Cikkek

Erdődy Gyula: A baranyai iparoktatás története V. 1922-1945

Pécsi Szemle 1999. (2. évf.) 3. szám, 81-90. oldal

Letöltés: pdf20


Erdődy Gyula

A BARANYAI IPAROKTATÁS TÖRTÉNETE V.

1922–1945

Jelen tanulmány a pécsi-baranyai iparoktatás történetével foglalkozik 1922–1945 között, vagyis az antant–szerb megszállástól a második világháború harci cselekményeinek baranyai befejeződéséig. Ezen belül is vizsgálja a pécsi ta- noncoktatás fejlődését, hiszen az ipariskolai rendszer itt volt a legszervezettebb, itt érte el a legfigyelemreméltóbb eredményeket. Emellett számos vidéki tanonc „koptatta” a pécsi ipariskolák padjait, különösen a megyeszékhely környékén elterülő falvakból. Nem elhanyagolható szempont, hogy a pécsi iparoktatásra vonatkozó írott források elemezhetőek, még akkor is, ha ezek nagyobb része másodlagos kútfő. Tudniillik a pécsi ipariskolák saját iratai vagy nem maradtak meg, vagy alig használhatóak. A megye más településein működött tanonciskolák történetének feltárásában nehéz helyzetben van a kutató, hiszen az alispáni és főszolgabírói iratokban a tanoncoktatás alig-alig jelent meg, a községi iratok igen hiányosak, iskolai értesítők vagy nem készültek, vagy nem maradtak meg az utókornak.

A két világháború közötti művelődéspolitika kiemelt szempontjai között nem szerepelt az iparoktatás. Ennek ellenére az országban több helyen jelentős fejlesztések következtek be. Így történt ez Baranya megyében, különösen Pécsett.

Általában az oktatás magasabb szintre emeléséért a korszak két kiemelkedő vallás- és közoktatásügyi minisztere, Klebelsberg Kuno és Hóman Bálint tett igen sokat. Így kiemelhető az 1926-os népiskolai törvény, az ipariskolák számának jelentős növekedése, a felsőkereskedelmi, ipari és mezőgazdasági iskoláknak a gimnáziumokkal való egyenjogúvá tétele, a szakirányú felsőoktatási intézmények erősítése.[1] Klebelsberg Kuno, amikor 1922-ben elfoglalta a kultuszminiszteri széket, így nyilatkozott: „A magyar hazát ma elsősorban nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg és teheti ismét naggyá.”[2]

Magyarországon 1922. február 25-én hirdették ki az 1922. évi XII. törvényt, amely „Az 1884. évi XVII. törvénycikkbe iktatott ipartörvény módosításáról” címet viseli. A törvényhozók a szakképesítés szempontjából három féle ipart különböztettek meg: képesítéshez kötött ipar, engedélyhez kötött ipar, szabad ipar. Közülük az első és legfontosabb a képesítéshez kötött ipar, amit a törvény így határozott meg: „Az az ipar, amely kézműves jellegéből vagy a munka természeténél fogva csak megfelelő szakképzés és hosszabb gyakorlás útján sajátítható el, s amelynek gyakorlása az ebben a törvényben megállapított szakképzettség igazolásához van kötve, képesítéshez kötött ipar.”[3] Tanonc csak az lehetett, aki a 14. életévét betöltötte és iskolai bizonyítvánnyal igazolta, hogy legalább az elemi népiskola négy osztályát elvégezte. A munkaadó köteles volt a tanoncot iskolába járatni, az iskola „pontos látogatására rászorítani”. A törvény rendelkezett arról is, hogy melyek azok a települések, amelyek ipariskolákat voltak kötelesek működtetni. „Minden község, amelyben az e törvény szerint a tanonciskola látogatására köteles iparos … tanoncok száma a negyvenet eléri, a tanoncok oktatásáról a tanonciskola felállítása által köteles gondoskodni... Az olyan község, amelyben az e törvény szerint tanonciskola látogatására köteles iparos ... tanoncok száma a huszonötöt meghaladja, de a negyvenet el nem éri, a tanoncok oktatásáról külön tanonctanfolyam berendezése által köteles gondoskodni...”[4]

Még a fenti törvény megjelenése előtt a Pécsi Polgármesteri Hivatal külön intézkedett a tanoncok helyzetéről. Nevezetesen meg akarta szüntetni azokat a túlkapásokat, amelyeket a munkaadók követtek el velük szemben. Néhány iparágban, különösen az üzemekben a munkások számához képest túl sok tanoncot alkalmaztak. Előfordult, hogy egyes helyeken egy-két felnőtt mellett 25-30 fiatal is dolgozott. Ez alapvetően hátráltatta a szakma ismereteinek elsajátítását. Fokozta a bajokat, hogy több mester tanulóit házi munkára kötelezte. Ezért a város bevezette, hogy a kisüzemekben három munkásra egy tanonc, a nagyobb termelőegységekben tíz munkásra szintén egy tanonc jusson. Fontos, hogy csak szakmunkára voltak alkalmazhatók, csak napi 8 órát dolgozhattak, ennek 3/4 része gyakorlat, 1/4 része elméleti munka kellett legyen.[5] A folytonosan fejlődő ipar megkívánja, hogy mindazok, akik valamilyen ipart kívánnak elsajátítani, az ipar elméleti és gyakorlati ismereteinek alapjait biztosan és szilárdan rakják le” – fogalmaztak a városházán. A tanulók napközbeni oktatása mellett hangsúlyt fektettek a tanfolyamok, elsősorban a téli tanfolyamok megszervezésére. Erre különösen az építőiparban dolgozó tanoncoknak volt szüksége, hiszen ők áprilistól októberig mestereikkel vidéken is dolgoztak. A téli tanfolyamok záró vizsgáit március végén tartották.[6]

