Cikkek

Márfi Attila: Pécs első kőszínháza a Mária utcai Stadttheater

Pécsi Szemle 1999. (2. évf.) 2. szám, 32-38. oldal

Letöltés: pdf20


Márfi Attila

 

PÉCS ELSŐ KŐSZÍNHÁZA A MÁRIA UTCAI STADTTHEATER[1]

 

 

 

A színművészet fokozatos térnyerésével már a 18. század második felére Magyarország nagyobb városaiban is igényként merült fel az önálló színházépületek létesítése. A korabeli társadalmi és gazdasági viszonyok függvényében számos ideiglenes, szükség diktálta megoldás született Thália papjainak elhelyezésére: Nem ritkán a módosabb polgárházak száláiban leltek otthonra a teátristák, de játéklehetőséget kaptak fogadókban, kávéházakban, elhagyott egyházi és iskolai épületekben is. S arra is akadt példa, hogy nemesi udvarházakban, kastélyokban is működtek alkalmi zenés és prózai társulatok. Gyakori volt az ideiglenes, többnyire fából épített játékszínek létesítése is. Ilyen faszínházak működtek Pozsony, Buda, Debrecen, Miskolc és Győr városában.[2]

Az igazi rangot azonban az önálló kőépületek jelentették. A létesítéshez szükséges társadalmi igényen túl a városokban az anyagi lehetőségek megteremtése volt a legfontosabb feladat. Szinte státusz szimbólumot, kiemelt rangot jelentett az önálló színházépület.

Hazánkban az első önálló kőszínházat 1776-ban építették fel a Bécs elővárosának tartott Pozsonyban. A gróf Csáky György pártfogásával emelt teátrum hosszú évekig, főként a német vándortruppoknak adott játéklehetőséget.[3] A 18. század utolsó éveiben még három színház megnyitására került sor az országban: Budán a Várszínház 1787-ben, Kassán a Városi Színház 1789-ben, míg Győrött a Német Színház 1798-ban debütált, mindenütt német színészekkel.

S bármilyen meglepő, a következő évszázad első felében csak öt színházépülettel gazdagodhatott a lassan kiépülő színiállomások hálózata. Az első, magyar színészeknek otthont adó színházat Kolozsváron avatták fel 1821 márciusában, míg a miskolci, szintén magyar teátrumot 1823 augusztusában adták át.[4] Nyolc esztendő elmúltával, 1831 nyarán pedig a Balaton-környéki fürdővendégek adományaiból Balatonfüreden nyitották meg az ország sorrendben hetedik kőszínházát.[5] Majd több évtizedes előkészületek után, 1837. augusztus 22-én ünnepélyesen felavatták a Pesti Magyar Színházat is. S ezt követően került sor a reformkor utolsó kőszínházának létesítésére (s ezzel sorrendben a kilencedik ilyen épülettel gazdagodott a honi színikultúra), amelyet Pécsett építettek fel 1839/40-ben.[6] Még így is előkelő helyet foglalhatott el városunk ebben a korabeli színházi hálózatban. Hiszen olyan rangos és nagy múltú színihagyományokkal rendelkező városokat előzött meg a színházalapítással, mint Székesfehérvár, Szeged, vagy Debrecen. Mára már feledésbe merült a város első kőszínháza és akkori jelentősége.

Ebben szerepet játszott az is, hogy csak szerteágazó és szisztematikus forrásfeltárást követően rajzolódhat ki előttünk a város egykori büszkeségének képe. Persze ennek megtörténte után is akadnak meg nem válaszolható kérdések, de egyre többet sikerült feltárni első teátrumunk múltjából. Ami kétségkívül tovább öregbíti városunk kulturális rangját. Ehelyütt az eddigi kutatási eredmények szintéziseként a színház felépítésének körülményeit kívánom felvázolni.

