Cikkek

R. Gál Éva: A pécsi bazilika ötvösremekei

Pécsi Szemle 1999. (2. évf.) 2. szám, 2-10. oldal

Letöltés: pdf20


R. Gál Éva

 

A PÉCSI BAZILIKA ÖTVÖSREMEKEI

 

 

 

Ebben az évben öt éves a pécsi székesegyház Mária-kápolnájában látható kincstárkiállítás. Boros László, a kiállítás rendezője a Pécsi Szemle előző számában a Kincstár történetének és a kiállítás létrejöttének áttekintésével emlékezett meg e jeles évfordulóról.

Jómagam, mint ötvösség-történettel és a Pécs-egyházmegyei plébániák ötvösműveinek leltárba vételével is foglalkozó muzeológus kutató[1] háromnegyed éven keresztül a pécsi Bazilika ötvös- és rézműves munkáinak szakszerű felmérésével foglalkoztam Mayer Mihály megyéspüspök úr megbízásából.[2] Ezért a kiállítás öt éves fennállása alkalmából a Bazilika kincseit saját kutatási területem, az ötvösművesség oldaláról szeretném bemutatni. Természetesen egy ilyen rövidebb lélegzetű írás keretében a több, mint 330 tárgyról részletesen nem lehet szólni. Arra törekedtem, hogy az ötvösművekről egy áttekintést adjak, és néhány műremek bemutatásával „emberközelbe” hozzam a pécsi kincstár messziről csodált, de valójában az egyházi szertartások eszközeiként egykor használatban levő liturgikus kegyszereit, illetve püspöki jelvényeit, insigniáit.

A székesegyházi kincstár gazdag anyagáról már korábban is készültek feljegyzések és leltárak.[3] Felmerülhet a kérdés, hogy miért kellett akkor hosszú hónapok munkájával szinte „újraleltározni” ezt a gazdag anyagot?

Meggyőződésem, hogy minden vizsgálódás alapja a pontos megfigyelés, és ennek leghatékonyabb eszköze a részletes leírás. Ez a munka igen sok új adatot, sok új ismeretet hozott napfényre, amelyek a kiállított műtárgyakhoz tartozó feliratokban is megjelenhettek, és az érdeklődő közönséget szolgálhatják. Másrészt a többi kutatónak is alapként szolgáló, 1935-ben készült Szőnyi Ottó-féle leltár „régies nyelvezetét” is célszerűbb volt korszerűbbel felváltani. A vizsgálati módszerek is kibővültek, egyes darabok esetében anyagvizsgálatra került sor,[4] a kérdéses tárgyak meghatározásában külső szakembert hívtam segítségül.[5] Végzettségemnél fogva a kiállításra szánt műtárgyak drágaköveit is meghatározhattam a műszeres vizsgálat során.[6]

 

 

Miről mesélnek a székesegyház ötvösművei?

 

Ha végignézzük a kincstár gazdag anyagát, először talán a kincs szó jut eszünkbe, és gyönyörködünk egy-egy stíluskorszak jellegzetes és változatos formáiban, díszítményeiben. Ennél azonban sokkal többet jelent egy ötvösmű. Hordozza a funkciót, hiszen ezek a tárgyak „csak” eszközök, s az egyházi, illetve miseliturgia végrehajtásához adnak, adtak méltó keretet. Gondoljuk el, ha ünnepre készülünk, mi magunk is ünnepi ruhába öltözünk, és a környezetünket is megpróbáljuk szebbé varázsolni. De a tárgyak mögött ott van a mester is, aki minden egyes darabbal elárulja tudását. Vannak ötvösök, akiknek keze alatt életre kel az anyag, és a mű általuk szinte lélegzik, úgymond megmozdul.[7] De a tárgyak mögött ott van maga a megrendelő személy is. Sok esetben a kegytárgyakat készíttető püspökök éppen azért bíznak meg egy-egy távoli városban élő mestert, mert életútjuk előző állomásai ezeken a helyeken vezettek, s nyilván az ottani, már munkájukról jól ismert mesterekben feltétlen megbíznak.[8] Természetesen ez a szempont sokszor összecseng a kor ízlés- és divat-megnyilvánulásaival is. Tudjuk, hogy a 18–19. században igen sok nemesfém munka érkezett Bécsből, ezt a bécsi túlsúlyt tükrözi a pécsi dóm anyaga is. Mindezeken túl szeretném felhívni a figyelmet egy olyan szempontra is, amely talán nem is oly lényeges, de létező, s amiről magam is csak az ötvösmunkák tanulmányozása során szereztem tudomást. Arról van szó, hogy egyes műtárgyak sokat voltak használatban, mások pedig alig-alig. Az előbbiek néha kopottabbak, látszik rajtuk a használat. Ennek egyik okát abban látom, hogy vannak ötvösművek, amelyek sokkal jobban megfelelnek a funkciónak. A szertartás során könnyebb fogni, nem csúszik ki a kézből, kisebb a súlya, egyszerűen jó használni. Másokról viszont, bár igen szépek, ez a funkcionális pozitívum nem mondható el. Másik ok pedig az egyes tárgyakhoz való egészen természetes személyes kötődés.[9]

