Cikkek

Szabó László Gy.: Volt egyszer egy múzeum. Beszélgetés Horvát Adolf Olivérrel

Pécsi Szemle 1999. (2. évf.) 3. szám, 91-97. oldal

Letöltés: pdf20


Szabó László Gy.

 

VOLT EGYSZER EGY MÚZEUM

 

BESZÉLGETÉS HORVÁT ADOLF OLIVÉRREL

 

 

 

A 92 éves dr. Horvát Adolf Olivér, Pécs város díszpolgára, a biológiai tudományok doktora, a Janus Pannonius Tudományegyetem címzetes egyetemi tanára, Széchenyi-díjas gimnáziumi biológiatanár, a Janus Pannonius Múzeum Természettudományi Osztályának egyik alapítója, Jávorka Sándor-díjas botanikus, ciszterci rendi szerzetes, 1948-tól a Szent István Akadémia tagja, számos egyéb kitüntetés birtokosa. Szent István akadémiai tagsága azért fontos, mert a sokáig betiltott szervezetnek ő az egyetlen életben maradt tagja. Nélküle jelenlegi újjászervezése nem ment volna egyszerűen, hiszen a folytonosság általa bizonyítható egyértelműen. 90. születésnapja alkalmából ausztriai kapcsolatai miatt Clusius-díjban részesült. Ahogy beszélgetések alkalmával kedves humorral megjegyzi: „Élő kövület vagyok... várj még egy kicsit, még ezt is elmondom...”

Horvát tanár úr kitűnő riportalany. Bővelkedik élményben, nem fukarkodik szavakban, emlékezik mindenre. A vele való beszélgetést 1999. július 10-én rögzítettem. Megtiszteltetés számomra, hogy a Pécsi Szemle Szerkesztősége engem bízott meg a riport elkészítésével, hiszen az 1956/57. tanévben a Széchenyi István Gimnáziumban tanítványa lehettem.

Mostani témánk a pécsi múzeumban szerveződött természettudományos kutatás kialakulásával kapcsolatos.

 

– Kedves Tanár Úr, milyen körülmények között, hogyan alakult meg a pécsi természettudományi múzeum?

 

Emlékszem rá, hogy tanítottunk, amikor a természettudományi múzeum, a Janus Pannonius Múzeum Természettudományi osztálya keletkezett. A háború már lecsendesedett és még nem alakult ki a teljes baloldali rendszer. Akkor néhány évi virágzás volt a világháború után. Történt egyszer, hogy a húsvéti vakációban nem voltam otthon, amikor az egyik munkatársamtól megtudtam, hogy Boros István keresett engem, mert alapítani akar egy természettudományi múzeumot. Akkor még a régi rendszer szerint ő volt a főispán Pécsett, egyébként mint biológus, kiváló herpetológusként lett híres. Boros azt is mondta, hogy kezében van egy jó példa, a salzburgi természettudományi múzeumé.

Úgy indultunk meg 1948-ban, hogy egy kis ideig egyszemélyes volt a múzeum, ő csak megalapította. Annyiban járult hozzá a múzeum anyagához, hogy megszerezte a katonaiskola ásványgyűjteményét és megkért egy pécsi geológust, Mares Zoltánt, hogy határozza meg az ásványokat. Mares Zoltánnak bányamérnöki oklevele volt, a Bányaipari Technikumban tanított.

Az építőipari vállalatnak volt egy nagy háza, először ott kaptunk két szobát. Kiraktuk a növényeket is, így kezdtük. Az építő vállalat mellett egy gazdag pécsi polgárnak volt egy magánháza, ezt elvették tőle és ez lett a múzeum épülete, ahol eleinte egyedül voltam. Az első társam, aki visszakerült Pécsre, Gebhardt Antal volt. Ugyan jogot végzett, de nagyon érdeklődött a bogarak iránt. Még a régi világban a pécsi egyetemen szerzett doktorátust és magántanári habilitációt. Gebhardt később a csigák kutatására tért át.

Később Móczár László került ide állattanosnak, mert Budapestről kirúgták. Darazsakkal foglalkozott, szép színes atlaszt készített rengeteg eredeti színes fotóval.

Így alakult ki egy kellemes hármas együttes, nagyon jól megvoltunk egymással. Mind a hárman kandidátusok lettünk, majd előbb-utóbb nagydoktorok is. Én jóval később lettem akadémiai doktor, mint Gebhardt és Móczár. Abban a kommunista világban egyedülálló volt, hogy egy vidéki múzeumban három kandidátus dolgozott! Aztán jött egy enyhülés és Móczár László visszakerült Budapestre, majd később a szegedi egyetemen lett egyetemi tanár.