 

 

A színházépítés előzményei

 

Az első színház megalapítását megelőzően több, mint fél évszázadig különböző helyszíneken nyerhettek elhelyezést, először a német, s 1818-tól a magyar színjátszók.[7] Az első időszakban módosabb polgárcsaládoknál vendégeskedtek az alkalmi társulatok, de az idők során fokozatosan hagyták el a magánszférát, s a város ismertebb vendégfogadóiban alakították ki az ideiglenes játszóhelyeket.[8] S mivel ezeket a szűkös termeket is kinőtték, a gazdátlanul maradt egykori egyházi épületek átalakítása is felmerült lehetséges megoldásként a városvezetés részéről. Például 1800-tól a volt Pálos kolostor ebédlőjét alakították át játékszínné.[9] S közel két évtizedig tarthattak itt előadásokat, amíg az egyház türelme megszakadt, mivel a templom főhajóját kívánták színiteremmé alakítani 1817-ben.

A következő színházalapítási tervezetre 1829-ig kellett várakozni, amikor Trabert Péter „akadémiai festő” ismertette elképzeléseit a városatyákkal. A „kebelbéli képíró” a volt Dominikánus Rendház nyugati traktusát szemelte ki erre a célra, s ez ellen az egyházi körök sem tiltakoztak. A városatyák is kedvezően fogadták a tervezetet, ami végül is nem valósulhatott meg a kellő anyagi háttér hiánya miatt.[10] Az újabb színházépítési elképzelés már nem nélkülözte a szükséges költségeket, s ráadásul beleillett a város Fő terének (a mai Széchenyi tér) rendezési terveibe is. A Johann Balde isztriai kereskedő nevével fémjelzett vállalkozás egy olyan épület-együttes megteremtését kezdeményezte, amelyben megtalálható lett volna szálloda, kávéház, táncterem és egy színház is. A komplex társadalmi igényeket kielégítő épület felépítését, főleg a tervezett színiterem miatt, az egyház ellenezte, de a szenátus néhány tagjának is volt ellenvetése.[11] Szepesy Ignác megyéspüspök a katolikus hívek lelki üdvéért aggódott, míg a szenátus a piactér jelentőségének csökkenését féltette. Ezért a már előre aláírt szerződést érvénytelenítették, s új feltételeik elfogadására próbálták rávenni a vállalkozó szellemű kereskedőt. A közel két esztendeig húzódó vitát és meddő tárgyalásokat végül is Balde elégelte meg elsőként, s 1836-ban felhagyva szélmalomharcával elutazott városunkból.[12]

 

psz 1999 02 04 marfi attila 01

 

A városi mintarajziskolában készült egykori rajz, feltételezhetően a színházat ábrázolja

 

Ötlete azonban nem maradt megvalósulatlan, mert mihelyt elhagyta a Mecsekalját, Pécs tehetősebb polgárai erkölcsi és anyagi erőiket egyesítve megalakították a Pécsi Polgári Casinót.[13] A város első társasági egyesülete célul tűzte ki a műveltségi viszonyok jobbítását, s az ehhez szükséges körülmények megteremtését. Valójában, bár ezt nyíltan akkor még nem hangoztatták, minden törekvésük arra irányult, hogy egy önálló teátrummal ajándékozzák meg a város polgárait. A Casino főleg a befolyásos és módosabb polgárságot tömörítette. Elnöke Pajnády József szenátor, míg igazgatója az ismert építőmester, Piatsek József volt. A társaság tagjai közös pénzalapot hoztak létre, hogy erre támaszkodva, vagyonukat továbbnövelve megteremtsék a szükséges építési költségeket.

Első lépésként ebből a célból megvásárolták a Fő tér északi felén fekvő 600 négyszögöl nagyságú telket a hozzá tartozó házzal együtt.[14] A Mária utcában álló volt nemesházat 1837-ben alakították át a „Bürgerliche Gesellschaft” székházává, ahol cukrászda és borkimérés is működött. A Casino ezzel a Fő térhez közel, egy olyan jó fekvésű fundussal rendelkezhetett, ahol megvalósíthatta elképzeléseit.