 

 

A kincstári anyag összetétele

 

A ma is meglévő kincstár története a 18. század elején kezdődött.[10] Az itt található tárgyak funkciójuk szerint nem térnek el más egyházi kincstárak darabjaitól. Az anyag zömét a szertartásokhoz szükséges liturgikus tárgyak – kehely, patena, cibórium, áldoztató tálca, monstrancia, füstölő, tömjéntartó a tömjén kivételére szolgáló kiskanállal, olajtartó kannák, krizmatartó szelencék, olajmerő kanalak, tölcsérek, keresztelőkanna és tálca, ampolnák tálcával, kézi fáklyatartók, körmeneti keresztek stb. – az oltárok felszereléséhez tartozó darabok – különböző méretű gyertyatartók, oltárkeresztek, kánontáblák, ereklyetartók –, valamint püspöki jelvények – pásztorbot, püspökgyűrű, mellkereszt – alkotják.[11] Ami nem szokványos talán az, hogy néhány érseki jelvény – pallium, előviteli kereszt – is található a pécsi kincstárban. Klimo György pécsi püspök (1751–1777) ugyanis Mária Terézia közbenjárására 1755-ben a Szentszéktől szerzett jogot ezek használatára. Ezt a kiváltságot még a váci megyéspüspök is élvezte, s csak 1978- ban, VI. Pál pápa rendelete vonta vissza tőle.[12] Így kerülhetett a kincstárba Cserháti József pécsi megyéspüspök (1961–1989) ajándékaként az utolsó, pécsi püspöknek adományozott pallium. A kincstár szép darabja még Dulánszky Nándor püspök (1877–1896) ékköves előviteli keresztje.[13] Egyedi és figyelmet érdemlő a kanonokok jelvénye is. Ez a nemesfémből készült, vegyes zománctechnikával díszített, vörös-sárga csíkos szalaggal nyakba akasztható jelvény valószínűleg a bécsi udvar részére sokat dolgozó Rothe-cég munkája. Aigl Pál leírásából tudjuk, hogy a jelvényeket négyesi báró Szepesy Ignác püspök (1828–1838) közbenjárására I. Ferenc (1792–1835) adományozta 1834. december 5-én örökös joggal a káptalan tagjainak. Érdekességük az is, hogy rajtuk a Pollack Mihály-féle neogótikus székesegyház festőzománcos képe látható az 1831 és 1854 közötti időből, amikor Bartalits Mihály apostolszobrai még nem álltak a homlokzaton.[14]

 

 

A műtárgyak származási helye

 

