól
Vaskor korai Preszkíta vaseszközök megjelenése Kr.e. 8. század
    Hallstatt kultúra Kr.e. 8. századtól
    Pannonok Kr.e. 6. századtól
  késői Kelták és pannonok együttélése Kr.e. 4. századtól
Római kor   Pannonia provincia i.sz. kezdete körül
Népvándorlás kor Hunok és vazallusaik (germánok, alánok), Kr.u. 430-tól
    és romanizált őslakosok  
    A gepida szövetség elkergeti a hunokat 454
„Római kor"   Avitus császár bevonul Pannóniába 455
Népvándorlás kor Vidimer keleti gótjai telepednek le 456-473
    Odoaker befolyása Pannóniára 476-488
    Nagy Teoderik befolyása 504-526
    Langobardok 540-től 568-ig
    Avarok 568-tól
    Avarok és bolgárok 670-től
    Karoling befolyás (avarok, szlávok) 9. század
    Magyarok, szlávok Legkésőbb 900-tól

 

Pécsett a legkorábbi, magyarországi neolit kultúra leletei nem bukkantak még fel. Ez a kultúra nincs is jelezve a fenti kronológiai táblán, mivel dunántúli jelenléte ritka és ideje is bizonytalan. Baranyában eddig a Kőrös-Starcevo kultúra 4-5 lelőhelyéről tudok. Valószínűleg nem ők voltak a legelső letelepedett, állandó házat építő csoportok (ezt a korábbi, mezolit kori ember is megtette már), de biztosan ők készítettek először kerámiát itt. Valamint nagy valószínűséggel náluk jelenik meg a végleges átállás a gyűjtögető-halász-vadász életmódról az állattenyésztő-növénytermelő életmódra. Továbbá megtanultak csiszolt kőeszközöket is készíteni.

Az első, táblázaton is jelzett kultúra a dunántúli vonaldíszes kerámia kultúrája. Míg a régi, rövid-kronológia Kr.e. 4000 körültől indítja a megjelenését, addig az új, hosszú-kronológia ugyanerre Kr.e. 5500-tól számít. E kultúra több egykori telepének nyomai is ismertek Pécsett. Nevét a jellegzetes, vonalakkal díszített edényeiről kapta. Van olyan elmélet, mely szerint az indoeurópai nyelvcsalád őseurópai nyelvet beszélő nyugati tömbjének időbeli kiinduló pontja ez a közép-európai kultúra volt. Valójában a nyelvek genezise sokkal bonyolultabb és sokrétűbb, minthogy egyetlen adott területre és időpontra vissza lehetne vezetni eredetüket.

Alengyeli kultúra leginkább késő-neolit kori kultúra, de utolsó, harmadik fázisa, a réz hideg megmunkálásának felismerése és művelése miatt már a rézkor elejét jelenti Baranyában. A rövid kronológia szerint Kr.e. 2800-tól indult, míg a hosszú szerint kb. Kr.e. 5000-től. Jellegzetessége, hogy gyönyörű, fényes felületű, festett edényeket is elő tudott állítani. Ez a korszak jelentette a neolit kerámiaművesség csúcspontját nálunk. Már elkülönült temetői vannak, ezért a régészek sok sírját megtalálták (ez a korábbi korszakokra nem jellemző). Pécsett több helyen is előkerültek telepnyomok ebből az időszakból.

A Balaton-csoport viszonylag újonnan meghatározott őskori művelődés (Kalicz Nándor nevezte el 1969-ben). A rövid kronológia szerint Kr.e. 2500 körül jelent meg, míg a hosszú szerint Kr.e. 4000 körül. Kerámiái kevésbé tetszetősek, mint a lengyeli kultúra kerámiái voltak. Telepeiket szerették földsánccal és árokkal körülvenni. Rézből már eszközt és fegyvert is készítettek, nemcsak ékszereket. Pécsről több telepük nyoma is ismert.

A péceli kultúra megjelenése a rézkor legvégét jelenti nálunk. A rövid kronológia kb. Kr.e. 2300-tól indítja, míg a hosszú kb. Kr.e. 3500-tól. Népessége egy része délről jött. Ezt a magukkal hozott déli kerámiaformák, valamint a hamvasztásos temetkezési rítus gyors elterjedése mutatja. Ők Magyarország első bizonyított kocsihasználói, vagyis ismerték már a kereket. A rezet azonban még nem ötvözték más fémekkel. Pécsről főleg telepeik ismertek, de előkerült már sírlelet is innen.