 

 

Az építkezés előkészítése

 

Hivatalosan 1837 decemberében jelentették be a város vezetésénél a színházépítési tervet, kérve, hogy a székházukhoz közel fekvő, elaggott plébániaház telkét bocsássák rendelkezésükre.[15] A kérvény azonban újabb vihart kavart a város berkeiben és a klérusnál egyaránt. Szepesy Ignác püspök tiltakozó leveleivel ostromolta a szenátust, mondván a „város neve alatt felépítendő új színház, s a játszóknak próbájuk alkalmával botránkozásra alkalmat adhatna.” Közel egy évig tartott a személyeskedéseket sem nélkülöző „színházkérdés” vitája. Aminek az lett a végeredménye, hogy a Casino az ígért tekintélyes összeg (2 000 ft.) ellenére sem kapta meg a Fő téren álló telket. Viszont, hogy a pár méterre fekvő saját területükön kezdjék meg az építkezést, sem a város, sem pedig a püspök már nem akadályozhatta meg.

 

psz 1999 02 04 marfi attila 02

 

A Stadttheater földszinti és emeleti alaprajza

 

A többségében német ajkú polgárság teátrumalapítási törekvéseit azonban újabb kihívás érte 1838-ban a Pécsi Nemzeti Casino megalakulásával.[16] A magyar nemeseket, a klérus vezető köreit és az egyre gyarapodó magyar ajkú polgárságot tömörítő Nemzeti Casino szintén egy színház megalapításában szándékozta céljait megvalósítani. A két különböző érdekeket képviselő társaság versengése és ellentéte mögött óhatatlanul is ott húzódtak a magyar és a német ajkú lakosság, a vármegye rendjei és a polgári város eltérő érdekeiből fakadó feszültségek. Mindenesetre Pécsnek még egyetlen színháza sem volt, de létesítéséért 1839-ben máris két különböző érdekképviselet versengett.[17] A Nemzeti Casino képviseletében Trixler István a Fehér Hattyú tulajdonosa pályázott az építkezésre, amit a Fő utcában álló háza telkén kívánt megvalósítani. Vele egy időben, 1839. március 7-én nyújtotta be kérelmét a Polgári Casino is, Mária utcai székházának fundusát jelölve meg erre a célra. A végleges döntés jogával még nem élhetett a város szenátusa, de véleményével befolyásolhatta az elbírálásban illetékes Magyar Királyi Udvari Kamara állásfoglalását. S az akkor közel 15 000 lelket számláló városban irreális lett volna egyszerre két színházépület létesítése. A végleges döntést végül is a Helytartótanács 1839. április 9-én keltezett leirata hozta meg, amelyben a Pécsi Polgári Casino tervezetét fogadták el.[18] A döntés nyomán természetesen kiéleződött a két Casino amúgy sem felhőtlen viszonya.

A Nemzeti Casino vezetése részrehajlással vádolta meg a város egyes elöljáróit, nevezetesen Dollinger Károly polgármestert, és Pajnády József szenátor urakat. A személyeskedésig fajuló vita hetekig tartott, de az építkezési előkészületeket már nem gátolhatta meg.[19] S az előkészületek egyik legfontosabb lépéseként alakult meg 1839 áprilisában a Casino tehetősebb tagjaiból a „Részvényeken Épittendő Színház Társaság”. A részvényesek mintegy 14 000 forint alaptőkét tudtak saját erőből megteremteni, vállalták az építkezés lebonyolítását, de a leendő színház tulajdonjogával is rendelkeztek.[20] A társaság Piatsek József személyében megválasztotta az „épületére Főügyellőt” is, aki „köteles az épittés folyta alatt mindenre szorgalmatosan vigyázni.”[21] Ennek megfelelően Piatsek vezetésével már áprilisban megindult az építkezés.

 

 

A város első kőszínházának felépítése

 

