Cikkek

Barri istvanne: Boldog Gizella Ipari Leányközépiskola Pécsett 1943-1952

Pécsi Szemle 1999. (2. évf.) 2. szám, 80-83. oldal

Letöltés: pdf20


Barri Istvánné

 

BOLDOG GIZELLA IPARI LEÁNYKÖZÉPISKOLA PÉCSETT

1943–1952

 

 

 

A pécsi Ipari Leányközépiskola nagyon nehéz, emberpróbáló időben született, amikor a legnagyobb szükség volt rá. Bizonyította küzdőképességével az élniakarását. Ennek ellenére mindössze kilenc évig élt. Miért csak eddig? Nincs rá érdemi magyarázat.

Mit tud mondani erről a kilenc évről egy tanár, aki több társával együtt mindent elkövetett azért, hogy a kitűzött célt minél eredményesebb munkával elérje azokban a háborús helyzet miatt kényszerűen megcsonkított hónapokban, emberpróbáló időben, amikor a légiriadók egymásutánja zavarta a mindennapi munkavégzést.

 

 

Az Ipari Leányközépiskola létrejöttének terve, a törvény megjelenése

 

1938-ban Hóman Bálint kultuszminiszter ezzel olyan új iskolatípust kezdeményezett, amelyben a tanulni és dolgozni vágyó leányoknak sokoldalú elméleti és gyakorlati tudást biztosítanak. Ez nagyon is időszerű volt, mert a modern kor szelleme megkövetelte a különböző foglalkozások és életpályák nőkre való kiterjesztését. Az 1938. XVIII. t.c. ezen új iskolatípussal az elméleti jellegű gimnázium mellett azzal egyenértékű gyakorlati középiskolát hozott létre. Az új iskola célirányos feladata az volt, hogy a növendékeket vallásos és nemzeti szellemben erkölcsös polgárokká nevelje, gyakorlati irányú műveltséghez és különleges szakirányú tudáshoz juttassa, majd a szaktudományok elsajátítására is képessé tegye. Egyúttal sokirányú, célszerű megélhetést biztosító pályákat akart megnyitni a lányok előtt.

A hangsúly a gyakorlati ipari pályákra való előkészítésre esett. E célt szolgálták a műhelygyakorlatok, heti 14 órában és az ezzel párhuzamos 3-3 szabásrajz óra. Az iskolai műhelymunkát kiegészítették üzemi gyakorlatok, ahol az üzemvezetés minden mozzanatát figyelemmel kísérhették a tanulók. A háztartási gyakorlat részét a főzést, mosást, vasalást az osztályok a szaktanárok vezetésével csoportokban sajátították el. Ugyancsak vezető tanár irányításával a növendékek maguk végezték a piaci beszerzést. Az ebédet az intézetben maguk fogyasztották el. Mindenről pontos munkanaplót és költségszámítást kellett végezniük. Az itt szerzett érettségi bizonyítvánnyal – a tudományegyetem kivételével – minden főiskolára beiratkozhattak, így az Iparművészeti-, a Képzőművészeti-, a Zeneművészeti és a Testnevelési Főiskolán. Tanulmányaikat folytathatták az Agráregyetemen és a Közgazdasági Egyetem Szaktanárképző Intézetében. Képesített továbbá mindazon tisztviselői állásokra, melyek érettségi bizonyítványhoz voltak kötve állami és városi hivatalokban, a postán és a vasútnál.