A zóki kultúra elterjedése pont a rézkor-bronzkor váltás időszakára esik Magyarországon. Ők az elsők, akiktől metallurgiai szerszámok, azaz fémöntésre és ötvözésre utaló leletek maradtak ránk, noha valószínű, hogy az ötvözés nélküli fémolvasztás már korábban is ismert volt. A rövid kronológia kb. Kr.e. 2000-től, míg a hosszú kronológia kb. Kr.e. 2700-tól számítja a kultúra megjelenését. Létrejöttében valószínűleg déli eredetű népesség beáramlása is közrejátszott. Pécsett főleg egykori telepeik meglétére utaló cserépdarabok kerültek elő.

A bronzkor eleji somogyvári csoport népességének egy része még délebbről jutott fel hozzánk, mint a zókiak. Vannak csontvázas, halmos sírjaik is. A rövid kronológia kb. Kr.e. 1900-tól, míg a hosszú kronológia kb. Kr.e. 2000-től számol velük Magyarország területén. Látható tehát, hogy a két kronológia közti különbség a bronzkor elejére már látványosan lecsökkent. Jelentős telepük maradványai találhatók Pécsett. (A következő, Kisapostag kultúra leletei Baranyában nem jelentősek.)

A középső bronzkori mészbetétes edények kultúrájának népe talán valamivel később terjedt el a Dél-Dunántúlon, mint az Észak-Dunántúlon. A két kronológia itt már megegyezik, azonos évszázadot jelöl ki megjelenésük dátumaként: kb. Kr.e. 1800. Ez a népesség készítette a bronzkor leggazdagabban díszített edényeit, és hamvasztásos sírjaikba mellékletként a legtöbb darabot is ők rakták be. Kincsleleteik sok és változatos típusú ékszert tartalmaznak. Több telepük és temetőjük maradványa ismert Pécs területéről.

A középső bronzkor végén egyfajta stagnáló, internacionális divatot követő évszázad következik el. A különböző tárgydíszítési stílusok, tárgyformák, főleg a fémek esetében az egységesülés felé tendálnak. Ez a koszideri kincshorizont. Ideje kb. a Kr.e. 14. század. A kincseket valószínűleg az északnyugat felől újonnan beözönlő, már karddal hadakozó halomsíros kultúra népe elől, vagy az ilyenkor meginduló általános népmozgások miatt rejtették el. A megérkező halomsírosok jellegzetes temetkezési formájukról nyerték nevüket. Jelenlétük az egész Kárpát-medence életét megváltoztatja, a korábbi kultúrák lassan eltűnnek, megváltoznak. A helyi mészbetétes csoportok is dél felé húzódnak, edényeik díszítése azonban még utoljára barokkosan gazdaggá válik. Kb. Kr.e. 1300-tól már a halomsírosok „egyeduralmával” számolhatunk. Pécsett mind telepet, mind pedig urnatemetőt találtak ebből az időszakból.

A halomsírosokat a szintén északnyugat felől bevándorló urnamezős kultúra népe váltja fel. Megjelenésüket kb. Kr.e. 1100-ra tehetjük. Mindig urnás és gyakran halomsíros temetőik voltak. Ekkor jött létre a tömegtermelésre képes bronzipar. Életüket a korszak végén némiképp befolyásolta a preszkíták alföldi megjelenése. Rajtuk keresztül ugyanis eljutottak ide a keleti eredetű lószerszámok, kések, valamint a vas ismerete. Így a következő kor, a korai vaskor alapnépességét is a vassal már megismerkedett urnamezősök adják majd, nem beszélve arról, hogy egyes csoportjaik dél felé elvándorolva valószínűleg a korai görög történet mentébe is beleszólnak. (Itt jegyzem meg, hogy bár a bronzkor története idegen törzsek folyamatos beköltözése is egyben, a népesség sohasem cserélődik ki teljesen. Az alapnépesség általában helyben marad, és kultúrája összeolvad a hódítókéval.) Temetőiket és telepeiket egyaránt megtalálták Pécsett.