A fő megrendelők természetesen Pécs püspökei voltak. Kerülhettek a gyűjteménybe tárgyak úgy is, hogy azokat a klérus tagjai ajándékozták a püspöknek, illetve ők maguk kapták ajándékba valamilyen alkalomra. A műkincsek feliratai sokszor árulkodnak erről, illetve arról is, hogy külső személyek ajándékai is megjelentek a kincstárban. Hagyatékként is találhatunk darabokat. A kincstár történetét tekintve talán az egyik legnagyobb fehér folt még mindig e témában mutatkozik meg. Ezen nem is kell csodálkoznunk, hiszen számos kérdésre – kinek a megrendelésére, hogyan, miért, milyen körülmények között kerültek a kincstárba e műremekek? – csak hosszadalmas, elsősorban egyházi levéltári kutatások segítségével lehetne választ adni. Levelezések, megrendelők, vázlatrajzok, számlák és még számos egyéb forrás segítheti a kutatást, s reménykedjünk abban, hogy ez a munka a jövőben meghozza majd a várt eredményeket. Természetesen nem mondhatjuk azt, hogy nem tudunk semmit. Már eddig is számos eredmény született. Boros László levéltári kutatásai nyomán több tárgy, illetve tárgy-együttes történetére derült fény. De jómagam is találtam adatokat arra, miként került egy-egy jeles darab a kincstárba. Ismerjük egyes ornátusok készítési körülményeit, és a merzenbadi mesternek, Johann Jacob Kelbnek, a dóm részére tervezett és készített, a 18. század közepéről származó gyertyatartóinak történetét. Megismerhettük egy pécsi mester, Aichinger Simon keresztelőkútjának készítési körülményeit is. A siklósi márvány talapzaton álló, aranyozott rézből készült keresztelőkút 1853 óta a Corpus Christi kápolnában áll.[15] A kincstár egyik igen szép, lila ametisztekkel díszített mellkeresztjéről sikerült kideríteni, hogy a bécsi Rothe-cég készítette, és I. Ferenc József ajándékozta meg ezzel Dulánszky Nándor pécsi püspököt 1896-ban. Fény derült arra is, hogy néhány szép darab nagy kiállításokon is szerepelt! Így a drágaköves, 1763-ból származó Klimo-monstrancia – pozsonyi ötvös műve – és az ún. Klimo-kehely – O. Kocksel, bécsi mester 1775-ben készült munkája – az 1896. évi milleniumi kiállításon, s a kehely külön még az 1900. évi párizsi világkiállításon is helyet kapott.[16] Ismerjük a kanonoki jelvények történetét, erről már szó esett. Sok értékes információ származik a tárgyakon levő, általában vésett feliratokból. A már említett Klimo-monstranciát, talpának latin nyelvű szövege alapján 1767-ben a püspök Krisztusnak ajánlotta.[17] A kincstár egyik füstölője – kalapált ezüstmunka, finom erezetű leveles, maszkos díszítményekkel, a budai Wenzel Gretschl munkája a 18–19. század fordulójáról – felirata alapján a nagyságos, nemes származású, Scedaun Anna Mária bárónőtől származott.[18] Egy 20. század eleji, fémnyomással készült, cizellált, zománcdíszes kehely talpának felirata pedig a következőkről tanúskodik: Dr. Hanuy Ferencz tanár, theol. Kari dékánnak, a Szent Margit kör igazgatójának ezüst miséje emlékére hálás tisztelete jeléül az Egyet. Hallgatónők Szt. Margit köre 1915. aug. 11. Feltehetően bécsi munka, az LR mesterjegyet még nem sikerült feloldani.

 

 

A mesterek

 

Az ötvösművek vizsgálatának egyik fő eredményeként sikerült több mesterjegyet feloldani, s ezzel a készítő aranyműves személyét felderíteni.[19] Összességében elmondható, hogy a 18. századból származó tárgyak nagy része bécsi, kisebb része pozsonyi, pesti, augsburgi munka. A 19. századiak közt már nem találni pozsonyit, augsburgit, változatlanul a bécsiek vannak többségben, de nőtt a pesti munkák száma, megjelennek római, illetve francia műhelyben készült darabok és ekkor jelennek meg a pécsi mesterek is. A múlt század utolsó harmadában több bécsi ezüstárugyár is jelentkezik megrendelt művekkel, illetve a 20. század első harmadából több liturgikus edény német műhelyből került a dómba. Eddigi tapasztalataim szerint a két világháború közötti időszak egyik legfoglalkoztatottabb mestere a budapesti Bittner Lajos, „Magyarország Aranykoszorús Ötvösművésze” volt, akinek sok munkája került a pécsi egyházmegyébe is. Jelentős megrendeléseket kapott az 1938-as Szent István-év alkalmából. A dómban is megtalálható három munkája.

 

 

Mit tudunk a helyi mesterek műveiről?

 

Érdekes jelenség, hogy bár Pécsett a 18. század első harmadától már biztosan működött az aranyműves céh, s négy alapító tagja közül Radnich Simon mester néhány munkája is ismert,[20] a kincstár anyagában, egy kivételével nincs bizonyíthatóan pécsi készítésű, 18. századi ötvösmű.[21] A 19. századi pécsi munkák közt szerepelnek Mayerhoffer József füstölői és tömjéntartója a század első harmadából, Rüffer József mester szentelt olajhoz használt merőkanalai, tölcsérei, szenteltvíz tartó edénye, füstölője az 1850–60-as évekből, valamint M. (Moriz?) Schönwald mester kézi, körmeneti fáklyatartói a múlt század közepéről. Egy esetben arról is tudunk, hogy pécsi mestert, egy régebbi darab javítására kértek fel: Rüffer József egy igen szép, augsburgi ezüsttálca kiszakadt peremét javította meg.

Álljon itt egy rövid lista a dóm kincseinek nevezetesebb mestereiről:

Pest

Fauser József, ereklyetartó, 1752–62.

Budapest

Bittner Lajos: cibórium, kehely, ereklyetartó, 1938.; kehely, patena, 1926.

Pozsony

– DTvagy PT: mester, ampolnák, 1777.; monstrancia, 1763.