Pécs város vezetését hosszan foglalkoztatta, hogy az 1926. évben alapított Városi Nőipariskolát az 1938. XIII. t.c. végrehajtási utasításai értelmében ipari leány-középiskolává szervezze át. A terv 1943 őszén, a legnehezebb háborús viszonyok között valósult meg. A szervezés éppen a súlyos idők miatt számos akadályba ütközött, ennek ellenére elég gyors ütemben folyt le. Dr. Pálos Bernardin tankerületi királyi főigazgató a legnehezebb kérdésben sietett a város segítségére, amikor az új iskola részére ideiglenesen az 1943–44. tanévre az akkori Kardos Kálmán, ma Janus Pannonius utca 5. sz. állami épületben megfelelő helyet biztosított. Utána gyors ütemben indult meg a szervezés. A felvételi meghirdetése után 42 tanuló jelentkezett, akik közül az október hó 25-én megtartott orvosi és alkalmassági vizsgálaton 30 tanuló felelt meg. Ezzel a 30 tanulóval nyílt meg az iskola. Magyarországon a hetedik ipari leány-középiskola volt ez. A többi Budapesten (itt kettő), majd Győrött, Debrecenben, Sopronban és Szegeden működött. A szervezési munkálatok után az iskola helyiségeinek berendezése is elkészült sok-sok külső anyagi és erkölcsi segítséggel. Az iskolafenntartó város áldozatkészségéből, továbbá adományokból jött létre a tanári és ifjúsági könyvtár. Az iskolafenntartó folyóiratokat is rendelt az iskolának: Hivatalos Közlöny, Iparművészet, Szépművészet, Magyar Pedagógia, Magyar Szemle és Sorsunk. A varróműhely bútorzatát és felszerelését a Városi Nőipariskola adta át, a bútorzaton kívül 43 db felszerelési tárgyat, köztük 6 db Singer varrógépet.

A legszükségesebb feltételek megteremtésével az iskolában megkezdődött az érdemi munka az 1943. november 15-i ünnepélyes megnyitót követően. A tantestületen és a növendékeken kívül jelen volt: Dr. Pálos Bernardin tankerületi királyi főigazgató, dr. Esztergár Lajos polgármester, Massi Ferenc tanügyi tanácsos, dr. vitéz Zádor Imre főjegyző és Linder Ernő, a Dunántúl főszerkesztője.

Felettes hatóságok a kilenc év folyamán cserélődve: Dr. Antal István m. kir. igazságügyi, megbízott vallás- és közoktatási miniszter, dr. Mester Miklós államtitkár, dr. Damjanovich Lajos miniszteri tanácsos, dr. Schöpflin Pogány Károly miniszteri tanácsos, dr. Pálos Bernardin tankerületi királyi főigazgató, Massi Ferenc tanügyi tanácsos, majd dr. gróf Teleki Géza, utána Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter és Bán Antal iparügyi miniszter. Az iskolafenntartója: Pécs szab. kir., majd thj. város közönsége. 1948-ban az iskolát államosították. Az igazgató dr. Gyuris Gizella, tanárok a kilenc év folyamán cserélődve: Mátyás Melitta, Zsabokorszky Anna, Ahátz Imre, Ahátz Imréné, dr. Barri Istvánné Simrák Ilona, Cziegler Etelka, dr. Máttyus László, dr. Sebestyén Béláné Igert Márta, dr. Dvorszky Kornélné, Széky Sára, Barrois Béláné, Bobányné Jambrich Márta, Scherer József, dr. Mádai Ödönné, dr. Várkonyi Mária, Sebess Józsefné Koppány Gabriella, dr. Fekete Miklós, Debitzky István, Zöld Béláné, Börötzffy Károly, Csergő Ida, dr. Mihályiné Baranyabán Ilona, Somos József, dr. Mocsáriné Gölöncsér Júlia, Cser Ferencné Bálint Mária, Szöllősy Kálmánné Molnár Klára, Kittka Lászlóné, Hoffmann Alfrédné, Varga Piroska. Továbbá Póhly János és Lukács István római katolikus, Dizseri Sándor református, Káldy Zoltán és Geyer Zoltán evangélikus hittanár.

A tanítás 1943. november 16-án kezdődött és a háborús viszonyok mellett is 1944. március végéig rendszeresen folyt. Az utolsó tanítási nap március 29-e volt. Az állandó légiriadó szinte lehetetlenné tette a nyugodt, rendszeres munkát. Íme egy ízelítő a változatos napi programból:

1944. február 5. Tanítás, fehérnemű üzemi látogatás

február 11. Zsolnay-gyár áruraktárának megtekintése

február 22. ötödik órában légiriadó

február 24. éjjel légiriadó

február 25. az éjjeli légiriadó miatt a tanítás a második órában kezdődött meg

március 17., 19., 22., 24. légiriadó

március 29. felsőbb utasításra az utolsó tanítási nap, légiriadó

április 2., 3., 5., 8., 9. légiriadó

április 13. Te Deum, bizonyítványosztás, légiriadó

Tehát április 13-án felsőbb utasításra befejeződött az első tanítási év. Nehéz hónapokat hagytunk magunk mögött. Ennek ellenére a tanárok és tanulók kezdeti lelkesedése még a nagyon nehéz, zavaró körülmények között sem csökkent. A tanulnivaló színessége, változatossága nemcsak a tanulókat lelkesítette, de a város közönségének is felkeltette érdeklődését és megnyerte rokonszenvét. Sokan nyújtottak az iskolának erkölcsi és anyagi támogatást. Így gyarapodott az iskola értékes kézirattal, híres emberek leveleivel, ritka szépségű és értékű kézimunkákkal és nem utolsósorban pénzbeli támogatással. Adományozók voltak: a Pécsi Bőrgyár RT, Geiger Kálmán likőrgyáros, a Kereskedelmi és Iparkamara, a Pécsi Takarékpénztár, a Dunántúli Bank és a Littke Pezsgőgyár. Az Ipartestület révén kapott az iskola a vidéki iparvállalatoktól is értékes küldeményékét: így a Herendi Porcelángyár RT a porcelángyártás anyagát és fokozatait szemléltető mintákat, a Sárközi Pamutipar RT kendermintákat, a MEZ RT szép fonalgyűjteményt küldött. Egyes adományozók értékes szőtteseket, kézimunkákat juttattak az iskolának. Ilyen előzményekkel, kezdeti nehézségekkel, de bízva és reménykedve készült az iskola a második osztály beiskolázására.

1944. szeptember 9-én a Veni Sancte elhangzása után elkezdődött a második tanév. Telve reménnyel és munkakedvvel kezdődött az iskolai munka annak ellenére, hogy a munkát zavaró körülmények továbbra is megmaradtak. Így a sorozatos légiriadó és az orosz hadsereg térfoglalása. A bizonytalan politikai helyzet miatt a VKM 9700/1944. sz. rendelete értelmében a tanítás ideiglenesen 1944. november 29-től 1945. január 8-ig szünetelt. Ez idő alatt csoportos tájékoztatást kaptak a növendékek az otthoni tanulást illetőleg. A tanítás újrakezdése után az iskola kettőzött erővel kísérelte meg a növendékek minél eredményesebb oktatását, alkalmazkodva a megváltozott politikai helyzethez. Tempora mutantur! Változnak az idők! Ennek jegyében történelmi furcsaságokat olvashatunk az iskola naplójában: Például 1944. január 27-én aznapi programként a növendékek tanári kísérettel megtekintették a Bolsevista ellenes kiállítást. 1945. június 20-án napi programként kivonulás az orosz hadsereg ünneplésére.

1945. július 14-én befejeződött a meghosszabbított második tanév. Most már elvégezhették a növendékek a nyár folyamán kötelező üzemi gyakorlatot. A következő iskolai évek már nyugodtabb, zavartalanabb légkört biztosítottak. A számbeli osztálygyarapodással lassan már ismét nem volt elegendő helyiség, így az Anna utca 13. számú házba, egy magánház első emeletére költözött az iskola, és elfoglalt még két termet a szomszédos Katolikus Legényegyletben is. Ez a megoldás már jobbnak bizonyult, de ez sem volt végleges, mert a növendékek száma nőtt, és egyre több volt a jelentkező. A kezdeti zűrzavaros évek után lassan helyreállt a rend, megszűntek a légiriadók, a tanévet nem kellett lerövidíteni.

Az 1946/47-es év fontos dátum az iskola életében, befejeződött a szervező munka, az iskola elérte teljes kifejlődését és kibocsátotta az első érettségiző osztályt. Küzdelmes időszakot éltek át növendékek és tanárok egyaránt. Csakis közös erőfeszítésüknek köszönhető, hogy a megpróbáltatásokkal teli háborús időket átvészelve sor kerülhetett az első érettségire.