A Kr.e. 8. századtól tehát ugyanaz a népesség – most már ismerve a vasat – a vaskorban él. E korszakra tehető az a híres ausztriai barlangi temető, melyről az Alpok környékén élő kultúra mai, régészeti megnevezését kapta: Hallstatt. Nem sokkal később azonban már írott forrásokban is felbukkan az itt lakó törzsek és rokon törzseiknek a neve. Ők a pannonok és az illírek. Amennyiben e két nép között valóban rokonságot feltételezünk, úgy némi óvatos következtetést le lehet vonni a területünkön élő népesség nyelvére vonatkozóan: illír. Legjelentősebb dunántúli lelőhelyük a Jakab-hegy és környéke (Szentlőrinc). A hegyen nagy erődített telepük, és óriási ha- lomsíros temetőjük volt, ahol még mindig kizárólag hamvasztásosan temetkeztek.

Hazánkban a Kr.e. 4. századtól számíthatunk a kelták tömeges megjelenésére. Valószínűleg ugyanazzal a hullámmal érkeztek, amely Itáliába észak felől Rómáig is benyomult. (Rómát csak a ludak mentették meg). Később még más csoportok is jöttek, főleg nyugat felől, de voltak olyan törzseik, melyek a Balkánról fordultak vissza, miután ott vereséget szenvedtek. Mivel a vaskor kezdetétől egyre több írásos adat maradt fenn (természetesen ezek görög-római források), részletesebb történetüket is ismerjük. A korszak végén, a Kr.e. 1. században keleten a dákok törik meg Kárpát-medencei hegemóniájukat, majd itt nálunk a pannonok kerekednek föléjük. A római hódítást már valószínűleg egy keveredett „őslakosság” éri meg. A Mecsek-vidék területére nézve a kelta törzsek közül legalább három jött szóba itt lakóként. A Drávától délre lakó scordiscusok, a Mecsektől északra lakó hercuniates törzs, és a Drávánál(?) élő breucusok. Ezek közül talán a hercuniates törzs itteni megtelepedése a legvalószínűbb. A későbbi provincia azonban nem a keltákról, hanem a pannonokról kapta nevét. Pécsett kelta temető és telep is előkerült, nem beszélve arról, hogy Sopianae esetleg kelta eredetű helynév.

A római hódítás pontos dátuma bizonytalan, noha több írásos adat is fennmaradt a pannonok függetlenségi harcairól. Általánosan azt mondhatjuk, hogy Tiberius (ekkor még nem császár) vezetésével a rómaiak időszámításunk kezdete körül foglalták el a Dunántúlt. Az őslakosságot nem irtották ki, így azok lassan romanizálódtak. A Kr.u. 2. században azonban a korábbi helyi kultúra reneszánsza figyelhető meg (kocsis sírok, halmos sírok, a sírköveken pedig kelta viselet és a latintól eltérő, őslakosokra utaló nevek). Ugyanakkor azért Pannonia egy világbirodalom része lett. Az élet minden területén meghonosodtak a „civilizált” szokások, a birodalom minden tájáról érkeztek ide emberek (hivatalnokok, katonák, kereskedők, rabszolgák), városokat és villákat építettek, ahol színház, fürdő, csatorna stb. volt. Sopianae környékére bizonyíthatóan még a birodalmon kívülről is érkezett egy népcsoport: a karpok. A város a 4. században Valeria provincia hivatalos központja lett. Régészeti emlékek tanúsága szerint pedig természetesen ókeresztény központ is volt.

A Kr.u. 5. század első harmadának végére tehető Pannóniában a római hatalom összeomlása. Ekkor költöznek ide a hunok, illetve főleg vazallus népeik. Bár történeti szempontból nagy korszak köszönt a Kárpát-medencére, hiszen az Alföldre kerül a hunok központja, a Dunántúlon mégis az anyagi kultúra hanyatlásáról beszélhetünk. A „civilizáció” összeomlik, a pannóniai városok elnéptelenednek, az épületek lassan összedőlnek. Pécsett Üszög pusztán találtak igen jelentős hun leleteket, arany íj- és nyereg-veretekkel. Attila halálával azonban véget ért a hunok itteni uralma. 454-ben a Nedao folyónál vereséget szenvedtek a gepidák által vezetett népszövetség haderejétől, és a gótokkal együtt elmenekültek az Al-Duna felé. Ha azonban igazságosak akarunk lenni, meg kell említenünk, hogy a hun birodalom népei közül a Dunántúlon már Attila idején is valószínűleg éppen a hunokból volt a legkevesebb.