Augsburg

Emanuel Drentwett ampolnakészlet, 1730 körül

– Bettle FranzAnton: cibórium, 1716.

– Johann Mathias Scheppich tálca, mely a püspöki kesztyű elhelyezésére szolgált, 1690–1705 között

Bécs

Roihe-cég: feltehetően ők készítették a kanonoki jelvényeket 1834-ben, mellkereszt, 1896.

– Brüder Frank Silberwaaren-Fabrifc pásztorbot, előviteli kereszt, olajtartó edények, 19. század vége[22]

– Paulus Schety. kehely, 1753; ampolna készlet, 1757; ereklyetartó, 1759; pásztorbot, 17?9. (feltehetően 1759-ről van szó)

– Josephus Lendhardt feltehetően ő készítette az egyik monstranciát, 1743.

– Johann M. Kiermayr. ampolnákhoz való tálca, 1779.

– O. Kocksel: kehely, 1775.

– Conrad Joseph Thomson: kehely, patena, 1730.

– Thomas Scheidl: kehely, patena, 1863.

– Andreas Hinkó: tálca, 1872–73 körül

 

 

Anyagok és technikák a kincstár 18–20. századi darabjain

 

A kincstár ötvösmunkái részben nemesfémből (arany, ezüst), részben nem nemesfémekből (sárga- és vörösréz, bronz, alpacca) készültek.[23] Gyakori az ezüst aranyozása, illetve a nem nemesfém darabok ezüstözése, aranyozása. Ez néha egy tárgyon belül is vegyesen fordul elő. Több esetben pedig a kehely, vagy cibórium csészéje (cuppa) aranyozott ezüst, míg a többi része aranyozott rézből készült. Kiegészítő anyagként néha találkozhatunk a monstranciák, kelyhek, cibóriumok, ereklyetartók esetében a szár, vagy a nodus csontból, elefántcsontból, illetve fából való kialakításával is. A tárgyak zöme kalapált, vagyis kézi munkával kialakított, trébelt munka, de előfordulnak öntött darabok is. Egyes esetekben a díszítmények készültek öntéssel és ezeket aztán különböző módokon, például oldható csavarkötéssel, vagy nem oldható forrasztással rögzítették a felületen. A 19. század végétől találkozhatunk fémnyomással készült tárgyakkal, amelyeket aztán kézi munkával díszítettek: poncolás, mattolás, vonaldomborítás, vésés, díszítés zománctechnikákkal, drágakövekkel.[24] A tárgyak díszítése is sokféle módon történt. A 18. századi barokk és rokokó műveknél jellegzetes a domborítás véséssel kiegészítve, néha üvegutánzatokkal, vagy drágakövekkel kombinálva. A drágakövek és utánzatok foglalása gyakran szekrényes, de az apró, sorba rendezett köveket például az ún. fonalas foglalással rögzítették. A mellkereszteknél alul nyitott, tokos foglalatok a gyakoribbak. A dóm anyagában a 19–20. századi tárgyak egyik jellegzetes dísze a zománc, szinte minden formájával találkozhatunk.[25]

 

psz 1999 02 01 r gal eva 01

 

Monstrancia (Itsz: P.75.50)

Aranyozott ezüst, teljes egészében kalapált. Konvex és konkáv ívekből és csúcsokból alakított talpszél, lépcsős talpperem, középen kidomborodó talptető, amelyet kagylódíszek fognak közre. A talpon: álló, szárnyas, antik ruhás angyal tartja a kerek, angyalfejes és felhős homloklappal, valamint dupla sugárkoszorúval övezett ostyaszekrényt. A lunulán három angyalfej. Méretek: m: 60 cm, talp 24,4 x 19 cm. Ötvösjegyek: városi próbabélyeg, Bécs, 1743. Mesterjegy TL vagy IL (Jos. Lendhardt ? 1744–50. Alt W. Lex. Nr. 683.)

 

 

Ötvösjegy használat

 

Az ötvösjegyek a legjobb fogódzók egy-egy műremek származási helyének, mesterének, készítési idejének meghatározásában. Ezért a tárgyon való felkutatására és vizsgálatára mindig nagy gondot kell fordítani. Sajnos nem minden nemesfém ötvösmunka van ellátva jegyekkel. Az 1867 előtt készült, jelzett darabokon általában kétféle jegy található. Egyrészt az ún. városi próbabélyeg (ezt annak a városnak az aranyműves céhe ütötte a tárgyra, amely céhnek a mester tagja volt, ez a jel szavatolta a nemesfém-ötvözet előírt finomságát), és egy mesterjegy, amely szinte mindig az aranyműves nevének kezdőbetűiből állt.[26] Vannak azonban nem nemesfém tárgyak is a kincstárban, amelyek mégis jelzettek. Ezek az alpaccából készült munkák. Jelzetükben mindig előfordul az alpacca, (vagy a packfong) szó, így könnyű őket azonosítani. Kivételesen olyan műtárggyal is találkoztam, ahol a nemesfém részeken a megfelelő ötvösjegyek, a többi részen pedig egy szintén beütött, UNECHT jelzet utalt az anyag nem nemesfém voltára.[27]