A mai Mária utca és a bírósági épület keleti része közt fekvő egykori „színházi fundus” 17 öl hosszú és 9 öl, 2 láb széles volt. De az építkezés érdekében lebontásra ítélték a Casino Székházát is, hogy a szükséges területet biztosítsák. Az épületbontásra és a kőszínház felépítésére 1839. április 22-én kötött megállapodást a Társaság Schultz Ferenc pécsi ácsmesterrel,[22] akinek feladatait így rögzítette az egykori szerződés: „Az ácsmester úrnak nem csak az ácsmunkákat, mely alatt a padlóburkolat lefektetése és tánczteremmé való alakítása értendő, hanem minden a színházban előforduló süllesztők és színházi berendezést, mint kárpitot és kulisszákat, azontúl a tervrajzban megnevezett lakatos és asztalos munkákat is, sőt ő gondoskodik az ugyancsak terv szerint szükséges minden fajta épületfáról, éspedig a legjobb fajtából, azontúl egy színházi szakember jóváhagyásával minden más feltűntetett anyagról is, mely alatt a gépezet kötelei is értendők, oly ütemben, melyet a terv azonkívül még külön feltűntet.”[23] Schultz mintegy 15 000 forintért vállalta az építkezés levezetését. Persze ezen az összegen más alvállalkozókkal is osztoznia kellett. Szerencsére ehhez sikerült megnyernie a város legjobb iparosait: A legfontosabb szakmunkákat Schultz Ferenc ácsmester, Piatsek Antal kőművesmester, Heidinger Mátyás lakatosmester, Schell Heinrich kárpitos, Wels Oswald „egyesületi festész”, Ráth András deszkakereskedő, Weigert harangöntő és Mayerhoffer gépész vállalta el. A színház tervrajzait pedig az a Gyenes János mérnök készítette el, aki a Püspöki Uradalom alkalmazásában állt. Lukrits Ignác a város megbízásának eleget téve a mérnöki szakfelügyeletet látta el az építkezésnél.[24] A népes és neves szakgárda munkájáért Schultznak kellett vállalnia a felelősséget, s talán eléggé meggondolatlanul, de azt is vállalta, hogy 1839. október 30-ra „tető alá hozza” az épületet. A Részvényes Társaság készpénznek vette az ígéretet és már a színiévadra szóló szerződést is megkötötte, de csaknem hoppon maradtak. Pedig az építkezés gyors ütemben indult, s nyár végére már álltak a falak, augusztus közepén pedig már a belső tér kialakításán dolgoztak a pécsi iparosok. Az ezt követő hónapokban került sor a színház tetőzetének, homlokzatának és padlásterének kiképzésére. Az egykori feljegyzések szerint ezeknél a munkálatoknál a kevés tapasztalattal rendelkező pécsi mesteremberek sok időt veszítettek.[25] A Casinot viszont sürgette a már jó előre aláírt színtársulati szerződések időpontja, s az előadások elmaradása esetén jelentős bevételtől estek volna el. Ezért megegyeztek az építőkkel, hogy csak azokra a munkálatokra összpontosítanak, amelyek biztosíthatják a novemberi színi szezon elkezdését. Végül is október elejére már olyan szinten állt az építkezés, hogy a teátrumban fogadhatták a publikumot és a színtársulatot is. Ennek ellenére csak 1840 decemberére készült el teljesen az épület, amelyben csak a belső kiképzési és díszítési munkálatok maradtak hátra.[26]

Ilyen előzmények után kerülhetett sor az 1839. november 3-án megtartott ünnepélyes színházavatásra. A nyitó előadáson egy német szerző, Pannasch ötfelvonásos művét vitték színre, „Az izlandi halászlány, avagy a horoszkóp” címmel.[27] A részvényesek egyébként Sey Ferenc pécsi polgárt bízták meg az új színház társulatának vezetésével. A késő őszi debütálás után a keddenként tartott táncvigalmakat leszámítva, naponta színpadra lépett Sey színtársulata. S a kezdeti látogatottság és sikerek hatására úgy tűnt, hamarosan visszatérülnek a tetemes anyagi áldozatokkal felépített színház költségei. A pontos végösszeg nem ismert, de az bizonyos, hogy csak a munkadíj 24 000 forintját emésztette fel a részvényeseknek. Most pedig kíséreljük meg Pécs első kőszínházának hajdan volt képét az egykori források alapján felidézni.

 

 

A Stadttheater

 

