Cikkek

Rónaky Edit: Rónaky Ignác. Egy tekintélyes pécsi polgár a 19. századból

Pécsi Szemle 1999. (2. évf.) 3. szám, 24-31. oldal

Letöltés: pdf20


Rónaky Edit

 

RÓNAKY IGNÁC

 

EGY TEKINTÉLYES PÉCSI POLGÁR A 19. SZÁZADBÓL

 

 

 

Most, amikor a magyar polgári forradalom és szabadságharc 150. évfordulóján felidézzük történelmünk e rövid, de meghatározó időszakát, illő, hogy tisztelegjünk a hősiesen harcoló honvédek emléke előtt is. A Baranya megyei résztvevők között volt Rónaky Ignác 1848-as honvéd százados, Pécs szabad királyi város rendőrkapitánya.

Rónaky Ignác 1828. január 17-én született Rácpetrén (ma Újpetre), ahol édesapja 25 éven át működött közjegyzőként. Iskoláit Baján, majd Pécsett végezte. Diáktársa és jó barátja volt Tóth Kálmán – a későbbi neves költő, aki Baja város követe lett – és Hanuy Gábor majdani apátkanonok, pápai prelátus. Jó barátságban volt még Rácpetre kántortanítójával is, akinek a fia, Lieber György később közismert ügyvéd lett Pécsen.

Az 1848-as szabadságharc idején Rónaky, több diáktársával együtt önként indult a csatába, s lelkes szívvel harcolt a váci, isaszegi, nagysallói ütközetben és Budavár bevételénél is. Ahogy a korabeli sajtó írja: „végigküzdötte a félistenek harcát.”[1] Hősiességéért, bátorságáért, fiatal kora ellenére századosi rangot kapott a feldunai hadseregnél. Bona Gábor: Kossuth Lajos kapitányai című könyvében a „Végigszolgáló honvéd századosok” között emlékezik meg róla.[2] A levéltári hivatalos iratok szerint a szabadságharc leverése után büntetésből besorozták közvitézként „Herczeg Wasa Gusztáv 60. számú utász magyar gyalogos ezredébe.”[3] Az 1900-ban bekövetkezett halálakor kiadott gyászjelentés és a halálát követő nekrológok viszont azt írják, hogy besorozását megelőzően két évig börtönt viselt. A Pécsi Figyelő szerint: „A világosi gyásznap után elfogták s Galíciában két évig volt bebörtönözve, s József főherceg közbenjárására kapott kegyelmet. Ekkor a Wáza-ezredbe sorozták be.”[4] A Dunántúl című újság visszaemlékezése is ezt írja: „Hazájáért megnyugvással tűrte, hogy elfogták és két évre becsukták. Már halálhíre is jött, hozzátartozói, szeretett szülei misét is mondattak nemes lelkéért. A hazájáért szenvedett börtönből több társával – kegyelemből – kikerülve a Wasa-ezredhez sorozták.”[5] S bár a családi legenda is számon tartja e két évi börtönbüntetést, erre vonatkozó hivatalos okiratot nem találtunk. A Wasa-ezredben később tizedesi, majd őrmesteri fokozatot ért el, de mint szabadságolt katona, már 1852 novemberétől Pécs város szolgálatába állt: díjnokként dolgozott a pécsi szabad királyi kerületi pénzügyi igazgatóságnál 1852. november 30-tól 1854. augusztus 20-ig, majd részt vett Pécs város népszámlálásában, 1857. november 1-jétől 1858. január 31-ig, aztán Baranya vármegye telekkönyvi hatóságánál szolgált díjnokként, 1858. február 1-től 1859. december 31-ig. Időközben, 1859. június 30-án leszerelték.

 

psz 1999 03 04 ronaky edit 01

 