A pécsi iparostanonc-iskola ekkor nem rendelkezett önálló iskolai épülettel. A fiúknak az Ágoston téri elemi iskola, a lányoknak a Belvárosi elemi iskola adott otthont. A nehézségeket mutatja egy 1922-ből származó megállapítás, amely szerint „a pécsi községi iparos tanonc-iskola most... semmiféle pad fölött nem rendelkezik...”[7] Az igazgatói teendőket 1921 májusától Sperl Alajos látta el. Az oktatók Molnár Jánosné, Hiller Gyula, Kristály István, Bezerédy Lajos, Gelei Géza, Gazda Jenő, Gescheit Aladár és Pfandstein Antal voltak.[8] Az igazgatói teendőket az 1922/1923-as tanévben Krump Vilmos felsőkereskedelmi iskolai tanár, az 1923/1924-es tanévben Kun Kálmán városi polgári iskolai igazgató látta el. Ekkora pécsi tanonciskolába 961 fiú iratkozott be, a téli tanfolyamra 159 fő járt.

A pécsi tanonciskolai oktatással párhuzamosan 1912 óta működött a fémipari szakiskola is, amely 1920-as évek elején jelentős fejlődésnek indult. Gazdagodtak a testvériskolák által átadott felszerelésekkel, a Magyar Vasművek és Vasgyárak Országos Szövetsége által díjtalanul átengedett értékes gépekkel és felszerelésekkel. Ennek is lett köszönhető, hogy a gyakorlati oktatás teljes egészében az iskola saját műhelyeiben folyhatott. A négyéves tanítási időtartamot 1924-ben három évre csökkentették, felvételi feltételként négy középiskolai osztály elvégzését írták elő, emellett felvételizni is kellett. Az 1922/1923-as tanévben 66 fő járt az intézménybe. Önképzőkörük 1923-ban alakult és Zsolnay Vilmos nevét vette fel.[9] A városban külön folyt a pincér tanoncok oktatása is, amit az 1922/1923-as tanévben 49 fő látogatott.

A pécsi iparoktatás helyzetében pozitív változást hozott Weigand József állami elemi iskolai igazgatónak, építőmesternek a meghívása az ipariskola igazgatói székébe. A tanonciskola felügyelő-bizottsága 1924. március 21-én választotta meg mellékhivatású igazgatónak. Weigand 1906 óta dolgozott az iparoktatás területén, így ismerte az eléje tornyosuló nehéz feladatokat. A helyzetet megbízásának átvételekor így értékelte: „Arra sosem gondolt senki, hogy legalább az iskola élén működő igazgató főhivatású legyen, olyan városban, ahol 600–1000 tanonc látogatja az iskolát. Az oktatást és az igazgatást is olyan mellékhivatású emberekkel végeztették el, akiket főhivatásúk annyira lekötött, hogy a tanoncoktatás ügyével legtöbbször már csak kifáradtan, pihenésre fordítható idejükben foglalkozhattak, a mindenkor jóleső mellékkeresetért.”[10] A tanoncok oktatása ekkor több helyen folyt. Így a Széchenyi téri bírósági épületben, a legényegyletben, a Belvárosi elemi népiskolában, a Sörház utcai elemi népiskolában, a Makár utcai elemi népiskolában, a Dischka Győző utcai elemi népiskolában, a Malom utcai elemi népiskolában. Weigand keserűen jegyezte meg, hogy „minő más az élet egy önálló iskolánál, ahol kiforrt belső élet folyik, ahol mindenki kötelességének tartja hivatását, ahol az iskola szervezetének van életereje, parancsadó szava, ahol van respektus, fegyelem, rend, minden-minden, amire egy intézménynek szüksége van.” A Vallás–Közoktatásügyi Minisztérium már 1916-ban elhatározta, hogy „a jövő nemzedék gazdasági művelődésének emelésére” önálló szakirányú iparostanonc-iskolákat hoznak létre az „ipari és művelődési gócpontokban a nagyobb tanulólétszám és ipari üzem miatt”. Így került kijelölésre Pécs is. A terv végrehajtását azonban megakadályozta az első világháború.[11]