Milyen eredményt hozott a kincstár anyagában az ötvösjegyek vizsgálata? Fény derült a már említett Klimo-monstrancia pozsonyi eredetére és valós készítési idejére. Több bécsi, illetve augsburgi munka mesterét név szerint is megismerhettük. Néhány, eddig ismeretlen pécsi művet sikerült felderíteni. Egyes tárgyak mesterjegyből megállapítható készítési ideje összevethetővé vált a tárgyon levő felirat évszámával, és ez – mivel a két évszám nem mindig egyezik – néha meglepő eredményt is hozott.[28]

 

 

A „készletek” problémája

 

A kincstár ötvösmunkáinak tanulmányozása során többször merült fel a kérdés, mely tárgyak alkotnak valójában egy készletet? A hagyomány ugyanis néha egymáshoz rendelt olyan darabokat, amelyek nem egy mester keze alól kerültek ki, sőt, nem is egy időben készültek. Ilyen például az a tárgyegyüttes, amelyet „Gr. Berényi Zsigmond útikészlete” néven tartottak számon. Ha a tárgyak alábbi felsorolását bárki végignézi, rögtön látja, hogy ez így nem lehetett Berényi püspök útikészlete.

1. Kehely, Bécs 1730. Conrad Jos. Thomson

2. Patena, Bécs 1776. O. Kocksel

3. Ampolnák (2 db) és tálca, Augsburg, 1730 körül, Emanuel Drentwett

4. Csengő, Bécs, 1737?

5. Baldachin rúdvégek (2 db) 18. század vége?

Most pedig nyissuk fel az útiládát és nézzünk bele!

A készletet tartalmazó láda rézveretes, kívül fekete bőr, belül vajszínű szarvasbőr borítású. A láda belseje úgy van kiképezve a darabok ütődésmentes szállítása érdekében, hogy minden tárgy a neki méretben és alakban megfelelő mélyedésbe illeszkedett. A felsorolt tárgyak közül csak a csengő illeszkedik a helyére, a rúdvégeknek nincs is kiképzett hely, létező helye alapján hiányzik viszont az ostyatartó pyxis. A láda tehát tartalmazza az eredeti tárgyak negatív formáit, s így még azt is sikerült megállapítani, hogy azok milyen méretűek lehettek! A pyxis 7,5-8 cm átmérőjű volt, az eredeti kehely 25 cm magas, 16 cm talpátmérőjű és 10 cm szájperem átmérőjű kellett, hogy legyen. Talán egyszer sikerül rábukkanni a láda eredeti tartalmára.

Többször meggyőződtem arról is, hogy a kincstár kelyhei esetében sem mindig ragaszkodtak a „mester szerinti együvé tartozáshoz”. Bár a patenát az ötvös mindig úgy készítette el, hogy az jól illeszkedjen a kehely szájperemére, mégis gyakori, hogy a kelyhet nem a rá való patenával használták.

A kincstár egyik legszebb rokokó ampolnakészlete szintén nem egy mester munkája. A tálca 1779-es bécsi, a két ampolna 1777-es pozsonyi munka. Mindezekből leszűrhető, hogy a „készlet” szó kétféle jelentést hordoz. Készlet az, amelynek darabjai egy tervezési koncepció alapján, általában stílusban is, de méretezésben mindenképpen összehangoltan, egy mester, vagy műhely kezéből kerültek ki. S készlet az is, amelynek különböző részeit egyéni szempontú, szubjektív választással, vagy más okból, de egy készletként használtak.

 

 

A drágakővizsgálat eredményei

 

A dóm kiállítására szánt ötvösművek drágaköveinek vizsgálatát 1993 áprilisában végeztem el, az alábbi műszerek segítségével: polariszkóp (SCHNEIDER), refraktométer (TOPCON), mikroszkóp (RUBIN SCOPE), UV-lámpa (GIA), gyémánt detektor (DIAMOND BEAM I.), tízszeres nagyítású lupe. Mivel a vizsgálatot természetesen foglalt köveken kellett elvégezni, egyes drágakövek meghatározására a tárgy alakja, a foglalat takarása, és egyéb, a vizsgálatot technikailag akadályozó okok miatt nem volt lehetőség. A kövek zömét azonban sikerült meghatározni. Ennek a munkának az eredményeit külön dokumentációban foglaltam össze,[29] s ebben az azonosítást szolgáló adatok (szín, alak, csiszolás, átlátszóság, méret, vizsgálati eredmény) mellett a tájékozódást rajzok segítik.