Már javában nyugdíjas voltam, amikor már látni lehetett, hogy engem a múzeumból kinéznek, mert kitalálták, hogy a növénygyűjteménynek nincs hely, ezért vigyem el.

 

– Hogyan jött létre a növénygyűjtemény?

 

A növénygyűjtemény első anyaga úgy került a múzeumba, hogy egy kis kofferrel érkeztem oda. Ebben volt az a gyűjtemény, ami első könyvem alapját képezte.[1] Erre akkor négyen pályáztak: a Főiskola, vagyis a „Pedfő”, a Dunántúli Tudományos Intézet, a Janus Pannonius Múzeum, de a legesélyesebb dr. Boros István volt, aki akkor már a budapesti Természettudományi Múzeumot igazgatta. A pécsi művelődési osztály vezetője, aki okleveles asztalos volt, úgy döntött, hogy a 8000 lapból álló növénygyűjteményt, amely 1950-ig állandóan gyarapodott mindaddig, amíg el nem hurcoltak minket és amely addig a lakásomon volt, ki kell osztani különböző Baranya megyei iskolák és középiskolák között. Így kb. 100 iskola 80-80 lapot kapott volna, vagyis ez az intézkedés a gyűjtemény végét jelentette volna. Akkor közbelépett Boros István, mint múzeumi főigazgató. Úgy rendelkezett, hogy az egész gyűjteményt vigyék a múzeumba. Az akkori preparátor mesélte nekem, hogy előbb a lakásomon lévő növénygyűjteményt megnézték a kommunisták, hogy nincsenek-e benne titkos iratok.

Boros István érdeme, hogy a herbárium nem veszett el. Ez a gyűjtemény 95%-ban a pécsi Mecsek anyaga, de benne vannak egyéb kis gyűjtések is, amikor Szentgotthárd körül dolgoztam és a Kárpátok északi részén Jávorka Sándorral. Jelenleg az egész herbárium ezekkel együtt itt van a Janus Pannonius utca 8. sz. alatti lakásom folyosóján, 1950-ig időrendi sorrendbe rendezve.

Az is érdekes történet, hogy a névtáblám eredetileg a Szent Mór Kollégiumban volt a szobám ajtaján. Amikor ott megszűnt az állásom, mert azt is államosították, akkor rátettem a herbárium szekrényre, amely a múzeumban volt. Az adminisztráció ekkor beleszólt, hogy letétben lévő magángyűjteményre nem szabad rátenni névtáblát. Persze, mert állandóan éreztette, hogy ki a jogos tulajdonos.

Amikor visszakerültünk a kitelepítésből, attól kezdve újra gyűjtöttem növényeket, de ez csak mellékes munka volt, mert az egész Mecsek növényzetének térképezése volt a fő feladatom. Ekkor sokat jártam a Zselicben is. Mint muzeológus ebben az időben már magángyűjtést elvileg nem végezhettem, de a növényszociológiai és térképezési felmérések alapján közölt publikációkhoz mindig elkészültek a párhuzamosan kialakított növénygyűjtemények. Ezeket a Múzeum évkönyvében publikáltam.[2] Megjegyzem, a legújabb pótlás nehezen jelenik meg, mert munkatársam, Kevey Balázs egyetemi docens igen elfoglalt, jelenleg saját könyvét írja a Szigetköz növényzetéről.

Ennek kapcsán jegyzem meg, hogy az új folyóirat, a Pécsi Szemle felébresztette bennem a gondolatot, hogy milyen sok folyóirat jelent már meg Pécsett a legújabb időkig. Ezekre jó visszaemlékezni. Annál is inkább, mert első cikkem is a Mecsek Egyesület Évkönyvében jelent meg egy elfelejtett pécsi botanikusról, elődömről, Majer Móric ciszterci tanárról, aki német nyelven a második mecseki flóraművet írta meg.[3] Itt később több cikkem is megjelent.[4]