Az 1924/1925-ös tanévben az ipariskolába 1578 jelölt járt. A szám maga indokolta egy önálló iskola megépítését. A zsúfoltság miatt szakmai munkát alig lehetett végezni, fegyelmet nehezen lehetett tartani. A foglalkozásokat 40 óraadó tanár tartotta. Egyes vélemények szerint a munkát 8–10 főhivatású oktató is el tudta volna látni. Az 1925/1926-os tanévben a 81 mesterség képviselői jártak a pécsi ipariskolába. Cukrásznak 12 fő, cipésznek 161 fő, műszerésznek 22 fő, bognárnak 16 fő, kőművesnek 137 fő, asztalosnak 197 fő, borbélynak 32 fő, szabónak 117 fő, lakatosnak 137 fő, mészárosnak 15 fő, vasesztergályosnak 13 fő, szobafestőnek 34 fő, péknek 13 fő, kovácsnak 18 fő, bádogosnak 26 fő, ácsnak 13 fő, női szabónak 309 fő, cipő felsőrész-készítőnek 12 fő készült. Közülük 1127 volt a fiú és 345 a leány. A tanoncok létszámát bővítette a külön iskolába járó 29 pincértanuló. Szintén az 1925/1926-os tanévben lépések történtek a női iparoktatás fejlesztésére is. Az országban polgári leányiskolában ipari tanfolyamokat szerveztek, hogy a négy osztályt végzett leányok az elméleti oktatás mellett a fehérnemű- és felső ruha varrásban is szakképesítést nyerjenek. Ez az oktatás Pécsett 1926-ban indult meg a polgári leányiskola keretében, annak épületében, női ipariskola néven, amely másfél évtized múlva az ipari leány középiskola létrejöttében csúcsosodott ki. Az első tanévben egy osztályt, a második tanévben már három osztályt tudtak indítani. A leányok tanulták a fehérnemű mértékszerinti kiszabását, varrását, díszítését, hímzését, hurkolást, lyukhímzést, gádorozást, oktatták őket hittanra, magyar irodalomra, történelemre, földrajzra, számtanra, könyvvitelre, anyag- és stílusismeretre, szakrajzra, szabásra, varrásra, szabadkézi rajzra.

Pécs város törvényhatósági bizottsága 1925. szeptember 7-én kérelemmel fordult a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, hogy segítse Pécsett önálló tanonciskola és tanoncotthon létesítését. Két évvel később a pécsi községi iparos és kereskedő tanonciskola felügyelő-bizottsága Weigand Józsefet az iparostanonc-iskola főhivatású igazgatójává választotta. Egyben megbízta, hogy az országban és külföldön is tanulmányozza az iparoktatás helyzetét. Ez fontos lépés volt az iskola önállóvá válása felé. Weigand József kifejtette, hogy „az iskola fejlesztésének szempontjából az első követelmény az, hogy a tanoncoktatás önálló, külön e célra berendezett épületben végeztessék, legyenek az intézetnek kellően berendezett tantermei, szertárai, laboratóriumai, műhelye, szakkönyvtára és egy ilyen módon berendezett iskolában szakképzett önálló testület”.[12]

Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter 1927. október 24-én az alábbiakról értesítette Pécs város vezetését: „Értesítem a város közönségét, hogy méltányolva azt a megértő áldozatkészséget, mellyel a város közönsége a tanoncok szakirányú képzéséről gondoskodni kíván, hajlandó vagyok a rendelkezésemre álló fedezethez képest a pécsi városi iparostanonc-iskola céljait szolgáló önálló épület építkezési és felszerelési költségeinek részbeni fedezésére anyagi támogatást ... engedélyezni.” A miniszter feltételül szabta, hogy a Rét utcában lévő, a város tulajdonában álló 800 négyszögöles ingatlant a célra a város átengedi, hogy az épületet a város felszereli, hogy a fiúkat és a leányokat megfelelően elkülöníti, valamint az 1400 tanonc befogadására alkalmas épület fenntartási költségeit a testület vállalja magára.[13] A város a feltételeket elfogadta. A tervezés Weigand József igazgató és Kóbor János belsőépítész irányítása alatt megkezdődhetett. Weigand közben külföldön tanulmányozhatta a bécsi, a stuttgarti, a nürnbergi és kalrsruhei iparostanonc-iskolák épületeit és tanulmányi rendjét.

Az önálló pécsi tanonciskola felépítésére 26 építész nyújtotta be pályázatát. A munkát Tarján Benő építővállalkozó, Siebenfreund Nándor vállalkozó, valamint a Piacsek és Susnik cégek kapták meg. A munkálatokat a Rét utcában 1928. szeptember 7-én kezdték meg.

Az 1928/1929-es tanévben a női ipariskola már három évfolyammal működött. Megvalósulás előtt állt egy másik fontos beruházás is, épült a fémipari új székháza.