 

 

A vizsgálat tanulságai

 

A valódi drágakövek mellett sokszor találkoztam üvegutánzatokkal, ezek néha vegyesen fordulnak elő a valódi kövekkel, például a múlt század végi darabokon, ahol a köztudatban „féldrágakőnek” titulált drágakövekkel együtt díszítik a tárgyakat.[30] A műtárgyakon található gyémánt, jáspis és kalcedon együttese, heliotróp, krizopráz, opál, korall, hegyikristály, ametiszt, spinell, kék zafír, rodolit (ez a gránát-csoport tagja) és elefántcsont. Az egyik püspöki mellkeresztet átlátszó, fazettált, szép piros kövek díszítik. Ezeket, egy, a Szőnyi-féle leltárhoz csatolt dokumentum alapján 1927-ben a pécsi Benczenleitner órásékszerész égetett topáznak határozta meg.[31] A műszeres vizsgálattal derült fény arra, hogy ezek a kövek nem mesterséges színjavításon átesett topázok, hanem piros spinellek.[32]

 

psz 1999 02 01 r gal eva 02

 

Kanonoki jelvény (Itsz: P. 75.19)

Arany, ágyazott zománctechnika, opak- és transzlucid zománcokkal, illetve porcelánra készített festőzománc technikával. Kiszélesedő szárvégű, egyenlő szárú, vörös transzlucid (=áttetsző) zománcos kereszt, közepén mindkét oldalon egy-egy festőzománcos, kerek medaillon. Ábrázolásuk: A: Jézus átadja a kulcsokat Szent Péternek B: a Pollack Mihály-féle pécsi székesegyház 1854 előtti ábrázolása. Ez utóbbin SACRARUNT felirat és körirata PRINCIPIAPOSTOLORUM REGES APOSTOLICI. A szalagtartó ovális alakú, zöld zománcos medaillonban kettős imperátorfej, körirata: FRANCISCOI. REGN. FERDINANU. CORON. REGIBUS. A medaillon fölött a magyar szent korona lemezből kialakított képe. A vörös alapon sárga csíkos, széles, ripszkötésű szalag széles fémkapoccsal zárható.

Méretek: a szalagtartó résszel együtt m: 10 cm, sz: 4,8 cm, a szalag egy-egy szárának h: 33 cm. Ötvösjegy nincs. Kora: 1834. Bécs, Rothe-cég?

 

 


[1] Az egyházi műkincsek leltárba vétele a püspöki székhelyek és püspöki paloták műtárgyainak számbavételével a hetvenes években kezdődött. Ez a munka az Egyházi Gyűjtemények Szakfelügyelete keretében az Országos Katolikus Gyűjteményi Központtal együttműködve folyik. Az Iparművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum szakembereiből létrejött munkacsoportok mellett az ország más megyéiből is bekapcsolódtak kutatók a munkába. Így a pécsi egyházmegye területén jelen cikk írója kezdte a műtárgyak adatfelvételét, előbb Cserháti József, majd Mayer Mihály megyéspüspök úr megbízásával és a Katolikus Gyűjteményi Központ támogatásával

[2] Az ötvösműveket 1993-ban januártól júniusig, ill. 1997-ben szeptembertől novemberig tanulmányozhattam. A pécsi dóm ötvösműveiről 1994-ben, az Előadások Pécs történetéből c. konferencián tartottam előadást, amelynek anyaga 1996-ban, a Tanulmányok Pécs történetéből, 2–3. sz. 245–254. p.

[3] A legkorábbi Dr. Szőnyi Ottó 1935-ben készített kéziratos leltára, valójában a későbbi leltárak és publikációk is az ő adatait használják. Szőnyi számba vette az 1935-ig a dómba került ötvösműveket, a liturgikus textíliákat és néhány misekönyvet is megemlít. A következő leltár 1975-ből származik, Lovag Zsuzsa és H. Kolba Judit a püspökségen és a dómban levő ötvösműveket vették számba (kéziratban). A Szőnyi-féle leltár adatait ellenőrizték, és csak néhány indokolt esetben, illetve az 1935 után a kincstárba került tárgyakról készítettek részletes leírásokat, egyes esetekben pontosították Szőnyi adatait. Létezik egy harmadik leltár is, Végh Máriától, aki a kincstár és textiltár remekművű darabjait évtizedeken át gondozta. Ő a Szőnyi-féle és az 1975-ös leltár adatait összesítette és kiegészítette saját kutatási eredményeivel (kéziratban)