Részben a múzeumi időkben, de azóta is élénk nemzetközi kapcsolataim alakultak ki. Az 50-es évek végén, ami akkor nagyon ritka dolog volt, sikerült külföldre mennem, de erre később visszatérek. Folytassuk, hogy milyen publikációs lehetőségek voltak akkoriban Pécsett egy botanikus-muzeológus részére. Az előbb említett, 100 éves Mecsek Egyesület évkönyvein túlmenően Pécsett több, magas színvonalú publikálási lehetőségre volt alkalom. Megemlítem a Szabad Líceumi Előadások sorozatot. Ennek nem volt folyóirata, de neves pécsi jogász professzorok voltak az elnökei, és megkértek, mint fiatal kutatót, hogy tartsak előadást a Mecsek ritka virágairól. Amikor meghallgatta a gimnázium igazgatója, Kiss Albin, azt mondta, hogy az előadás nagyon tetszett a hallgatóságnak. Így került sor arra, hogy megjelenhessen cikk formájában a pécsi Nagy Lajos Gimnázium Értesítőjében.[5] Ebben az értesítőben akkoriban sok értékes tudományos értekezés jelent meg. Munkámat Csapody Vera fekete-fehér rajzai és színes festményei, valamint Vajda Ernő és Vajda László neves növényfotográfusok fényképei illusztrálták. Egyébként a többi publikációmat is ők illusztrálták. Külön kell megemlíteni, hogy a színesen ábrázolt ritka növények közül a Colchicum hungaricumnak az első színes képe eredetileg és először a ciszterci rend Nagy Lajos Gimnáziumának évkönyvében jelent meg. Ez a cikk képezte az alapját Pécs város kiadásában 1938-ban megjelent 31 oldalas kis könyvemnek A Mecsek ritka virágaicímmel. Ennek a munkának később még két kiadása volt, végül megjelent a 4. kiadás Szabó László szerkesztésében.[6] Ebben az átdolgozott kis könyvben lényegesen több színes növénykép jelent meg Csapody Vera jóvoltából. Annyira elfogyott, hogy időszerű lenne újra kiadni.

Sok más helyi folyóirat is szívesen közölte írásaimat, ezeket fel lehet sorolni lábjegyzetben.[7] Komolyabb publikálási lehetőséget a Dunántúli Tudományos Intézet biztosított. Kiadásában jelent meg az első növényszociológiai könyvecském a Misina vegetációjáról.[8]

Ugyancsak érdemes kiemelni, hogy Gombocz Endre tudománytörténeti szempontból jelentős, németnyelvű kézirata Kitaibel Pál baranyai és Tolna megyei útjairól társszerzőségemben magyar fordításban is megjelent 1939-ben, illetve 1941-ben.[9] Utóbbi Tolna megyei kiadásban eredeti Mária Terézia korabeli katonai térképek lehozására is sor kerülhetett.

Később, Dombay János, a Janus Pannonius Múzeum igazgatója megindította az intézmény évkönyvét. Ebben számos cikkem jelent meg. Legutóbb több publikációmat hozta le a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének helyi folyóirata, a Pécsi Műszaki Szemle. Ezek közül kettőt érdemes megemlíteni, az egyik a Danubius Pannonico Mysicus(1726) világhírű szerzőjének, Marsiglinek hidrológiai térképével foglalkozik,[10] a másik pedig leghíresebb tanítványomról, a hosszúhetényi tanító fiáról, Garay László világhírű orchideológusról szól, aki az USA egyik leghíresebb múzeumában, Harvard University, Oakes Ames Herbáriumban dolgozott és szerzőtársával megalkotta Venezuela Orchideáiról szóló négykötetes monográfiáját.[11]

 

-Tanár Úr, milyen időbeosztás szerint végezte a tanári és a muzeológus-kutatói feladatait?

 

Korábban, 1951-től 1955-ig Kaposvárra kellett átjárni és ott a középiskolában oktattam, de a hét végén mindig megjöttem, mert órakedvezményem volt. Sőt, utóbb, egészen nyugdíjba vonulásomig, csak fél munkaidőben kellett dolgoznom a gimnáziumban, a másik fél munkaidőmben muzeológus-kutatói munkát végezhettem. Főleg amikor nyugdíjas lettem, teljesen kötetlenül jártam már külföldi kongresszusokra és sok külföldi, valamint belföldi professzort, vendéget fogadtam. Külföldi útjaimat nagyon egyszerű összefoglalni, kivéve Görögországot és Albániát, Európa mindegyik országában voltam kongresszusokon és terepmunkán. Voltam még egy-egy hónapot Japánban és az USA-ban is. Külföldi vendégeim mindig megfordultak a múzeumban is, ahol megnézték a kiállítást. Belföldi kutatók közül a Mecseken és a múzeumban főleg budapesti, debreceni, szegedi tudományegyetemekről, de Sopronból is jöttek oktatók és hallgatók. Amióta Borhidi Attila megalapította a Janus Pannonius Tudományegyetem Növénytani Tanszékét, az itteni kutatókkal is kapcsolatba kerültem.