Pécs szabad királyi város 1861. február 1-jén, Aidinger János polgármester elnöklete alatt megtartott tanácsülésén felvették a rendőrkapitányi hivatalba díjnoknak.[6] Minősítésében leírták, hogy: „Beszél, ír és fogalmaz magyarul és németül egyformán s ért kevéssé horvátul”.[7] Alig tíz nap eltelte után került sor a városi tisztújító közgyűlésre: „Pécs városa 1861 február 11., 12. és 13. napjain tartotta, a szabadság hajnalán a nemzeti alapon álló első alkotmányos tisztújító közgyűlését a Nemzeti Casino kerti helyiségében, mert a városháza terme a választók befogadására kicsi volt. Három helyen is szavaztak. A belvárosi választók a Nemzeti Casino kerti termében, a szigeti és a siklósi külvárosiak a Lyceum-épület udvari földszinti termében.”[8] Elsöprő fölénnyel választották meg Rónaky Ignácot rendőrhadnaggyá. Az 1861. február 12-én fölvett jegyzőkönyv szerint: „S végül a hadnagyi állomásra kijelöltettek Bubreg Antal, Rónaky Ignácz és Szokoly István urak; s miután Bubreg Antal 73, Rónaky Ignácz 457 és Szokoly István 10 szavazatot nyertek volna; Rónaky Ignácz úr mint törvényesen megválasztatott, hadnagynak elnökileg kijelentetett. S ezzel a választás a mai napra befejeztetett.”[9] A Dunántúl című újság így emlékezett meg erről: „Látjuk tehát, hogy Rónaky Ignácz neve mily óriási többséggel került ki az urnából: 457 szóval. Nagy volt a lelkesedés, midőn Rónaky ilyen győzelemmel választatott meg a város rendőrtisztviselőjévé. A választók egész tömege kísérte Rónakyt a Mária-utcában levő lakására, hol el nem maradt az akkor nagy divatban volt áldomás-ivás!”[10]

Ezzel megindult Rónaky Ignác rendőrségi-köztisztviselői karrierje. Hadnagyi rangja rövidesen, Pécs város 1861. december 12-i közgyűlésén alkapitányira változott. Így emlékezik meg erről a városi tanácsjegyzőkönyve: „Őmélltósága a Kir. biztos úr (ezekre) előadván, hogy a város részére kinevezett polgármester tekintetes Nagy József urat már megesketteté a kinevezett tisztségviselők névsorát következőkben olvastatá fel:

Polgármester: Nagy József

főbíró: Pintér Mihály

főkapitány: Kóbor János

alkapitány: Rónaky Ignácz.”[11]

A városháza első emeletének bal oldali folyosóján a negyedik szoba volt az ő irodája. Szerette munkahelyét és munkakörét. Feladatait pontosan, lelkiismeretesen látta el. Segítette a szegényeket, az özvegyeket, a gyámolításra szorulókat.

Minden hozzá fordulónak adott tanácsot. Nemcsak hivatala, de háza is nyitva állt előttük. Ezért választották meg újra meg újra.

Amint a lakosság létszáma, a rendőrség feladatköre és személyi állománya is bővült, és 1867 májusától két, majd később három kerületi alkapitány megbízására is sor került. Rónaky, már 1867-i megválasztásától kezdődően első alkapitányi feladatkört kapott, melynek értelmében a főkapitány helyettesítését is ő látta el.[12] Minősítésében ezt olvashatjuk: „Ügyekezete: dicséretes, Képességek: kielégítő, Szolgálatban és szolgálaton kívüli viselet: jó, Politicai tartás: készséges.”[13] Tehát felettesei, akárcsak ügyfelei, elégedettek voltak személyi adottságaival, magatartásával és tevékenységével. Mindezért 1870-ben az újjászervezett honvédséghez is kapitánnyá nevezték ki Csíkszeredára, az ottani honvéd-gyalogezredhez. E kinevezést nem fogadta el, hanem megmaradt pécsi rendőrtisztviselői beosztásában. Az 1872. május 7-én tartott választás alapján első rendőrfőbiztosi megbízást kapott: „Rónaky Ignátz az első rendőrfőbiztosi állomásra egyhangúlag megválasztatván, ilyennek elnökileg is kijelentetett.”[14] Munkaköre közel azonos maradt, csak a beosztás elnevezése változott. Ezt követően 1884-től újra alkapitányi megnevezéssel szerepelt ez a munkakör, s később már nem választás útján, hanem kinevezéssel töltötték be, de Rónaky Ignác folyamatosan megkapta a kinevezést. Pályájának utolsó szakaszában rendőrkapitánynak nevezték ki. Öt főkapitány, Kóbor János, Piacsek József, Tróber Mátyás, Lechner Gyula és Vaszary Gyula idejében, 1900. január 1-ji nyugdíjazásáig, mintegy negyven esztendőn át viselte felelős tisztségeit, szolgálta a várost becsülettel, hűséggel, kitartással. Már hamarabb nyugdíjba mehetett volna, de lételeme volt a munka, a tevékenység. „Egész hosszú tisztviselői működése alatt az igazságszeretet, az önzetlenség vezette. Mint hazafi, törhetetlen ellenzéki ember volt; mint ember, szerette embertársait, rang- és felekezeti különbség nélkül, s mint a jószívűség mintaképe, segítette a szegényeket, az ügyefogyottakat, nemcsak tanácscsal, de kalácscsal is.” „… mindig igazságra törekvő, legkisebb részletekig gondos és meggondolt volt az ítélkezése, bármiféle panaszos ügyben,” írja róla a Pécsi Figyelő.[15] Hallgatta és intézte az ügyes-bajos dolgaikban naponta jelentkező sok-sok panaszos fél kényes ügyeit. „Több ízben mondotta Rónaky kapitány, hogy könnyű dolguk van a vármegyei járási főszolgabíróknak, hisz hozzájuk a perlekedő felek csak 2–3–4 órai útnak gyalog vagy kocsin való megtevése, legtöbbször 1-2 nap után juthatnak a főszolgabíróság elé, tehát az első méreg, az első dühösség már lecsillapul, mire oda érnek, de a rendőrségre mindenki első mérgével-dühével jön panaszt tenni. Ilyen emberekkel szemben nagy önmérsékletre, nagy higgadtságra és körültekintésre van szükség.”[16] A korabeli tanúk visszaemlékező írásai szerint Rónaky Ignácnak megvolt ez a higgadt magatartása, igazságos ügyintézése.