A pécsi iparostanonc-iskolába az 1928/1929-es tanévben 1487 tanoncot írtak be. Az új épület 1929. február 28-án már tető alatt volt, így megkezdődött a belső berendezés terveinek az elkészítése. Ebben a tanévben még 47 óraadó tanár oktatott, de a következő tanévre önálló tantestület állt fel főhivatású tanárokkal. Az engedélyezett nyolc főből hatot a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium fizetett. A tantestület főhivatású tanárai lettek: Jancsó Sándor, Andrejkovics László, Kiss Zoltán középiskolai tanárok, Viszt Béla középiskolai rajztanár, Regényi István gépészmérnök, Kóbor János iparművész, Mátyus Melitta tanítóképző intézeti rajztanár, Vókányi Árpád könyvviteli tanár. Emellett mellékhivatású tanárokat is alkalmaztak.[14] Pécs város törvényhatósági bizottsága 1929. június 18-án tartott ülésén elhatározta, hogy a tanonciskola felépítéséért nyújtott segítségéért az intézményt Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszterről nevezi el. A miniszter a felajánlást elfogadta.[15] A tanonciskola felügyelőbizottsága 1929 közepén a következőket állapította meg: „Elnöklő kir. főigazgató üdvözli a megjelent felügyelőbizottsági tagokat s hangsúlyozza, hogy a pécsi közs. szakirányú iparostanonc-iskola sorsában ma döntő fordulathoz érkeztünk. Ez iskolának ma oly épület áll rendelkezésére, mely a kor pedagógiai, didaktikai, egészségügyi követelményei szempontjából talán a legelső és egyedüli ebben az országban, olyan intézet, amilyenről talán öt évvel ezelőtt álmodni sem mertünk volna.”[16] Az új iskola és tanoncotthon műszaki átvétele 1929. október 3-án történt meg, október 27-re minden munkát befejeztek. Az 1929-es esztendő tehát a pécsi iparoktatás történetében mérföldkőnek tekinthető. Nemcsak a tanonciskola és tanoncotthon átadása miatt, hanem azért is, mert őszre felépült az Irányi Dániel téren a fémipari új épülete, amelybe a faipari tagozattal bővült intézmény 1930 januárjában költözött be. „A szakiskola célja rendszeres elméleti és gyakorlati oktatás útján az iparban jól képzett, a hazafiságban megedzett, művelt iparosokat nevelni. Ajánlható azoknak is, akik magasabb képzettségre törekszenek.”[17]

Az 1929/1930-as tanévet az új pécsi iparostanonc-iskolában 794 fiú és 212 leány kezdte meg. Az intézményben 17 tantermet alakítottak ki, ebből hét terem a fiúk rendelkezésére állt, egy terem a fizikai-vegytani előadó lett, hét termet műhelynek használtak, két teremben a leányok tanultak. Egy terem befogadóképessége 40 fő lett. A műhelyek az adott iparág jellemzőit tükrözték. Weigand József az iskoláról ekkor így irt: „Jelentem ..., hogy a pécsi iparostanonciskola Magyarország első és még ezidáig egyedülálló mintaiskolája, melyet nagyobb ipari városaink kiküldöttei, az ország iparostanonc iskoláinak szaktanárai és az érdeklődő szakközönség állandóan tanulmányozás céljából látogat...”[18] Közben megkezdődött a tanoncotthon „belakása” is, amely a kor követelményeinek mindenben megfelelt. Ide külön igazgatói állást nem létesítettek. Egy tanuló 30 pengőért lakást, ágyneműt, takarítást és napi háromszori étkezést kapott. Ez állt 4 dl levesből, 4 dl főzelékből, 12 dkg húsfeltétből, 25 dkg kenyérből, este tésztából, főzelékből vagy hideg felvágottból.[19] A fémipariba az 1930/1931-es tanévben 108 fő járt.

Az iparostanonc-iskolába ebben a tanévben már súlyos gondként jelentkezett, hogy a cipész tanoncok sokat hiányoztak a vásárok miatt, de az építőipari tanoncoknál is nagy mulasztásokat tapasztaltak. Megalakították az intézet cserkészcsapatát, vezetője Schwerth Árpád tanár lett. Az iskola vezetése nagy figyelmet fordított a szegény sorsú tanoncok ellátására. A műhelygyakorlatokon készített ruhákat és cipőket kiosztották közöttük.

Az intézet anyagi gondjai már kezdetben megmutatkoztak. Következtek a gazdasági válság évei, a filléres gondok, a kilincselések, a kérvények írása, a levelek sora segélyekért, engedélyekért, villanyszámla elengedéséért. Az igazgató például 1931 decemberében kérte a polgármester engedélyét, hogy a borbély- és fodrász- tanoncok nyiratkozásonként 20 fillér, borotválkozásonként 10 fillér adómentes díjat szedhessenek a tanműhelyben. A befolyt összeget mosásra és szappanra fordítanák, mivel a borbély és fodrász szakosztály a gazdasági viszonyokra hivatkozva nem vállalta tovább a munkaruhák mosását.[20] A tantestület 1932. szeptember 26-án meghatározta a műhelyoktatás célját. Olyan munkát kellett végeztetni, amit a tanuló a műhelyben nem sajátíthatott el, tökéletes, pontos és versenyképes munkadarabokat kellett készíteni.