Az épületről – amelyről több visszaemlékezés is állította, hogy nagyon hasonlít a Pesten 1837-ben átadott színházhoz – sajnos sem a tervrajz, sem pedig hitelt érdemlő fénykép, vagy rajz nem maradt fenn. Ezért az építkezés fő vállalkozójának feljegyzései, és egy 1844-es szakértői vizsgálat leírásai adnak némi támpontokat. Ezek alapján ismert, hogy az első állandó színház a mai Mária u. 2 sz. alatti épület hátsó részén klasszicista stílusban épült. Homlokzatára vonatkozóan Bezerédy Győző publikált egy rajzolatot, de ő maga is megjegyezte, hogy egyelőre nincs bizonyítva, hogy ez a rajz a színház bejárati homlokzatát ábrázolná.[28] Schultz leírása szerint a homlokzatot míves oszlopok és kapuboltozatok díszítették. A boltozatokat azonban Piatsek Antal az eredeti tervektől eltérően, közel fél méterrel alacsonyabban építette. Ezért az eredeti bolthajtás kiképzésétől elálltak és stukatúrozással egyenlítették ki a különbséget. A színház főbejáratát sátortetős előtetővel díszítették, amely kiképzést a homlokzat összes nyílása fölött alkalmaztak. A kétszintes épület tetejét zsindellyel fedte be az ácsmester. A lépcsőfeljárós bejárat után közvetlenül az előcsarnokba léphetett a publikum, ahonnan a földszinti nézőtérre és az emeleten lévő karzatra lehetett feljutni.

Az előcsarnok kiképzésénél több oszlopot is építhettek, mert a későbbi feljegyzések oszlopcsarnokként említik. Itt állt a ruhatár és több bejárat a földszinti nézőtérre, ahol a kor szokása szerint állóhelyeket is fenntartottak. A színpad mögött a kulisszák, míg előtte a zenekari árok húzódott.[29] A színpadtér kialakításánál a fa elválasztófalakat és a színpadi „szhönfalat” kárpitozták. A földszinti és az emeleti páholyok közé faragott faoszlopokat állítottak és az így kiképzett páholyok fölé gyertyatartókat helyeztek el. De két nagy olajjal világító csillárt is felfüggesztettek a boltozat közepére. Ezenkívül a földszinti nézőteret úgy alakították ki, hogy azt bármikor átalakíthassák táncteremmé. Feljutva az első emeletre a karzatot találhatták a nézők, ahol fapadokon foglalhattak helyet. A páholyok és a zártszékek egy része is itt volt, bár pontos számuk nem ismert. Az viszont igen, hogy összesen 22 páholy és 170 zártszék alkotta a zsöllyékkel együtt a nézőteret. Továbbá az emeleten építették ki a festőtermet, zongoraszobát és az öltözőket is.

A város polgársága hamar megszokta és megszerette a régóta hiányolt színházat, amit rekordidő alatt átadtak az építők az utómunkálatok ellenére is. Viszont az erőltetett munkavégzés következtében több hiányossága is volt az épületnek, ami az évek folyamán egyre több gondot okozott a tulajdonosoknak és a város vezetésének is:[30] A tetőtér szakszerűtlen kiképzése miatt az épület rendkívül huzatos volt, s a fűtést sem tudták teljesen megoldani. Gondok akadtak a világítással is, s a beépített színpadi szerkezetek sem funkcionáltak megfelelően. E hiányosságok miatt a Polgári Casino beperelte az építkezés fő vállalkozóját, kártérítési összeget követelve. A „sommás por” éveken keresztül húzódott, hol az egyik, hol a másik felet marasztalva el. Végül a város vezetése az ácsmestert tette felelőssé, olyannyira, hogy még a tevékenysége alól is felfüggesztették.[31] Schultz pedig minden jó szándéka ellenére belebukott élete legnagyobb vállalkozásába. Vagyonát, de még szakmai hitelét is elvesztette az 1844-ben lezárult pert követően. S többet már nem találkozunk az első pécsi kőszínház építőjének a nevével. A város polgársága pedig, ha érdemtelenül is, de elfelejtette a nagyszabású vállalkozás egyik első emberét.

Az 1850-es évekre a színház már teljes egészében átalakításra szorult, s ettől kezdve egyfolytában toldozgatták az állagában leromlott épületet, de teljesen rendbe hozni már nem tudták. 1886-ban aztán végleg bezárták az ütött-kopottá, s életveszélyessé vált, hajdani büszke teátrumot. Építészeti hiányosságai ellenére a színházépület a város kulturális és szellemi életében fontos rangot, értéket jelentett. Olyan művészeti központ lett, ahol a korszak jeles színész és művészegyéniségei találkozhattak és alkothattak. Fennállásának közel ötven esztendeje alatt érték teremtődött a város színházában. Olyan kulturális örökség ez, amelyre az 1895 őszén felavatott új színház művészei is támaszkodhattak.