Közismert alakja volt városunknak. Őrizte a 48-as hagyományokat a Baranya megyei Honvédegylet tagjaként. Sokat áldozott jótékony célokra. Rendszeresen járt színházba, hangversenyre, ebéd-, vacsora-meghívással tisztelte meg a város művészeit.[17] Hivatali munkaidejének lejárta után az Otthon kávéházban olvasta el a napi újságokat. Majd kiment Bárány úti szőllejébe (ők így mondták), ahonnan esti harangszóra nagy csokor rózsával tért vissza, s szálanként elajándékozta a város utcáin szembesétáló hölgyeknek. Gavallériája, katonás, délceg alakja, legendásan nagy bajusza és jóságos, derűs mosolya is közkedveltté tette. Példás családapa volt: féltő gonddal nevelte fiát, Rónaky Kálmánt, aki később árvaszéki ülnökként és helytörténészként írta be a nevét városunk történetébe, és gyámleányát, Blachier Arankát.

1900. július 7-én bekövetkezett halálakor a Pécsi Figyelő című lap több-hasábos nekrológban köszönt el tőle. Így írtak róla: „A városháza tornyán fekete lobogót lengetett ma a szél. A fekete lobogó jelezte, hogy gyásza van a városi tisztviselő-testületnek, gyásza van a városnak. Rónaky Ignác nyugalmazott rendőrkapitány, ma reggelre elköltözött az élők sorából. Mindnyájan ismertük, mindnyájan szerettük s most íme nincs többé a jó »Rónaky bácsi«, ki tipikus, közismert alakja volt Pécs városának. Nincs többé a közkedvelt »Náci bátyánk«, ki a torony alatt a régi, szép és jó időket képviselte. Nincs többé a »Rónaky kapitány« kinek mindig igazságra törekvő, legkisebb részletekig gondos és meggondolt volt az ítélkezése, bármiféle panaszos ügyben.”[18] Temetéséről is beszámoltak a helyi lapok. „Tegnap délután 5 órakor temették el Rónaky Ignác nyugalmazott rendőrkapitányt, 48-as honvédszázadost az Anna-utca 45-ik számú házból. A temetési szertartást Hanuy Gábor, pápai praelátus, apátkanonok végezte, nagy segédlettel. A temetés az egész város részvéte mellett folyt le s a temetési menet az Anna-utcából a nagy Flórián-utcán át tért a Kossuth Lajos-utcára s onnan a budai külvárosi temetőbe. A temetésen megjelentek: báró Fejérváry Imre dr. főispán, Tormay Károly alispán, Nendtvich Andor, helyettes polgármester, Koszits Kamill megyei főjegyző, Tróber Aladár, városi főjegyző, Vaszary Gyula rendőrfőkapitány, Schulz Ferenc és Sárkány Ármin rendőrkapitányok, a városi Tanács tagjai, a megyei és városi tisztviselők, a városi képviselőtestület tagjai, Salamon József, kir. tanfelügyelő, Sey László kir. tanácsos, Zavaros Péter, nyugalmazott városi tanácsnok, Simonffay János ügyvéd, Miksik Ákos, állami főállatorvos, többen a »Nemzeti Kaszinó« tagjai, a községi tantestület s az állami hivatalos testületek köréből. A temetési menetben a városi szegényház tagjai, a »Rudolfinum« növendékei, a pécsi Polgári Daloskör zászló alatt, a 48-as honvédek, a városi rendőrség, a megyei huszárság és az önkéntes tűzoltóság is részt vettek. A »Kegyelet« négylovas gyászhintója előtt nagykozári, szemelyi, püspökbogádi és budai külvárosi polgárok vittek élővirág koszorúkat, legelöl egy Drezdából érkezett koszorúval. A gyászkocsi előtt vitték a feketébe vont, az ország címerével ellátott nemzeti lobogót; az érckoporsón a gyászoló családtól nemzetiszínű szalaggal ellátott pálma és babérkoszorú volt; a gyászkocsi hátulján pedig a városi tisztikar kék-sárga szalagos koszorúja függött, rajta e felírással: „»Felejthetetlen volt kartársunknak – Pécs szab. kir. város tisztviselői«. A gyászkocsi után egy párnán vitték az elhunyt honvédszázadosi csákóját s utána haladtak: özvegye, fia Rónaky Kálmán dr.; nővérei; Simon József sásdi szolgabíró és neje Blachier Aranka; továbbá Blachier Zoltán, fővárosi államrendőrségi gyakornok s a gyászoló rokonság. Utánuk pedig a résztvevő nagy közönség beláthatatlan sokasága, hol a sír beszentelése után a polgári Daloskör elénekelte a »Hazádnak rendületlenül légy híve óh magyar«-t s mikor a koporsót lebocsátották a családi sírboltba, a gyászba vont nemzeti zászlót háromszor hajlították meg utolsó üdvözletül a nagy idők tanújának! Az elhunyt lelki üdvéért ma délelőtt 9 órakor volt a belvárosi templomban a gyászmise, melyet Magenheim József plébános celebrált, Simon Lajos és Komócsy István káplánok segédlete mellett. A gyászmisén a gyászoló család tagjai, Majorossy Imre polgármester s a résztvevők nagy száma volt jelen.”[19] A Pécsi Közlöny híradása még ennél részletesebben is felsorolja a 48-as rekvizitumokat: „A 4 fehér ló vontatta fehér halottas kocsiban elhelyezett koporsón ott voltak babérággal körülfonva a 48-as küzdelmekben használt kardja, kardkötője, és honvédszolgálati öve, a koporsó mögött ott vitték csákóját és 48-as szolgálati övét.”[20]

Nemcsak a temetésen adták meg Rónaky Ignácnak a végső tiszteletet, hanem a halálát követő első városi tanácsi közgyűlésen is megemlékeztek róla, és Majorossy Imre polgármester méltató szavait így örökítették meg a gyűlés jegyzőkönyvében: „Itt első sorban kötelességemnek ismerem megemlíteni, hogy Rónaky Ignácz, nyug. rendőrkapitány f.é. július hó 8-án 73 éves korában elhunyt. Negyvenegy és fél évig volt a közélet derék munkása s méltán megérdemelt nyugdíját csak igen rövid idő alatt élvezhette. Mi tisztviselők is igaz részvéttel gondolunk azon hantokra, melyek munkás életének örök zárait képezik s óhajtjuk, hogy az Isten kegyelme legyen vele s adjon vigaszt a gyászba borult családnak. Sőt meg vagyunk győződve, hogy a tek. közgyűlés minden kegyeletes érzelme szintén készséggel adózik régi tisztviselőjének s így nem fogja elmulasztani emlékének jegyzőkönyvében való megörökítését és részvétét fejezi ki a gyászoló család iránt.”[21]

Mindezeket olvasva megértjük, miért őrizték emlékét hosszú éveken keresztül. Halálának 25. évfordulóján a Dunántúl című lap a vele egy napon elhunyt Zsolnay Vilmossal együtt méltatta e példás életű tisztviselő-ember értékeit, kinek „neve állásánál fogva nem került a világforgalomba, mint a Zsolnay név, de szűkebb hazájában, e város területén, annál mélyebben került a szívekbe, a lelkekbe. Négy évtizedes hivatalnokoskodása, kapitánykodása alatt ezrekre ment azok száma, kivel érintkezni kellett és ezek legtöbbje ... jósággal és tisztelettel emlékezett meg a nagybajszú Rónaky kapitányról.” „Ki 40 évet töltött a rendőrségünk szolgálatában, ki négy évtizeden át kapitányoskodott városunkban, hallgatta és intézte a veszekedők, az ügyes-bajos dolgokban naponta százával jelentkező felek, sokszor kényes ügyeit – az megérdemli, hogy róla néha-néha megemlékezzünk.” „Halálának negyedszázados évfordulóján – sorokkal – koszorúval áldozunk mi is Rónaky Ignác, e városnak 40 éven át tisztességben megöregedett volt tisztviselője és e város igaz és hű polgára emlékének!”[22]