Az 1933/1934-es tanévben 607 fiú és 220 leány iratkozott be a tanonciskolába. Az időközben nevet változtató igazgatónak, Weigandról Varjasra magyarosított, külön kálváriát okozott a segédtovábbképző tanfolyamok anyagi fedezetének biztosítása. A polgármesternek írt kérvény hatástalannak bizonyult, így a sok-sok kilincselés után a Pécsi Kereskedelmi és Iparkamara és a Pécsi Ipartestület járult hozzá a költségekhez. Aztán további tanfolyamok szervezése kezdődött meg, amelyeket 1934-ben 155 fő segéd látogatott. Költségeiket, belátva szükségességüket, a Polgármesteri Hivatal is csökkentette. A tanoncotthon szervezeti szabályzata 1934-ben készült el. Célja: „A tanoncokká szerződött ifjaknak szülői otthont pótló nevelést, testi-lelki gondozást, lakást és élelmezést nyújtani, az ifjúság lelkében a munkaszeretetei, a valláserkölcsi és hazafias érzést megerősíteni, a tanoncokat szakképzett, ügyes, bátor, erős, edzett értelmes iparosokká nevelni, az ifjúságban az önfegyelmet, a tekintélytiszteletet és a szebb nemzeti jövőbe vetett erős hitet elmélyíteni.” A házirendet így állapították meg: „A tanoncok hétköznapokon reggel fél hat órakor kelnek, 6 óráig mosakodnak vagy fürdenek, öltözködnek és ágyukat rendbe hozzák. Reggeli előtt közös ima. Reggeli után rendbe szedik magukat és a műhelybe mennek. A műhelyből déli 12 órakor visszatérnek az Otthonba, megmosakodnak és ebédhez ülnek. Ebéd előtt és után egy fohászszerű imát mondanak. Az ebéd fél 13 órakor kezdődik, arról elfogadható ok nélkül elmaradni nem szabad. Ebéd után 1/4 14 órakor műhelybe mennek és onnan a műhelyrendben feltüntetett időpontban térnek vissza az Otthonba. Vacsora előtt mosakodnak vagy fürdenek, 19 órakor vacsoráznak. Vacsora előtt és után egy rövid imát mondanak. A 1/2 20 órától 3/4 21 óráig terjedő időt előre megállapított program szerint szellemi munkával, közös játékkal, tornával, énekkel, zenével, előadások hallgatásával töltik el, majd 3/4 21 órakor lefekszenek. Lefekvés előtt közös imát mondanak. Vasár- és ünnepnapokon 1/2 7 órakor kelnek, 7 órakor reggeliznek, 13 órakor ebédelnek és 19 órakor vacsoráznak. A tanulók vasár- és ünnepnapokon istentiszteletet hallgatnak, cserkész, vagy levente oktatásban részt vesznek. Délután a tanulmányi felügyelő vagy a gondnok felügyelete és vezetése mellett főleg szórakoztató foglalkozásokkal, sportolással, kirándulással töltik el idejüket.”[21]

A polgári leányiskolában és női ipariskolában az igazgatói teendők ellátását

1934-től Vad Erzsébet vette át. A harmadik évfolyamon ekkor bevezették az angol és francia szabó munkák elkészítését.

A pécsi tanonciskolába 656 fiút és 254 leányt írattak be. Az 1939. évi 17. te. újra szabályozta képzésüket, a kor követelményeihez igazítva. Eszerint az év meghatározott időpontjában lehetett csak tanonc- és segédszerződést kötni, tanonc csak az lehetett, aki elvégezte az elemi iskola hat osztályát, az elméleti oktatást heti kilenc órára emelték. A gyakorlati képzés döntően kisipari műhelyekben, az iskolától függetlenül történt. A fémipariba az 1935/1936-os tanévben 111 fő járt. Innentől kezdve a tanulók létszáma erősen emelkedni kezdett és hosszú ideig megközelítette a 200 főt.

A pécsi iparostanonc-iskola tantestületének tagjai voltak 1939-ben: Varjas József igazgató, Mátyus Melitta, dr. Vókányi Árpád, Vándor Béla, Kóbor János, Regényi István, Jancsó Sándor főhivatású tanárok, Földes László óraadó, Czár Gáspár hittantanár, Knapp Antal, Tóth József, Spineth Ferenc, dr. Ratkóczy László, Krassó Dénes, özvegy Faragó Károlyné, Keresztes Péter, Vadász József, Köhler Gyula, Véber Jolán, Gadó István, Molnár Gyula, Hammer György, ifjabb Rothermel János, Holly Imre óraadó szakoktatók. Az iskolát ebben a tanévben meglátogatta dr. Jakab László tanügyi segédtitkár. Főbb megállapításai így hangzottak: „Az iskola beosztása ideális és mintaszerű, 10 éves jubileum van az idén. A tantermek tiszták, világosak, higiénikusak. A műhelyek páratlanul felszereltek. Az iparosok nem vonják el tanoncaikat az iskolától. Zavaró, hogy a beiratkozás és a távozás a tanév bármely szakában előfordulhat. Az írásbeli és rajzmunkák jók, van fémipari műhely, építőipari műhely, fodrászipari műhely, faipari műhely, cipészipari műhely. Különösen az építőipari gyakorlati képzés ideális. Az intézet építkezésénél úgy lett minden beállítva, hogy benne az építkezési formák, kezdve a legegyszerűbb kötésektől a különféle boltozatokig megoldottak és a tanulók azokat közvetlenül szemlélhetik.” Az intézetbe az 1939/1940-es tanévben 994 fiút és 406 leányt írattak be. A termeket szeptemberben a magyar királyi vasúti század legénysége vette igénybe, így a tanítás nem kezdődhetett el. Később hét tantermet, négy műhelyt az iskola rendelkezésére bocsátottak, így nagy zsúfoltságban ugyan, a műhelyoktatások és tanfolyamok elhagyásával októberben tanítani kezdtek.[22]

