Cikkek

Boros László: A pécsi székesegyház barokk oltárai Sumonyban

Pécsi Szemle 1999. (2. évf.) 3. szám, 2-7. oldal

Letöltés: pdf20


Boros László

 

A PÉCSI SZÉKESEGYHÁZ BAROKK OLTÁRAI SUMONYBAN

 

 

 

A 19. század művészeti szemlélete jelentős mértékben eltért a 18. századnak a középkori épületek, építészeti részletek megóvását célzó, s csupán a belső tér pompájára irányuló törekvésével szemben. A pécsi középkori székesegyház, miként a pozsonyi, a veszprémi és a nyitrai dóm is, áldozatul esett a francia forradalom eszmei felfogásáig visszavezethető és azokból táplálkozó 19. századi purista irányzatnak.

Pécsett a 19. század végén mesterségesen keltett statikai problémák ürügyén kezdeményezték az Árpád-kori székesegyháznak a „tiszta stílus” elvével fémjelzett átépítését.[1] A közvélemény által rombolásnak minősített munkálatok megkezdése előtt, 1882. június 9-étől áruba bocsátották a 18. század neves püspökei által megrendelt, s a kor kiváló külföldi és hazai mestereitől származó műalkotásokat, valamint a magas művészi értéket képviselő pompás barokk berendezést. A következőkben ennek a közép-európai viszonylatban is számottevő műalkotás-együttesnek két jelentős tényezőjét, a sumonyi templom számára 1882-ben megvásárolt, s azóta is ott álló két mellékoltárát ajánljuk az olvasó figyelmébe.

1777-ben Klimó György püspök megrendelése nyomán állították fel a székes- egyház északi apszisában, a korábbi, megegyező titulusú faoltár helyén a Szent István-oltárt.[2] A régebbi székesegyházi oltárok helyett a püspök és a káptalan újabb, a változó művészeti ízlésnek megfelelő márvány oltárokat kívánt állítani, amelyek kivitelezéséhez Bécsben kerestek képzett mestereket. Klimó püspök a klasszicizáló irányzatot képviselő Johann Martin Fischert bízta meg a két apszis-oltár szobrainak elkészítésével, míg az oltárok építményi részét az általa már korábban is foglalkoztatott Franz Xavér Sintz kőfaragóra bízta.[3] Sem a szerződés, sem a tervrajzok nem maradtak fenn, de a még Fischer életében Bécsben kiadott művészettörténeti munka az ő műveiként említi a pécsi oltárokat.[4] Tudjuk, hogy Fischer a terveket 1775-re elkészítette. Ennek alapján ez év január havában a püspök az oltárok felállítását elrendelte.[5] Az előzetes költségvetés szerint a szobrok Bécsben készültek, szállításukat Sintz intézte. Az oltárok felszentelése az ekkor már nagybeteg Klimó helyett Országh András segédpüspökre maradt.

A két apszis-oltár felépítése megegyezett. Architektúrájukat négy-négy zöldesszürke korinthoszi oszlop keretezte. Az oszlopfők, valamint a lábazatok aranyozott bronzból készültek. Az építmények magassága megközelítette a 8 métert. Az 1882-ben Sumonyba szállított Szent István-oltár, illetve a helyi templom arányai, egymás számára eleve nem voltak megfelelőek. Az oltár-architektúra nem fért el a boltozat alatt, ezért azt a 19. századi főoltárhoz állították.

A koporsó alakú stipes vörös-márvány menzát hordoz, amelynek szélein egy-egy álló alak, balra Szent László, jobbról Szent Imre helyezkedik el. Egy szinttel feljebb foglal helyet Szent István szoborcsoportja, amelynek tagjai: a koronát, a jogart és az országalmát párnán tartó szent király térdeplő alakja, a palástot tartó apród és egy nemesi ruhát viselő férfi, aki egy díszes dobozból vett tallért nyújt az előtte ülő koldus felé. A magasodó hátfal párkányán balról egy felhőgomoly két puttóval, jobbról a felajánlás jelenetére letekintő Patrona Hungáriáé a gyermek Jézussal foglal helyet (1. kép).