[4] Herbert Miklós aranyműves végezte 1993-ban

[5] Köszönöm T. Németh Annamáriának a sok segítséget. A latin nyelvű feliratokat Várnagy Antal fordította

[6] Erről külön, rajzokkal illusztrált részletes dokumentációt is készítettem

[7] Ilyen élményt nyújt például a híres lőcsei ötvös mester, Szilassy János egyik zománcdíszes monstranciája, de a pécsi dóm kincsei közül az angyalalakos monstrancia is ebbe a körbe tartozik. Bécsben készült, s talán Josephus Lendhardt munkája

[8] Klimo György pécsi püspök bécsi, pozsonyi megrendelései is jól példázzák ezt. 1737-ben lett pozsonyi kanonok, majd a bécsi udvari kancellária magyar ügyeinek tanácsosa. In: Borsy Károly: A XVIII. század második felének két püspöke. Klimo György c. fejezet. A Pécsi Egyházmegye Schematismusa 1991. Pécs. 100.p.

[9] Az elmondottakból is kitűnik, mennyi aspektusa lehet egy tárgycsoport bemutatásának, hiszen a téma szerteágazó, és sokfajta megközelítése lehetséges. Ezért a továbbiakban a teljesség igénye nélkül, a kincstár néhány jeles darabjára szeretném felhívni a figyelmet

[10] Két darab ennél korábbi tárgyról volt tudomásunk. Az egyik egy azsúrfiligrán díszes-bőrtűs későgótikus kehely, amely erősen felújított. Eredeti, 1500 körüli részei a talpra helyezett filigránmunkák, a nodus és a cuppakosár. Maga a tárgy is csak a 19. század első negyedében került be (vagy vissza?) a kincstárba. A másik darab egy 1618-as évszámmal ellátott kehely, amelyről azonban T. Németh Annamária vizsgálatának eredményeként kiderült, hogy 19. századi galvanoplasztikai másolat. A kelyhet, egy másik felirata alapján Hetyey de Hetye Sámuel pécsi püspök kapta ajándékba 1889-ben Kállay de Nagykálló Frigyestől. Harmadik felirata: Per Ardua ad Prospera – A küzdelmeken át a sikerre. Rajczi Péter fordítása

[11] A teljesség kedvéért meg kell említeni a püspöki insigniák között még a püspöksüveget, az infulát és a kis, kerek fejfedőt pileolust is

[12] Pécsi püspök már a középkorban is kapott érseki palliumot: Kalán püspök (1188–1218) III. Kelemen pápától, a bogumil eretnekség elleni tevékenységéért. In: Dr. Levárdy F. – Boros L. – Kalász Gy. – Csonka K.: A pécsi székesegyház. Pécs, 1991.12.p.

[13] Az előviteli keresztet összesen 274 db kő díszíti. Ezek egy része üvegutánzat, más része drágakő: Nevezetesen heliotróp, jáspis és kékesfehér kalcedon együttese, hegyikristály, opál és korall. Valószínű, hogy a tervezésnél nem véletlenül kerültek egyes drágakövek a műtárgyra, hiszen a heliotróp például a keresztények szent köve is volt, a zöld alapon megjelenő piros pettyek Krisztus vérét jelképezték. A hegyikristály pedig tisztaságával Szűz Mária szimbóluma is. Szeretném egy érdekes élményemet megosztani Önökkel: amikor Csonka Károly ezt a keresztet fényképezte és a legjobb fényviszonyok beállítását próbálgatta, egyszer csak a kereszt négy hegyikristály golyóbisa – mintegy gyűjtőlencseként működve – világítani kezdett, a tárgy így apró fényeket árasztott, szinte megelevenedett. A kereszt Bécsben készült, a Frank Testvérek Ezüstáru-gyárában. (A kincstár több jeles darabjához a tárgyat védő doboz is tartozik. Ezek általában fából készültek, bőr, vagy bőrutánzatú papír borításúak, bennük pontos forma szerinti mélyedésekbe illeszthetők a darabok. Az előviteli keresztnek is van egy ilyen doboza, s abban a készítő cég neve is szerepel: Brüder Frank Silberwaaren-Fabrik Wien. IV. Münzmacheingasse 8.)

[14] Aigl Pál: Historia brevis venerabilis Capituli Cathedralis Eccl. Q-E. Pécs, 1838. 22–23.p. Móró Mária Anna fordítása

[15] Boros László: A pécsi székesegyház a 18. században. Budapest, 1985. 32., 57.p.