A következő években zavartalan munka folyt. Az osztályok létszáma 42–45 fő volt ekkor. 1948-ban az első osztályban két párhuzamos osztály is indult. Az 1950/51–1951/52-es tanévben az iskolának harmadszor is költöznie kellett. A Miasszonyunk zárda egyik udvari épületében működött az iskola 1952 júniusig.

Az 1949/50. tanév második felében az igazgatónőt, dr. Gyuris Gizellát koholt vádak alapján felmentették állásából. A második félévben dr. Orbók Sándorné, majd az 1950/51–1951/52-es tanévben dr. Mihályi Lászlóné Baranyabán Ilona lett az igazgató. Dr. Gyuris Gizella nagyszerű vezető volt. Rendszerető és szigorú. Részben neki is köszönhető volt a tanárok és a diákok helytállása a nehéz időkben. Az ő szeme mindenütt ott volt. Vasárnapokon ő bocsátotta útnak a misére igyekvő lányokat, szigorú szemlét tartva felettük. Akinek nem volt megfelelő a szoknyája hosszúsága, a fehér zokni színe nem volt megegyező a többiekével, azt kiállította a sorból. A kötelező viselet volt a sötétkék szoknya, a fehér blúz, a magyaros hímzésű nyakkendő, a fehér térdzokni, a sötétkék sapka az iskola jelvényével, amit maguk hímeztek ki gyönggyel. De ki is nyíltak az ablakok az Anna utcában, amikor tanári kísérettel elindult a viruló csapat. Időnként kiállításokat rendeztünk az elkészült ruhadarabokból és kézimunkákból. 1947 júniusában a fehérnemű kiállításon és ruhabemutatón kb. kétszáz női- és leánykaruha került bemutatásra. A kiállításnak nagy volt a sikere, a nívós rendezés egyik szabásztanárunk, Szöllősyné Molnár Klára érdeme volt. A növendékeknek még arra is jutott idejük, hogy jótékonyságot gyakoroljanak. Húsvét előtt egy hétgyermekes család minden tagjának ruhaadományt juttattak. A vöröskeresztes tagok állandóan részt vettek a beteg gyermekek számára rendezett gyűjtésekben. A hazatérő magyar hadifoglyoknak tíz rend meleg holmit készítettek karácsonyra és megvendégelték őket. Ebben az iskolában tanár és diák egyaránt jól érezte magát. Jellemző volt a segíteni akarás, az egymás megbecsülése, az összetartás, amire ezekben a nehéz, politikailag zűrzavaros időben nagy szükség is volt. Szinte úgy éreztük mindannyian, hogy fogjuk egymás kezét. Ennek köszönhetően kaptuk kritikaként az egyik helyzetvizsgáló politikai megbízott megjegyzését: „Ebben az iskolában az a baj, hogy soha semmi baj nincs.” Bizony, mi nem árulkodtunk egymásra. Mi dolgoztunk és nem politizáltunk, becsületes, jó hazafiakat, jó munkaerőket, feleségeket és édesanyákat neveltünk. Sajnos, amikor már állandósult minden elképzelés, vagyis megszilárdult az iskola, miniszteri rendelettel bevégeztetett: „Értesítem Igazgató kartársat, hogy az 1951/52. tanév befejeztével az ipari leány-középiskolák a 111./1949. Ip. Min. sz. rendelet alapján megszűnnek. A felszerelés és az irattár átadásának határideje 1952. július 15.”

A miértre azonban nem volt magyarázat. Az érettségi után sokan mentek főiskolára, vagy maradtak az ipari pályán, esetleg otthon hasznosították tudásukat. Többen jutottak munkájuk révén szép pozícióba. Az egyik növendék főszabásza és összeállítója lett mindazon ruháknak, amelyeket neves színésznők mutattak be évről évre nagy sikerrel egy kiváló budapesti divatcég rendezvényén. Egy másik növendék érettségi után elvégezte a Könnyűipari Műszaki Főiskolát és mint mérnök tudományos munkatársként dolgozik a Textilipari Kutató Intézetben. Sorolhatnék még több sikeres életpályát. Növendékeink majd mindegyike megállta a helyét az életben.

 

psz 1999 02 10 barri istvanne 01