Igen, mert Rónaky Ignác nemcsak honvéd, rendőrtiszt és családapa volt, hanem városi polgár is. Hogy mi mindent jelent polgárnak lenni, arról ma sok vita folyik baráti társaságokban s a média különböző fórumain. Ahhoz, hogy az ember kihúzhassa magát, s azt mondhassa: polgár vagyok, hazámnak s városomnak derék polgára, nem elég rendesen dolgozni, szőlőt, rózsát metszeni, hazaadni a kosztpénzt, adót fizetni, alkalomhoz illő ruhát ölteni, esernyőt vagy napernyőt hordani. Kell ahhoz más is! Szeretni az országot és a várost, áldozni értük, ahogy Ignác bátyám is tette azzal, hogy életét kockáztatta a harcok alatt, hogy börtönben ült, hogy segítette a rászoruló városlakókat, részt vett a város művészeti rendezvényein. Ha aztán a szeretet és az áldozat nem viszonzatlan, a polgár otthon érzi magát az országban és a városban, elégedett lesz, családja családdá, otthona otthonná válik, az utcák, a terek meghitt díszletekké, ahol az ember köszön a többieknek, s azok visszaköszönnek neki, toronyóra jelzi az időt, fütyül a pereces fiú, kemény a sör habja, kényelmes a konflis, és az ember elmondhatja magáról: Ez és ez vagyok, „X” ország „Y” városának polgára. Élete így s ettől lesz jelentős, ezért lesz méltó arra, hogy emlékezzünk rá.

Rónaky Ignác, dédapám fivére fényképéről egy ilyen polgár arca néz rám, ránk. Most, az 1848–49-es szabadságharc 150. évfordulóján különösen nagy tisztelettel emlékezem meg róla. Kitűnő férfi, nagyszerű pécsi polgár volt: hazájának adta bátorságát, városának szolgálatát, családjának, rokonságának, barátainak szeretetét.

 

psz 1999 03 04 ronaky edit 02

 

 


[1] „Rónaky Ignácz” In: Pécsi Figyelő, 1900. július 8. 2–4.p.

[2] Bona Gábor: Kossuth Lajos kapitányai. Zrínyi Katonai Kiadó, Bp. 1988. 509.p.

[3] Baranya Megyei Levéltár (továbbiakban BML), Rónaky Ignácz Pécs Sz. kir. város alapítványa minősítvényi táblázata – Az idézett helyek nevét és az idézeteket a korabeli helyesírással közöljük

[4] A Pécsi Figyelő idézett száma

[5] „Emlékezés a nagybajszú Rónaky kapitányra – Halálának 25. évfordulójára.” In: Dunántúl, 1925. júl. 12. 5–6.p.

[6] BML Pécs város tanácsa közgyűlési jegyzőkönyve (továbbiakban BML Pvt. kgy. jkv.) 70./1861.

[7] BML Rónaky Ignác idézett minősítvényi táblázata

[8] A Dunántúl idézett száma

[9] BML Pvt. kgy. jkv. 109./1861.

[10] A Dunántúl idézett száma

[11] BML Pvt. kgy. jkv. 5071./1861.

[12] BML Pvt kgy. jk. 477./1867.

[13] BML Rónaky Ignác idézett minősítvényi táblázata

[14] BML Pvt kgy. jk. 6./1872.

[15] Pécsi Figyelő idézett száma

[16] A Dunántúl idézett száma

[17] Dr. Rónaky Kálmán: Amtmann Prosper fuvolája. In: Különlenyomat a Pécs–Baranya megyei Múzeum Egyesület Értesítője 1913/3. Pécs, 1913.

[18] A Pécsi Figyelő idézett száma

[19] Pécsi Figyelő, 1900. július 10. 5–6.p.

[20] Pécsi Közlöny, 1900. július 12. 5.p.

[21] BML Pvt. kgy. jkv. 159/1900.

[22] In: a Dunántúl idézett száma