A polgári leányiskolában működő női ipariskolában 1940. szeptember 25-én Szinder Mária tanuló elnökletével sportkör, október 21-én Rácz Erzsébet tanuló vezetésével önképzőkör alakult. Ezután az iskolának a Mária utcából a Rét utcai tanoncotthonba kellett költözködnie, majd a református leánynevelő intézetben nyertek ideiglenes elhelyezést.[23]

A pécsi iparostanonc-iskola épületét az 1942/1943-as tanévben hadikórház céljaira vették igénybe. Ezért a tanítást a városi polgári fiúiskola termeiben naponta 14–19 óra között végezték. A műhelygyakorlatok közül kénytelenek voltak elhagyni az építő, a szobrász, a fa, a fém, a bőr, a cipész és festő gyakorlati oktatást.

Az 1942/1943-as tanévben 792 fiú és 366 leány, összesen 107 szakmában kezdte meg az intézményben tanulmányait. Az ipari fejlődés következtében megjelent új mesterségek mellett feltűnő a leányoknál a kereskedelem népszerűsége.

A fémipari 1941. szeptember 1-jétől kéttagozatú felsőipari iskolává alakult át. „A pécsi magyar királyi állami felsőipari iskola célja és feladata, hogy a hazai ipari, villamossági és közlekedési vállalatok és gépgyárak, valamint a mezőgazdaság számára műszaki alkalmazottakat, gépészeket, szerelőket, művezetőket, előmunkásokat és általában olyan szakembereket képezzen, akik kellő gyakorlat megszerzése után az illető ipar különböző ágaiban mint mesterek önálló iparosokká, kisebb ipartelepeknek és gyáraknak önálló vezetőivé lehessenek.”[24] Az intézet igazgatója ekkor Schindler Aurél volt.

A polgári leányiskolában működő női ipari iskola ezekben az években kizárólag gyakorlati képzést nyújtott. Ezt a feladatát jól betöltötte. Nem elégítette ki azonban az elméleti képzés követelményeit, tehát azt, hogy a leányokat felső szaktanulmányok folytatására is képessé tegye. Ezért az intézményt négy osztályos ipari leány középiskolává szervezték át, amelynek első évfolyamát az 1943/1944-es tanévben indították útjára.[25] „Az iskola tehát a nőnevelést nemzeti szellemben kívánja kiépíteni a nemzeti szükségleteknek megfelelően. Ezenkívül előkészíti növendékeit a női hivatásukra is. Ezért felöleli mindazokat az elméleti és gyakorlati ismereteket is, amelyekkel leányaink egykor a család erkölcsi és anyagi értékeinek gondos őrei, a hitvesi hűség és anyai szeretet példaképei lehetnek ... A IV. osztály sikeres elvégzése után növendékeink érettségi vizsgát tesznek, melynek alapján félévi gyakorlat után mestervizsgát tehetnek, s mint önálló ipari vállalkozók, vagy mint nagyobb üzemek és divatszalonok vezetői működhetnek, ahol általános műveltségükkel, iparművészeti és gazdasági tudásukkal újabb, frissebb színezetű korszerű megoldások irányítói, tervezői lehetnek. Érettségével minden más főiskolára beiratkozhatnak.”[26] Igazgatói megbízást Gyuris Gizella kapott. Az iskolát ideiglenesen a Kardos Kálmán utca 5. szám alatti épületben helyezték el. Az első osztályba 43 leány jelentkezett, az alkalmassági vizsgálatokon 30 fő jelent meg. Önképzőkörük 1943. december 4-én alakult, tevékenységét Achátz Imre tanárelnök és Krasznai Mária ifjúsági elnök vezetésével végezte.