455-ben a galliai nyugati-gótok által kikiáltott önjelölt császár, Avitus Itália felé vonulva még egyszer, egy évre névlegesen elhozza ide Róma hatalmát. Marcianus, a keletrómai császár azonban nem nézi ezt jó szemmel, és 456-ban a keleti-gótoknak ígérve Pannoniát, behívja őket. A testvérháborúban a három Amalfi herceg által vezetett keleti-gótok kikergetik innen Avitus nyugati-gótjait. Ezzel végleg véget ér a római uralom Pannóniában. A három herceg közül Vidimer telepedik meg Baranyában, 456-473 között. Miután azonban a hercegek egymással nagy egyetértésben teljesen kifosztották Pannoniát és környékét, elkötöztek. Vidimer népe Itálián keresztül Galliába ment, csatlakozva nyugati-gót testvéreihez. A későbbi Nagy Teoderik, itáliai gót király, Vidimer unokaöccse volt, és itt születhetett a Balaton környékén. Ezüstékszeres női sírok maradtak ránk a rövid gót korszak kis temetőjéből Kővágószőlősön.

Odoaker 476-ban megalapította itáliai barbár királyságát. Mivel ő már nem tartotta fontosnak még egy névleges császár kikiáltását sem, ez az évszám lett a Nyugat-Római Birodalom megszűnésének évszáma. Itália felől Odoaker és testvére többször is hadakoztak a mai Ausztria területén, sőt népeket telepítettek ide-oda. Ha nem is tartozott Pannonia az ő uralma alá, mégis a környék legerősebb hatalmaként valószínűleg befolyással bírt felette. Ezt tanúsítják azok a Dunántúlon előkerült női ékszerek, melyek a kor itáliai divatját tükrözik. Ilyenek azonban sajnos Pécsett még nem kerültek elő. Ugyanakkor Zsibót-Domolospusztán igen, egy torzított koponyájú nő sírjában.

Nagy Teoderik hosszú harcok után tőrbe csalta Odoakert és saját kezűleg végzett vele. Itália új uraként ekkor, 504-526 között valószínűleg ő gyakorolt valamiféle befolyást Pannoniára, mivel 504-ben elfoglalta a Dráva alatti területeket.

A langobardok északnyugat felől már az 510-es években megérkeztek Magyarország területére, de Dél-Pannoniába csak az 540-es évektől költöztek be. Évtizedekig hadakoztak a gepidákkal, miközben Bizánc megpróbált állandó egyensúlyt fenntartani. Az őrült II. Justinus konstantinápolyi trónra lépésével azonban a gepidák javára billent a mérleg nyelve, így a langobardok rémületükben a kelet felől éppen megjelenő avarokhoz fordultak segítségért. A segítség túl jól sikerült. Az avar lovasság pillanatok alatt megdöntötte a gepida királyságot. A langobardok pedig megijedve a gepidák helyére beköltöző félelmetes új szomszédtól, 568 húsvétján elbocsátást kértek Baján avar kagántól, és Itáliába költöztek. Az avarokkal való jó viszonyt később onnan is akkurátusan fenntartották. Langobard leleteket Pécs területéről egyelőre nem ismerünk.

Avarokkal tehát 568-tól számolhatunk mind a Dunántúlon, mind pedig Baranya megyében. Több mint fél évszázadon keresztül Közép-Európa legerősebb hatalmának számítottak, szinte következmények nélkül kalandozhattak, rabolhattak a Balkánon. Azonban 626-os Konstantinápoly alatti vereségük hatására fellázadtak ellenük a Samo nevű kereskedő által vezetett szlávok, és a Kárpátoktól keletre élő bolgárok is. Az avarok ugyan lassan úrrá lettek a bajokon, de az állam ettől kezdve bezárkózott. A 670-es években Kuber vezetésével a bolgárok egy része Pannoniába költözött. Bár Kuber és népének egy része hamarosan tovább ment