 

– Milyen volt Tanár Úr muzeológusi, kutatói munkamódszere?

 

Nem lenne teljes a kép, ha nem említeném meg, hogy már a ciszterci rend pécsi Nagy Lajos Gimnáziumában tanárságom két évtizedében a diákjaim munkatársaim is voltak. Ők préselték a növényeket, néhány kiválasztott lelkes szakköri tanítványomból jó orvosok és biológusok lettek.

Minden év végén önkéntes jelentkezés alapján a Nagy Lajos Gimnázium természetrajzi szertárában legalább 20-30 gyerek megjelent, és az azévi növényanyag felragasztásával működtek közre a feldolgozásban. Kis kiállításokat rendeztünk később a kaposvári iskolákban, majd a pécsi Széchenyi István Gimnáziumban is. Az iskolák folyosóin mindig új tárolókat létesítettünk, ahová a tananyag témáját követve helyeztük el a kitömött vagy preparált állatokat és a préselt növényeket. A gimnázium értesítőjében rendszeresen beszámoltunk a tanulmányi kirándulásokról, és már akkor, a környezet- és természetvédelem aktuális feladatairól, problémáiról. Móczár László közreműködésével és segítségével a pécsi múzeumban is rendeztünk kiállításokat, főleg élő növények bemutatásával, nevelési célból.

Kaposvári tartózkodásom alatt tanítványaim munkájából kiállítást rendeztem, és Marján Miklós tanárt komoly érdeklődése nyomán rávezettem a múzeumi munkára, melyet Kaposváron kezdett el és eredeti otthonában, Szegeden folytatott.

A barátok és a tanítványok egész életem során segítettek. Ki kell emelnem Szentágothai János akadémikust, akinek német nyelvű monográfiám megjelentetését köszönhetem,[12] az ő nyomatékos ajánlása nélkül nem biztos, hogy kiadták volna abban az időben.

Keveseknek adatik meg, hogy a 70., 80. és 90. születésnapja alkalmából jubileumi tudományos értekezések jelennek meg.[13] Az első két kötetet a Pécsi Akadémiai Bizottság adta ki Tigyi József akadémikus hathatós támogatásával. Ezeket egyébként Szabó László tanítványom és „”titkárom” szerkesztette. Bennük igen nagynevű külföldi kutatók világnyelveken írtak cikkeket. A harmadik kötet megjelentetése Borhidi Attila akadémikusnak köszönhető, aki vállalta, hogy a nehéz gazdasági körülmények ellenére a JPTE Növénytani Tanszékének kiadásában láthatott napvilágot a 90. születésnapom alkalmából.

Az erdőmérnökökkel is igen jó tanítványi és munkatársi kapcsolataim voltak. Ők tartoztak az elsők közé, akik bekapcsolódtak a Magyar Biológiai Társaság Pécsi csoportjának munkájába. A MTESZ-hez tartozó vidéki csoportot 20 éve alapítottuk meg elnökségemmel, Szabó László titkári segítségével. Most e csoportnak tiszteletbeli örökös elnöke vagyok. Közben a fordulat után újjá éledt a Természettudományi Társulat, melyből az állam hosszú időre „kilépett”, én viszont már tagja voltam korábbi jogelődjének, a Királyi Magyar Természettudományi Társulatnak.

Szóval az erdészekkel való kapcsolatom úgy alakult, hogy a múzeum természettudományi osztályának megalakulásával majdnem egyidejűleg megbízást kaptam arra, hogy készítsem el a Mecsek növényföldrajzi térképét, mert a Magyar Tudományos Akadémiának kiemelt terve volt Magyarország növényföldrajzi térképezése erdőművelés és rétgazdálkodás céljából. Ezt az erdészeti munkát az tette hasznossá, hogy mindig pécsi erdőmérnökökkel együtt végeztem a térképezést. Többek között kiemelkedő munkát végzett Molnár István erdőmérnök, és ugyancsak az Erdészeti Egyesülettel és Karral állandóan együttműködtem. Ennek az eredménye lett német nyelvű akadémiai monográfiám megjelenése. Az Erdészeti Tudományos Intézetről is meg kell említenem, hogy lehetővé tette kitűnő szakembereinek segítségét a Mecseken és a Szársomlyón végzett talajtani és mikroklíma mérések elvégzésében.