Az iparostanonc-iskolában az 1943/1944-es tanévben 1016 fő, 716 fiú és 300 leány, az 1944/1945-ös tanévben 929 fő, 686 fiú, valamint 243 leány kezdte meg tanulmányait. A munka sok nehézséget okozott, hiszen az intézmény épületét a katonaság vette birtokba, az egyes osztályoknak a város több iskolája volt kénytelen otthont adni. A gyakorlati oktatás teljesen szünetelt. Az ipari leány középiskolában az 1944/1945-ös tanévben már két osztály indult, az elsőben 36, a másodikban 28 leány tanult. A tanév elején délelőtt és délután is folyt az oktatás, mivel csak egy tanteremmel rendelkeztek. Ez a gond oldódott meg októberben, amikor az Anna utca 13. szám alatti épületbe költözhettek, ahol két tantermet és két munkatermet bocsátottak az oktatás szolgálatába.

A mohácsi iparostanonc-iskola otthona a Duna melletti településen a Belvárosi Elemi Népiskola épülete volt. Az igazgatói teendőket 1910–1933 között Erős József elemi iskolai igazgató, 1933–1948 között Kecskés Lajos polgári iskolai igazgató látta el. A három évfolyamot az 1925/1926-os tanévben negyedik évfolyammal bővíthették. Az oktatás kedden és pénteken 16–19 óra között folyt. Megtörtént, hogy a kora hajnalban munkába álló pék, mészáros és hentes tanulók az órákon elaludtak a kimerültségtől, hiszen előtte 12-13 órát nehéz fizikai munkával töltöttek. Hétfőn és szerdán 16–19 óra között a kereskedő tanulók és leány ipari tanulók oktatása folyt. Ők kedden és pénteken a közismereti tárgyak oktatásán is részt vettek. Csütörtökön 9–12 óra között azok jártak iskolába, akiknek iparukhoz rajztudásra is szükségük volt. Akinek nem, azok rajzpótló osztályba jártak. A mohácsi tanoncoktatásban főhivatású oktató nem dolgozott, a tanárokat más iskolákból óraadókként alkalmazták.

A pécsváradi iparostanonc-iskolára vonatkozóan a Baranya Megyei Levéltárban csak 1940–1944 közötti évekről őriznek forrásokat. A járási székhelyen

1940-ben 87 új tanoncszerződést kötöttek, a jelöltek között igen sok volt a vidéki. Az oktatás az elemi népiskolában folyt. Az elsősök kedden és szerdán 17–19 óra között, a másodikosok szerdán 17–19 óra között, a harmadikosok csütörtökön 16–19 óra között jártak iskolába.[27] Az igazgatói teendőket 1940–1942 között Pataki Károly látta el, őt váltotta Székely József. Az iskola tanulóinak létszáma az 1941/1942-es tanévben 49 fő volt. A körzeti iskolai felügyelet 1944. februárjában az oktatásról így írt: „...Iskolafelügyelő a látogatás során meggyőződött arról, hogy a munka mindenben az előírt tantervnek megfelelően, helyi tanterv és óraterv alapján történik. A tanítók módszeresen kezelik tárgyaikat és emellett állandóan figyelemmel vannak a tanulók szakmabeli szükségleteire. Ez, mivel a tanulók sokféle szakmából valók, megnehezíti munkájukat, de megbirkóznak vele s így csakugyan jól szolgálják a tanonciskola célkitűzéseit...”[28]

A siklósitanonciskolába az 1923/1924-es tanévben 49 fő járt, egynél több tanonc tanulta a következő mesterségeket: cipész 3 fő, gépkovács 2 fő, hentes és mészáros 2 fő, szíjgyártó 3 fő, női szabó 16 fő, géplakatos 5 fő, kőműves 2 fő, pék 2 fő, férfi szabó 2 fő. Az intézményben az 1938/1939-es tanévben 101 iparosjelölt járt. Női szabó 25 fő, mészáros és hentes 7 fő, villanyszerelő 5 fő, asztalos 3 fő, sütő 5 fő, cipész 10 fő, férfi szabó 4 fő, kőműves 3 fő, kovács 5 fő, borbély és fodrász 7 fő, női kalapkészítő 2 fő, borbély 6 fő, fodrász 2 fő, géplakatos 4 fő és molnár 2 fő.

A dunaszekcsőiiparostanonc-iskola keretei között az 1923/1924-es tanévben 27 fő kötött tanoncszerződést. Cipész 3 fő, kovács 7 fő, kőműves 5 fő, női szabó 2 fő és ács 2 fő. Az 1937/1938-as tanévben 24 iparosjelölt kötött tanoncszerződést. Férfi szabó 2 fő, kötélgyártó 2 fő, kőműves 6 fő, cipész 3 fő és borbély 2 fő.

A németbólyi(Boly) tanonciskola iratai és a helyi ipartestület anyaga nem maradt meg az utókor számára. A településen 1923–1925 között 151 iparosmestert tartottak nyilván.

Szentlőríncen1923–1925 között 68 mesterembert regisztráltak. Az iparosta- nonc-iskola és az ipartestület keretei között az 1923/1924-es tanévben 24 tanoncszerződést kötöttek. Hentes és mészáros 2 fő, szabó 2 fő, asztalos 3 fő, molnár 2 fő, és bognár 3 fő. Az 1937/1938-as tanévben 31 iparosjelölt kötött tanoncszerződést. Borbély és fodrász 2 fő, női szabó 3 fő, ács 3 fő, cipész 2 fő, mészáros és hentes 4 fő, kovács 4 fő és kőműves 8 fő.