Thessaloniki felé, a 710-es évektől mégis új divat jelenik meg az avar viseletben: a griffes-indás övdíszítés. László Gyula ide köti híres, kettős-honfoglalásról szóló elméletében a magyarság első Kárpát-medencébe költöző hullámát. Nagy Károly élete legnagyobb hadivállalkozását 791-ben éppen az avarok ellen vezette, azok legendás gazdagságáról szóló mesék által feltüzelve. Az avar-frank határvidéken Károly győzelmet aratott ugyan, de hatalmas veszteségei miatt visszafordulni kényszerült. A háborút mindkét fél kudarcként értékelte. Az avarok legyőzhetetlenségének mítosza elveszett, belháború tört ki, és az avar haderő színe-java a kagánnal együtt elpusztult. Így történhetett meg, hogy Erik, friauli dux valószínűleg értesülve a belháborúról - megszégyenítve Károlyt - viszonylag kis sereggel elfoglalta, és kifosztotta a kagán székhelyét. Annak bizonyítására, hogy az avarok behó- dolása milyen teljes volt, álljon itt a két utolsó avar kagán neve: Ábrahám és Izsák. 795-től tehát a Dunántúlon a Karoling befolyás ideje következett, míg az Alföldet 805-ben Krum, bolgár kán foglalta el. Pécsett az 568-795-ig tartó avar uralom minden korszakából maradtak ránk sírok.

A 9. század jórészt a frank befolyás (de nem a frank beköltözés!) évszázada. Írott adatok alapján Baranyában, mely valószínűleg Pribina és fia, Kocel uralma alá tartozott, főleg szlávok betelepedésére következtethetünk. Erre utalnak a honfoglalás utáni időkből megyénkben ismert szláv eredetű helynevek is.

A honfoglalás egy lehetséges dátumára László Gyulával kapcsolatban már utaltam. A következő feltételezett dátum 893 (?), amikor a magyar hadak már a Kárpát-medencétől nyugatra hadakoztak, de még keleten laktak. A hivatalosan elfogadott dátum azonban 895. (Ezt csak a századelőn, a millenáris ünnepségek alkalmával helyezték át 896-ra, hogy egy év felkészülési haladékot nyerjenek.) Baranya tekintetében azonban még későbbi dátum az érvényes. A források ugyanis csak 900-ban említik biztosan a Dunántúl elfoglalását. Régészetileg pedig elmondható, hogy a honfoglalók első nemzedékeinek emlékei hiányoznak Baranya megyéből, így Pécsről is. Első leleteink a 10. század közepe utáni időkből valók. Annyi biztos, hogy ekkor legalábbis vegyes, magyar-szláv népesség élt itt.

 

Magyar nyelvű irodalom

 

Keltezés! módszerek:

Aitken,M.J.: Fizika és régészet. Bp. 1982.

Renfrew,Colin: A civilizáció előtt. Bp. 1995. 17-87.p.

A régésztechnikus kézikönyve I. Panniculus B széria 3. szám Szombathely, 1998.

(Szerk.: Ilon Gábor) 311-366.p.

Rövid kronológia:

Childe,V.Gordon: A civilizáció bölcsője. Bp. 1959.

Childe,V.Gordon: Az európai társadalom története. Bp. 1962.

Renfrew,Colin: A civilizáció előtt. Bp. 1995. 17-48.p.

Hosszú kronológia:

Clark,J.G.D.: A világ őstörténete. Bp. 1975.

Raczky Pál: A Tisza-vidék kulturális és kronológiai kapcsolatai a Balkánnal és az

Égeikummal a neolitikum, rézkor időszakában. Szolnok, 1988. Renfrew,Colin: A civilizáció előtt. Bp. 1995. 88-114.p.

Baranya megye régészete:

Baranya megye története az őskortól a honfoglalásig. (Szerk.: Bándi Gábor) Pécs, 1979.

 

psz 1999 04 01 gabor oliver 01

 

Halottas kocsi-dísz, római kori mitológiai ábrázolás dr. Kiss Attila ásatási lelete Kozármislenyből (a JPM tulajdona)

 

 


[1] Ecsedy István a hosszú kronológia tekintetében nem ment olyan messzire, mint ahogy a kutatás mai álláspontja ezt alátámasztja. Ecsedy István: A Délkelet-Dunántúl régészeti kutatásának újabb eredmé­nyeiből. In: Baranya II. 1989/1-2. 81-89.p.