[16] Okmány, betéti és kivéti elismervények. 1896. II.28-tól 1958. IX. 7-ig./ 1. oldal, első bekezdés, valamint az 1896. és 1899. évekből származó bejegyzések

[17] Ez okozhatta azt a félreértést, miszerint ez a műremek 1767-ben készült. Több publikációban is így szerepel. (pl. Boros 1985. 57. kép, Dr. Levárdy F.–Boros L.–Kalász Gy.–Csonka K.: A pécsi székesegyház. Pécs, 1991. Id. a képhez tartozó szöveget)

[18] A bárónő kifejezés az eredeti német szöveg alapján bárónénak is értelmezhető. Megköszönöm Mátéffy Ágnesnek és Márfi Attilának a fordításban nyújtott segítségét

[19] Mivel Pécsett ehhez csak igen szegényes szakirodalom áll rendelkezésre, nagy segítséget jelentett T. Németh Annamária, kérésemre elvégzett ötvösjegy-kutatása, amelyet ezúton is szeretnék megköszönni

[20] Egyik kelyhe a Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállításán látható, ezt a pécsi ferencesek részére készítette 1734-ben. Első publikálója, Hampel József 1732-re datálta, véleményem szerint a talp feliratában az évszám utolsó számjegye egy alul nyitott nyolcas, amit 4-es számjegynek kell olvasni. (In: AÉ. XXVI, 1906. 83–85.p.)

[21] A kivétel, Aichinger Simon mester már említett munkája, a keresztelő kút

[22] Mendöl Zsuzsanna hívta fel a figyelmemet egy érdekes forrásra: levél, számla, mintarajzok a bécsi Brix & Anders Császári és Királyi Udvari Bronz- és Polgári Ezüstműves gyárából, 1880-ból. A rajzok alapján a gyár sokféle tárgyat készített a pécsi püspökségnek, pásztorbotot, gyertyatartót, feszületet, körmeneti keresztet, ampolna készletet

[23] Az alpacca réz, nikkel és horgany (= cink) ötvözete. Többfajta néven is találkozhatunk vele: pakfon (packfong), újezüst, argentán, kínaezüst

[24] A dóm anyagában ezt a tárgycsoportot jól példázzák a német JGL által készített kelyhek

[25] Például a Bittner Lajos által, 1938-ban készített cibóriumon felfedezhetjük az ágyazott zománc, rekeszzománc, lapos reliefzománc, festőzománc technikákat. Ennek a cibóriumnak a drágakövei gyöngydrót-keretelésű, magas, szekrényes foglalásúak

[26] Más jegyek is előfordulhatnak a tárgyakon: évbetűk, 1867 után behozatali fémjelek stb.

[27] Ez a darab egy fémnyomással felhúzott, öntött, cizellált kehely, bécsi munka AK mestertől, 20. sz. eleje

[28] A Klimo-monstrancia 1763-ban készült és csak 4 évvel később, 1767-ben történt meg az adományozás. Ennél is izgalmasabb az a nagyon szép barokk kehely, amelyen gróf Berényi Zsigmond pécsi püspök (1740–1748) címere a talpon, applikálva látható. Maga a tárgy, a próbabélyeg alapján megállapítható, hogy 1730-ban készült, amikor Berényi még nem is volt pécsi püspök! Egyébként ez a jeles darab, a püspök úti készletének részeként volt számon tartva. Két lehetőség kínálkozik. A kehely eredetileg nem gróf Berényi Zsigmond megrendelésére és nem az ő részére készült, vagy még korábban ő maga készíttette, s utólag tétette rá püspöki címerét. A kehely a bécsi Conrad Joseph Thomson munkája

[29] A pécsi püspökségnek Gál Éva által készített jegyzéke (kéziratban)

[30] A gemmológusok már az 1970-es években felhívták a figyelmet arra, hogy a „féldrágakő” fogalom használata nem tanácsos, maga a megfogalmazás tudománytalan és kereskedelmileg is káros

[31] A topázokat, ha nem szép a színük, hőkezelésnek vetik alá, és így pl. piros színűek lesznek. Ezeket nevezik égetett tropáznak

[32] A spinell (ásványi eredetű drágakő) vörös, liláspiros színű változatát (az ásvány kémiai összetétele magnézium-alumínium-oxid), sokszor keverték össze a rubinnal is. Több híres „rubinról”, mint a brit koronában található „Fekete Herceg Rubinja” vagy a „Timur Rubin” derült ki később, hogy ezek spinellek. Ld. Dr. Oberfrank Ferenc-Rékai Jenő: Drágakövek. Bp. 1993.133, 150.