A menzán álló két magyar szent a hősiesség és a tisztaság szimbólumaként szerves kapcsolatban áll a főtémával, szerkezeti szempontból pedig bevezető elemei a felajánlás kompozíciójának. E szobrok a 18. század végére felerősödő klasszicizmus jegyében készültek, s csak néhány részletükben utalnak a barokk előzmények formai sajátságaira. Szent László alakjának klasszikus megjelenésében a hossztengely körüli csavarodás és a kontraposztos beállítottság már csekély mértékű. A figura összhatásában a klasszicizmus bélyegei oly feltűnően jelentkeznek, hogy ezáltal a szoborban a hazai korai klasszicista szobrászat egyik igen jelentős, ezért figyelemre méltó előképét tanulmányozhatjuk (2. kép). Az ellentétes oldalon álló Szent Imre-szobor már csak fejtartásával emlékeztet a korábbi művészeti hagyományokra. Párdarabjával ellentétben megjelenése határozatlan. A kompozícióban a központi csoport bal oldali alakjával, az apróddal tart kapcsolatot, illetve annak ellenpontjaként szerepel.

A felajánlási jelenetben a főalak elhelyezését és testtartását a kompozíció szerkezete határozza meg. Ez az ábrázolás nem az erélyes államalapítót, hanem a barokk ideálnak megfelelő egyéniséget állítja elénk. A király palástját tartó apród természetes mozdulattal bár, de tartalmilag közömbösen áll a jelenetben. A koldus közvetítő szerepe nyilvánvaló. Rajta keresztül kapcsolódik tematikus szerepében az adakozó nemesember, akitől kiindulva a tekintetek iránya a Patronéig követhető. Csupán Szent István és Szűz Mária tekintete találkozik, ezért kettejük között a tartalmi összetartozás nyilvánvaló és intenzív. A koncepció eszmei vonalvezetése egyirányú, mert visszafelé, a Madonnától kiindulva az összefüggés a nemes úr alakjáig nem követhető.

 

psz 1999 03 01 boros laszlo 01

 

1. kép: A Szent István-oltár

 

A kompozícióban szerepeltetett nemes úr jelenléte nem szokványos a felajánlási jelenetekben. Magyarázatul szolgálhat, hogy az oltár megrendelője Klimó püspök volt, aki az 1770-es évek elején, vagyis a tervek elkészültét megelőzően, a városi nemességet önkéntes adózásra szólította fel. Indoklásában arra figyelmeztetett, hogy további vonakodásuk az udvar előre látható szándéka szerint akár erőszakkal is behajtható súlyosabb adóterhet róhat reájuk, ami a már amúgy is időszerű adózás vállalásával elkerülhető lenne. Az időbeli összefüggés alapján feltehető, hogy a Szent István-oltár szokatlan kompozíciója a helytörténet egy valós elemét, illetve a püspöki akarat jó példát állítani kívánó, homokkőbe faragott hagyatékát őrzi (3. kép).

 

psz 1999 03 01 boros laszlo 02

 

2. kép: Szent László

 

Az oltár szembetűnő sajátsága, hogy az építményi rész már tektonikus szerkezetű, ezzel szemben a festői jelenetté formált szoborcsoport kompozíciója még hagyományos módon, átlós szerkesztés szerint épül fel. Ugyancsak ellentmondásos a szobrok formai megjelenítésében, hogy Fischer a barokk témát az átmeneti stílusnak megfelelő felülettel, drapériavezetéssel adja elő.

Klimó püspök a székesegyházi oltárokon kívül egyéb megrendelésekkel is foglalkoztatta a mestert.[6] Szőnyi Ottó ismeretlen forrás alapján állítja, hogy Klimó egy általa tervbe vett pécsi szobrásziskola alapítására és vezetésére kérte fel Martin Fischert, ezt azonban adatokkal megerősíteni nem tudtuk.[7]

1882 óta a sumonyi templom másik nevezetessége a Szent Mihály-oltár.

Párdarabjával, a Szent Sebestyén-oltárral együtt még az időközben elhalálozott Klimó püspök (+1777) kívánsága szerint, a székesegyházi főhajó főpillérei előtt állították fel 1781-ben. Az oltárokat 1778-ban a káptalan rendelte meg Antonio Giuseppe Sartori itáliai származású bécsi szobrásztól.[8]

 

psz 1999 03 01 boros laszlo 03

 

3. kép: A Szent István-oltár (részlet)

 

A felépítményükben megegyező oltárok tervei öt változatban készültek el. A fennmaradt rajzokból megállapítható, hogy csak egy, a megvalósult oltárt ábrázoló példány tulajdonítható Sartori sajátkezű munkájának, amelyet magyarázó szöveggel és aláírásával is ellátott, illetve hitelesített. A tervrajzokon végzett módosítások arra utalnak, hogy a barokk díszítőelemekkel készült változatok helyett az újabb művészeti irányzat, a klasszicizáló tendencia mellett foglaltak állást.