 


[1] A 18. században hazánkban is elterjedtek és még a 20. század elején is gyakoriak voltak a fából épített színkörök, játékszínek. A sokkal stabilabb és időtállóbb kőből-tégIából emelt színházak létesítését csak kevés város engedhette meg magának. Ezért a kőszínház megjelölés nemcsak az építőanyagra utal, hanem rangot is jelent

[2] In. Magyar Színházművészeti Lexikon. Bp. 1994. Főszerkesztő.: Székely György. 117., 153., 271., 515., 624.p.

[3] Magyar Színházművészeti Lexikon. 624.p.

[4] Uo: 394. 515.p.

[5] Kerényi Ferenc: A vándorszínészet első szintje, az állandósulás kísérletei. In: Magyar Színháztörténet 1790–1873. Bp., 1990. Főszerkesztő.: Székely György. 163.p.

[6] Márfi Attila: Thália papjai Pécsett. Pécs, 1998. 100.p.

[7] Márfi Attila: Pécsi színházalapítási törekvések a reformkorban. In: Baranya 1990/2.sz. Pécs, 1990. Szerk.: Ódor Imre. 48.p.

[8] A Rihmer család szalonja és az úgynevezett Renner-terem mellett gyakorta megfordultak az Elefántos Ház nagytermében, valamint a Fehér Hattyú, a Magyar Korona, a Pelikán és az Arany Naphoz címzett fogadókban. Márfi Attila: Játékszín az egykori Pálosok templomában. In: Pécsi Szemle. 1998./2.sz. Pécs, 1998. 40.p.

[9] Márfi: Játékszín… 41.p.

[10] Baranya Megyei Levéltár. Pécs város tanácsa közgyűlési jegyzőkönyve (Továbbiakban BML Pvt. kgy. jkv. 1814.) 1829.

[11] Márfi Attila: Pécs szabad királyi város színházpártoló tevékenysége a reformkorban. II. In: Comitatus, 1995. VI. Veszprém, 1995. Főszerkesztő: Agg Zoltán. 70–71.p.

[12] Márfi: Thália... 96.p.

[13] BMLPvt. ir. 3516./1836

[14] Az épület gróf Nitzky György somogyi nemes tulajdonában állt. In: Márfi: Thália ... 96.p.

[15] BML. Pvt. kgy. jkv. 3443./1837.

[16] Márfi: Thália... 97.p.

[17] Márfi: Pécsi ... 53.p.

[18] Magyar Országos Levéltár. Helytartótanácsi ir. 15 185./1839.

[19] A két városatya válaszul az őket ért vádaskodásokra, kilépett a Nemzeti Casinoból, de a Pécsi Polgári Casinoban viselt vezetőségi posztjukról is lemondtak. In: Márfi: Thália ... 98.p.

[20] JPM Új és Legújabbkori Osztály. Ltsz. Ny. 74. 328. „Szabályai a Pécsi Polgári Casino ház telkén Részvényeken éppitendő Színház Társaságnak” 1. oszt. 1–3. pont.

[21] Uo. 4. oszt. 26. pont

[22] Az eddigi feltételezésekkel ellentétben tehát a teátrum építési munkálatait nem Piatsek József végezte. De fia képviselte az építészcsaládot, mivel a kőművesmesteri munkákkal őt bízta meg az ácsmester. Márfi: Thália ... 99.p.

[23] BML. Pvt. kgy. jkv. 3470./1844.

[24] Márfi: Thália ... 99.p.

[25]Schultz Ferenc ácsmester építési naplója tudósít az építkezés fontosabb mozzanatairól. BML. Pvt. ir. 3470./1844.

[26] Márfi: Pécsi ... 55.p.

[27] BML. Pvt. ir. 3649./1839.

[28] Bezerédy Győző: Adatok Pécs első kőszínházának építéséhez, a színház épületéhez. In: Baranyai Helytörténetírás 1979. Pécs, 1979. Szerk.: Szita László. 489–493.

[29] Márfi: Thália ... 101.p.

[30] Márfi: Thália ... 100.p.

[31] BML. Pvt. ir. 3470./1844.