Sellyén1923–1925 között 36 mester élt. A helyi iparostanonc-iskola és az ipartársulat keretei között az 1923/1924-es tanévben 38 tanoncszerződést kötöttek. Kovács 4 fő, cipész 10 fő, kőműves 9 fő, asztalos 3 fő, szabó 2 fő és szobafestő 2 fő. Az 1937/1938-as tanévben 28 tanoncszerződést kötöttek. Asztalos 2 fő, férfi szabó 3 fő, női szabó 3 fő, szíjgyártó 2 fő, fodrász 2 fő, kovács 3 fő, bognár 3 fő és géplakatos 2 fő.

Mágocson1923–1925 között 135 mestert tartottak nyilván. A helyi iparosta- nonc-iskola és az ipartestület keretei között az 1923/1924-es tanévben 30 tanoncszerződést kötöttek. Cipész 7 fő, asztalos 4 fő, ács 2 fő és kőműves 6 fő. Az 1937/1938-as tanévben már csak 17 új tanoncszerződést kötöttek. Kovács 3 fő, bognár 2 fő, férfi szabó 2 fő és asztalos 2 fő.

Villányban1923–1925 között 54 mestert regisztráltak. A helyi iparostanonc-iskola és ipartestület keretei között az 1923/1924-es tanévben 40 új tanoncszerződést kötöttek. Géplakatos 3 fő, asztalos 3 fő, cipész 3 fő, molnár 4 fő, női szabó 3 fő, borbély 3 fő, ács 2 fő, sütő 2 fő, kovács 5 fő, szabó 2 fő és kőműves 2 fő. Az 1937/1938-as tanévben 35 új tanoncszerződést kötöttek. Kovács 3 fő, kőműves 7 fő, női szabó 6 fő, fodrász 3 fő, molnár 2 fő és asztalos 5 fő.


[1] Bertényi Iván–Gyapay Gábor: Magyarország rövid története. Maecenas Kiadó, Bp. 1992. 538.p.

[2] Magyarország története, 1918–1919; 1919–1945. Akadémiai Kiadó, Bp. 1976. 864.p.

[3] 1922. évi XII. törvénycikk

[4] Uo.

[5] BMLpoIgm.ir. 10 195/1921.

[6] BMLpoIgm. ir. 5207/1922.

[7] BMLpoIgm. ir. 26 088/1928.

[8] Sinkovitsné Nászay Zsuzsa: Az iparoktatás az ellenforradalmi rendszer előtt és alatt, Az 500.sz. Zrínyi Miklós ipari Szakmunkásképző Intézet centenáriumi évkönyve. Pécs, 1985. 12.p.

[9] A Pécsi Magyar Kir. Áll. Felsőipari és Fémipari Szakiskola évkönyve az 1942–43-as tanévről. Pécs, 1943. 27.p.

[10] Lásd 8. sz. jegyzet

[11]BML Iparos és kereskedő iskolák bizottsága alakuló ülése 1925-ben

[12] BML Pécs községi iparos és kereskedő tanonciskolai felügyelő bizottság 1927. március 9-én tartott ülésének jegyzőkönyve

[13] BML Pécs szab. kir. város törvényhatósági bizottsága 1927. nov. 21-i ülésének jegyzőkönyve

[14] Lásd: 8.sz. jegyzet

[15] BMLpoIgm. ir. 23 837/1929.

[16] BML Pécsi iparostanonc iskola felügyelőbizottsága 1929. aug. 29-i ülésének jegyzőkönyve

[17] A Pécsi M. Kir. Állami Fa és Fémipari Szakiskola értesítője az 1931–1932-es tanévről

[18] BML polgm. ir. 23 756/1930.

[19] BML polgm. ir. 13 280/1930.

[20] Lásd: 8. sz. jegyzet

[21]BML polgm. ir. 40 408/1939

[22]BML polgm. ir. 40 850/1940.

[23] Pécs Sz. Kir. Város polgári leányiskolájának és női ipariskolájának évkönyve az 1940–1941-es tanévről. Pécs, 1941. 53–54.p.

[24] A Pécsi M. Kir. Állami Fémipari Szakiskola értesítője az 1941–42-es tanévről. Pécs, 1941. 32.p.

[25] BML Pécs sz. kir. város törvényhatósági bizottságának 1943. május 28-i közgyűlés jegyzőkönyve

[26] Pécs sz. kir. város ipari leány-középiskolájának évkönyve az 1943–1944-es tanévről. Pécs, 1944.

4–6.p. Lásd: Barri Istvánné: Boldog Gizella Ipari Leányközépiskola Pécsett. In: Pécsi Szemle, 1999. Nyár, 80.p.

[27]BML Pécsvárad iparostanonc-iskolai iratai 34/1941.

[28] Uo. 7/1944.