 

psz 1999 03 01 boros laszlo 04

 

4. kép: Szent Mihály arkangyal

 

Az oltárok kőanyagát Velence-környéki bányákból maga Sartori választotta.[9] A szobrok carrarai márványból készültek, amelyek közül a Szent Mihály-oltár maradt épségben, míg a Szent Sebestyén titulusú oltár szobra az elveszett architekturális rész nélkül jelenleg a székesegyház Jézus Szíve-kápolnájában áll. A Szent Mihály oltár természetes és ritka, sokszínű valódi márvány-elemekből álló építménye méltó hátteret nyújt a titulus-szent fehér alakja számára. A legyőzött sátán és a fölötte diadalmaskodó arkangyal alapvetően tektonikus szerkezetű kompozíció, amelyben a vízszintes és a függőleges főirányok dominálnak a gyenge barokkos kontraposzt, illetve az alig csavarodó főtengely ellenében. A barokkban oly gyakori téma tartalmi vonatkozása a kivitel formanyelvének korszerűbb megfogalmazásával szemben, az elhaló, illetve a születőben lévő új stílus, a klasszicizmus kezdetének sajátos előjele (4. kép).

A sumonyi templom előbbiekben tárgyalt két oltára száz évig állt a pécsi székesegyházban, ahol más hasonló művészi értéket hordozó műalkotással egységben az itáliai, osztrák és német barokk ötvözetét magas szinten képviselték. A megalkotásukhoz készült számos tervrajz, s az időben elhúzódó és megfontolt tervezés Klimónak és utódának, Eszterházy Pál László püspöknek, valamint a káptalan tagjainak a művészeti alkotások iránti magas esztétikai igényét, a mindenkori stílusváltozásokra történt érzékeny reagálását feltételezi. A sumonyi mellékoltároknak a dóm múzeumában lenne a helyük, ahol szélesebb nyilvánosság előtt idézhetnék fel a pécsi bazilika barokk korszakának pompáját, eltűntetett értékeit. Jelenlegi funkciójuk, hogy felhívják falusi templomainkra a figyelmet: tartsuk számon, őrizzük és óvjuk művészeti múltunk lappangó vagy elfeledett kincseit!

 


[1] Boros László: A pécsi székesegyház Pollack-féle átépítésének története. In: Baranyai Helytörténetírás 1981. Pécs, 1982.

Boros: Friedrich Schmidt művészi elvei és a pécsi dóm restaurálásának előzményei. In: A pécsi dóm és Friedrich Schmidt. Emlékkiállítás Friedrich Freiherr von Schmidt halálának és az általa épített pécsi dóm felszentelésének centenáriumán. Pécs, 1991. 6.p.

Boros: Miért bontották le az Árpád-kori székesegyházat? In: Pécsi Szemle, 1998 ŐSZ–TÉL. 64.p.

[2] A déli apszis öblében az ugyancsak Klimó püspök által megrendelt Keresztelő Szent János-oltár állott. A Krisztus keresztelését ábrázoló, s Erzsébet és Zakariás kiegészítő szobraival készült oltár építményi része a kurdi templomba került, szobrai elvesztek.

[3] Aggházy Mária: A barokk szobrászat Magyarországon I. 94. 205.p.

[4] Fuessli, Hans Rudolf: Annalen der Bildenden Kunst. Wien, 1802, valamint Tsischka, Franz: Kunst und Altertum in der Österreichische Kaiserstaate. Wien, 1836. 287.p.

[5] Pécsi káptalani levéltár. Protocollum IV. 1775. jan. 23. 170.p.

[6] Többek között ő készítette a bólyi Szentháromság-emléket. Lásd Sonkoly Károly: Kubinyi Elek bólyi plébános naplója az 1852–1885 közötti évekből. In: Baranyai Helytörténetírás, 1989. Pécs, 1989. 535.p.

[7] Szőnyi állítását (Szőnyi Ottó feljegyzései. Káptalani levéltár, Nr. 70.) átveszi Margarethe Poch-Kalous: Johann Martin Fischer, Wiens bildhauerischer Reprásentant des Josefinismus című művében. Wien, 1949. 11.p. Szerinte Fischer elfogadta Klimó felkérését

[8] Nem azonos a megegyező nevű pozsonyi szobrásszal. Antonio Giuseppe Sartori a szobrász és építész a székesegyház Klimó püspök által szándékolt átépítéséhez is készített terveket, amelyek a Dóm tér építészeti rendezésére is kiterjedtek. Közülük a káptalani levéltár épülete valósult meg. Lásd Boros László: A pécsi székesegyház a 18. században. Bp. 1985. Képek a 79–82. oldalon

[9] Pécsi káptalani levéltár, fasc. 471. Nr. 12.