Ha lesz még elegendő erőm, látásom ugyan nagymértékben megromlott, sem olvasni, sem írni már nem tudok, egy könyv megjelentetését tervezem. Bármennyire is hasznos volt német nyelvű monográfiám megjelenése és a külföldi kapcsolatok létrehozása, ezek jó hírt hoztak Rendemre, a Magyar Tudományos Akadémiára és a pécsi Múzeumra, mégis azt tapasztaltam, hogy sajnos, nyelvismeret hiányában gyakran kérik itthon, hogy magyar nyelven is értesülhessenek erdőtipológiai munkásságomról. Az elszórtan, főleg múzeumi évkönyvekben megjelent kiegészítésekkel és az azóta eltelt 20 év alatt másoktól is publikált eredményekkel korszerűsítve lehetne kiadatni magyarul életem utolsó művét.

 

psz 1999 03 13 szabo laszlo gy 01

 

 


[1] A Mecsek hegység és déli síkjának növényzete (latin összefoglalóval). Pécs, 1942.

[2]A pécsi Janus Pannonius Múzeum természettudományi osztályának növénygyűjteményei. Botanikai Közlemények 1960.p. 305–306. Újabb adatok a Mecsek-hegység geobotanikai ismeretéhez. (A Mecsek növényföldrajzi vázlata). A JPM Évkönyve 1969–1970. Pécs, 1974. 13–33.p. Pótlások és kiegészítések „A Mecsek-hegység és déli síkjának növényzete” ismeretéhez (1942–1971). A JPM Évkönyve, Pécs, 1977. 38–55.p.

[3] Egy elfelejtett pécsi botanikus, Majer Móric (1815–1904). Mecsek Egyesület Évkönyve, 1933. Pécs, 1934. 12–19.p.

[4]Képek a Mecsek és a Mecsekalja növényvilágából. Mecsek Egyesület Évkönyve, 1934. Pécs, 1935. 5–19.p. Baranyai flóra összetétele életformák alapján. Mecsek Egyesület Évkönyve, 1944. Pécs, 1945. 1–4.p.

[5]A baranyai flóraterület különlegességei. A Nagy Lajos Gimnázium 1933–34. évi értesítője, 1934. 1–16.p.

[6] A Mecsek ritka virágai. Pécsi Akadémiai Bizottság, Pécs, 1989. Szerk: Szabó László Gy.)

[7] Pécsi Városi Múzeum Kiadványai; Dunántúl; Sorsunk; Iskoláink – Nevelőink; Somogyi Pedagógus; Baranyai Művelődés; Tolna megyei Néplap; Somogy Megyei Néplap; Dunántúli Napló; Pécsi Műdzaki Szemle; Dunántúli Tudományos Intézet Értekezései; Zselici Dolgozatok

[8] A pécsi Mecsek (Misina) természetes növényszövetkezetei. Dunántúli Tudományos Intézet 8. szám, Pécs, 1946.1–52.p.

[9]Gombocz Endrével: Kitaibel Pál Baranyában. A Nagy Lajos Gimnázium Értesítője az 1938–39. évre, Pécs, 1939. 1-54.p. Gombocz Endrével: Kitaibel Pál botanikus napló feljegyzései Tolna megyei útjairól. Tolna vármegye múltjából 6., 1941. 1–24.p.

[10]Marsigli Alajos (1658–1730), az első Duna-monográfus. Pécsi Műszaki Szemle, 1978. 12–24.p.

[11]Garay László orchideológus működése. Pécsi Műszaki Szemle, 1980. 20–23.p.

[12]Die Vegetatio des Mecsekgebirges und seiner Umgebung. Akadémiai Kiadó, Bp. 1972. 376.p.

[13]Szabó László Gy. szerk.: Studia Phytologica (Dissertationes ex parte utiles ad studia comparativa vegetationis Mecsekensis – in honorem jubilantis A. O. Horvát). PAB, Pécs, 1977. 164.p.

Szabó László Gy. szerk.: Studia Phytologica Nova. PAB Pécs, 1987. 179.p.

Borhidi Attila–Szabó László Gy. szerk.: Studia Phytologica Jubilaria. JPTE Növénytani Tanszék. Pécs, 1997. 204.p.